Új Ember, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-16 / 3. szám

XI. évfolyam, 3. szám KATOLIKUS HETILAP íra 1 forint 1955 január 16 LAKÁS ÉS OTTHON írta: SZIGETI ENDRE Olyan szép téli este volt, hogy egyszerre körülvett gyermekkorom édes varázsa. Azejtés utakon hó ragyogott, gyerekek szánkóztak vidám zsivajjal és az égen talán még a betlehemi csillagot is megláttam volna, ha nem világlik a telehold. De a betlehemi csillag nélkül is oda találtam ahhoz a kedves házhoz, ahol most lakásszentelést végez majd a pap. Elég egy pillantás a szemekbe, a gyerekek vidáman fürkésző tekintetébe, s még a legfáradtabb ember is megérzi, hogy az anya szeretete olyan helyet teremtett ebből az otthonból, amely már igen közel van a mennyországhoz. És míg az Egyház szolgája elmondotta Szűz Mária magasztaló énekét, meghintette a falakat s az ajtók szemöldökfáára felírták a Napkeleti Bölcsek nevének kezdőbetűit, eszembe jutott egy newyorki fiatalasszony, aki elutasította magától azt a gondolatot, hogy önálló otthona legyen. *Minek az nekem?« — kérdezte. »•Szülőotthonban jöttem a világra, napköziben és óvodában nevelkedtem, autóban ismerkedtem meg a vőlegényemmel, templomban kötöttem házasságot, vendéglőben ebédelek, délután moziba megyek, este meg táncolok. Ha beteg vagyok, befekszem a kórházba. Elég nekem egy hálószoba és egy garázs.« Az otthontalan emberek fagyos magánosságának szele szinte besüvített ebbe a meleg családi fészekbe, amelynek lakóira Isten áldását kérte az Egyház szolgája. Hivő emberek máskor is meghatottan zárták szívükbe az Egyháznak ezt a szentek fényét, hiszen minden családnak szüksége van Isten áldására, a békére és a testi-lelki épségre, hogy együttesen tudja megvívni mindennapi harcát az élettel. Ma azonban, amikor új háborús zaj kísérteties hangja süvít fel, nem érezzük-e mindannyian: ezerszerte nagyobb szükségünk van Isten védelmező kezére, mint a történet lustába lépte napjaiban, a puhábban ketyegő órák idejében. Mit akar az Egyház, amikor megszenteli a lakást? Nem kevesebbet, mint otthont kér az embernek. Nem lakást, ez nem az ő feladata, örül, ha minél több lalcás épül, örül, ha szépülnek a meglévők, elismeréssel és dicsérettel beszél az építőkről, a tégla és a vasbeton mestereiről. Ám a tervezők és az építők csak lakást adhatnak, az otthon megteremtése már nem az ő feladatuk. Az otthon, a keresztény otthon az Isten ajándéka. Akinek volt ilyen otthona, az tudja, hogy életre szóló ajándékot kapott; érzi, hogy ezt neki is tovább kell adnia az utána következőknek. Ki tudná megmondani, milyen dráma játszódik le azoknak a lelkében, akiknek csak lakásuk van — talán kényelmes, talán szép, talán fényes is, mint Byroné —, de nincs otthonuk. A lakás — csak fedél a fejünk felett, csak óvóhely az eső, a szél és a hideg ellen. A lakás csak a testé, az otthon — a léleké. A lakás csak a tér egy részét zárja falai és tetői közé, az otthon — az egész mindenséget. A lakást a zártság jellemzi, az otthont — a megnyiltság a láthatókra és a láthatatlanokra. A lakásból csak az utcára látunk, az otthonból — a végtelenség felé. Lakásunkban társtalanok maradunk akkor is, ha gyermekek és asszonyok nyüzsögnek körül minket, otthonunkban eleven életeik melegében olvadunk össze az egész teremtéssel, a világgal. A világgal él azzal, aki a világban és a világon túl mindannyiunk gondviselő Atyja. Nem jó annak, akinek csak lakása van: sikerei, pénze, autója és személyzete ellenére is előbbutóbb terméketlennek kezdi érezni az életét és börtönévé válik a saját lakása. A börtön magánya pedig a kísértésé és az ördögé — az otthon közössége az Istené. És ezért az otthoni tűzhely fényében, mint égő csipkebokorban, megjelenik az Isten, ahogy maga az Üdvözítő ígérte, ahol ketten-hárman öszszejöttök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek. A keresztény otthon tehát nem négy fal, asztal és ágy, feleség és gyerekek. Sokkal több ennél. Élő és mindennapos istenszolgálat. Szent Pál maga tanít meg bennünket arra, hogy ezt a szürke, mindennapos istenszolgálatot, amelyet nem bíborban és aranyban, hanem munkaruhában, fáradtan és robotolva végzünk el, hogyan kell Istennek tetsző módon ellátnunk. A rómaiakhoz út levelében, amelyet ezen a vasárnapon olvasnak fel a szentmisében, erre a mindennapos istenszolgálatra tanít: »A szeretet legyen tettetés nélkül; utáljátok a rosszat, ragaszkodjatok a jóhoz. Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédet, a tisztelet dolgában egymást, megelőzők, az igyekezetben nem restek, lélekben buzgók- az Úr az, akinek szolgáltok.« Pál, az emberi léleknek és az emberek egymás közötti viszonyának ez a nagy ismerője, még más tanácsot is ad a Szentlélek sugalmazására: »Legyetek orvamlezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban ...« Milyen egyszerű szavak, miilyen hétköznapiak, milyen elkoptatottak — akárcsak a családi élet mindennapjai. De megszívlelésük, elfogadásuk és követésük nélkül lehetetlen volna a mindennapos Istenszolgálat és előbb-utóbb szétbomlanék minden keresztény otthon. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy az otthon nem az a meleg fészek, aminek a mesemondók és költők álmodják Viszsza gyermekkoruk tájait, a kenyeret dagasztó édesanyát, a pipára gyújtó édesapát és a duruzsoló kályhát a téli alkonyatban. A család szürke és fárasztó gondokkal terhelt mindennapok küzdőtere, ahol naponta megújuló helytállásra, minden reggel újra erővel töltekezett elhatározásokra van szükség. Naponta kell megvívnunk a rendért, a tisztaságért, a gyermekek neveléséért, az öregek és a betegek ápolásáért, naponta kell elviselnünk egymás bajait, eltűrnünk testvéreink és rokonaink szeszélyeit és elbírni az össze nem illő jellemek érintkezésének fülhasogató csikorgását. Lehet-e ezt másképp elviselni, mint Szent Pál tanítása szerint, lehet-e otthont teremteni az együttlakás keserveiből, panaszaiból, ha nem Ké- A Szentatya állapota tovább javul A Magyar Kurír jeleníti: XII. Pius pápa betegségében a javulás állandósult. Tardinit és Dell’ Acquat naponként többször fogadja. Ereje visszatérőben van és napjának legnagyobb részét ágyon kívül tölti. Ha jó idő van, kikocsizik a vatikáni kertekbe és ott rövid sétát tesz. Orvosi jelentést most már nem adnak ki. Márianosztra jubileumi éve Hírt adtunk arról, hogy az elmúlt évben ünnepelték meg a márianosztrai kegyhely fennállásának 600. évfordulóját. A jubileumi ünnepségeket az év végén kilencnapos ájtatosság zárta be, amelyen Kormos Ottó plébános és Horváth Pál káplán a Szentatya szándékait ismertették a hívekkel. A jubileumi évet lezáró Szilveszter-napján a plébános szentbeszédében kiemelte, hogy a kegyhely 600 éves jubileumának legszebb eredménye a sok ezer zarándok és a több tízezer szentáldozás. Újjáépítik és kibővítik a lourdesi kegyhelyet A világhírű francia Máriakegyhelyet, Lourdest, az elmúlt évben 4 és félmillió zarándok kereste fel. Mivel a zarándokok számának további növekedésére számíthatnak, a város püspöke szakemberekből álló nemzetközi bizottságot kért fel, hogy dolgozzanak ki tervet a barlangnak, és környékének újjáépítésére és rendezésére. A tervek szerint újabb betegotthonokat, kórházakat építenek, rendezik az utakat és a barlanghoz vezető útra két új hidat építenek. Első számbázi ájtatosság A főváros katolikusainak január havi első szombati ájtatosságát a Szent István bazilikában tartották meg. Dr. Ferenczy Géza, c. prépost, esperes-plébános szentmisét mutatott be, majd evangéliumkor Meg Béla tb. kanonok, budapest-terézvárosi plébános szentbeszédet mondott. Feltette a kérdést: mi a biztosíték arra, hogy az újév boldog legyen? A lelkes, odaadó munka és iparkodás mellett az Isten kegyelme. A munka Krisztus Urunk óta nem büntetés és átok, hanem egyenértékű az imádsággal, ha Isten dicsőségére végezzük, így végezte a Szentcsalád is. Vallásos érzésben is megrokkant az, akinek nem ízült a munka és nem törődik a közösség nagy erőfeszítésével, ami napjainkban a békéért való munkában csúcsosodik ki. Kezdjük az új évet bizakodással Jézus, Mária, Szent József nevében és kérjük az isteni Kisdedet, hogy áldja meg újévünket. rünk szüntelenül szeretetet és türelmet Jézus Krisztus szeretetéből és türelméből. Az Egyház lakásszentelése mellett nekünk magunknak is meg kell szentelnünk otthonunkat. Meg kell szentelnünk a keresztény tettek és a keresztény szavak szenteltvizével s akkor nemcsak életünk válik mindennapos istenszolgálattá, hanem a lakásból otthont s az otthonból olyan helyet formálunk Isten segítségével, amely valóban — a legközelebb van a mennyországhoz. Üdvösségünk edénye a kehely — Egy fiatal pap — A százéves Reviczky — Nyomozás a szentírás ó-latin szövege után — Az „abonyi kettő“ IJJAS ANTAL : A magyar Notre-Dame régi és új kövei Az ónosesős, jégszürke, sötétes téli délutánból a sekrestye homályán át belép ide az ember s akkor egyszerre felragyognak oldalt a szentély s szemközt a déli oldalhajó üvegfalai a magasban. Ez a színes fényóceán egyedül az emberi szív kellős közepén születhet meg; olyan, mint valami mennyei tisztás a sötét székesegyházban, üvegei vörösek és azúrkékek, aranysárgák és holdsápadtak, bíborral hatottak , és mézszínűek. Az izzó fénymezőkön Árpádházi Boldog Margit és Szent Erzsébet életének jelenetei vonulnak fel s alávilágítanak a templom mélyére. A budavári Nagyboldogaszszony-főtemplom ez; nekünk, magyaroknak mindenképpen legalább is annyi, mint a franciáknak a párizsi Notre-Dame vagy a Sainte Chapelle! Köveiből hét évszázad árad, sőt talán több is, mert valamikor az 1250-es évek,, elején hangzott fel felszentelésének Te Deuma, az akkor még ifjú Budavár új utcái, házai, bástyái között. A Duna felé alátekintő külső falak még azt a Szigetet látták, amelynek monostorában még élt Szent Margit. A másik oldalon az akkori rév még apró Pestjét zöldelték körül kertjei és mezői. Hét évszázad magyar történelmét látták ezek a falak; egyebek között itt voltak felravatalozva az utolsó Árpádok. A templom akkor alacsonyabb volt, mint ma és szűkebb is, de ugyanezek a pillérek tartották a főfalait, amelyek köré kívülről azután sorra építették kápolnáikat a céhek, a maguk választott áhítata vagy védőszentje tiszteletére. A középkor végére mintegy harminc kápolna hatalmas gyűrűje kerítette a templomot s bennük a középkori magyar vallásosság fényei lobogtak a Szent Vér s a Szent Kereszt, Szent György és Mihály, az Apostolok vagy az akkori »modern« szentek, mint például Assisi Szent Ferenc előtt. A templom mai méretét éppen ez a benső állítat alkotta meg azáltal, hogy ezeket a kápolnákat hozzáolvasztották a székesegyházhoz az első nagy restauráláskor, az 1400-as években. Tornyát Mátyás építette s eredetileg ezt nevezték el róla; később a köztudatban ez adott nevet a templomnak, amelyetmég valami más is fűz hozzá: itt történt esküvője az olasz hercegnővel. A Mátyás-torony volt Budavár tűzőrző tornya, innét figyelték, nem gyűl-e ki tűzvész — s ez a torony látta azután Dózsa táborának tízezernyi tüzeit a Rákospatak torkolatától a későbbi Pestszentlőrinc helyén álló pálosmajorokig húzódni s egyszer csak felkerekedni és eltűnni Dél felé a pusztulásba. A török uralom kezdetén a Mátyás-torony csúcsán kitűzték a félholdat, a tűzkiáltó erkélyről pedig felhangzott még ugyanezen estén a müezzin éneke. Hogy a székesegyház fennmaradt, bizonyos mértékig éppen annak köszönhető, hogy török templommá lett, így ha be is vakolták és meszelték középkori díszeit, de az épületet mégis gondozták. S miután ezek a falak újra keresztény templommá lettek, látták az újkor Pest-Budáját s látták felépülni a Lánchidat, majd kibontakozni a látóhatáron túl élő körökben a mai modern világvárost. A millenium, hogy újjáépítse, sokat is rombolt a templomon, de szerencsére legalább nem dobta el és nem zúzta szét, hanem az akkor épített Halászbástya kőtárába hordatta régi köveit. A magyar középkor legmélyebb vonásait hordják ezek az annak idején a török kor malterja alól kiszabadított szobor- és domborműroncsok. Van köztük egy lélegzetelállítóan szép Angyali üdvözlet-töredék, az egyik régi kapu keretdíszéből ugyancsak törött apostolalakok. Meg kellene keresni a módját, hogy most, amikor a templomnak az 1944-es ostrom rongálásaiból való helyreállítása folyik, legalább ezt a kettőt visszavigyék a templomba s annak élő alkotórészei közé ojtsák újra. Hogyan cserélik ki egy torony köveit? A templom, a magyar középkor tanúja, átvészelte azt is, hogy a Budát tartó német seregek tüzérségi figyelőállássá tették s a belsejében vívott tűzharcokig próbálták tartani. Az üvegablakokat, a milleniumi restaurálás alkotásait — a templom plébánosa, Kátay Béla apát darabról darabra szedette ki az önkeretekből s megszámozva rakatta le védett helyen; a székesegyház üres ablakokkal, téli levegővel átjártan szenvedte végig az ostromot. Mennyezete két helyen egész boltívekkel beszakadt s a tetőzete mindenütt megrongálódott, a falak beáztak, egész hajók hullatták le felső vakolatukat. Az első években azután a főváros sietett segítségére, mint kegyúr. Legelőször az ablakokat rakták vissza az ónszövedékbe, teljes pompájukban, majd a két oldalhajóban beszakadt boltozat részeket állították helyre újból s a legszükségesebb tetőzést végezték el — azóta pedig a budai Vár újjáépítésének állami munkálatai kezdték továbbfolytatni a restaurálást. A messze Pestről is látható állványszövedék még az elmúlt esztendőben kezdte körülszőni a tornyot, ma szinte a csúcsig ér. Csak közelről látszik meg, mekkora építmény maga is. Tömör, titán, gerendabástya, ezer és ezer tonnák megterhelését képes hordani s feljáróin és emeletein a hóviharban is mozog az élet. Az, amire sor kerül: éppen a torony részben az idő-, részben az ostromrongálta köveinek kicserélése. Bámulatosan egyszerű és óvatos s ugyanakkor bámulatosan szövevényes, modern munka. A millenniumi restura(Folytatás a 2. oldalon)