Új Ember, 1958 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1958-08-31 / 35. szám
DIO in 1 forint évfolyam, 35. szám ÉG ÉS FÖLD írta: ÍJJAS ANTAL Az Evangélium legszebb tájképe az, a pünkösd utáni 14-ik vasárnapé. A levegő csupa kék és arany. Az egekben a sólymok és ölyvek lebegnek. Az »ég madarai«, ahogy Jézus hívja őket. Ő pedig ott ül a domb oldalán. A leírásból meg lehet állapítani az évszakot. Tavasz van, mert a virágok nyílnak. Azok a virágok, amelyek a mai tulipánokhoz hasonltanak. S a mézvirágok és a magnóliák. »Nézzétek őket — mondja ől—, Salamon minden pompáját felülmúlják!« Íme, szerette őket, szerette galileai hazáját, szerette azt a roppant életet, amelyet teremtett, s amely körülvette őt. S rámutat a virágokra és a madarakra, megmutatja őket nekünk, megmutatja őket az örökkévalóságnak. Tanítani akarja azt az emberiséget, amelyet megváltani jött. Azt akarja megmutatni nekik, milyen a természetes és természetfeletti élet egyeztetése. Nem azt akarja mondani, hogy természetes értelemben nem kell törődni a holnappal, a földdel. Egészen mást. Azt, hogy repülnünk kell, mint a madaraknak és nyílani kell, mint a virágoknak. A sólymok és az ölvek felemelkednek a földről és a levegőt járják; így kell járnunk nekünk is a természetfölöttit. A virágok pedig kinyitják szépségüket; így kell kinyitanunk nekünk is önmagunkat. Azt, akik vagyunk s akiknek teremtett bennünket. Az őszinteségre, a mélységre, a valóságra figyelmeztet bennünket a lélektan legnagyobb mestere. Lelkünk igazi formálója és igazítója ő, akinek »ideálja« könnyű és édes; formálómunkája tökéletes; egyezteti a természetest és a természetfelettit. Mind a kettővel törődtünk. Nem a könnyelműségre tanít, a holnap, az élet elhanyagolására, hanem az ettől való felszárnyalásra s az élet pompájára és a virágokéra, a természetünk kinyitására. Persze — és itt van tanításának nagysága — a természetfölötti természetünk éberségére. Mert — s ez viszont a liturgiának Szentlélek-adta bölcsessége — a szentleckében viszont az emberi természetnek az áteredő bűntől adott rombolása mutatkozik meg. Az, amit Szent Pál ír oly keserűen és kegyetlenül ebben a szentleckében. Menynyire ismerte ő az embereket! Felsorolja a hiányokat, a bűnöket; elmondja, miktől kell óvakodnunk. Az egyház átvette a tanítást Krisztustól és tanít a maga fönséges módján. Teljes fölénnyel és hitelességgel, övé az élet, a mi életünk. Rendelkezik fölöttünk, tudja, hogy rendelkezhet. Krisztus szellemében. »Nézzétek az ég madarait!« hogyan lebegnek, szállnak, felreppennek a földről. Szálljatok fel hát ti is ugyanígy, a magatok köznapi körülményei közül. Szálljatok fel a kék és arany egekbe. Lebegjetek a föld fölött. De ugyanakkor — s milyen mély ez a hasonlat — úgy nyíljatok, mint a virágok. A földből nyíljatok. Terjesszétek szét a gyökereiteket abban! A földből kell nyitnotok, onnét kell felszívnotok az életetek erejét. És akkor »Salamon minden pompájában« sem lesz szebb, mint amilyenek ti vagytok! Az ég és a föld szépségeit együtt, ahogyan ebben a hasonlatban van, Jézus a földről beszél, a virágok közül, az ég felé mutat, föl a sólymok felé. Milyen gyönyörű ez az evangélium, minden vonatkozása jelképes és édes. Még ez is. A föld és ég együttese, a madaraké és a virágoké. És milyen gyönyörű az egyház, mint Krisztus örököse! Mekkora az öntudata, az ereje, a bölcsessége és a szeretete, amellyel oktat minket, szeret minket, rendelkezik fölöttünk — ezen a pünkösd utáni vasárnapon te. Augusztus 20-án, szerdán reggel már 8 órára megtelt a budapesti Szent István Bazilika. 8 óra 45 perckor egyházi körmenettel hozták a Bazilika szentélyébe a dicsőséges Szent Jobb ereklyét, amelyet a szentély leckeoldalán, közvetlenül az áldoztatórács előtt díszes emelvényre helyeztek. Ettől kezdve este kilenc óráig megszakítás nélkül vonultak el a hívek kegyeletes lélekkel, tiszteletadásként az országalapító Szent Király ereklyéje előtt, amely mellett két diakónus között, egymást váltva ott voltak Kátay Béla c. apát, Draskovics Károly, Kiscelli József és Magyar István esperesek, Városi Ferenc érseki tanácsos, budapesti provikárius, valamint a Szent Jobb őrzője, Szabó Imre püspök. A nap folyamán két ünnepi szentmise volt a dicsőséges Szent Jobb jelenlétében a Szent István Bazilikában. Az első délelőtt 10 órakor kezdődött és ezt dr. Endrey Mihály püspök, esztergomi speciális delegátus mutatta be, míg a délután 6 órai szentmisét Grősz József kalocsai érsek, a püspökkari konferenciák ez idő szerinti elnöke pontifikálta. A délelőtti szentmisére érkező püspököt a Szent István Bazilika egyházközség világi elnöke üdvözölte. Az asszisztencia élén ott volt Belkó Ágoston pápai kamarás, a szentélyben ott voltak: Schwartz-Eggenhofer Arthur esztergomi protonotárius-kanonok, esztergomi általános helynök, Peisz Lajos esztergomi protonotárius-kanonok, budapesti helynök, Budai János esztergomi protonotárius-kanonok, Luptovics Kolozs a Szent Ferenc rend tartományfőnöke, Balogh Ferenc a budapesti piarista gimnánázium igazgatója és a fővárosban tartózkodó papság számos tagja. Budai János szentbeszéde Evangélium után Budai János esztergomi protonotárius kanonok mondott szentbeszédet. Kiemelte azt, hogy Szent István hűséges volt az Istenhez, hűséges volt hitéhez. Majd így folytatta: »Hűséges volt végül magyar népéhez. Egész élete a nép szolgálata volt, olyan földi országot szervezett, amelyben minden magyar megtalálhatta békéjét és boldogságát. Áldásosan dolgozó és a keresztény szeretet gyakorlásában kifáradt Szent Jobbja méltán kerülte el az enyészet végzetét, hogy késő utódok előtt is tanúja legyen népe iránti hűségének. De nemcsak földi országot akart adni népének, hanem a mennyországot is biztosítani akarta számára. István nem hagyta ki az örök élet hitének tényezőjét, hűségében a hit drága kincsét is megadta népének. Hűségének a halál se vetett véget. Gondoskodott arról, hogy halála után legyen védelmezője, patrónája népének a Szent Szűz, aki tud segíteni és akar segíteni. Hol vagy István király. Téged magyar kíván — hogy tanítsd meg őt hűségre és beteljesüljön mindnyájunkon a kinyilatkoztatás szava: légy ha mindhalálig, neked adom az élet koronáját.« Délután 6 órakor zsúfolásig megtöltötték a hívek a hatalmas Bazilikát. Grősz József érseket a Bazilika kapuja előtt az ünnepséget rendező Actio Catholica országos elnöksége részéről Esty Miklós pápai világi kamarás, az A. C. országos alelnöke fogadta. A főpapi szentmise asszisztenciájában részt vett: Galla Ferenc 9. apát és Zaymus Gyula c. apát. A szentélyben ott voltak: dr. Endrey Mihály püspök, esztergomi speciális delegátus, Peisz Lajos esztergomi protonotárius kanonok, budapesti helynök, Mellay Márton és Bárdos István pápai prelátusok, Bánk József c. prépost, Városi Ferenc érseki tanácsos, budapesti provikárius és Mátray János a piarista rend múzeumának igazgatója. A délelőtti és a délutáni ünnepi szentmise alatt a Szent Jobb mellett foglalt helyet a Központi Hittudományi Akadémia részéről Szörényi Andor ez idei dékán, Galla Ferenc és Görgényi Béla profeszszorok. A szentmisék ceremoniátusa Bozzay László érseki tanácsos volt. A szentmisékre érkező főpásztorokat a papság élén a Bazilika kapujában annak plébánosa, dr. Tarnóczi János c. prépost fogadta. Erdey Ferenc szentbeszéde Az evangélium után Erdey Ferenc kalocsai tb. kanonok, a Központi Hittudományi Akadémia jövő tanévi dékánja mondott szentbeszédet: »Szent István napja — mondta — családi ünnep, a nagy magyar nép, mint nagy család ünnepli atyját, mert Szent Istvánt a nép atyjának szokták nevezni. E méreteiben is hatalmas bazilika, mely Szent István emlékének van szentelve, mintegy központja ennek a családnak s itt nemcsak emlékét őrizzük, hanem csodálatosan épségben maradt Szent Jobbját is tiszteljük, mely népünk legszentebb ereklyéje. Szent István Jobbja a nép atyjának szeretetét szimbolizálja, mert szeretete tevékeny, tettre kész, alkotó szeretet volt. E Szent Jobb építtette meg számunkra a népi, családi otthont, melyet hazánknak nevezünk, ez segítette a szegényeket, emelte fel az elesetteket, ez dolgozott kultúrájáért. E Szent Jobb azonban lelkileg is irányított, oda Isten felé, hogy gyermekei a hit és világosság gyermekei legyenek. Ez épített szentélyeket, szervezett egyházmegyéket és iskolákat, hogy a keresztény kultúra áldásaiban részesítse gyermekeit. E Szent Jobb nevelte nemcsak szent fiát, Imrét, hanem népét is, hogy művelt és dolgos szorgos nép legyen. Ha kellett e kéz védte, oltalmazta. Ma is azt hirdeti: Istenné a oltalomért könyörög és áldóan oltalmazza gyermekeit. Ma is egybetartja nehogy pártoskodás, széthúzás a végveszélybe sodorja. A mai ünnepen is Szent István Jobbja áldásra emeli kezét és Istentől segítséget, kegyelmet esd reánk.« A délelőtti és délutáni szentmise alatt a Bazilika énekkara, Hidas Ferenc vezénylésével Harmath Artúr, Szent István miséjét adta elő. A szentmisék idején a hívek és az énekkar együtt énekelték a régi Szent István éneket: »Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga?«-át és a szentmisék végén a magyar Himnuszt. •Főpapi szentmisék a Szent István Bazilikában Katolikus Szó Lapunk más helyén ismertetjük az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának legutóbbi ülését, amelyen többek között elhatározták, hogy a »Katolikus Szó« című lapot újból megindítják. A »Katolikus Szó« II. évfolyamának 1. száma augusztus 24- én megjelent, a lapot a szerkesztőbizottság szerkeszti. Az Országos Béketanács Katolikus Bizottsága adja ki és kéthetenként jelenik meg. A lap vezércikkében hangsúlyozza, hogy a Béke Királynőjének, Nagyboldogasszonynak védelme alatt indul újból útra, mert ezt keresik, ezt akarják munkálni: a békét, a megértés útját egymás között, a megértés útját a nemzetek között, amelyet munkálni fontos katolikus feladat. Kiemeli a vezércikk az összefogás és munkálkodás szükségét népünkért, hazánkért, kifejtve azt, hogy a hívő embernek erő a hit és a kegyelem, nemcsak az örök élet biztosításában, hanem a földi életért, benne a haza életéért való helytállásban is. Az olvasókhoz intézett felhívásban a lap mintegy programot adva kiemeli, hogy a békét akarja szolgálni katolikus módra, katolikusok között. Hazánk és népünk szeretete, a felebaráti szeretet aktív gyakorlása, a kötelességteljesítő élet, a béke szolgálata: ezek azok, amelyek meghozzák a hívő katolikus megbecsült helyét az új életet építő hazánkban. A »Katolikus Szó«-nak ebben a munkában a nemzetek közötti megértés, népünk és hazánk jobb sorsának egyházunknak szolgálatában jelentős és fontos szerep jut. Különösen komoly feladat hárul rá a békemozgalmi munka terén, amelynek irama az utóbbi hetekben felfokozódott, feladatai kiszélesedtek. Üdvözöltük új laptársunkat az megio-t-más alkalmából és fo-sí r, Ilkájához sikert kívánunk. 1 1,59 JAN 24. Ára: XIV. Katolikus hetilap 1958 augusztus 31 Egyház és Hazafias Népfront írta: DR. KLEMPA SÁNDOR, veszprémi általános püspöki helynök A Hazafias Népfront országos munkájának mind szélesebb rétegben való kibontakozása gondolkodóba ejti a hívek és lelkipásztorok köreit. Tétovázva figyelik a szervezkedés nagyméretű arányait, a helyi és országos sikerek tényét, a közösségi megmozdulás újabb térhódítását. A vallásos ember nem idegen az élettől. Nem ellensége a közösségi kultúrának, tudja értékelni a haladás gyümölcseit. Mégis, amikor valami új jelentkezik a láthatáron, amikor a régi és új viaskodásába belesodródik, pillanatra megtorpan. Az újat hirtelen összehasonlítja lelkében szunnyadó világképpel és ha nem tiszta körvonalak bontakoznak ki öntudatának hátteréből, ha foltokkal terhelt ismeretképek merülnek fel benne, könnyen elbukik és áldozata lesz azoknak, akik vallásos mezbe burkolják egyéni érdekeiket. Nehéz ilyenkor rálépni a jövendőbe vezető útra. Valahogyan így állunk a Hazafias Népfront lendületbe jött térhódításával is. Itt is, ott is felhangzik a félénk hang: mi is a népfront? Ki tartozik bele és ki nem? Dióhéjban így válaszolnék a feltett kérdésre: a népfront a legszélesebb alapú nemzeti összefogás. A jóakaratú emberek együttmunkálkodása a haza javára. Ki nem tartozik bele? Aki elzárkózik az olyan nagy gondolatok elől, mint pl. a haza gondolata, a béke gondolata, népünk jólétének emelése. Tehát nem a világnézeti küzdőtér, hanem az alkotó munka szerencsés együttese. Ennek az együttesnek szerves részei az egyházi emberek, a lelkipásztorok és hívők széles tábora is. A hívő ember munkájából gyarapszik a nemhívő élete, de fordítva is áll: a nem hívők munkájából emelkedik a hívők anyagi jóléte. Az egymás mellett élés megtanít embertársunk megbecsülésére, más szóval kötelességtudat fejlődik ki a népi egységen belül. Amint a család tagjait is egybe forrasztja a családi érzés, még ha nem egy véleményen vannak is, úgy a társadalomnak nagyobb egységeit is összekalapálja valami. Nevezhetjük bizalomnak vagy türelemnek. XII. Pius ez utóbbinak nagy nevelőértékét nem győzi hangsúlyozni. De a haza fogalma is tettekben megnyilvánuló valóság és elegendő erőt képvisel egy széles alapú összefogás biztosítására. A Hazafias Népfrontban munkálkodó hívek és papok, ha legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint elvégzik állapotbeli kötelességeiket, hamarosan észre fogják venni, hogy politikai munkájuk is eszmei értelmet, közösségi tartalmat nyer. Az Opus Parisban és az Országos Béketanács katolikus bizottságában tömörülő papság, amely a békevágyak reménységében csoportosul, az igazságnak megfelelő hazaszeretet jegyében keresi a boldog jövő kialakulását. Vajon elegendő lenne — a jövő fejlődését is látva —, hogy a zárt szervezet csak befelé fordulva nemesítse szívét és ösztönözze magát a mindennapi ima keretében állapotbeli és honpolgári kötelezettségeinek elvégzésére? Vajon a hívek milliói nem várnak-e irányítást, határozott feleletet a szószéken kívül is az élet kérdéseinek megoldására? A gyakorlati élet problémáinak megbeszélése nyilvánvalóan szükségessé tesz egy széles távlatú országos keretet, amelybe világnézeti felfogásra való tekintet nélkül dolgozhat hivő és nem hivő egyaránt. Épp ezért szerencsés gondolatnak minősíthető a katolikus békebizottságok megyénkénti megszervezése. Ezek mozgékony, fürge együttesben sorakozhatnak fel az Opus Pacis erőtartalékából. Úgy érzem, termékeny kapcsolatok csakis így fejlődhetnek az egyes megyék tájegységén belül, hisz a népi adottságok színes változatát ismerve, kevesebb fáradsággal találjuk meg a tennivalónkat. Az Opus Pacis intéző bizottsága "«t»'- ■ " készül arra, hogy a stockolmi békekongresszus tanácskozásait kiértékelje. Valóban itt az ideje, hogy a közel-keleti események okozta nyugtalanság lecsendesítéséhez mindnyájan hozzájárulunk. Mag Béla c. apát, az Opus Pacis intéző bizottságának ügyvezető igazgatója, hetek óta járja a vidéket. Meggyőző szavakkal vázolja azokat az új erőket, amelyek belekapcsolódtak a világ békemozgalmába. Nemcsak a háború elítéléséről van szó, hanem a népek baráti együttműködésére irányuló hősies erőfeszítések koordinálásán van most a hangsúly, azaz hogyan lehetne a bé-kemunkát nemzetenként egységesí- t teni. Ez az egységesítés hazánkban a Hazafias Népfront feladata, hisz már januárban elhangzott a határozat, hogy a békemunkát gyakorlatilag a Hazafias Népfront végzi, örömmel üdvözölhetjük tehát a békemunka megyékre való szétágazását. Papnak az élet kérdéseit ismernie kell. Legyenek azok igények vagy lehetőségek. A műveltség emelése, az élet szépítése, a közösség iránti kötelességek teljesítésére való buzdítás, az érzékeny lelkiismeret kialakítása a köz vagyona iránt, az önzetlenség értékének kihangsúlyozása — és folytatni lehetne — mindmegannyi keresztényi feladat a lelkipásztor és hivő szemében egyaránt. Grősz József kalocsai érsek úr levele a stockolmi kongresszushoz világosan leszögezte a magyar római katolikus papság állásfoglalását a béke kérdésében, összevetve a levelet a Hazafias Népfront békemunkájával, azt állapíthatjuk meg, hogy egy sínpáron szalad, mert ez utóbbi ugyanazt akarja, amit az egyházfő: »színesnek és reményteljesnek szeretnénk látni a jövőt.« Igen, »minden győzelemnél dicsőségesebb feladat a háborút tárgyalás révén szükségtelenné tenni« Szent Ágostonnak ez a programpontja az a közös érintkező felület — és éppen ez a népfront — amelyen egyház és állam kéz a kézben halad előre. Az egyház a maga haladó hagyományaival, az állam a tudomány igazságainak fáklyáját magasra emelve jelzi az utat előre. Így a technika vívmányai nem lesznek többé a pusztító erők eszközei, hanem boldogító állomások a haladás ösvényén. A lelkipásztorok pedig munkában és imádságban szolgálják a krisztusi megbízatásként is ránkhagyott békét. Avagy merő politikai propaganda-e az, amikor tiltakozunk, hogy Káinnak dorong helyett az atombomba legyen a kezében? Igazán tilos lenne az evangélium életét az egész földet besugárzó örömhírré tenni? Visszatérve cikkünk alaptémájára, ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy az újonnan felkínálkozó terep — a politikai megyéken nyugvó békehálózat — amelyet a Hazafias Népfront kezdeményezett, az egyház és állam érdekeit egyformán szolgálja. Hithűséggel szívünkben, hazafi szeretettel lelkünkben haladjunk előre a honpolgári eskü szellemében a boldog jövő felé. A történelem új lapra fordul, az új formához pedig a római katolikus papságnak küldetése van. Minden egyes probléma legyen őrhelye ne csak a lelkipásztori feladatoknak, hanem a hazafias kötelességeknek is. Hogyan is int Szt. Pál a rómaiakhoz írt levelével? »Mindenki vesse alá magát a felettes hatóságoknak. Nincs ugyanis hatalom csak Istentől; amik pedig vannak, azokat Isten rendelte. Aki tehát ellene szegül a felsőbbségeknek, szembeszáll Isten rendelésével. Az ellenszegülők pedig önmaguknak szereznek elítéltetést.« Az újonnan megalakuló megyei katolikus békebizottságok, az Opus Pacis erőtartalékából merítve induljanak el a megyei erőközpontokból, mint egy-egy jól szervezett élcsapat — acies bene ordinata — a béke szolgálatára, a társadalom fejlődésének munkálására. Tanuljunk a múltból, éljünk a jelenben, készüljünk a jövőre! -