Új Ember, 1961 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1961-09-03 / 36. szám

51816 Készpénzzel bérmentemMm Kp. 72, az. postaMizatmmnmt Ára: 1 forint A magyar katolikusok hódolata a Szent Jobb előtt A magyar katolikus hívek, mint a Magyar Kurír jelenti, augusztus 20-án országszerte megemlékeztek országalapító szent királyunkról, Szent Istvánról. A főszékesegyházakban, székesegyházakban és az ország valamennyi más templomában ünnepélyes szentmiséket mutattak be. Budapesten az Actio Catholica országos elnökségének rendezésében, a Szent Jobb ereklye jelenlétében a Szent István bazilikában két ünnepélyes szentmise és szentbeszéd volt Az ünnepi szentmisék bevezetéseképpen augusztus 20-án reggel 8 órakor díszes egyházi menetben vitték ki a bazilika sekrestyéjéből • Szent Jobb ereklyét és a szentélyben emelvényre helyezték Az ereklye mellett két diakónus között egymást váltva foglalt helyet reggel 8 órától este 8 óráig Szabó Imre püspök, a Szent Jobb őre, Töttössy Miklós pápai prelátus, Artner Edigár c.apát, Szkladányi Ákos, Kiscelli József és Szepesdy Ervin esperes-plébánosok, valamint Seres Ferenc tanácsos-plébános. A hívek egész nap imádkozva és énekelve vonultak el a Szent Jobb ereklye előtt. Este ájtatosság fejezte be a Szent István bazilika ezen a napon ünnepelt búcsúnapját. A délelőtti szentmise 10 órakor kezdődött és azt Hamvas Endre Csanádi megyéspüspök mutatta be. Az asszisztenciában részt vett Pálos Iván hitoktatási felügyelő, Ormos Imre és Körmendy Béla helyettes plébánosok, valamint Darvas Mihály piarista tartományfőnökségi titkár és a teológusok Bozzay László érseki tanácsos, kirendelt ceremoniárius vezetésével. A szentélyben ott volt: Peisz Lajos budapesti helynök, Bárdos István pápai prelátus, Várkonyi Imre c. prépost, az Actio Catholica országos igazgatója, Szilas József c. apát, szegedi papnevelőintézeti rektor, Várady Béla tartományfőnök és Návay Kapisztrán budai házfőnök a Szent Ferenc rend képviseletében, Szűcs János rendi asszisztens és Balogh Ferenc gimnáziumi igazgató a piarista rend képviseletében. A Szent Jobb ereklye mellett foglalt helyet a Központi Hittudományi Akadémia részéről Erdey Ferenc prodékán és Görgényi Béla jövő évi dékán. Az evangéliumi oldalon foglaltak helyet az Actio Catholica országos elnökségének tagjai Esty Miklós országos alelnökkel az élén. Az evangélium után Csepregi Ignác esztergomi főszékesegyházi tb. kanonok, esztergomi irodaigazgató mondott szentbeszédet. Beszédében kiemelte, hogy több mint 900 év múltán első szent királyunk emléke ma is elevenen él a magyar néplélekben, róla emlékezve örömünk ma imádsággá magasztosul, példáján való lelkesülésünk istentiszteletté fokozódik, csodálatos módon épen maradt jobb keze előtti hódolásunk vallásos élmény. Első magyar királyunk igazi nagysága nem csupán történelmi alkotásokban keresendő, hanem elsősorban abban, hogy »szent« volt. Ezután a szónok bemutatta Szent Istvánt, mint államszervezőt, mint templom- és iskolaépítőt, mint kiváló hadvezért, hangsúlyozva, hogy a világtörténelem legnagyobbjai közé tartozik. Befejező szavaiban arra mutatott a szónok, hogy a szentistváni életszentség ragyogása, a szentistváni örökség, az a tanítás, hogy legyen erős hitünk, amely felemel, amely világosságot önt az életnek és küzdelmeinek mélységeibe. »Ennek a megingathatatlan hitnek az erejével — mondta végül a szónok — érvényesítsd a gondviselés szándékait, mindennapi kötelességeid százszázalékos teljesítésével. Ebből meríts erőt a jelenkor feladatai elvégzéséhez, édes hazánk felemelkedésének munkálásához, a szeretet cselekedeteihez, melyek itt és most várnak reád családod, népünk és az egész világ szebb és békésebb életének munkálásában.« Az érseki szentmise Délután 6 órakor Grősz József kalocsai érsek, a püspökkari konferenciák ez idő szerinti elnöke pontifikálta az ünnepi szentmisét Az érsek Kühner János érseki tanácsos, szertartó kíséretében érkezett a bazilika főkapujához, ahol az Actio Catholica országos elnöksége nevében Esty Miklós országos alelnök, majd az egyházközség tanácsa köszöntötte. A bazilika kapujában nagy papi asszisztencia fogadta az érseket, amelyben résztvett Várkonyi Imre c. prépost, az Actio Catholica országos igazgatója, Zaymus Gyula c. ajtót, Belkó Ágoston pápai kamarás, Darvasi Mihály piarista tartományfőnökségi titkár és Bozzay László érseki tanácsos, kirendelt ceremoniárius. Az érsek áldást osztva az Ecce Sacerdos Magnus hangjai mellett vonult be a bazilika szentélyébe. Itt foglal helyet Szabó Imre püspök, Peisz Lajos budapesti helynök, Pottyondi Imre székesfehérvári nagyprépost, Folba János pápai prelátus, Bánk József c. prépost, Juhász Dénes görögkatolikus vikárius, Mátray János ny. igazgató és Szentgyörgyi András a piarista rend részéről, Esty Miklós és Ságh Károly alelnökök és Szántay István titkár, az Actio Catholica részéről. A Szent Jobb mellett a Központi Hittudományi Akadémia részéről ott volt Erdey Ferenc prodékán és Kecskés Pál pápai prelátus, szenior-profeszszor. Evangélium után Szilas József c. apát, a szegedi egyházmegyeközi papnevelő intézet rektora mondott szentbeszédet. Bevezetőül méltatta Szent István történelmi érdemeit, azt, hogy megállta a próbát, teljesítette életfeladatát. A mi életfeladatunk Isten, felebarát, család, egyház, haza, társadalom és önmagunk iránti kötelességeink teljesítésében áll. Nekünk is meg kell állnunk a próbát. Csak egy pillantás Szent Istvánra: tudjuk, ismerjük életét és abból láthatjuk, hogy mennyire körültekintő volt mind maga mind pedig népe életének irányításában. Végleg beszüntette a magyarság véres kalandozásait, állandó helyhez kötötte népét és élete jó példájával küzdött a vallási közömbösség ellen. Így kell tennünk nekünk is. Ha mások késnek a szentmiséről, káromkodnak, felületesek a munkában és felelőtlenek a közösségi javak kezelésében. Kiskápik a sandok írta: Magyar Ferenc Ez itt Csömör ülés háza. Semmivel sem különb a Rózsa-telep többi lakóházánál, mégis felnéznek rá az emberek. Nem azért, mert mindegyiknél magasabban épült, a salakdomb oldalában, hanem mert az öreg bányakovács esztendőkön át tartó és erőt pazarló munkával tizenhét gyümölcsfának elegendő kertet hódított meg a terméketlen talajból. Úgy hordta fel a termőföldet talicskában, s aki csak látta, sajnálkozva csóválta a fejéit a kilátástalannak tetsző küzdelmen. Akkoriban, amikor még valósággal a két kezével, a tíz körmével teregette a földet, rakta meg kövekkel a teraszok oldalát, ott lábatlankodott mellette egy fekete hajú gyermek, Sándorka, a mostoha fia. Még ha valami kárt tett is a gyermek, soha nem bántotta, mert különös módon ez jobban ragaszkodott hozzá, mint az első feleségétől való másik kettő, akik meg szüntelen csak mostohaanyjuk körül forgolódtak. Az ősszel telepített gyümölcsfák fele kifagyott az első télen. Csömörülés megsiratta őket, s nem is volt már kedve újakat ültetni. Kidobálta az elszáradt csemetéket s üresen hagyta a helyüket, ahová azután Sándorka fűzfavesszőket szurkált, s azok bizony megfogantak, így kapott újra teremtő kedvet és biztató reményt Elés, hogy bevégezze, amit elkezdett. Most együtt rázzák a roskadásig megtelt szilvafákat, melyekkel együtt Sándorka is Sándorrá nőtt, ötödéves papnövendékké. Telnek a kosarak. Már csak egy fa van hátra, a nap meg még nem bújt el a salakdomb mögött, így azután le lehet ülni egy szusszanásra és hallgatni, hogy odafenn a magasban milyen szépen beszélgetnek a sétáló csillék. — Kevesebb is elég volna... kevesebb is elég volna — panaszkodnak a kerekek. — Hát bizony, kevesebb is elég volna! De hát az ember mindig többet vállal, igaz-e, fiam? — Nem tudom, mire gondol most, apám? — Arra, hogy jövő ilyenkor te is másfajta fákat rázogatsz már!... Sokat gondolok én a te dolgodra, Sándor. Nem is megy vissza addig a szemináriumba, amíg el nem mondom neked az én gyerekkori történetemet. Jó lesz az neked útravalónak. Mást úgysem igen adhatok. Sándor előveszi a dóznit, megkínálja apját, maga is rágyújt. — Mondja csak! — Iskolába menendő szerek voltam még csak. Közeledett a húsvét, amikor a majorsági emberek is elmentek a templomos faluba. Már a nagyhéten meggyóntak, megáldoztak, azután elballagtak a feltámadási körmenetre is. Nem mert volna elmaradni egy cseléd sem. A herceg — aki a templom kegyura volt — ez alkalommal is csak a ragyás Tamnóci képében volt jelen, aki ott lépkedett zsinóros ruhájában a superláz mögött és sűrűn körültekintgetett, hogy számba vegye a majorsági népet. Nem törődött az vele, hogy telik-e, futja-e, de megkövetelte, hogy tisztességes ruhában jelenjen meg mindenki a feltámadt Krisztus színe előtt. — Dobribán, az öreg béres mondogatta is eleget, hogy ez is csak a szegény ember javára szolgál, mert legalább a halál után az Úristen könynyebben megismeri azokat, akik, ha ritkán is, de mindig egyazon ruhában jelentek meg az Úr házában. — Dobribán azonban könynyen beszélt, mert gyereke nem volt. De mi öten voltunk testvérek, s mire a kisebbek megörökölhették volna a nagyobbak ruháit, az már csak kapcának volt jó. — A nővérem akkor volt menyasszonysorban. Három bárányt nevelgettek apámék a ház körül az esküvőre. Azonban mégsem vacsora lett belőlük, hanem nekem való ruha, mely szerencsét annak köszönhettem, hogy a szépreményű vőlegény — nyilván a lagzi körüli gondok csökkentése miatt — valami tolvajságba keveredett. Lecsukták. Mire szabadult volna, akkorára már a bárányhúst aligha lehetett volna megrágni, így azután Fekete vasárnapra következő csütörtöökön bevittek a városba, hogy húsvétra való ruhát vegyenek rám . — Tudtam én már akkor a Miatyánkot, de azért sokat törtem a fejem, hogy milyen lehet a kísértés, amibe ne vigy minket. Akkor tanultam meg, ott a Steller boltjában, amikor elénk rakták a választásra szánt gyermekruhákat. Egyszerre olyan borzongás futott végig rajtam, úgy reszketett minden tagom valami megmagyarázhatatlan gyönyörűségtől. Mert megláttam azt a matrózgalléros ruhát, amilyen csak a gazdatiszt két gyerekének volt. — Lehetett ott szebb, meg jobb ruha is, de én azonkívül más- mást, nem is néztem. Beleszédültem a vágyba, hogy olyan ruhában járjak, mint a Tamóci gyerekek. — Anyám szemében szomorúság ült s ugyanaz bújkált a hangjában is, amikor kérlelt, hogy másikat válaszszák, mert ez nem való egy uradalmi kovács gyerekének. Mit törődtem én azzal! Persze, hiába incselkedett volna velem a kísértés, csak nem győzött volna, ha anyám bajsejtő előrelátása is meg nem adta volna magát a szegénység parancsának, hogy mindig az olcsóbbat kell választani. A matrózgalléros kék ruha pedig, mindegyik között a legolcsóbb volt. — A gazdatiszt felesége soha be nem tette hozzánk a lábát, csak üzent, ha valami parancsolni valója volt. De azon a húsvét délelőttön eljött. Anyám ijedtében azt sem tudta, hogy hová ültesse. Mire kihozott egy széket a lakószobából, az aszszonyság már mondta is a begyébe rekedt oktatást. — Arra szeretném magukat figyelmeztetni, hogy aki magasra kapaszkodik, nagyot eshetik.... Én nem parancsolhatom meg, hogy mibe öltöztessék a gyereküket, de aki cseléd, cseléd marad akkor is, ha bársonyban jár!.. Egyébként se higyyék, hogy a szabott meg a bolti ruha között nincs különbség. Tudja azt a boltos is, hogy kinek milyen jár Ripszselyem, lüszter vagy csak silány kamgáma ... Csak ennyit akartam mondani. — Azzal el is füstölgött, de utána tele lett a mi konyhánk szótalan, sivár szomorúsággal. Anyám csendben sírdogált a tűzhely felett, én meg belopództam a szobába. Elővettem a sublótból az új ruhát. Simogatva búcsúzkodtam tőle, mert már tudtam, hogy soha többé fel nem veszem. — Emlékezetes maradt ez a húsvét. Amikor apám mellett kitanultam a mesterséget, azt mondtam neki: nem maradok én az uradalomban, édesapám. Elmegyek olyan emberek közé, ha a világ végére is, akiket semmi sem választ el egymástól, így kerültem a bányához, bányakovácsnak. — De miért mondom én el neked ezt a történetet? Azért, mert láttam ma reggel, hogy anyád már készítgeti a holmidat. Peregtek a könnyei, amikor a reverendádat kefélgette. Nem tudom, ő mire gondolt,de nekem különös dolgok jutottak erről eszembe. Először is az, hogy ez a másfajta öltözék téged sohasem választhat el a többi embertől. Nem értek én ehhez, de talán az a sok gomb is azért van rajta, hogy emlékeztessen: nem lehet olyan könnyen kibújni belőle. Már nemcsak a reverendára értem, hanem inkább arra, amire kötelez. Azt sem tudnám pontosan megmondani, hogy miből áll a pap dolga azonkívül, hogy misézik, prédikál, meg elvégzi a szertartásokat. De úgy gondolom a magam csekélyke felfogásával, hogy nemcsak annyi a pap dolga, hogy imádkozik. Látod, hogy megváltozott körülöttünk az élet! Hol vagyunk már attól, hogy a ruha szabása, meg minősége válassza el egyik embert a másiktól. De mennyi mindent kell még elvégezni, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Sokszor voltam én is lenn a bánya mélyén. Láttam az embereket, hogyan dolgoznak a sóhajtozó, recsegő ácsolatfák alatt, azon a szűk helyen. Megéreztem ott valamit abból, hogy ők nemcsak a testük szerint vannak közel egymáshoz, de a lelkük is összeér. Ha fél az egyik, fél a másik is: egymást féltik. Megosztoznak abban, ami nehéz s ahogyan a verítékük is összefolyik, úgy kapaszkodik össze az akaratuk is. Ezért olyan erősek és bátrak! így gondolom én ezt minden emberről. Hogy ilyenek legyünk és így éljünk egymásért. S ebben nagyon sokat tehet a pap is. A legnagyobb dolog ez azok között, amiket az Isten az emberre bízott. Különösen azokra, akik a léleknek szabnak ruhát. — Megmondom neked, nyíltan beszélek. Annak idején jobb szerettem volna, ha valami másnak tanulsz. Akárminek, csak nem papnak. Nem azért, mert én sohasem voltam az a buzgó templomjáró, hanem mert tudtam, hogy mire vállalkozik az, aki jobbakká, igazabbakká, tisztábbakká akarja változtatni az embereket. Ha valami megnyugtatott és beletörődtem, hogy pap leszel, nem volt más, mint az, hogy végeredményben te ugyanazt akarod csinálni, amit én kicsinyben végrevittem. Gyümölcsöskertet varázsoltam a salakdombra. Akik annak idején bolondnak tartottak, mert a két kezemmel túrtam a földet, most már utánam csinálják. Tavaszonként öröm nézni, hogy kivirágzik a vén salakdomb. — No, nekem sem volt könynyű. Neked még nehezebb lesz. De gyerekkorodban te is megfordultál a műhely kohójánál. Láthattad, hogy tűzben edzik a vasat is. — Soha nem beszéltünk mi még ennyit a te dolgodról. De el kellett már mondanom ezt a régi történetet. Ha egyszeregyszer eszedbe jut majd, áldd meg ezt a kis házat itt, a salakdomb oldalán s azokat az embereket, akik kdéül elindultál. Katolikus hetilap» 1961. szeptember 3 XVII. évfolyam, 36. szám Az utolsó szó után — Történelmi szem mérték — A ravennai tús* Cicognani bíboros as új bíboros-államtitkár . Legénylakás nekünk világosan és tudatosan látnunk kell, hogy mindez hiba, bűn és kár a saját lelkünk és a közösség szempontjából is. Beszédét így fejezte be: »Érdemszerző életet vár el tőled joggal a Megváltó Krisztus. Erre tanít életpéldájával Szent István, és ha ezt a tanítást megjegyzed és életed irányítójává teszed, akkor a mai nap nemcsak az emlékezés napja lesz számodra, hanem a lélekerő-merítés napja is.« A délelőtti, valamint a délutáni szentmisén a Szent István bazilika énekkara Harmat Artur Szent István miséjét adta elő. A délutáni szentmise végén a kalocsai érsek áldásban részesítette a híveket, akik ezután elénekelték a himnuszt. Elektronikus gép a latin nyelv tanítására Az amerikai Cincinnati melletti Mount Healthy-ban levő Szent Ferenc Szemináriumban elektronikus gépet használnak a latin nyelv tanításának megkönnyítésére. Az intézet rektora, P. Denis Morand, kijelentette, az elektronikus gépek korában mindenki számára hasznossá kell tenni a tudománynak ezt a vívmányát. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a gép használata sikeres. Most azt tervezik, hogy más nyelvek tanításában is alkalmazzák. Meghalt a bécsi apostoli nuncius Giovanni Dellepiane c. érsek, bécsi apostoli nuncius, hosszas betegeskedés után, az egyik bécsi kórházban meghalt. 1889-ben született, 1911- ben szentelték áldozópappá, 1929-ben lett c. érsek és 1951. szeptember 21-én apostoli nuncius Bécsben. Holttestét Bécsben szentelték be, majd Genovába szállították, ahol nagy részvéttel temették el. Érdekes templomleletek egy ausztriai ásatásnál Az ausztriai Enns közelében levő lorchi Lőrinc-templom alatt ásatásokat kezdtek, amelyek már eddig is igen értékes leleteket hoztak napvilágra. A szentély alatt öt, egymás fölé épített épület maradványait találták meg. Ezek közül a legrégibb egy ismeretlen rendeltetésű, római kori épület. Fölötte következnek sorban: egy korai keresztény templom a IV. századból, egy Karolingok korában épült templom, egy román stílusú és egy később azzal egybeépített gót stílusú templom. Az ásatásokat tovább folytatják, és azt tervezik, hogy azok befejezése után a Lőrinc-templomot úgy építik át, hogy a feltárt épületrészek hozzáférhetők legyenek a látogatók számára.