Új Ember, 1967 (23. évfolyam, 1-53. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Készpénzzel bérmentesítve Bp. 72. sz. postahivatalnál Ára: 1 forint feyetemi Könyvtár. Boldog új esztendős! Mielőtt éjfélt ütne az óra, szokásunk, hogy pár pillanatra elöltjük a lámpát, s csupán az első kondulásra gyújtjuk meg újra. Az új esztendőt köszönti ez a fellobbanó fényesség. A poharak összecsendülnek, felhangzanak a jókívánságok. Erre a néhány percre szünetel a tréfa, hogy helyt adjon szívünkben a jövőbe vetett bizalomnak, ám ugyanakkor a szorongó aggodalomnak is. Mert várjuk a szebbet, a jobbat, de félünk az ismeretlentől Az emberi tudás hallatlan fejlettsége korlátlan lehetőségeket kínál, a világ népeinek egyre tudatosuló testvérisége reménnyel tölt el, hogy századunk majd csak beváltja ígéretét és megteremti végre a béke világát. Derűlátó gondolatainkra azonban hamarosan selleget borítanak a gondok, a fényt felváltja az árnyék. Tudásunk hatalmas, ám gyarlóságunk tán még ennél is nagyobb. S máris felötlik bennünk a kérdés: vajon lényünk melyik része fog diadalmaskodni az elkövetkezendő esztendőben? Értelmünk, józanságunk, emberségünk-e, avagy gonosz indulataink? Boldog új esztendőt! — mondjuk és megremeg a hangunk. Ám féltő és reménykedő gondolataink cikázása közben ráeszmélünk-e arra, hogy a boldogság rajtunk is múlik? Rajtunk, az egyénen és a közösségen egyaránt... Mert az ember társas lény- Boldogsága sem magánügy: az egyén boldogulása a családéval függ össze, a családé az országéval, az országé az egyetemes emberiségével. Láncreakció, melynek mi emberek vagyunk az alapanyaga. Szükség van tehát mindnyájunkra és ez felelősséget ró ránk. Nem állhatunk ki a sorból, nem mondhatjuk játékát mi gyermekként, nem ér a nevem! Mert nevünkön, személyes hozzáállásunkon is áll, hogy boldogulunk-e? Szorgalmunkon, áldozatkészségünkön és szeretetünkön, szilárd hitünkön, buzgó imáinkon. Azon, hogy rendet tudunk-e teremteni magunkban és magunk körül, igazságon és emberségen alapuló rendet. Hogy munkánkat odaadó lelkiismeretességgel végezve, hasznossá tudjuk-e tenni magunkat. Hogy segítőkészségünkkel, szeretetünkkel, vallásos meggyőződésünkkel, igazságunkba vetett szilárd hitünkkel példát tudunk-e mutatni-Vannak természetesen rajtunk kívül álló tényezők is. Ezen a téren Istenre kell hagyatkoznunk, ehhez kellenek buzgó imáink. Ám a könyörgő ima meghallgatásának a tiszta lelkei ismeret az alapfeltétele. Az, hogy mi megtettünk minden tehetőt Énélül a bizalom délibábos ábránd, a reménykedés híg ködképek kergetése csupán. Bitter Lajos Az ökumenikus mozgalom jövője Az ökumenikus mozgalom helyzetéről és távlatairól tartott előadást a vatikáni egységtitkárság titkára, Jan Willebrands püspök Rómában. Ennek során kifejtette, hogy az egyháznak más keresztény egyházakhoz kapcsolódó jövőbeli viszonyának ahhoz a magatartáshoz kell igazodnia, amely VI. Pál pápa és Athenagorasz ökumenikus pátriárka, valamint Ramsey anglikán prímás találkozói alkalmával jutottak kifejezésre. Nemcsak a tisztelet és a keresztényi alázat tényezői megszívlelendők ebben, hanem az igazi párbeszédre való hajlandóság s az adásra és elfogadásra, a megértésre és meghallgatásra irányuló készség is. Az ökumenikus mozgalmat illető történelmi visszapillantásában Willebrands püspök mindenekelőtt kiemelte a Szentírásban való megújulás szerepét. Megemlítette, hogy a többi keresztény egyházak is elismeréssel nyilatkoztak az egyházban végbemenő fejlődésről. Meg kell győződnie arról az egyháznak — hangsúlyozta —, hogy a keresztény egység helyreállítására irányuló törekvéseket elsősorban , belső életében kell kezdeményeznie. Azzal járul hozzá leginkább a egyház a keresztények közötti közeledéshez, ha kész belsőleg megújulni bölcs reformok keresztülvitele által — jelentette ki végezetül a püspök. mmmamm Szent Karácsonyunk nyolcadán belül zárjuk le országos szilveszteri hálaadásunkon az alkonyuló 1946-os évet. A karácsonyi lelkűlét, a szép szeretet és a közös békesség jegyében egyesítsen mindnyájunkat családias év végi hálaadásunk. Bennünket, Istentől rendelt főpásztoraitokat, a szolgáló, vigyázó és buzdító, híveink javát kereső lelkiismeret szólaltat meg a nagy hálaadás órájában. Mint hívők, mint emberek és mint magyarok pillantunk vissza és tekintünk előre, egyaránt adózva az emlékezésnek és a jövendőnek. I. Mint hívők hálát zengünk a lepergő évért. Számunkra az 1966-ik esztendő megszentelt és örvendetes volt. Sajátosan szentelte meg azt a legnagyobb zsinatot követő jubileumi jelleg. Székesegyházainkban és a kijelölt templomainkban veletek együtt merítettünk az Üdvözítő kegyelmi forrásaiból. Minden templomban felállítottuk a kegyelem trónusát, hogy minden hívő részesülhessen a jubileumi Szentév gazdag adományaiban, örvendezhettünk a fokozatosan bevezetett magyar istentiszteleti nyelvnek. Édes anyanyelvünk immár egyike az egyház hivatalos szent nyelveinek magában a szentmisében. Mintegy karácsonyi ajándékként jut el hozzátok paptestvéri munkatársainkon keresztül a II. Vatikáni Zsinat üdvös tanítása az egyházról. Ez új megvilágításba helyezi a főpásztorok, áldozópapok és a hívek krisztusi együvé tartozását, kegyelmi közösségét és legszorosabb egységét. Ezekért és az év minden kegyelmi adományért Istennek legyen gyermeki hála! II. Mint emberek érdeklődéssel, együttérzéssel és tehírkelhető közreműködéssel kísértük a világ ez idei eseményeit. Sajnos, számos volt közöttük a fájdalmas és a megdöbbentő. Rombolóan háborogtak az elemek és az emberek. A földrengések, az árvizek és a tömegszerencsétlenségek részben elháríthatatlanok voltak. E nagymérvű, sorozatos csapás és sújtás mellett megmozdult az emberi szolidaritás is. Példás összefogások és támogatások tettek bizonyságot a jóakarat ereje és diadala mellett. Annál fájóbb számunkra, hogy a jóra, szépre, nemesre elhivatott emberek soraiban olyanok is akadtak, akik bűnös tevékenységgel tetézték az elemek pusztításait és mély, majd csak gyógyíthatatlan sebeket ütöttek embertársaikon. Ennek a háborgó ellenségeskedésnek középpontjában a korunk botrányává növekedő és mélyülő vietnami háború áll. Egyházunk októberi imahadjáratában is ezt csitította. Szentatyánk és az őt követő egyházi vezetőink népes sora a leghatározottabb hangon figyelmeztetett, kért, könyörgött, hogy vessenek véget a vietnami vérontásnak. A világháború szörnyű veszélye igen nagyra nőtt. Ezért a világ békeszerető embereinek azonos célú, lankadatlan erőfeszítéseihez csatlakozva nem szűnünk meg imádkozni, buzdítani és cselekedni azért, hogy a számtalan sebből vérző vietnami testvéreinket sújtó bombázások azonnal megszűnjenek, a véres háború minél előbb véget érjen. A béke, amint azt Szentatyánk is hangsúlyozta, folytonos és folyamatos munkálkodást és erőfeszítést jelent. Mi nem is lankadunk és reményünk sem fogyatkozik. Szilveszterkor, a világ jelenlegi helyzetét szemlélve, egy szívvel és egy lélekkel esdjük: „Adj Urunk békét napjainkban és szórd szét végre a háborúra szítókat és a hadat viselőket!” III. Hazánkban a sokrétű, nemes igyekezettől, megfontolt tervezéstől és közös eredményességtől fémjelzett a mai leáldozott esztendő. Különleges érdeklődéssel és megnyugvással figyeltünk fel társadalmunk magas szintű vezetőinek megnyilatkozásaira, mértékadó állami és társadalmi testületek állásfoglalásaira, amelyek hazánk további fejlődése, népünk boldogulása szempontjából nagy horderejűek. Néhány megállapítás konkrétan is érinti katolikus egyházunk híveit, papjait és vezető férfiait, örömünket fejezzük ki a szó hallatára és magunk is készek vagyunk nemzetünk egységének további munkálására, közös ügyeink türelmes megbeszélésre. Mi is valljuk, hogy nincs és nem lehet megkülönböztetés hivő és nem hivő, vallásos és nem vallásos állampolgár között. Cselekvő közreműködéssel akarunk hozzájárulni ahhoz, hogy az elhatározások valóra váljanak és tartósan egész népünk javát szolgálják. Igaz örömünkre szolgál, hogy államunk legújabb anyagi és szociális gondoskodása által mintegy összefonja az édesanyát gyermekével. Biztosítja együttlétüket a kisded legzsengébb és legigényesebb korában. Ez az intézkedés melegebbé teszi a családi tűzhelyet és előmozdítja az annyira kívánatos gyermekáldást és a magyar népszaporulatot, így alapozza a maga részéről a mind ígéretesebb magyar jövendőnket Jóleső az a külön figyelem, amely mezőgazdasági dolgozóinkat érinti. Most a méltányos keresetük és nyugellátásuk biztosítására gondolunk leginkább. Ez a gondoskodás is erősíti magyar családjainkat és szilárdítja társadalmunkat. Mindezek külön lendületre biztatnak bennünket és Benneteket. Kedves híveink, hogy készségesebben, áldozatosabban szolgáljuk közérdekű célkitűzéseinket és kéz a kézben vívjuk is ki azokat Hangozzék fel drága hazánkat és szeretett népünket áldató szilveszteri himnuszunk: „Isten áldd meg a jobb, szebb és békésebb jövőért küzdő magyarjainkat!” Kedves Híveink! Reményt kölcsönző szilveszteri hangulatot teremtően kívántunk hozzátok fordulni. Megszentelt jubileumi évünk szolgálja Istennek továbbra is tetsző életünket. Világunk háborgásai ihlessenek a béke állhatatos és építő munkálására. A történelmünknek átadandó magyar esztendőnk torkolljék olyan jövendőbe, amely több és újabb békességet és boldogságot hoz népünknek. Adja Isten, úgy legyen! Ámen, Budapest, 1966 december hó Magyar Katolikus Püspöki Kar. A Magyar Katolikus Püspöki Kar szilveszteri szózata Helyteleníti a Szentszék a „hagyományvédők" vezérének lépését Elutasította a Szentszék Gommar de Pauw belga származású amerikai papnak a tiroli egyházmegyébe történő beiktatását. Pauw, aki egy marylandi szemináriumban tanított, tudvalevőleg „hagyományvédő” mozgalmat indított az amerikai katolikusok között, mely a zsinat liturgikus reformjával szembeni ellenállást tűzte feladatául. Magatartása által ellentétbe került püspökével, Shenan bíboros, baltimore-i érsekkel. Kéréssel fordult emiatt az olaszországi Tivoli püspökéhez, Luigi Faverihez, vegye fel egyházmegyéje tagjai közé, hogy mozgalma érdekében nagyobb szabadságot élvezhessen. Faveri püspök teljesítette kérését. A Szentszék azonban ennek az egyházmegye-cserének jóváhagyását megtagadta. Katolikus hetilap LVI7 január 1. XXIII. évfolyam, 1. szám | VI. Pál pápa karácsonyi üzenete A békét állandóan meg kell teremtenünk, küzdenünk kell érte, védenünk kell — Testvéreink, gyermekeink, barátaink! Valamennyien, emberek, akik hallgattak minket! Már ez a megszólítás is — mellyel a pápa, december 22-án este elmondott karácsonyi üzenetét kezdte — arra utal, hogy a Szentatya ez alkalommal nemcsak a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez, hanem az egész emberiséghez intézte szavait. Hűséges ahhoz az üzenethez, mely ama boldog éjszakán zengett ég és föld között, amelyen Betlehemben Szűz Máriától a világ üdvözítője, Jézus Krisztus megszületett: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Ennek a boldogító üzenetnek ihletése nyomán — hangsúlyozta a Szentatya — az igazságot ma is jól kifejező gondolatokra találnak mindazok, akik az ünnep alkalmával az egész emberiség legnagyobb jelentőségű kötelességei és szükségletei tudatában kutatják az életet, hiszen Isten dicsősége és az ember békéje két olyan értékről beszél, amit a karácsony nemcsak ígér, de ajándékként meg is adhat a világnak. Dicsőség Istennek ! A pápa, amikor az első karácsony isteni üzenetének mai közvetítésével fordul a világhoz, apostoli küldetéséhez hűen nem mulaszthatja el, hogy szelíd, atyai szóval ne figyelmeztessen bennünket arra a kísértésre, mely abban rejlik, hogy emberi természetünk hajlamos saját, emberi dicsőségének túlzott hajszolására is. Pedig az ember — természete és hitünk szerint — arra van hivatva, hogy önmaga fölé emelkedjék. Egész lényege az Isten felé irányul. S ez teremti meg azt az egyensúlyt, mely Jézus Krisztus születésével helyreállt az Isten és az ember viszonylatában. Ezért van ma is időszerű jelentése az első karácsonyi üzenetnek: legyen dicsőség Istennek, őt kell keresnünk, hinnünk kell benne és bíznunk, bíznunk az imában és Isten szeretetének erejében. Így lesz számunkra a karácsony egyik öröme az, hogy az egész mindenséggel együtt saját, személyes meggyőződésünk hangján is énekelhetjük az angyali éneket. B ékesség a földön De van a karácsonynak — folytatja a Szentatya — egy másik öröme, egy mindenki által oly hőn óhajtott ajándéka is: a béke. Karácsony alkalmával egyáltalán nem fölösleges a békéről beszélni, hiszen maga az ünnep ismételgeti előttünk a béke szelíd, de egyben fönséges nevét. Ez az ünnep úgy beszél nekünk a békéről, hogy szavából nemcsak vigaszt meríthetünk, hanem a béke lényegét is jobban megértjük, mely Szent Ágoston szerint nem más, mint a rend nyugalma; az igazságosságnak és Isten örök törvényeinek visszfénye az emberiség életében. A rend, az igazságosság és a jogok összhangja. Azt is világosan kell látnunk, hogy a béke nem lehet valami mozdulatlan valóság, hanem élet és mozgás. A békét állandóan meg kell teremtenünk, küzdenünk kell érte és meg kell védenünk. Drámaian forróvá tüzesedett a Szentatya hangja, amikor arról a fenyegetettségről beszélt, amely ma nyugtalansággal tölti el az emberi szíveket. Felidézte a pusztításnak, a vérontásnak, ártatlan emberi életek kioltásának azt a képét, mely elénk tárul, ha Vietnamra gondolunk. Igazi veszélyről, világveszélyről van szó — mondotta. — Világveszélyről, melyet ellenőrizhetetlen körülmények közvetlen közelivé és végzetessé tehetnek, mivel olyan pusztító erők birtokába jutott a mai ember, amilyenekkel eddig nem rendelkezett. Pedig nem kellene tovább rettegnünk s az egymással szemben álló felek becsülete sem szenvedne kárt, ha Vietnam felett újra felragyogna a béke derűsége. Az egész világ örömmel fogadta annak hírét, hogy mindkét oldalról meghirdették karácsony idejére a fegyverszünetet. A Szentatya ezúttal is hangsúlyozta: örömmel helyesli ezt az elhatározást, de másokkal együtt azt várja, hogy a harcoló felek meghoszszabbítják a fegyverszünetet és tárgyalóasztalhoz ülnek. Mert egyedül a tárgyalás lehet a szabadság, az igazságosság és a béke útja. Ennek a szomorú és képtelen helyzetnek a nyitja a jóakaratú emberek szívében van. Hiszünk a jóakaratú emberi szándékok karácsonyi csodájában. Mindkét felet, de azokat is, akik őket segítik, tisztelettel és nyomatékkal kéri a Szentatya: valósítsák meg ezt a csodát. Ebben a reményben kívánt boldog karácsonyi ünnepeket a pápa elsősorban a vietnami népnek, de egyben a föld minden más népének is, a nemzetek egyetértését és fejlődését szolgáló minden nemzetközi intézménynek, az egyház püspökeinek, papjainak, Isten népének, a tőlünk külön élő keresztény testvéreinknek is Krisztusban. Akinek nevében minden emberre apostoli áldását adta karácsonyi üzenetének befejezéséül. Madonna rejtett kamerával Leonardo da Vincinek a leningrádi Ermitázsban őrzött Madonna-képe mellett rejtett kamerát helyeztek el a Dokumentum Filmgyár operatőrjei s egy hónapon át filmre vették a festményben gyönyörködő múzeumlátogatók arcjátékát. Az érdekes dokumentumfilmet bemutatták a Szovjetunió számos mozijában.