Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)

1971-05-16 / 20. (1297.) szám

K­arácson Imréről, a Rákóczi­emigráció török okmányai­nak feltárójáról, a kiváló tur­­kológusról emlékezik meg az Élet és Tudomány 10. száma. Május 2-án volt hatvan esz­tendeje, hogy Karácson Imre Konstantinápolyban tragikus hirtelenséggel meghalt. A tu­domány hősi halottja lett, pe­nészes levéltári anyag között kutatva megsebezte a kezét, vérmérgezést kapott, de „fél­holtra válva titkolta baját, ne­hogy forrásait elzárják”. Így dolgozott szinte halála pillana­táig. Ő volt az egyetlen tudós, aki a török levéltárakat ismerte. A török hivatalos és tudományos körök is az ő tanácsát kérték ki, ha saját forrásaikról tájé­kozódni akartak. Nagy ügyes­séggel kutatta fel a bujdosó magyarokról írt török feljegy­zéseket, s kerekítette ki szakem­berek és egyszerű olvasók szá­mára egyaránt érdekes könyv­anyaggá. „Sztambul levéltárai­ban, különösen a régi Szeráj levéltárában ezrekre menő, összevissza hányt, porlepte ira­tok között, melyek defterekben és zsákokban minden rend nél­kül összegyömöszölten hever­tek, lassú, fárasztó munkával sikerült felfedezni az itt közölt okiratokat” — írta. Az Élet és Tudomány cikk­írójával együtt mi is mind­ehhez hozzátehetjük: a város­sá nyilvánításának hétszázadik évfordulóját ünneplő Győr büszke lehet egykori tudós la­kására, aki konstantinápolyi kiküldetése előtt a győri taní­tóképző intézetet igazgatta. Mi azonban hadd tegyünk hozzá még valamit, amiről az Élet és Tudomány megfeledkezett: Karácson Imre katolikus pap, peéri esperes volt. J­ellemző az újságírók egy fajtájára az az epizód, ami New Yorkban zajlott le egy angol püspök odaérkezése al­kalmával. Néhány újságíró kérdéseket tett fel. Az egyik azt kérdezte: „Mi a vélemé­nye a New York-i éjszakai mulatóhelyekről.” A püspök tréfával és iróniával akarta elütni a pimaszkodást, ezért visszakérdezte: „Vannak New Yorkban éjszakai mulatóhe­lyek?” Másnap több lapban a kö­vetkező címmel jelent meg a híradás a beszélgetésről: „A püspök első kérdése: Van­­nak-e New Yorkban éjszakai mulatóhelyek?” R­ádiónk ismeretterjesztő műsorai közül az egyik legérdekesebb és leghaszno­sabb a helenként jelentkező „Ki nyer ma?”, játék és mu­zsika tíz percben. Azok is odafigyelnek, akiket egy szál sem fűz a klasszikus zenéhez, leköti őket a játék izgalma, s az igényesebb zenei művelő­désre kelt bennük kedvet. De vajon nem kellene-e ne­velésünk egyes területein „elé­be menni” ennek a növekvő igényességnek? A műsor egyik kérdése Bach h-moll miséjé­nek Kylie tételére vonatko­zott. A fiatalabb korosztály­hoz tartozó versenyző fölis­merte ugyan az alkotást, de S­zívhezszólóbb hangon ma­gunk sem írhatnánk egy pusztulás előtt álló parányi rokokó kápolnáról, mint Bor­sos Lajosné, a „Műemlékvé­delem” ez évi első számában. Az 1763-ban épült kápolna a Kossuth—Meszlényi család egykori birtokán van, szépsé­gén kívül ezért is védelmet ér­demel. Borsos Lajosné elégikus han­gon már-már a kápolna vég­ső pusztulásáról és a szobrok múzeumba szállításáról beszél imigyen: „A kápolna elha­nyagoltsága szomorú, jövője bizonytalan. A műemlék jelle­gű épület tulajdonosa a pá­­pateszéri rk. egyházközség, melynek sajátján kívül még három másik filiá­ja templo­máról kell gondoskodnia — és Csárdapusztán a kápolna funkciójára tulajdonképpen nincs szükség. Misét egy év­ben egyszer, a szentháromság­napi búcsúkor mondanak ben­ne, erre a napra a puszta utolsó lakói (ma már csak egyetlen család lakik ott) ki­takarítják a kápolnát, hogy az­tán egy évre ismét bezárják. Az épület végleges pusztulása előtt szobraira bizonyosan igényt fog tartani valamelyik múzeum, de az együttes egé­sze az egykori kultúra tanú­jele a Dunántúl egy kihaló pusztáján, az a többlet, amit a táj, az alapító szándéka és a több százados folytonos­ság együttesen jelent, az ment­hetetlenül elvész. — Kár lenne érte.” Bár mi is szeretnők a ká­polnát egy helyben, in situ megmentve látni, ha csak egy család lakik Csárdapusztán, ez bizony fogas kérdés és föl­adat. Mikor azonban Szent­endre városától kezdve Za­laegerszegig életre kelt a skanzenmozgalom hazánk­ban, nem lehetne-e a terje­delmében oly kicsiny kápol­­nácskát egyik skanzenünkben elhelyezni, azaz újra fölépíte­ni. Vízimalmok, olajütők, fé­szerek és lakóházak között mindig voltak falvainkban templomok is. Ha másképp nem, így mentsük meg a Pá­­pateszér-Csárdapusztai roko­kókápolnát is, hogy százez­rek gyönyörködhessenek ben­ne. I’s got the whole world in his hands — „Isten az egész világot kezében tartja" éneklik az Edwin Hawkins né­ger gospel-együttes tagjai a Kossuth Rádióban minap köz­vetített amszterdami koncert­jükön. „Bátyám, téged is ő tart kezében”, „Nővérem, téged is ő tart kézben” — hangzik to­vább az ének, és a hangulat mindjobban felforrósodik. A koncertterem közönsége tap­sol, majd a szólóénekes fel­hívására először halkan, aztán mind határozottabban éneklik együtt: „Isten az egész vilá­got kezében tartja." Íme az áhitat egy dzsesszes hangvé­telű néger spirituálé nyelvén. És még valamit megérezhe­­tett a hallgató: a ritmikus zene önfeledt, mondhatnám, lelki tisztulást adó erejét meg a kö­zösség egybefogó, összetartó hatalmát. Igazi élmény volt. (m. b.)­ ­ Katolikus szemmel kirándulása CsehszlovákiábaL­iturgikus nyelvünkért ag­gódva nem csekély lelki­­ismeretfurdalással olvastuk az Élet és Irodalom 1971. május 1-i számában Aczél György Anyanyelvünk című cikkét. Bár ő külön nem szól az egy­házi és liturgikus nyelvről, úgy érezzük, erre is vonatkoz­nak általános megállapításai: „Tiszta, világos gondolatnak érthető, pontos, gondolatköz­lésre alkalmas nyelvi forma felel meg. A nyelvi tisztaság —­fogalmi tisztaság. A világos tiszta beszéd tudást, ismeretet, kultúrát követel attól, aki megnyilatkozik, éppúgy, mint attól, aki a megnyilatkozást hallgatja vagy olvassa.” „Azt hiszem, kevés dologra mondható olyan joggal, hogy közügy, mint anyanyelvünk­re” — írja Aczél György. Le­gyen közügy a liturgikus nyelv is, hiszen ezrek olvassák, mondják nyilvánosság előtt és százezrek hallgatják hétről hétre. Legyen közügy az egy­házi beszéd nyelve éppúgy, mint a liturgikus imádságok nyelve, egészen addig, míg —­­a fordítási munka sürgőssége miatt vagy más okból becsú­szott nyelvi hibákat ki nem ja­vítjuk. (es. b.) nem tudta, melyik tételről van szó, s a játék színhelyén is érezhető volt a tanácstalan­ság, míg végül valaki az idő­sebbek közül kisegítette a ver­senyzőt. A nemzeti nyelvűség előre­törése a liturgiában már a mi számunkra is tartogat problé­mákat, de gyermekeinkben majd fokról fokra elhalványo­­dik a latinnyelvű miseszöveg, s ami nekünk még természe­tes volt, az az ő számukra is­meretlen marad. Pedig nem árt ébren tartanunk a latin­nyelvűség bizonyos elemeit, amelyek évezredes hagyomá­nyainkra és kultúránk érté­keire vetnek fényt. Az igényes keresztény nevelésnek ezt a kérdést elsősorban a családban kell megoldania. Másrészt a nevelés egészé­ben törekedni kellene arra, hogy a múlt értékes hagyo­mányait alaposabban ismer­tessük. Nem szabadna megvár­ni, hogy a jövendő nemzedékek prospektusokból ismerjék föl Bach, Mozart vagy Beethoven oratórikus műveit, vagy — kommentárokkal és széljegy­zetekkel ellátott könyvekből olvassák — mondjuk Ady Endre költeményeit. LITURGIKUS NAPTÁR Május 16. Húsvét után 5. vasár­nap. Fehér. Saját mise, Glória, Credo, húsvéti preláció. — 1. Ol­vasmány : Apostolok Cselekedetei 15, 1—2. 22—29. — 2. Olvasmány: Jelenések Könyve 21, 10—14. 22—23. — Evangélium: Szent János sze­rint 14, 23—29. — Énekrend: 89/1. — OK 58. — 89/2, 3, 4. — 150. — 286. — Május 17. Hétfő: Fehér. Saját mise, Glória nincs, húsvéti prefá­­ció. — Május 18. Kedd. Fehér. Rí­tus, mint tegnap. — Május 19. Szerda. Fehér. Rítus, mint hétfőn. — Május 20. Csütörtök. Fehér. Az Úr mennybemenetele. (Mise köte­lező.) Saját mise, Glória, Credo, mennybemenetel prefációja. — 1. Olvasmány: Apostolok Cselekede­tei 1, 1—11. — 2. Olvasmány: Efe­­zusi levél 1, 17—23. — Evangélium: Szent Lukács szerint 24, 46—53. — Énekrend: 93 (vagy 232). — OK 59, vagy Ho 95. — 93 (vagy 232) folytatása. — 122. — 297. — Május 21. Péntek: Fehér. Saját mise, Gló­ria nincs, mennybemenetel prefá­ciója. — Május 22. Szombat. Fehér. Saját mise, Glória nincs, menny­­bemenetel prefációja. — Május 23. Mennybemenetel utáni (húsvét után) 6. vasárnap. Fehér. Glória, Credo, mennybemenetel prefáció­ja. — 1. Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 7, 55—60. — 2. Olvas­mány: Jelenések Könyve 22,12—14. 16—17. 20. — Evangélium Szent Já­nos szerint 17, 20—26.­­­ Énekrend: 95 (vagy 96.) — OK 62. — 95 (vagy 96) folytatása. — 114. — 99. OLVASSUK NAPONTA A SZENTÍRÁST Rendkívül eleven képet tár Pál apostol elénk az első hívek életé­ről. Legkifejezőbb az Úr vacsorá­jának ismétlése, ahogy az V. szá­zad óta gyakran nevezzük: a mi­se. Akkoriban vacsora keretében történt a Jézus rendelte szent ét­kezés, sőt még úgy, hogy a bor átváltoztatása a kenyértől el volt választva. Ez a vacsora Jézus tes­tét és vérét jelenvalóvá tette, ezért mondja Pál, hogy súlyos bűnbe esik, aki bűnös lélekkel vesz részt az Úr vacsorájában. Ezt egyszerű emléklakomáról nem le­hetne állítani. Május 17. Hétfő. I. Korintusi le­vél 11, 17—25. Pál elmondja az Űr­­vacsora szerzését. Május 18. Kedd. I. Korintusi le­vél 11, 26—34. helyteleníti a hívek viselkedését. Május 19. Szerda. I. Korintusi le­vél 12, 1—11, a Szentlélek adomá­nyainak ismertetése. * Május 20. Csütörtök. I. Korintusi levél 12, 12—20, Krisztus testének tagjai vagyunk mind. Május 21. Péntek. I. Korintusi le­vél 12, 21—25, ennek következmé­nye: egyetértés. Május 22. Szombat. I. Korintusi levél 12, 26—31, az egyházközség­ben mindenki azt a hivatalt gya­korolja, amely neki jutott. A VASÁRNAP EGYHÁZI ZENÉJE Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom 9 ó. Missa-Lu­­ba, 10 ó. Liszt: Koronázási mise. 20-án 18 ó. Dufay: Missa ad ma­dum tubáé. Szent István-bazilika 10 ó. Liszt: Missa Choralis, Bach: D-dúr fúga. Belvárosi Főplébánia­templom 10 ó. Schubert: G-dúr mi­se, Scarlatti: Exultate Deo, Hän­del: Kórustételek a Messiásból. Alkantarai Szent Péter-templom 10 ó. Bárdos: Missa Prima. Országúti Ferences templom 10 ó. Kodály: Magyar mise, Pange lingua, Ah, hol vagy. Szent Margit-templom 10 ó. Halmos: Napmise, Jubilate. Rózsafüzér Királynéja templom 11.30 ó. Schubert: Énekek a Szent­mise-áldozat ünneplésére. 12.30 ó. Alain J.: Litanies. Béke téri Szent László-templom 12 ó. mise után C. Franck: a-moll korai (Orgonái: Stomfai Károly). Kőbánya-MÁV- telepi Kisboldogasszony templom 11­6. Halmos: Minden földek... Tárkányi: Szent Atyánk. Szend­­rei: Krisztus virágunk. Kapossy: Porba hullok Uram. Kodály: Ave Maria. 20-án 19 ó. Bárdos: Meg­jelentünk hajlékodban. Szögi: Zengj szívem dalt. Harmat: Áld­jad ember e nagy jódat. Magyar Cantionale: Igaz hitnek plántá­­lója. Rákosszentmihályi plébánia­­templom 9­6. Lányi: Cantate: Krisztusnak szent vérén . . . Keré­­nyi: Világnak Királyné asszonya. 20-án 18.30 ó. Gyimesi Gyűjte­mény: Megjelentünk hajlékodban. Cantus Catholic­: Krisztus a mennybe fölmene. Bartalus: Győzhetetlen én kőszálam. Hidas: Néked ajánljuk Szűzanyánk. Szegedi Székesegyház 11.30 ó. Lisznyai: Boldogasszony mise. Liszt: Ó ifjak, lányok. Halmos: Oltáriszentség himnusz. Kerekes— Vág: Szeretethimnusz. 20-án 18 ó. Tamás—Ábrahám: Missa Potrili II. Halmos: örömének. Pécsi Szé­kesegyház 9 ó. Vittoria: Missa Si­mile est regnum coelorum. Lassus: Benedictie gentes. Jászberényi fő­­plébánia-templom 11.30 ó. VIII. greg. mise. Horváth: Vágyra lőt­tem. Halmom: Jubilate, Harmat: Menyegzős köntösbe. Bárdos: a kegyelem. Pikétni: Édes Jézus. A rádió programjából Május 17. hétfő, URH 19.10 óra: Bozay Attila szerzői estje. Május 18. kedd, URH 19.10 óra: Láng István szerzői estje. 22.02 óra: Musica Antiqua Bohemica: régi cseh egy- és több szólamú zene VII. rész (VIII. rész szerda, URH 22.12; IX. rész péntek, URH 22.08). Május 19. szerda, URH 19.10 óra: Szervánszky Endre szerzői estje. Május 20. csütörtök, URH 19.10 óra: Ránki György szerzői estje. Május 21. péntek, URH 19.10 óra: Vincze Imre szerzői estje. Május 22. szombat, Petőfi 13.33 óra: Liszt: 137. zsoltár. URH 19.10 óra: Sárai Tibor szerzői estje. Május 23. vasárnap, Kossuth 19.40 óra: Ványa bácsi. Csehov kétrészes színművének közvetítése a Vígszínházból. Petőfi 16.05 óra: Bozay Attila: Trapéz és korlát. Kantáta Pilinszky János verseire.­ ­ Az olvasó­­k­ta — az olvasó véleménye Nemrégen esküvőn és ke­resztelőn vettem részt. Feltűnt nekem a plébános kedves fi­gyelmessége. Az esketés és a keresztelés végén felolvasta az alábbi szövegeket, amiket meg­előzően két szép szentkép há­tára írt föl. Az esküvői szöveg: „Ma... szentségi házasságot kötöttünk. Azért vállaltunk felelősséget Isten, Egyház és egymás színe előtt, mi,... és..., hogy jö­vendő családunk földi és örök boldogságáért éljünk.” A keresztségi szöveg: „Ke­resztapám! Köszönöm, hogy elvállaltál keresztgyermeked­nek, és útbaindítottál az örök élet felé a keresztség szentsén­yében. Kérlek, vezess mindig jó úton, és imádkozzál értem mindennap... Keresztfiad.” Nem lehetne-e az Eklézsiában készített szentképek hátára rá­nyomtatni e szövegeket? N. N. Szeged A világ gyanakvása a ke­resztények, kivált a katoliku­sok humanizmusa iránt régi keletű. A II. Vatikáni Zsinat önkritikusan csupán rögzítette ebbeli tapasztalatait. Igen ér­dekes Várkonyi Nándornak, a neves tudósnak idevágó véle­ménye Mécs László papköltő­vel kapcsolatban: azt mondja, hogy a „kritika egy része ... meghódolt költészete ... vará­zsának, de volt, s van része szigorú bírálatban” is, és — ezt már a keresztényekre ál­talános érvényűnek érzem — „külön be kell bizonyítania” — neki, mint papnak, másnak, mint igaz kereszténynek, hogy „valóban azt az Italt issza, amit” — hisz — „prédikál”. S hozzátenném, valaha új­jal mutattak a keresztények­re: nézzétek, ők azok, akik úgy szeretik egymást s máso­kat. Vajon ma is mondhatnánk ezt a keresztényekre? 17 éves irodalmár Kedves és tisztelt szerkesz­tőség, bocsássanak meg, csak hat elemit jártam, és azt sem tudom, hová kell pontot, vagy vesszőt tenni. Régen írtam azt, amit itt küldök Önöknek, szé­gyelltem borítékba tenni, ne­hogy felesleges munkát sze­rezzek vele másoknak azzal, hogy az én hibáimat javítgas­sák. Úgyis tudom, rosszul kap­csoltam a mondatokat és így nem lehet újságba tenni, ne haragudjanak reám ... De any­­nyit mégis mondanék: Uram, Istenem te tüzet jöttél bocsá­tani a földre. Kérünk, gyullaszd fel ezt a szívet bennem, és minden más szívben, hogy ég­jen, lobogjon mindenütt, mind­örökké ... Néha úgy érzem, so­kat kellene elmondanom az életről, de lehet-e ennél a tűz­nél többet? N. Feri bácsi Országút mellett lakom. Ha akarom, ha nem, látnom kell, mi megy végbe az úton. Va­sárnap leeresztem a rolót, fé­lek attól, ami a házam előtt történik vagy történhet. Nem mondok sokat, ha elva­­dultságot, felelőtlenséget, ért­hetetlen sietséget látok mind­untalan. Van tábla, van figyel­meztetés, van Kresz, van el­lenőrzés, és mégis. De van ér­telem is -- miért, hogy las­san a gyalogos ember sanyar­gatásává fajul a közlekedés? A hatóságok — nagyon jól tudom — mindent megtesznek. De azt, ami a nyári országút veszedelmei között a vezető fe­lelőssége, nem vállalhatják át. H. Béla benzinkutas, Balaton Az esztergomi szeminárium Az esztergomi szeminárium növendékei és tanárai Vajay István helynök és Bartl Lőrinc rektor vezetésével háromnapos csehszlovákiai tanulmányúton vettek részt. Az utat Szabó Imre püspök és Rozsák­ Meny­hért kanonok, budapesti plébá­nos nagyobb összegű adomá­nya tette lehetővé, jelentőségét pedig növelte, hogy az utóbbi évtizedekben első alkalommal vettek részt a szemináriumi növendékek csoportos külföldi kiránduláson. Az útvonal összeállításában nemcsak az idegenforgalmi ér­dekességek játszottak szerepet, hanem a szemináriumot és az esztergomi egyházmegyét érin­tő történelmi emlékek is. Mint ismeretes, az esztergomi sze­mináriumot, világviszonylat­ban is az elsők között, 1566- ban, tehát 400 esztendővel ez­előtt Oláh Miklós érsek alapí­totta Nagyszombatban, a mai Trnavában. Az utazás részvevői először megtekintették Nyitra ősi szé­kesegyházát és a nyitrai vá­rat. Ezután Nagyszombatba utaztak. A részvevőket itt Ján Pöstényi kanonok, a Szent Adalbert Társaság igazgatója fogadta. Magyar nyelven is­mertette a város múltját, a Szent Miklós ősi székesegyhá­zat, az Oláh Miklós által ala­pított szeminárium épületét, az 1578-ban épült várostornyot és a Szent Adalbert Társaság épületét. Pöstyénfürdő (Piestany) szép parkjának és épületeinek rö­vid megtekintése után Beckó vára, illetve Trencsén vára kö­vetkezett. A morvaországi Uherske Hradiste jelentette az első napi szállóhelyet. A híres morvaországi zarándokhelyen, Velehradon, Vajay István ve­zetésével koncelebrált szent­misét mutattak be a csoport felszentelt tagjai az impozáns méretű templomban. A temp­lom plébánosa latin nyelvű beszédben köszöntötte a meg­jelenteket. A szentmise alatt a szeminárium növendékei latin nyelvű énekekkel köszöntötték a hazánk területén is műkö­dött, s Velehradon meghalt Szent Metódot. Ezután Olmützbe, innen pe­dig Brünnbe (Brno) utaztak, ahol megtekintették a Spiel­­berg-vár kazamatáit, ahol Ka­zinczy Ferenc szenvedett rab­ságban, majd a Petrov-dom­­bon épült Szent Péter gyönyö­rű gótikus székesegyházat. Másnap reggel a minoriták Szent János-templomában volt koncelebrált szentmise. Itt Skrdlik Norbert plébános kö­szöntötte latin nyelvű beszéd­ben a megjelenteket. A harmadik nap délutánján érkeztek meg a csoport tagjai Pozsonyba. Itt Andódi András pozsonyi plébános kalauzolta a társaságot, mely megcsodálta a fejlődő várost, s a hatalmas városrendezési munkát, mely az új Duna-híd építése miatt vált szükségessé. A részvevők, miután megtekintették a híres Szent Márton-dómot, Rafael Donner Szent Márton-szobrát és Pázmány Péter síremlékét, az 1781-ben épült prímás­­pa­lotát, az Óvárosháza, a Mihály­­kapu, a pozsonyi szeminárium épületét, alkonyaikor indultak vissza a részvevők Komáro­mon keresztül Magyarország­ra. Lelki és művészi élmények­ben gazdagon, szeretettel em­lékeznek vissza a baráti szlo­vák és morva nép vendégsze­retetére, és hálás lélekkel em­lékeztek meg azokról, akik le­hetővé tették ezt az emlékek­ben gazdag tanulmányi kirán­dulást. Lenhardt Vilmos teológiai tanár Az egységre törekvés szellemében Keleti Nap a Központi Szemináriumban A most már hagyományossá vált Keleti Napot az idén április 30-án tartották a Központi Szeminá­riumban. Reggel görög szertartá­­sú szentmisén vettek részt a mind­két rítusbeli növendékek. A dél­utáni műsor a húsvéti misztérium jegyében történt. Bacsóka Pál tb. kanonok f*A húsvét teológiája a keleti egyház tanításában” rím­mel tartott előadást; ebben kifej­tette, hogy a zsinati liturgikus konstitúció tanítása a húsvéti misztériumról mennyire megegye­zik a keleti egyházatyák írásaival és a keleti liturgia ünnepi meg­nyilatkozásaival. Az előadás előtt Timkó Imre püspöki helynök, pro­fesszor mondott bevezetőt, s a műsorban keleti liturgikus éneke­ket adott elő a kamarakórus. Vé­gül megbeszélés formájában fel­merült az ökumené kérdése is, többek között Berki Feriz protoie­­rej, a magyar ortodox egyház ad­minisztrátora ismertette a keleti egyházak álláspontját. A Keleti Nap műsorán más vendégek is részt vettek: Biha**­ Bertalan gk. főesperes, Kozma Lajos gk. lel­kész, Gál Ferenc dékán, Pfeifer János és Paskai László professzo­rok és az intézet elöljárói Zemp­lén György püspök, rektor veze­­tésével, aki fogadást adott a ven­dégek tiszteletére« d cs.) Olvastuk A történelem vastörvényei között Meszlényi Antal: A magyar her­cegprímások arcképsorozata (1707— 1945) — Szent István Társulat. 114. Ft. Külső formáját tekintve H­eszlé­­nyi Antal legújabb munkája Esz­tergom eddigi hetvenkilenc főpász­tora közül a tizennégy legújabb­­korinak portréja. Tartalmában pe­dig a magyar katolicizmus törté­nete a Rákóczi-szabadságharc és a Magyar Népköztársaság megalaku­lása közötti negyedévezredben az ország első egyházmegyéjének, központjának tükörében. A magyar katolikus történetíró és a publicista, amikor a maga közösségének megértését keresi, gyakran teszi fel a kérdést: miért, hogyan lettünk olyanok, amilye­nek vagyunk, meddig kell vissza­­mennünk a történelemben, hogy magatartásunkat megértsük és okosan tudjuk tökéletesíteni ön­magunk és a világ javára. Mesz­lényi Antal könyvének ez az első nagyon komoly tanulsága. A tö­rök utáni időkig kell visszanyúl­nunk. Az esztergomi egyházmegye leg­­újabbkori története mindennél szemléltetőbben mutatja, hogy a magyar katolicizmus a pusztulás mélységeiben kezdte megújhodása munkáját és az egymással vias­kodó történelmi erők Szcillái és Karibdiszei között folytatta. Hely­zetét egyfelől a Habsburg uralmi politika határozta meg, amely ébe­ren vigyázott, hogy kezét rajta­tartsa Esztergomon és mindig a maga eszközévé akarta tenni a ka­tolicizmust, másfelől pedig a ma­gyar nemzet­i és egyre fokozódó erővel a nemzetiségek szabadság törekvései, s mindezek mélyén a mélyreható társadalmi átalakulás, a kapitalizmus kialakulása, majd­ nyomában a szocializmus erőinek kibontakozása. Az esztergomi her­cegprímások egymással viaskodó érdekek és erők kereszttüzében kellett, hogy újra felépítsék székhe­lyüket, székesegyházukat, meg­szervezzék egyházmegyéjük pasz­­torációját, oktatásügyét, létrehoz­zák kulturális intézményeit. A Habsburg-politika a maga ér­dekeinek szolgálatában kezdetben ügyelt rá, hogy az esztergomi hercegprímások a főnemesség kö­réből kerüljenek ki. Az utolsó hét azonban az alsóbb társadalmi ré­tegekből származott. Persze ezek se forradalmárok és szabadsághar­cosok. Egyéniségük azonban mind­abban, ami elsőrendű feladatuk, legtöbbjüknél fölébe tud emelked­ni a rájuk nehezedő politikai és társadalmi kötöttségeknek, emberi gyarlóságaiknak is, s tudnak al­kotni és áldozatot hozni. A lelki ugart, ami az egyházmegye a tö­rök utáni időkben volt, küzdve, meg-megtorpanva, újra és újra ne­kilendülve lassanként kultúrtalajjá változtatja néha általuk, és más­kor velük a történelem és az em­beri természet felszíne alatt mun­kálkodó Gondviselés. A szerző barokkos lelkendezéstől mentesen, higgadtan és tárgyila­gosan igyekszik megrajzolni a ti­zennégy főpapi arcképet. Nem hallgatja el gyengeségeiket, de nem habozik felmutatni még azok értékeit sem, akiknek régebben vagy a közelmúltban nem volt jó sajtója. A hatalmas anyagot biz­tonságosan kezeli, nem merül el a részletek tömegében, hanem som­­mázásra törekszik. Ezzel nyújt olyan áttekintést, amely egyete­mes és alapvető tanulságok levo­nására készteti az olvasót. Nem­csak a múlt, de a ma megismerés­­ében és megértésében, a helyes emberi, magyar és katolkusi ma­gatartás kialakításában is. Sinkó Ferenc ROBERT GRAVES: A GÖRÖG MÍTOSZOK. (Európa, I—II. kötet, 88.— Ft.) A könyv nemcsak az Olimnosz isteneinek bonyolult csa­ládfáját és a görög regevilág tel­jes panorámáját tárta elénk, ha­nem ameddig csak követhető, egy nyomozó detektív szívósságával és ötletességével eredetükre, távoli rokoni kapcsolataikra is fényt de­rít. Az új­köny jelentős segítsé­get nyújt mindazok számára, akik klasszikusokat olvasva többet sze­retnének tudni a hevén szellemről és gondolkodásból, mint amennyit a tömör lábjegyzetek elárulnak. (B. L.) LÁTTUK BŰNTÉNY A VIA VENETON (színes olasz—francia film). A bűnügyi filmek jelenlegi árada­tában lassanként az izgalmak is megszokottá és unalmassá vál­nak, a legsötétebb történet is el­szürkül, s a legag­rafártabb film­író és rendező sem tud újabbat, érdekfeszí­tőbbet kitalálni. Ilyen­kor nem marad más hátra, mint a külsőségekre építeni: a szadis­ta verekedésekre, fülledt eroti­kára és egyre szaporodó gyilkos­ságokra. Itomolo Guerreri filmje is ezt teszi. Rossz film, a leggyen­gébb ponyva színvonalán. h. b. HALLOTTUK Az évad egyik legnagyobb ér­deklődéssel várt hangversenyét vezényelte a megbetegedett kitű­nő oratórium-karmester, Karl Richter helyett a német karmes­ter iskola egyik legnagyobb te­hetsége, Wolfgang Gönnenwein. Műsorán a JANOS-PASSIÓ sze­repelt, s ennek az kölcsönzött kü­lönös érdekességet, hogy néhány hónappal ezelőtt az ő tolmácsolá­sában vették lemezre Bach mű­vét, s ezt a lemezt a legjobbak között emlegetik. Gönnenwein ritka nagy sikert aratott Buda­pesten, amelyet elsősorban annak köszönhet, hogy egyetlen drámai ívben állította elénk a szenve­déstörténetet, s hatalmas lendü­lettel tört a végkifejlet felé. Bár elképzeléseiből hiányoztak a lágy lírai árnyalatok, s a hatalmas kó­rustételek sem szóltak a szokott izzással. A kitűnő szólista gárdá­ból kiemelkedett az evangélista Kurt Equiluz és a nálunk, sajnos, vendégnek számító Hamari Júlia. (1. 1.)

Next