Új Ember, 1975 (31. évfolyam, 1/1487-52/1538. szám)

1975-01-05 / 1. (1487.) szám

Ara: 2 Ft A BIZALOM LÉGKÖRÉBEN Babits Mihály „A Jézust ke­reső kisfiú” c. novellájában megható történetet beszél el egy kisfiúról, aki megérzi Krisztusban az emberi jóságot, az isteni szeretetet és nem tud ettől az élménytől­­szabadulni. Nagyon szeretne Jézus közelé­ben maradni, jószándékát azonban nem veszik észre. Sok durvaságot kell elszenvednie. Nevelőapja, akinek cipőkészí­tés a mestersége, azért lobban haragra és veri meg alaposan a gyermeket, mert nem volt kéznél akkor, amikor egy el­készült sarut kellett volna ha­­zavinnie megrendelőjének. A gyermek végül elkóborol ott­honról, mert szeretne még egyszer találkozni azzal a kedves Emberrel. A fejletlen és legyengült gyermek szerve­zete azonban már nem bírja a megpróbáltatásokat és meghal. Megható történet egy gyer­mek sorsáról, akit környeze­tében csak szerencsétlenség és durvaság vett körül. Földi tragédiájának oka az otthon rideg, szeretetlen légköre. Rö­viden így foglalhatnánk össze a közvetlenül adódó erkölcsi és nevelői tanulságokat. Ezen a helyes, de általánosságban mozgó megállapításon túl most egy konkrét nevelési szempontnak jelentőségére sze­retnénk rámutatni e történet­tel kapcsolatban, a bizalom légkörének nevelő erejére. A novella gyermek főszerep­lőjét minden oldalról erősza­kos, durva és érzéketlen fel­nőttek veszik körül. Ha azon­ban ezeket a tulajdonságokat egy felnőtt kiküszöböli maga­tartásából, még nem mondhat­ja azt, hogy nevelő hatása a gyermek felé pozitívvá vált. Ezzé csak a szeretettel irányí­tott bizalom teszi. A bizalom kérdése azonban nem ily egyszerű. A szeretet minden előzmény, vagy érdem nélkül irányulhat valakire. Ugyanez vonatkozik a megér­tésre is. A bizalomnak azonban előzményei vannak. Kialakulá­sának előtörténete van. A bi­zalom csak személyes kapcso­latra épülhet, a már többé­­kevésbé kialakult bizalom pe­dig tovább építi a személyes kapcsolatot. Két ember kap­csolatában csak akkor jelent­kezik a bizalom, ha bebizonyo­sodott, hogy jelen vannak a feltételei. Meg lehet valakiben bízni, mert becsületes, jelle­­mes, jószándékú. Az elbeszé­lésben szereplő felnőtteket nem vádolhatjuk bizalmatlan­sággal. Ők nem ismerték a gyermeket. Kapcsolatuknak nem volt előtörténete. A ne­velőapát azonban el kell ma­rasztalnunk, ha a gyermeket jóra törekvőnek ismerte meg, vagy így kellett volna megis­mernie, azonban ezt elmulasz­totta. Természetesen a gyer­mekben még nem lehet felté­telezni a kialakult jellemet, vagy lelkiismeretességet, csak a feléje való törekvést. Ez a törekvés azonban csak a biza­lom légkörében fejlődhet iga­zán, pontosabban, a jószándék és a bizalom nagyon termé­keny kölcsönhatásban állhat egymással. A bizalom más emberi tu­lajdonságokkal is kapcsolatba hozható, de végső gyökere mindig a jellemben, a lelkiis­meretességben van. Megbíz­hatunk valakinek a munkájá­ban, tudásában, miután meg­győződtünk lelkiismeretessé­géről. Megbeszélhetjük szemé­lyes problémánkat, vélemé­nyünket valakivel, akiről tud­juk: bölcs, megértő és nem él vissza bizalmunkkal. A szexuá­lis erkölcs nevelési kérdései sem szakíthatók el a bizalom­tól. A fiatalt gyakran teszi elégedetlenné, sőt dacossá az a sokféle korlát és figyelmez­tetés, amely ehhez a problé­makörhöz kapcsolódik. Az egyre fokozódó szigor az egyik részről, és az egyre erőtelje­sebb elégedetlenség, majd en­gedetlenség a másik részről szintén csak a bizalom légkö­rében oldható fel. A bi­zalmas családi kapcsolat a nevelői kapcsolatban nem ta­lálható meg kész adottság­ként, hanem ki kell építeni. Jellemre, lelkiismeretességre, jószándékra való nevelés vi­szont nem lehetséges bizalom nélkül. Makarenko írja egy he­lyütt a gyermekekről: „Ha fi­gyeljük ezeket az üde és gyön­géd életeket, ha gondolkozunk fölöttük, ha részt veszünk ben­nük, csakis akkor válhat való­sággá és hasznossá szülői te­kintélyünk és az az erő, ame­lyeket saját egyéni és közös­ségi életünkben már régebben gyűjtöttünk.” Hozzátehetjük: a bizalom csak úgy alakulhat ki, ha a szülők részt vesznek gyer­mekeik életében. E cél érdeké­ben meg kell keresni azokat a kereteket, amelyekben a gyer­mekek szívesen vannak a szü­lők társaságában, szívesen folytatnak beszélgetéseket. Az első iskolás években, az első négy osztálynak megfelelő kor­ban a gyermek nagyon fogé­kony a jóra, könnyen alakít ki otthon családi kapcsolatokat, erkölcsi és vallásos érdeklődé­se is nagyon erős. A beszélge­téshez pl. jó alkalmat ad egy megfelelő televíziós műsor kö­zös megnézése. A gyermek szí­vesen emlékezik vissza a lá­tottakra. Elbeszéli, élménysze­­rűen feleleveníti azokat. Ez kitűnő alkalom a beszélgetés­re, értékelésre. Sorra kerülhet erre alkalmas iskolai anyag, gyermekregény is. Ez a rend­szeres családi kapcsolat na­gyon alkalmas arra, hogy a szülő megismerje gyermekei adottságait, bontakozó jelle­mét, jó és rossz tulajdonságait. Közvetlen élményeket szerez gyermekei lelkiismeretének, jellemének, jószándékának alakulásáról is. Ilyen előzmé­nyek után a serdülő korban is könnyű megőrizni a bizalom légkörét. A vallásos magatartás a hi­vő ember szemében egyben a legnagyobb fogékonyságot je­lenti az erkölcsi értékek és a lelkiismeretesség irányában. A vallásos nevelés pedig az evan­géliumi szabadság és szeretet légkörének kialakításán fára­dozik­ (v. ) A keresztény ne­velésről szóló nyilatkozat 8.) A keresztény élet lényege a Krisztussal való találkozás és az élet alakítása a vele való állandó kapcsolatban. A hívő szülő Jézus életében, egyénisé­gében ismeri fel a legnagyobb életgazdagságot, feltámadásá­ban pedig reménysége kapja meg tápláló forrását. Így ami­kor gyermekei életében kibon­takozni segíti a vallásos maga­tartást, benne meglátja az őszinte jellem és igazi lelkiis­meret kialakulásának támaszát is. A krisztusi szeretet meg­élése és továbbadása pedig a bizalmat legigazibb tartalmá­ban bontakoztatja ki. Most már nemcsak a testi leszárma­zásra épülő hasonlóság és lel­ki rokonság kapcsolja össze a szülőt gyermekével, a gyerme­ket szüleivel, hanem a Krisz­tushoz fűződő kapcsolatra épü­lő kegyelmi hasonlóság is. Eb­ből a kapcsolatból virágzanak ki a legmélyebb közös alapél­mények. Király Ernő Katolikus hetilap 1975. január 5. (1487.) : Jöjjetek ünnepeljünk! 45 televízió állomás közvetítette a Szentév megnyitását Karácsony estéjén a világ­városok lármája is elcsende­sül. A római utcák azonban az idei karácsony vigíliáján mozgalmasabbak voltak a szo­kottnál. A Szentév megnyitá­sára már több zarándok cso­port érkezett az Örök Városba Európa különböző országai-­­ből, de Amerikából, Indiából, Mexikóból is. A zarándokok már kora este elindultak a Vatikán felé, hogy kedvező helyről nézhessék végig a rit­ka szertartást. Kilenc óra után benépesült a Szent Péter tér és odabenn a falakon belül is sokezres tömeg szorongott. A Mondo-Visio reflektorai és kamerái is idején elfoglalták helyüket, hogy negyvenöt te­levíziós adóállomás felé köz­vetítsék a Szentév kapujának megnyitását és a pápa éjféli miséjét. Századunkban immár ne­gyedszer nyitják meg a Szent Péter bazilika bronzkapuját. A pápák sorában XI. Pius volt az egyedüli, aki pápasága alatt két alkalommal végez­hette el ezt az ünnepélyes szertartást. Első alkalommal az 1925-ös rendes Szentév megnyitásakor majd 1953-ban, amikor a katolikus világ a megváltás 1900. évfordulójára emlékezett. XII. Pius 1949 ka­rácsony éjszakáján nyitotta meg az 1950-es Szentév kapu­ját. Az idei karácsony vigíliáján VI. Pál pápa kezében villant meg az ezüstcsákány, mellyel háromszoros kopogtatással adott jelt a Szentévi kapu nyílásába rakott fal lebontá­sára. Amikor ugyanis egy Szentévet bezárnak, leemelik sarkaiból a díszes bronz­ kanut és a kapunyílást egy kettős falrésszel zárják el. A két fal között körülbelül egy méteres hézag van. Itt helyezik el az utolsó Szentév pénzérméit, a nápai emlékérmeket és a Szentév záróokmányát tartal­mazó díszes, ládikót. A belső falat pár nappal az új Szentév megnyitása előtt lebontják. A kibontott téglák egy részét el­ajándékozzák, illetve vissza­adják azoknak, akik a téglá­kat a legutóbbi Szentév bejá­rásakor felajánlották. A külső fal tulajdonképpen nem kerül lebontásra. Csupán előkészítik a megnyitó szertartás alatti gyors eltávolításra. Tehát el­­vála­szták a faltömböt a kar­­­béll­ettől, gördülő szerkezetet szerelnek alája, melyen az egész falrészt a bazilika belső terébe lehet vontatni. Ezt a műveletet tizennégy szakem­ber végzi, akik számára ez a feladat ígen nagy megtiszte­­lést jelent. Fél 12 előtt néhány perccel megkondultak a Szent Péter bazilika harangjai, felvillan­tak a reflektorok, pazar fény­árba vonva a bazilika bejá­ratát, ahová kíséretével meg­érkezett VI. Pál pápa, hogy elvégezze a Szent, kapu meg­nyitásának szertartását. A Szentlélek segítségül hívása után háromszor kopogtatott az ezü­sti zsákánnyal a Szent kapu falazatán, majd imát mondott, utána pedig bíboro­coV refi«mnVel? és P'7 asc'risT+etV f'ia a Canella Sti­v­tina kórusának felcsendülő, trionott­a Confessio oltárához lépett. Az éjféli mise mindjárt a Glóriával kezdődött. Evangé­lium után a pápa homiliát mondott, melyben minden ka­tolikushoz, keresztényhez, a nem keresztény vallások hí­veihez és minden jóakaratú emberhez ezzel a felhívással fordult: Jöjjetek, ünnepel­jünk. — Ez a szó itt a baziliká­ban hangzik fel — mondotta a Szentatya — de mindenki­hez szól, a négy égtáj felől most erre forduló egyházhoz. Jöjjetek, hogy egy szívvel, lé­lekkel ünnepeljük Krisztus születését, együtt részesüljünk annak a szeretetnek csodájá­ban és örömében, amelyet az Úr végrendeletként ránk ha­gyott. Ezután a pápa minden, jó­akaratú embert a testvériség nagy egységébe hívott a Szentév alkalmából. Szólt a távollevőkhöz, az elkalando­­zókhoz, a magányosokhoz, a bizalmatlankodókhoz, arcok­hoz, akik bezárták szívüket és elszakadtak a vallástól, a hit­től. — Krisztus titeket is vár, jöjjetek! De a tonnan szárma­zik ez a sürg­ető és bizakodó hívás? Mindenekelőtt az em­berek saját lelkükben érzik az öntudatlan vágyat és ab­szolút igényt, hogy Istenhez közelítsenek, azért ő az embe­ri élet célja. (A pápa itt Szent Ágoston vallomásaiból idézett: Magadnak teremtettél minket és nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszunk ben­ned, Istenünk!) Jóllehet ma­napság az élet nem olyan egy­szerű, hiszen a gondolat fejlő­dése és haladása annyi bonyo­dalmat okoz, sőt sokszor a sö­­­tét semmi szélére sodorja a modern embert, mégis ma is érvényes ez az igazság: az em­ber az abszolút és szükséges lény, Isten felé vágyakozik, a fény és az igazság Istene felé. Karácsony csodája nélkül hiá­bavaló lett volna reményke­désünk Isten után. Képtelenek lettünk volna eljutni Istenhez. De ő végtelen jóságában hoz­zánk közeledett, emberré lett, velünk lakó Istenné lett. Itt azt mondhatják: ha már eljött az Isten, akkor minden rend­ben van, nekünk már nem kell feléje mennünk, problé­máink megoldódtak, üdvössé­günk biztosítva van. De nem így van. Krisztus, az Üdvözítő eljövetele után is két fontos lépés vár ránk. Az­ első a hit aktusa, mely megalázza öntelt gőgünket, de lelkünket kitárja az isteni kinyilatkoztatás felé. Szükséges tehát a hit az em­ber részéről. Hinnünk kell az Isten országában, mely meg­nyílt előttünk. Azt kell mon­danunk az evangélium isme­retlen személyével: hiszek Uram, de segíts hitetlensége­men! A másik, amit a jubile­umi Szentév szimbolikus meg­nyitása is jelez: a belső átala­kulás, a bűnbánat és a meg­térés, amelyre a tékozló fiú ad példát, amikor visszatér az atyai házba. Mindenki megte­heti ezt a lépést és meg is kell tennie. Lényegében könnyű és olyan boldogító,h olyan édes ez a lépésünk. Ezt tesszük most karácsony éjjel, a Szentév kü­szöbén. Másnap — karácsony nap­ján — délben a bazilika er­kélyéről rövid üzenetet inté­zett a Szentatya a világegy­házhoz és a föld lakóihoz: " — Milyen szép és milyen prófétai megismételnünk eb­ben az órában a boldogító an­gyali üzenetet, ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek. Ma született az Üdvözítő, Dávid városában, Betlehemben,­­ a megváltó és az Úr! örömhír ez, történeti, felszabadító és messiási üzenet, mely meg­nyitja az eget és betekintést enged az élet titokzatos ter­mészetfeletti távlataiba. Ez a váratlan üzenet békét és örömet árasa a földre. A pá­pa, akinek apostoli küldetése teljesítésében oly nagy, benső­séges és misztikus öröm forrá­sa ez a hír, azt kívánja min­denkinek, hogy a reménység és az öröm forrása legyen minden ember számára ez a karácsonyi üzenet. A Szentatya ezután kará­csony nagy tanulságáról be­szélt, utalva a világ jelenlegi helyzetére. — Mit mond nekünk kará­csony? Eljött a Messiás, itt van Jézus, az Üdvözítő, aki kinyilatkoztatja az Atyát, vagyis az őrködő, bölcs és sze­rető jóságot, az élő Istent. És a második kinyilatkoztatás, amely Jézus személyében ölt testet. Az emberiség története, a társadalom, valamennyi em­beri egzisztencia új fényben áll előttünk. A teológia és a humanizmus együtt alkotják azt a bölcsőt, amelyben a gyermek Jézus nyugszik. Az istenség emberiesség lett, az Isten Fia gyenge, csendes és alázatos alakjában Emberfia lett. Mit látunk a mai világot szemlélve? Konfliktusokat nemzetek,­­ fajok, társadalmi osztályok és különböző érde­kekhez tartozó személyek kö­zött. De ugyanakkor — sze­rencsére — pozitív jeleket is. Az emberi jogok, az egyenlő­ség, a szolidaritás és a béke eszméjéért is küzdenek az emberek. Ezeknek az eszmé­nyeknek a forrásai attól a gyermek-Krisztustól erednek, akit holnap keresztre feszíte­nek. Tőle, az­­embertől, aki minden teremtmény elsőszü­löttje, mindenkinek testvére, a szegények ügyvédje, a kicsi­nyek barátja, a szenvedők társa, a bűnösök megváltója, egyszóval: a mi Üdvözítőnk, példakép és mester. Tőle kér­jük a megújító áldást a most megnyitott Szentévre. Ezután a Szentatya ünnepé­lyes „urbi et orbi” áldást adott a Szent Péter téren összese­­reglett tömegre, az örök Vá­ros és az egész világ népére. Vizen járó Átlebegtél a vizen, mint a Holdfény, Palástod feszes, széthajtott vitorla. A bizalom szép-halk mozdulatával Keltél a széllel győzelmes bírókra. Örök Vízenjáró így lettél, Uram. A bátorságod úgy adod örökbe. Te, nincstelen, mint kinek kincse van És tékozolja, búra és örömre. Gomola György 1 f 6/ (OH­ A szeretet pillantása védő, óvó, ha a valódi formáit tekintjük: hitvesi szeretet, szeretet a gyermek iránt; a család szentháromsága, a barátok szeretete és az igazi haza­­szeretet. Ismeri a veszedel­meket, amelyek felkelnek az igazi szeretet ellen, a megpróbáltatásokat, a gyű­lölettel való halálos talál­kozásokat, az árulást, a ha­lált. Abban a világban, amely állandóan mítosztalanítja magát, védelmet jelentenek a nagy misztikus vallások mítoszai is. Ezekből fakad­hat sok új fogalom, mely az igazságot hordozza. Cal­deron kimutatta, milyen megtartó ereje van ezeknek a képeknek, ha integráljuk a keresztény világképbe. Az isteni szeretet szavá­nak örök elsőbbsége a gyengeségben nyilvánul meg, amely a szeretett lényt helyezi előtérbe. Istennek az ember-gyermek iránti szeretete a világba sugár­zott, oly erővel a szívében, hogy maga is gyermek lett érte. gyermek, aki anyától született és isteni­ emberi szeretetet ébresztett fel. Isten szava felkeltette az ember válaszát, szeretetté válva, és,a világra bízva a kezdeményezést. Egy meg­törhetetlen körforgás kelet­kezett, amit Isten talált ki és valósított meg, mindig a világban maradva. Azóta a lé­gi központja a szív. Az egyetlen ,,hely’, amely igazi, végső és felejthetet­len sebet kap, s kapott. H. U. von Balthasar Csád középafrikai köztársa­ságból egyre több hír érkezik a keresztény kisebbség üldözé­séről. Tombalbaye elnök „kul­­túrforradalmat” hirdetett és nigériai menekültek szerint eddig 120 afrikai papot és vi­lági aktivistát végeztetett ki. Számos pogány szertartást kö­telezővé tettek, hogy a gyar­matosítás előtti kultúrát visz­­szaállítsák. Az állami hivatal­nokoknak pl. vérrel kell meg­pecsételniük hűségesküjüket. Protestáns misszionáriusokat nyakig földbeástak, és így tet­ték ki őket a hangyák táma­dásának. A templomokat be­zárták. A chilei püspöki kar kará­csonyi pásztorlevélben köve­telte a politikai foglyokkal va­ló igazságos bánásm­ódot és családjaik segítését. A temp­lomokban felolvasott doku­mentumban megállapították, hogy az idei karácsony sok chileinek szomorú ünnep. Gaz­dasági problémák és a munka­­nélküliség miatt idén el kell hagyni a karácsonyi ajándé­kozásokat, szolidaritást kell tanúsítani a nélkülözőkkel. Bolívia püspöki kara általá­nos amnesztiát kért Banzer el­nöktől a politikai foglyoknak, a menekülteknek és az emig­ránsoknak. A szakszervezetek jogainak visszaállítását is köve­telték legutóbbi konferenciá­jukon. Előzőleg a Justitia et Pax bizottság is hasonló köve­teléseket hozott nyilvánosságra. Tíz éve alapították Dachau­­ban, az egykori koncentrációs tábor helyén a karmelita apá­cák „Szent Vér”-ről nevezett engesztelő kolostorát. Az év­forduló ünnepségei keretében egy magyar származású kar­­melita apáca tette le örök fo­gadalmát. Az új görög alkotmányter­vezet az ország ortodox egyhá­zának mélyreható demokrati­zálását teszi lehetővé. A prí­mást a hierarchia szabadon választhatja majd. A vezető egyházi lap élesen támadja Szerafim érsek-prímást és le­mondását követeli. Az érseket a katonai junta tette az ország egyházi vezetőjévé. Mélyreható változásokat követelnek a ne­vesebb teológusok is, mivel Görögország elkereszténytele­­nedését annak tulajdonítják, hogy az egyház csak admi­nisztratív és jogi problémák­kal törődik, és elhanyagolja a teológiai és belső megújulást. A bécsi főegyházmegyében jelenleg 871 egyházmegyés és 698 szerzetespap működik. A papság fele 50 éven felüli, így a jövőben rohamosan fokozó­dik majd a paphiány. Most 625 plébániából 81 betöltetlen.

Next