Új Ember, 1980 (36. évfolyam, 1/1748-52/1799. szám)
1980-01-06 / 1. (1748.) szám
Ib46 £ ^ Caelius Sedulius: Vizkereszti himnusz Gonosz Heródes, irigyen Krisztus jöttére mért remegsz? Múlandó jót el nem ragad, ki égi birodalmat ad. Vonulnak már a Mágusok vezérlő csillag nyomdokán, lény által a Fényt keresik, Istenről vallnak kincseik. Hullámain a tiszta víz az égi Bárányt fürdeti, s a bűnt, mely őt nem illeti, lelkünk tisztítván elveszi. Hatalmának ez új jele: piroslik korsók friss vize, ■parancsszavára bor folyik, a viz lényege változik. Urunk, teneked glória, ki nemzeteknek megjelensz, s Atyádnak. Szentlelkednek is dicsőség minden századon. Ámen. Sík Sándor sorainak felhasználásával fordította Csanád Béla. Epifánia Isten városa „Boldog város, Jeruzsálem, üdvösséges látomás!” — így szólítja meg a kora középkori ismeretlen költő Isten városát, amely Krisztusra, mint alapra épült, és a Jelenések könyvének színes víziója szerint élő kövekből és drága ékkövekből épült fel. Benne ragyog fel Isten dicsősége a világ előtt, amikor magához vonzza mind a nemzeteket. Isten dicsőséges városának a látványa prófétai eredetű kép. Eredetileg Sión hegye, a rajta épült dávidi—salamoni templom. Isten dicsőséges lakóhelye a tisztelet és rajongás tárgya. Az évszázadok során az egész város, Jeruzsálem átveszi a templom szerepét, és lassanként — a prófétai iratokban — az egész választott nép szimbólumává növekszik, majd az első keresztény századokban az egyház jelképévé válik. A vízkereszti első olvasmányban (Izajás 60,1—6) egy ilyen szimbólummá vált magasztalást és jövendölést olvashatunk Isten városáról, Jeruzsálemről. Az ismeretlen próféta („Harmadik Izajás”) a babiloni fogságból 538-ban visszatérő zsidóknak ad vigasztalást a város dicsőséges Jeruzsálemet ábrázoló, festői jövendöléssel, a jövendő város képével. A város felépítésére buzdítja ezzel a próféta a zsidókat. A „kelj fel” felszólítás az egész lakosságnak szól és cselekvésre ösztönöz. Érdekes megfigyelni, hogy a város szépségét nem külső díszei miatt dicséri, hanem „tartalma” miatt: benne és fölötte az Úr dicsősége ragyog, és ez vonzza magához a távoli fiakat, sőt királyokat és nemzeteket. Nyilván a próféta is emlékezett rá, hogy a szabadult rabok idegenben is láthattak külsőleg szép és ragyogó városokat, ezen kívül nyomorult gazdasági helyzetük sem engedte meg, hogy külsőségekben fénylő épületeket és templomot építsenek. A város dicsőségét az Úr dicsősége jelenti. „Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől”, „Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága és ide özönlik a nemzetek kincse” (60.5). Nem csoda, ha a kép egyetemessége miatt, Izajás könyvének ezt a részletét már a legelső időkben (amikor Máté evangéliuma készült), messiási helynek tekintették. Keresztény eleink azt is tudták, hogy a prófétai jövendölés akkoriban szó szerint be is teljesedett: „Zsarnokaid fiai is eljönnek, meghajolva, lábadhoz borulnak, akik egykor megvetettek. Az Úr városának neveznek majd. Izrael Szentje Sionjának” (60,14). Mindez — lelki értelemben — Krisztusban teljesedett be, akiben valóban felragyogott az Isten dicsősége, akihez valóban eljöttek az egykori zsarnokok fiai (a napkeleti mágusok) és „aranyat és tömjént” hoztak. . Csanád Béla a. § Ára: 3 Ft XXXVI. 1. Katolikus hetilap *rm I o 1980. január 6. (1748.) A Gyermekév után December 18-án délelőtt a parlamentben Aczél György miniszterelnök-helyettes, az Állami Ifjúsági Bizottság elnökének zárószavaival fejeződött be a Gyermekév Nemzeti Bizottságának ünnepi ülése. A magyar társadalom minden rétegét képviselő, negyvenöt tagú bizottság — melyben egyházunkat Fábián Árpád szombathelyi megyés püspök képviselte — ezzel az üléssel zárta le a Gyermekévet. Nádor György, a magyar nemzeti bizottság titkára elmondta, hogy a nemzetközi gyermekév hazai rendezvénysorozata ráirányította a közfigyelmet a tennivalókra, erősítette a gyermekekért érzett társadalmi felelősséget. A tanácsok, a minisztériumok, az országos főhatóságok és a társadalmi szervezetek szinte kivétel nélkül kötelességüknek érezték, hogy bekapcsolódjanak az ENSZ kezdeményezésére kibontakozó világméretű megmozdulás hazai programjába. A gyermekév kimagasló hazai eseménye volt az európai gyermektalálkozó, amelyre 37 országból érkeztek a legifjabb korosztály küldöttségei, s nem kevésbé jelentős eseményként említhető a budapesti nemzetközi fórum, amelyre szintén a nyáron került sor 70 ország küldötteinek részvételével. A nemzetközi gyermekév nemzeti bizottsága ezután felhívást fogadott el: — Hazánkban — híven a szocializmus eszméihez, társadalmi rendszerünk humanizmusához — mindenkor a legfontosabb feladatok között szerepelt a legifjabb nemzedékről való gondoskodás, a gyermekek testi és szellemi fejlődésének biztosítása, életkörülményeik javítása. Ezért tekinthettük folyamatos tevékenységünk részének — és nem kampányfeladatnak — a gyermekévet. S felhasználhattuk e nemzetközi év ösztönzéseit is arra, hogy tovább javítsuk a gyermekek sokoldalú ellátásának feltételeit, gazdagítsuk az okos gyermekszeretetet, ápoljuk a szocialista családeszményt. Az év folyamán átadott csaknem 200 új óvoda, bölcsőde és egyéb gyermekintézmény jól példázza a növekvő gondoskodást, a gyermekeink érdekében vállalt társadalmi összefogás erősödését. E felelősségérzet jutott kifejezésre annak hangsúlyozásában is, hogy a gyermekek ügye, az emberiség jövője elválaszthatatlan a béke és a biztonság, a nemzetközi enyhülés, a fegyverkezési hajsza megfékezése, a leszerelés ügyétől. Megtisztelő feladatunknak tartottuk, hogy e gondolatok jegyében a Magyar Népköztársaság adott otthont a „Nemzetközi együttműködés a gyermekek boldogabb és biztonságosabb jövőjéért” elnevezésű nemzetközi fórumnak, és az európai gyermektalálkozónak. Tevékenységünk fontos részének tekintettük szolidaritásunk tettekben is megnyilvánuló kifejezését az arra leginkább rászorulók, a fejlődő országok gyermekeivel, akik a gyarmatosítás örökségeként sokszor az élet elemi feltételeiben is szűkölködnek. A megsegítésükre, a nélkülözés enyhítésére létesített gyermekszolidaritási alapot népünk a felnőttek és a fiatalok önkéntes felajánlásaiból, társadalmi munkavállalásaiból eddig 45 millió forinttal támogatta. A gyermekév véget ér, de tevékenységünk — elveinek és céljainak megfelelően — változatlanul tovább folytatódik, hiszen jól tudjuk: a gyermekév után is van és lesz tennivaló a világ gyermekei érdekében. Társadalomépítő terveink megvalósításánál hazánkban is kiemelt figyelmet fordítunk a gyermeknevelés feltételeinek további javítására, a többgyermekes és a fiatal családok támogatására, a gyermekek iskolai művelődésére és sportolására, a gyermekközösségek fejlesztésére. Amikor a nemzeti bizottság tisztelettel köszönetet mond egész társadalmunknak, a felnőtteknek és a fiataloknak, a szülőknek, az állami és társadalmi szervezeteknek, az egyházaknak, a vállalatok és szövetkezetek dolgozóinak, a pedagógusoknak, a tudósoknak, a művészeknek, a sajtó, a rádió és a televízió munkatársainak, a nemzetközi gyermekév hazai programjának sikeres megvalósításáért — minden magyar állampolgárt felhív és kér, továbbra is munkálkodjunk együtt mindanynyiunk közös ügyéért, gyermekeinkért — hangsúlyozza a felhívás. Mi az „afrikanizálás”? A 42 éves Anselm Sanon felsővoltai püspök nyilatkozott arról, hogyan válhat az egyház Afrikában valóban afrikaivá. Nem arról van szó, hogy a szertartások külsőségeit kell afrikaivá tenni és a püspökök, papok legyenek bennszülöttek. Ez fontos, de ettől önmagában még nem lesz afrikaivá, otthonossá az afrikai egyház. Olyan teológusokra van szükség, akik nagyon jól ismerik a katolikus teológiai irányzatot, de főként a lényegi hitletéteményt — ugyanakkor belülről ismerik és élik az afrikai helyi kultúrákat és azokból minden értéket, gondolati, fogalmi, szemléleti értéket át tudnak venni a teológiai fogalmak megvilágítására. Mindezt kitűnő katekétáknak kell alsó szinten is magukévá tenni és így tanítani. A Szentírás fordítása sem lehet egyszerűen szó szerinti, hanem a héber ősszöveget afrikaivá kell alkotni anélkül, hogy a hittani tartalmat meghamisítanák. Afrikában igen otthonosak a szimbólumok. Míg a nyugat-európai ember racionalizmusa sokszor nem tud mit kezdeni a jelképekkel, az afrikai gyerekek megszokják, hogy jelképekkel nőnek fel. Szereld, igazság, igazságosság Ifjúságomban divatos volt megkérdezni: „Ha örökre egy magányos szigetre kellene menned, melyik három könyvet vinnéd magaddal.” Épp így meg lehetne kérdezni bárkitől, ha három szót kellene választania a szótárból — ilyen vagy olyan okból — melyik három szót választaná. Ismerek és mélyen tisztelek valakit, aki a következő három szót választotta: igazság, igazságosság, szeretet. Jól tudta, hogy miért. Rögtön hozzá kell fűznünk azonban, hogy e három szót igazi, még közelebbről, evangéliumi értelemben emelte ki. Igazság, igazságosság, szeretet: e három szó egyszerre kulcsa földi és természetfölötti életünknek. Ugyanakkor: soha annyi csalást," igazságtalanságot és kegyetlenséget nem követtek el, mint épp e három szó jegyében és nevében. Jézus előre tudta ezt, s ezért semmi kétséget nem hagyott afelől, hogyan is kell e szavakat értelmeznünk. Mi több: egyenesen azért nyílt szólásra, hogy e három szót megtisztítsa az emberi, nagyon is emberi visszaélésektől. Mivel embernek lenni, a tragikus fogalmazásban úgy is mondhatnánk, annyit tesz, mint élni és visszaélni. Az érzékelhető világban visszaélésre csakis az ember képes. Fák, madarak, kövek soha. De hát akkor miként is élhetünk igazságban, igazságosságban és szeretetben anélkül, hogy visszaélnénk velük? Lapozzuk fel az evangéliumot. Mi az igazság? — kérdezte Pilátus. És Jézus hallgatott. Hogy miért? Mivel ő maga az igazság. Én vagyok (az út), az igazság, (és az élet), ő ismerte az embert, és tudta, hogy a legszabatosabban megfogalmazott igazságot is kifacsarja. Hogy helyette majd sokan fogják mondani: „ez az igazság” — hogy azután levonják belőle ítéletüket. „Ne ítéljetek!” — kiáltotta és könyörögte még a kereszten is. Az igazságot ugyanis, a teljes igazságot ((és más igazság nincsen) egyedül Isten tudja. Pontosabban ő maga az igazság. Ilyen értelemben minden ítélkezés egyenlő az élő Isten detronizálásával, az Atya trónfosztásával. Aki ítél, az igazság teljes ismeretét tulajdonítja önmagának, az igazsággal azonosítja magát, fölöslegessé téve az Atyát, önmagát helyettesíti be az élő Isten személyének helyébe. A tények Az idei Béke-világnap jelszava: — az igazság a béke ereje, tények, az evangéliumi törvények törvények — de ítélni végső soron csak az ítélhet, aki maga az igazság. A végtelen irgalom akarta így és a legfőbb szeretet. Pilátus kérdésére ezért felelt hallgatással Krisztus. Már hallotta a lármát és látta acivódást és a vesztőhelyeket, a feneketlen gyűlöletet és zűrzavart, amit majd az emberiség csap az igazságra hivatkozva. Mivel az igazság nevében, tényekre és törvényekre hivatkozva, az emberiség mérhetetlenül több szenvedést zúdított a világra és a halálfélelemtől vacogó Bárányra, mint az igazságtalanság nevében. Mi mindennap válaszolunk Pilátusnak. Jézus helyettünk is hallgatott. Maga volt az igazság, akár az Atya csodálatos csöndje! Mindenre és mindenkire kiáradó egyetlen és egyeteme, igazsága és igazságossága. Mi csak törekedhetünk az igazságra, s annak alkalmazására, az igazságosságra. S itt érkeztünk el a szeretet evangéliumi „természetéhez”. Az alapvető baj, hogy a gyűlölet ravaszabb és erőszakosabb a szeretetnél. A szeretet egyetlen „sansza” a szív mélye, szótlan és szemrehányás nélküli mélye: „egyedül” maga Isten. Jézus hiába szerette ellenségeit, támadóit, hiába húzódott vissza kritikusai elől, hiába tágította ki végtelenre szeretete határait, mellyel mindenkit testvérének és anyjának vallott. Fejére olvasták „bűneit”, s ő utoljára elhallgatott. Pontosabban a történet hiteléért egyetlen embernek megígérte, hogy vele lesz a Paradicsomban. Kit ölelt magához a bal lator személyében? A gyilkosokat, a vámosokat és utcalányokat? A részeges Rembrandtot és Schubertet? Krisztus szeretetére és igazságosságára lenne szükségünk, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk. És az ő tekintetére, mely meglátta saját sebeit a bal lator kezén-lábán, s talán Van Gogh vásznán fölismerte Veronika kendőjét. Hát igen, így kellene szeretnünk. Az ítélkezést hagyjuk meg a Világ fejedelmének, ő a szeretet nevében boldogít és tesz tönkre minket ölelése présében. A megfeszített Isten karja tárvanyitva áll és nincs ennél tartózkodóbban kitáruló ölelés. Pilinszky János A harmadik szemeszter végén Bensőséges örömmel, ünnepi hangulatban ért véget a Hittudományi Akadémia II. évfolyamának első tanulmányi féléve. December 15-én, a fáradságos, mégis lelkes konzultációs nap estéjén a szokásos közös szentmisére gyűltek össze a hallgatók az Egyetemi templomban. Udvardy József Csanádi püspök koncelebrált a teológiai professzorokkal, akik majdnem teljes számban jelen voltak. A közös eucharisztikus áldozatban a teológiai hallgatók aktívan részt vettek az olvasmányok és a hívek könyörgésének felolvasásával, az adományok átadásával, valamint magyar gregorián és népénekekkel. Szinte valamenynyien részesedtek az oltár asztaláról, s vették magukhoz az Élet Kenyerét, hogy benne bőséges termést tudjanak hozni, és általa szorosabban egymáshoz kapcsolódjanak.