Új Ember, 1984 (40. évfolyam, 1/1957-52/2008. szám)
1984-02-05 / 6. (1962.) szám
Fodor András: Szó, zene, kép Magvető Könyvkiadó Fodor András azok közé az írók közé tartozik, akik nem nyugodtak bele a művészetek mind kínzóbb szakadásába, hanem ő makacs következetességgel és kitartással keresi a kiegyenlítődési pontokat, mert hite szerint ezek azok, amelyek a huszadik század sokat szenvedett emberének példát és vigasztalást, adhatnak. Verseiben is megfigyelhetjük a harmóniára való törekvést, s még inkább jellemzi ez tanulmányait és kritikáit, melyekben hangsúlyozottan törekszik a legkülönfélébb művészeti ágak egymástól látszólag oly távol álló törekvéseinek bemutatására. Új kötete egyszerre tárja elénk egy igen művelt és tudatos alkotó szellemiségének dokumentumait s ugyanakkor plasztikus vonásokkal rajzolja ki egy alkotó lélek belső útját is, mely sokszor fájdalmas önkorrekciók és önvizsgálatok mélységein keresztül vezet az áhított cél felé. A szerző annak a nemzedéknek tagja, amelyet ma a magyar líra megújítójának látunk. Érdeklődése és szellemi horizontja azonban alighanem tágasabb amazokénál, s ezért képes arra, hogy a mai magyar irodalmat ma jellemző fájdalmas ellentéteket kiegyenlítse. Világképébe harmonikusan illeszkednek a látszólag ellentétes művészi törekvések, s ennek az a magyarázata, hogy szemléletére minden érték elfogulatlan megbecsülése a legjellemzőbb. Irodalomtörténeti tanulmányai, zenei esszéi és képzőművészeti beszámolói egyaránt azt mutatják, hogy a személyiség harmonikus kiteljesítése csak az elfogulatlan, minden igazi értéket megbecsülő szemléletmód alapján lehetséges. ír. 1.) H 1V* 4 Megjelent 2. kiadásban Kiss Sándor Újszövetségi görög—magyar szómagyarázat c. műve (Ref. Zsin. Sajtóoszt. 126,— Ft). Tudományos érdeklődésű Biblia-kutatóknak és teológusoknak nélkülözhetetlen. (cs. b.) FIGYELŐ Györffy György: István király és műve Gondolat Kiadó Kulturális életünknek érdekes fejleménye, hogy a művelt olvasóközönség egyre nagyobb érdeklődéssel fordul aközelmúlt és régmúltunk történelmi eseményei felé. Ez vonatkozik az egyháztörténeti jellegű adatgyűjtő munkára is, és ez a magyarázata annak az örvendetes jelenségnek, hogy rövid időn belül másodszor jelenik meg Györffy György nagyszabású monográfiája István király életéről és munkásságáról. „Lehet-e hű képet adni Szent Istvánról?” teszi fel a kérdést a könyve előszavában. Ezer év elegendő lett volna, hogy a róla alkotott kép letisztuljon, de egyéniségének megítélésében ma is viták dúlnak. Annak eldöntése, hogy mi az, amit elődei hoztak létre, és mi az, ami az ő nevéhez fűződik, nem könynyű feladat. Az egykorú hiteles feljegyzések száma elenyésző, ám az újabb forrásanyag birtokában az okok és az okozatok feltárása semmivel sem lett könnyebb feladat. Az utókor Szent István egyéniségét a késői korok gondolkodásmódja, s az egyéni vagy csoportérdekek szempontjai szerint különféleképpen rajzolta meg: azt hangsúlyozta, amit a példakép-alkotás vagy deheroizáló célkitűzés igényelt. Györffy Györgynek az esetek nagy részében sikerült megnyugtató megoldást találni, így pl. István születésének évét és a lázadó Ajtony származását illetően, ugyanúgy sikerült igazi képet adnia a magyar történelem legnagyobb alakjáról, és megvilágítani a XXI. századi társadalom alakulását. A könyv 80 fekete-fehér képtábla és térkép csatolásával 667 oldalon, igényes kiállításban jelent meg. (Vereckey) Kapisztrán és Hunyadi — Vers Hunyadi János haláláról — A XV. századtól kezdve Nándorfehérvár, mely két évszázaddal előbb Alba Graeca néven már a magyar királyok birtoka, a Nyugat egyik legfontosabb erődítménye volt a török ellen. A vesztes várnai csata után (1444) Murád szultán próbálkozott a meghódításával. 1456-ban pedig Mohamed szultán érkezett Nándorfehérvár alá mintegy másfélszázezernyi haderővel, 300 ágyúval, hatalmas ostromgépekkel és kétszáz hajóval. Idehaza a királyi kincstár üresen állott. László király is csak kölcsönökből tartotta fenn magát. A főpapok és a főurak mit sem törődtek a várható török támadással. Abban bíztak, hogy Szilágyi Mihály várkapitány majd megvédi a várat. Hunyadi János azonban tudta, hogy a földbástyákkal és árkokkal körülvett vár nem sokáig állhat ellen az erős török támadásoknak. Miközben hadgyűjtésre az Alföldre indult, levelet írt az akkor még Bécsben tartózkodó Kapisztrán Jánosnak, a kiváló ferences szónoknak: „Atyaságodat egész családommal együtt a legbuzgóbban és lángoló sóvárgással várom.” Ki volt Kapisztrán János, akit a pápa 1690. március 28-án Hoki sírjánál történt csodás események után a szentek soraiba emelt? A kezdetben Johannes de Capestrano névre hallgató olasz fiatalember eleinte jogászi pályára készült, később azonban elhivatottságot érzett arra, hogy 1415-ben belépjen Perugiában a Szent Ferenc által alapított obszerváns szerzetesek közé. Kiváló szónok hírében állott. Életének utolsó öt esztendejében részt vett a husziták elleni misszióban, majd a törökök elleni keresztes hadjárat egyik leghatásosabb szervezője volt. Hunyadi hívására Magyarországra jött, és a Duna—Tisza közén egymaga hirdette meg azt a keresztes hadgyűjtést, amelynek eredményeként pórok és kézművesek, deákok és kolduló barátok sorakoztak a kibontott keresztes zászló alá. A legtöbben karddal, parittyával, íjjal voltak fölfegyverkezve, s csak kérésüknek akadt lándzsája vagy puskája. Hunyadi János és Kapisztrán bátorságának és hadvezéri képességének volt köszönhető, hogy ezzel a hiányosan fölszerelt hadtömeggel, no meg Szilágyi Mihály várőrségével szembe mert szállni a roppant erősnek hitt török ármádiával. Hunyadi és Kapisztrán Pétervárad felől közeledve ötórás, kemény küzdelemben részben megsemmisítette, részben megfutamította az erősnek vélt török hajóhadat. Hunyadiéknak végül is sikerült felmentő seregüket a várba vinniük, ahol emberfeletti küzdelmek árán — gondoljunk csak Dugovics Titusz önfeláldozó hősiességére —, az egész keresztény világ csodálatára 1456. július 22-én sikerült a török hadat szétzilálni és megfutamítani. A világra szóló nándorfehérvári diadalról többen is írtak. Többek között Tagliacozzói János, aki Kapisztrán mellett részt vett a csatában is, Aeneas pápa, agyarok Silvius Piccolomini, a későbbi II. Pius egykorú török író, Turszun bég. A makrónikája című munkájában beszámol a csata lefolyásáról Thuróczy János is. E krónikások sorába sorolható Pál prépost is, a veszprémi egyházmegye papja, aki a szemtanú hitelességével írja le a véres küzdelem mozzanatait. A bécsi levéltárban találtam rá Pál prépost eredeti írására, s mivel a befejező részben Kapisztrán Jánosnak Hunyadi halálára írt verse felkeltette irodalmi érdeklődésemet, fénymásolatot készíttettem, s idehaza lefordítva a latin szöveget, hexameterekbe tettem át Kapisztrán szép versét. Ezt írja latin nyelven Pál prépost: „Kapisztrán János testvérnek szavai és üdvözletei Hunyadi János, Magyarország kormányzójának halála idején Az Úr 1456. esztendejében Nándorfehérváron vagy Görögfehérváron: Üdvözlégy dicsfényes aranykoronája az égnek! Véled esett el a díszünk, s fénye világnak aludt ki. Út tört tükrünk, nincs, aki már leigázza az oszmánt. Ülsz diadalt Istent és angyali szenteket áldva. Ó, te derék János!” Pál veszprémi prépost írását később — több hibával — átvette krónikájába Thuróczy János. Hatással volt Janus Pannoniusra is, aki két szép epigrammában búcsúzott a nagy törökverőtől. Amikor délben megkondulnak a harangok, ne csak a nándorfehérvári diadalra emlékezzünk, hanem annak két nagy hősére is: Hunyadi Jánosra és sikereinek osztályrészesére: Kapisztrán Szent Jánosra! Tóth István Fekete csillagok A lipcsei katolikus Sankt Benno Verlag főszerkesztője, H. J. Weisbinder prelátus 1981-ben munkatársunkkal beszélgetve elmondta, hogy magyar szerzőktől elbeszélés antológiát szeretnének kiadni német nyelven,. (Az első, irodalmunkat képviselő mű kiadásukban Gárdonyi: Isten rabjai c. regénye.) A múlt év végén az antológia megjelent Schwarze Sterne — Fekete csillagok címmel. A válogatás és a fordítás munkáját Heinrich Weissling és munkatársa, Theresia Soif végezték. Amint az előszóban olvashatjuk , a kötet keresztmetszetet ad az utóbbi száz év magyar elbeszélő irodalmából. Jókai Mórtól Jókai Annáig 23 szerző egy vagy két novelláját közli. Olyanokat, amelyek a keresztény humanista gondolat jegyében születtek. A szerzők közt találjuk a hazai katolikus újságírás és szépirodalom nem egy képviselőjét: Ijjas Anitást, Possonyi Lászlót, Rónay Györgyöt, Fekete Istvánt, Sinkó Ferencet, Magyar Ferencet. (Az utóbbi elbeszélése a kötet címadója is.) Különös közönségtoborzás A kecskeméti Katona József Színház február 25-én készül bemutatni Bach Máté Passiójának színpadi változatát Jancsó Miklós rendezésében. Elterjedt a híre, hogy a színház Lékai László bíboros, esztergomi prímás érsektől „engedélyt, a rendező pedig előzetes színpadi instrukciókat” kért. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a kecskeméti Katona József színiháznak nincs szüksége az ilyen közönségtoborzásra. Mégis — mivel szerkesztőségünkhöz is eljutott néhány érdeklődés — a legilletékesebbhez, Lékai László bíboroshoz fordultunk tájékoztatásért, aki elmondta, hogy Bach János Passiójának kecskeméti színházi bemutatójával kapcsolatban őhozzá sem egyházi engedélyezés, sem pedig rendezői instrukciók tárgyában sem hivatalos, sem pedig magánjellegű megkeresés nem érkezett. POLNEK ZOLTÁN Kálmány Lajos emlékére Fölvándorolnak a gyökerek a föld alól s a fényes hajnal ablakához támasztják a szelet, zúgatják lombjukban a förgeteget és megrendül a folyókig a táj, akárha rézerdőt vesszőznének tulipánnal, akárha meződön izzó rozmaringok forognának. Balladákat sodor a hőség, patakzik az arcokon a bánat. Fölvándorolnak a gyökerek a föld alól. Nyomukban rég volt tündöklő alföldi nyarak, hogy a szél zuhintó magasában a harangok megszólaljanak. Piros tüzekkel tömött az ég, megvillannak a látomások: mögülük lázas örömmel kilép az, aki szívünkig látott. Sugárözönben áll a fényben, ősi dalt hallgat és legendát, vérével ír a szegénységről, könnyével ír a fájdalomról, hogy ráismerjen Magyarország ősöktől őrzött álmaira. Fölvándorolnak a gyökerek a föld alól s lobogva lángol a napfény s ragyog a harmat a szívünkre testált rózsákon. BOZÓKY MÁRIA: Kilencven éve született Szőnyi István Friss, permetező hóhullás. Pattog a tűz a zebegényi Szőnyi Múzeum cserépkályháiban, befűtöttek a vendégvárásra. Ma, január 17-én lenne kilencvenéves a Mester, ha élne. Ahogy a régi barátok, egykori tanítványok az emlékeknek szóló meghatottsággal járják végigaz ismerős szobáikat, mintha ő is köztünk lenne, csak valaki eltakarja a nagy nyüzsgésben, most éppen mással beszél. Igen, a zöld porcelánkészlet a vitrinben. Ezen a biedermeier asztalon ebédeltünk tyúkhúslevest 1953 őszén. A következő szoba fehér falán pedig egyik legszebb őszi képe: belefolynak a málnavörös árnyalatok a falak, falombok avítt aranyába, és valahonnan a dombtetőről szinte koreografikus suhanással terelődnek haza a sovány tehenecskék. A Szőnyi-képek titka először is, másodszor is, harmadszor is a szín. S azután jön a beléjük zárt mondanivaló talánya, az élettel való szelíd közvetlenség, nem életöröm és nem mélabú, hanem ami a kettő között van. De ami a kettő között van, az az élet sűrű, minden élményben felszívódó, szinte már kioldhatatlan titka. Az ünnepély az iskolában folyik, a lelkes helybeliekkel, pesti vendégeikkel, feltűnően kevés festővel s néhány zebegényi iskolásgyerekkel. Délelőtt tizenegy óra van. A hóesésben érkezett, megkésett, szinte egyenesen odacseppedt Somogyi József szobrászművész Szőnyiről beszél — demár egy még nagyobb, még rejtelmesebb, klasszikussá vált Szőnyiről. Igen, így ismertük őt. De van értékelésében, visszaemlékezésében valami kibontakoztathatatlan szomorú rezgés, a naggyá válásnak friss, szemérmes csillogása, s ugyanakkor titokzatosnak ható elégedetlenség, szerénység, alázat. Szőnyi egész lényének ilyen volt az atmoszférája, innen nagy megbékélése, lelkének örömteli felolvadása elsősorban a természettel s azután az emberekkel. A következő szónok azt taglalja, hogy Szőnyi nem a csendes viisszavonultság rezignált embere volt. Szőnyi rejtett csalódottságát ő bizonyos ifjúkori történelmi időpontról datálja. Bocsánat a figyelmetlenségért: úgy érzem, valamiféle csalódottság — vagy inkább annak csak mértéktartó, bölcs látszata — nem eseményekből s nem dátumokból indult ki nála. S nem csalódottság s keserűség volt, hanem tömören feltöltekező, önmagára hagyatkozó érzés, belső szemlélődés, melykis idő után mentőövként kapott szerelmetes mesterségéhez, a festékhez. De volt-e benne, optikája s legbelsőbb nyugtalansága közt, valami közvetítő motívum? Voltak-e indulatok? Ellenkezés? Tagadás? Megmerevedett kételyek?... Csúszós márgán, csillogó erekben lefolydogáló herén kapaszkodunk fel sírjához, a zebegényi temetőben. Pontosan olyan éteri-szürke a Dunakanyar, a Duna túlsó partja, mint a „Zebegényi temetés”képén. Nagy, egyszerű falusi csend üli meg a kis temetőt, mintha Valakinek a közelsége (nem a halottaké, hanem az Istené) prófétai birodalommá változtatná, mozdulatlanná. Neki hódolóvá. Ott áll a dísztelen sír előtt a nagy betontábla, rajta fakó, soha aranyat nem látott betűkkel a három, különböző időben elhunyt Szőnyi neve. Most rákerülnek a sírra a majdnem egyforma, ropogós, pirosszegfűs kis koszorúk. Az egybegyűltek egymást mustrálják vagy a levegőbe néznek, imából csak annyi, hogy a bemondó halkabbra fogott hangon ejti ki a koszorút letevők neveit. Szekularizált, fegyelmezett áhítat. De íme, a sír mögött, ott erreszkedik fel, jó magasan, hasonlóképpen dísztelenül, egy óriás betonkereszt, mintha oda is tartozna, nem is a sírhoz. Talán a falu állíttatta, hogy ne legyen a temető kereszt nélkül. Dísztelenségéről nem sugárzik semmiféle személyesség, semmiféle áhítat, elkerülhetetlen törvényszerűség, nem jelöl ki érzelmi megvallást, tudatosságot, bizalmat, még kevésbé vállalást. Egykorúnak kell lennie a betontáblával. De valahol valami összefüggés van a kettő között. A holtak életében vagy csak halálukban történt-e meg ez az összekapcsolódás? Elég korán-e vagy soha vagy nagyon is sokszor az életben? Nem lehetünk megmondói. Az ilyen titkokat az Isten magának tartja fenn ,ha a tételes keresztény hitnek kevés nyoma is van életművében — írja apjáról Szőnyi Zsuzsa —. .. Apám mint ember a legszigorúbb keresztény morál szerint viselkedett.” Kitartó, makacs, de nem kellemetlen csend a levegőben. Fojtottan ünnepélyes, de már nem tagadó, nem viaskodó, nem provokáló csend: az élet titkát megtalált megbékélt, nemcsak színeiben, hanem egész lelkével feloldódó Szőnyimosoly csendje, aminek történelmi dátumait és fordulatait az előbb, az iskolában, magunk közt még szavakkal próbáltuk magyarázni, s most valami egészen más nyomon vagyunk. Kunvári Lilla Szőnyi mellszobra a zebegényi ház kertjében