Új Ember, 1990 (46. évfolyam, 1/2269-52/2317. szám)

1990-01-07 / 1. (2269.) szám

Hazai krónika­ ­ KMÉM ÚJ ELNÖKE A Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom (Pax Romana) Nürnberg melletti közgyűlésén november 11-én új vezetőséget választottak. A KMÉM elnöke Galambos Gyula bázeli építész lett, aki 1990 húsvét­­ján, a Münster közelében rendezendő IV. Magyar Öku­menikus Találkozón veszi át hivatalát. ÚJRAINDULT A ZÁSZLÓNK Megjelent a nagymúltú „Zászlónk”, az „életre való fiúk lapja” 47. évfolyamának 1. száma. Kiadó a Reg­­num Marianum. Gondozza, megjelenéshez segítette, — több nyugati főpásztor adományával együtt — az Európai Cserkész Szövetség. Felelős szerkesztő Keg­­levich István. Megjelenik 16 oldalon, ára 13,60 Ft. A szerkesztőség postacíme: Bp. 1502, Pf. 202. A SZOMBATHELYI ÉS A KISMARTONI PÜSPÖKÖK A PÁPÁNÁL Konkoly István szombathelyi, és Stephan László kismartoni püspököket december 11-én fogadta a Szent­­itya. A Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában Kon­koly püspök elmondta, hogy Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási ügyében jártak Rómában. Meg­tudták, hogy a felterjesztett anyagok alapján már ké­szítik az ún. positio-t. Ez tartalmazza Isten szolgájá­nak, életrajzát, a kortörténeti háttér összefoglalását, a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket és a bizonyítéko­kat. E dokumentum összefoglalja a tisztelet megnyil­vánulásait is. Mindezek áttanulmányozása után nyi­latkozik majd egy szakteológus bizottság, utána egy bíborosokból álló bizottság. A püspök szerint van rá esély, hogy a Szentatya magyarországi látogatásakor boldoggá avassa a szegé­nyek orvosát. HITOKTATÓI TANFOLYAM BALASSAGYARMATON A palócvidék híveinek vallási életét kezdte ki talán legkevésbé az elmúlt negyven év. A nógrádi telepü­léseken a gyermekek közel 100 százaléka részesül hit­oktatásban. Ezért egyre sürgetőbb, hogy világi hit­oktatók is bekapcsolódjanak a munkába. A helybeli plébánosok arra törekszenek, hogy a területükön lakó, kereszténységben, áldozatosságban és tudásban kipró­bált híveiket válasszák jövendő munkatársaiknak. A bíboros főpásztor jóváhagyásával 1989 őszén in­dult Balassagyarmaton a hitoktatók képzése, 35 részt­vevővel. A tanfolyam vezetője Sághy Ferenc főesperes. Az előadásokat Néder Géza és Pajor András plébánosok, Varga János karnagy és Bognár Lajos hitoktatási fel­ügyelő tartják. A képzési idő két év. MINDSZENTY-SZOBOR A JURTA SZÍNHÁZNÁL Elhurcoltatásána­k 41. évfordulóján, december 26-án mellszobrot állítottak Mindszenty bíborosnak. Ideigle­nes elhelyezést nyert itt a szobor — Dákay Ferenc, Stuttgartban élő művész alkotása —, amelyet később Esztergomban szeretnének fölállítani. Romhányi László színházigazgató és Budai Kulcsár János, a Mindszenty Emlékbizottság elnöke méltatta a mártír sorsú herceg­­prímást, majd Dékány Vilmos esztergomi segédpüspök mondott imát és áldotta meg a szobrot. ÁLLAMESEI) helyett Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes el­nöke december 18-án a katolikus egyház több veze­tőjével találkozott a Parlamentben. A szívélyes lég­körű eszmecserén részt vett Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek, Cserháti József nyugalom­ba vonult pécsi megyéspüspök, a közelmúltban kine­vezett, illetve felszentelt Mayer Mihály pécsi megyés­püspök és Katona István váci segédpüspök. Ez a ta­lálkozó „helyettesítette” a korábban új püspöktől meg­kívánt állameskü letételét. Olvasóink, ha máshonnan nem, lapunk impresszumából már értesültek arról, hogy Magyar Ferenc az Új Ember fe­lelős szerkesztője és­­kiadója sok évi áldozatos munkája után nyugállománya vonult. Eddig a hír. Ebben a zaklatott, változó világban már megszoktuk, hogy a hírek egymást követik, s alig-alig vesz­­szük magunknak a fáradságot, hogy mögéjük hatoljunk, s legalább pár pillanatra mélyebb jelentéstartalmukról is el­mélkedjünk. Pedig Magyar Ferenc nyugdíjba vonulása olyan hír, amelyen nemcsak elgondolkodni kötelességünk, hanem a köszönet szavait is meg kell fogalmaznunk, hiszen olyan személyiségtől búcsúzunk — reméljük, csak jelképesen — aki tekintélyes részese volt az eltelt időszak magyar egy­házpolitikai eseményeinek, személyiségének értékes adott­ságaival, írásainak bölcs mértéktartásával alighanem elő­készítője volt napjaink megújulásának. Élete és működése elválaszthatatlanul forrt egybe a ka­tolikus sajtó ügyével és a katolikus szellem olykor útvesz­tőkbe kényszerített, de rendeltetését mindig kiküzdő sorsá­val. Megszoktuk már, hogy a végzet olykor kilendít biz­tonságos és kijelölt mezsgyéjükről életpályákat. Magyar Fe­renc, a magyar katolikus néprajz egyik legjobb ismerője, a népi irodalmi hagyomány közvetlen örököse, szép pályát futhatott volna be, mint etnográfus vagy író. Ehelyett a katolikus újságírás ügyét szolgálta a legnehezebb időkben, majd részese lehetett a katolikus szellemiség lassú, óva­tos lépésekkel történő előrehaladásának, ott állt a megbé­kélés és a tisztázás első, bizonytalan állomásainál. Sőt, nemcsak szemlélője, tanúja volt ezeknek, hanem tevékeny, tekintélyes munkája is. Manapság divat erősen bírálni a kis lépéseknek azt a taktikáját, amely az elmúlt évtizedben jellemezte a magyar egyházpolitikát. A rohamosan megnyíló lehetőségek láttán sokan kérdik megütközve, hogy ott és akkor miért nem le­hetett hasonló tempóban haladni, miért elégedték meg az akkori kibontakozás munkásai a megfontoltan születő, nehe­zen megvalósuló kis eredményekkel. De aki átélte egyhá­zunk súlyos megpróbáltatásait, aki tanúja volt például a szerzetesrendek működési engedélye visszavonásának, majd a részleges kiegyezésnek — amelynek feltételei a vesztes há­ború utáni békekötésekre emlékeztetnek —, aki munkatársa volt akkoriban is a katolikus sajtónak, amit hol szemér­mes, hol nyílt cenzúra béklyózott, másként élte meg eze­ket az eredményeket, s tudja azt is, hogy a történelem so­hasem igazolja az elhamarkodott ítéleteket. Magyar Ferenc olyan személyiség, aki a történelmi idő léptékében gondolkodott, cselekedett, s ezért feláldozta egyéni idejének tekintélyes részét. Azon kevesek közé tar-V________________________ Elszálló évek Magyar Ferenc pályafordulójára tozott, akik tisztában voltak felelősségükkel s azzal is, hogy amit az utókor talán habozásnak, indokolatlan óvatosságnak lát, az az adott korban az elvek mellett való hittevést jelen­tette, a határozottságnak azon a fokán, amilyenre éppen-­ lehetőség nyílt. Cikkeiben és elméleti írásaiban a különböző világnézete között megvalósítható párbeszédet szorgalmazta. Ez — ma már látjuk — nem egyenrangú felek eszmecseréje volt: az egyik fél kétségkívül az erő pozíciójából szólt, a másik pe­dig igyekezett tőle apró engedményeket kicsikarni abban a tudatban, hogy a kis eredmények majd megnövekedhetnek, bennük az igazi, a jelentős sikerek csírái rejlenek. Ennek a taktikázásra is kényszerülő, de az igazán fontos dolgokban szilárd magatartásnak Magyar Ferenc a mestere volt. Sokat köszönet neki a magyar katolikus egyház, és egyet-mást talán az egyházpolitika irányítói is, akik legalább azt meg­tanulhatták tőle, hogy a viták szenvedélyei sosem kezd­hetik ki emberiességünket. Manapság inkább vagyunk tanúi a türelmetlenségnek, mint a mérlegelésnek. Elképesztő és indokolatlan pálfordu­­lások sokaságát látjuk. Elvtelen kiszolgálókról derül ki, hogy ellenállók voltak, megszólalnak a némák, akik eddig azért nem szóltak, mert kifizetődőbbnek érezték a hallgatást. Ez nem Magyar Ferenc magatartása. Neki nem volt miért „for­dulnia”. Amit megfontoltan és óvatosan elvetett, az ma hoz termést, s talán őt magát is meglepi, hogy e termés milyen ígéretes. Miközben felszabadultan és türelmetlen izgalom­mal vesszük számba újra megtalált értékeinket, nem sza­bad megfeledkeznünk azokról sem, akik akkor is vetettek, amikor vihar dúlt, akkor is óvták dédelgették a magva­kat, amikor nagyon sokan futva menekültek más szántóföl­dekre. A hűséges, alázatos, jó időben, rossz időben földjére induló munkásember mozdulatát nemcsak tisztelnünk kell, hanem el is kell sajátítanunk, nehogy a nagy hirtelen el­szórt magvak sziklás talajra hulljanak. Ezzel az alázatos, természetes, a kegyelemre hagyatkozó mozdulattal kezdi Magyar Ferenc nyugdíjas éveit, olyan ta­pasztalatok birtokában, melyeket nem nélkülözhetünk, nem is akarunk nélkülözni. Éppen a mostani időkben van sok­szorosan szükségünk bölcsességére, gazdag ismereteire, tör­ténelmi tapasztalataira. Nem az ilyenkor kötelező udva­riasság jegyében mondjuk, hanem szerkesztőségünk, ki­­adóhivatalunk és olvasóink nevében­­is, hogy nyugdíjazását valóban jelképesnek tekintjük, a továbbiakban is számí­tunk írásaira, megfontolt, nyugalmas személyiségének har­móniát teremtő egyensúlyára. A békés időszakban talán módja lesz beteljesítenie eddig meg nem valósítható ter­veit, s ezt már csak azért is kívánjuk és reméljük, mert a magyar vallásos néprajz és a magyar katolikus irodalom egyik markáns irányzata veszítene, ha e tervek beváltat­lanul maradnának, ha nem kottázná le a hajdan szóra bírt énekmondók dallamait, ha nem írná meg jegyzetei alapján a népi világot oly otthonos bensőséggel ábrázoló elbeszélé­seit, ha nem rekonstruálná a magyar népi passiójátékot. Magyar Ferenc működését, tevékenységét hivatalos ki­tüntetések, elismerések kísérték. Legutóbb aranytollal ju­talmazták az újságírás területén elért maradandó teljesít­ményeit. Ezek mellett azonban talán nem kisebb elisme­rés az sem, hogy továbbra is az Új Ember szerkesztőségé­nek és kiadóhivatalának szeretete kíséri. Olyan szeretet ez, amely vár is, remél is szeretete tárgyától... Nagyobb szabadsággal, fokozottabb felelősséggel (Folytatás az 1. oldalról) ha mindenki szívügyének tartaná. Láttam ígéretes kezdeményezéseket kisebb falvakban is, de ha a lelki­­pásztort elhelyezik onnan, gyak­ran odavész minden addigi ered­mény. Túlságosan a pap személyé­hez kötődtek, ezért is szeretném, ha ezek a közösségek a saját lá­bukra állnának. Püspök úr a felelőse az ifjúsági p­asztorációnak a püspöki karban. Kezdeményezései közé tartozik a kiscsoportvezetőket képző tanfo­lyam. Mi ennek a célja, és hol tart ma a munka? — Célunk az ifjúsági közösségek összehozására, vezetésére képes sze­mélyek képzése, valamint a pa­pok segítése megfelelő módszerek kialakításával. Kétéves tanfolyam lesz; hosszabb előkészítés után ta­valy indult meg a rendszeres mun­ka, amelynek során négy városban négy alkalommal gyűjtöttük össze a fiatalokat. Szeretnénk elméleti (dog­matika, morális, szentírásismeret) és gyakorlati (pszichológia, közös­ség-lélektan, szervezés) jellegű fel­készülési lehetőséget biztosítani a kiscsoportok vezetői számára. Az a tervünk, hogy egy-egy nyári tábo­rozás során a tanultakat a gyakor­latban ki is próbálhassák — első táborunk az elmúlt nyáron igen jól sikerült. Szerzetesrendek és iskolák . Milyen változásokat hozott a szerzetesrendek újraindulása a Szeged-csanádi egyházmegye éle­tében? — Egyházmegyénkben mostanáig csak a szegedi iskolanővérek mű­ködtek Debrecenben. Ez az egyet­len szerzetesi központunk volt. Aránylag sok szerzetest fogadott be annak idején, a rendek szétoszlatá­­sa után Hamvas püspök, ők a lelki­­pásztori munkában tevékenykedtek. Közülük most elég sokan visszatér­tek a rendjükbe, hét papot kellett elengednem az egyházmegyei szol­gálatból. A 120-hoz képest ez nem kevés. Szegeden a régi templomuk­ban szolgálnak újra a jezsuiták, a ferencesek is visszatértek Alsóvá­rosba. Egy piarista közösség is ala­kulóban van Szegeden a piarista plébános mellett. Orosházán két szalézi atya költözött össze, s máris gazdagítják saját ifjúságpasztorá­­ciós lelkiségükkel az ottani plébánia életét. Van-e szó esetleg katolikus, illet­ve szerzetesi iskola indításáról? — Szegeden is, Makón is és még több helyen van rá igény, az épület és a majdani fenntartás kérdése azonban még teljesen nyitott. A hí­vektől befolyó egyházközségi hozzá­járulásokból iskolát működtetni el­képzelhetetlen. Amennyiben az ál­lami iskolákkal azonos elbírálásban részesülünk, akkor viszont minden esély megvan, hiszen csak Szegeden 40 olyan pedagógus jelentkezett, akik szerzetesek vezetése mellett szívesen működnének általános vagy középiskolában. Óvodákra is volna igény, és kezdeményezések is vannak, de ez ugyancsak épület, il­letve anyagiak kérdése. Meg kell várjuk, milyen állami rendelkezések születnek ezügyben. Úgy vélem azonban, hogy ha egy idegen nyel­vű nemzetiség követelhet saját is­kolát Magyarországon, akkor az egyazon hithez és valláshoz tartozó tömegeknek is lehet ilyen igényük. Menekülteknek menedék... Az erdélyi menekültek ügyével is a Püspök úr foglalkozik. Mit tehet értük az egyház? — A menekülés kérdése rettene­­netes probléma, mert szörnyű el­nyomásban éltek odaát. A magya­rok különösen­ nem használhatták nyilvánosan az anyanyelvüket, is­koláikat egyre-másra bezárták, a falvak lakóit kitelepítették. Életle­hetőségeiktől fosztották meg őket. Mit tehetnének? Jöttek, menekültek a fokozódó terror elől, 1988 február­jától tömegesen. Azóta Békéscsa­bán, Debrecenben, Mátészalkán, Bu­dapest tíz plébániáján és természe­tesen Szegeden mintegy 40 ezer em­berrel foglalkoztunk, kilencmillió forintot osztottunk ki gyorssegély­ként, közel hétmilliót adtunk be­rendezési tárgyakra; 50—60 család esetében sikerült a tanácstól és szo­ciális segélyekből kapott pénzt 200 ezer forinttal kipótolnunk (felét kölcsön, másik felét segély formá­jában), hogy valamiféle lakást tud­janak szerezni maguknak. Nem tudnám megmondani, hány tonna ruhát, cipőt és élelmiszert osztot­tunk szét. Legsúlyosabb a románok helyzete, akik nyelvismeret híján munkát sem tudnak vállalni. Az övékénél csak viszonylag könnyebb a magyaroké. Közülük is sokan se­gélyből élnek, kéregetnek, olykor lo­pásra kényszerülnek, így aztán nö­vekszik a feszültség, romlik az „ügy” jó híre, pedig ezek a nagyon fáradt, idegileg­­kimerült emberek minden segítséget megérdemelnek. Nemcsak a plébániák, de templo­maink kapuit is szélesre tartj­k előttük: az anyagi és egyszerű em­beri segítség mellett lelkipásztori szolgálatunkat is fölkínáltuk szá­mukra. A menekültekkel foglalkozó papok és világi munkatársaik óriá­si munkát végeztek, nagy-nagy tü­relemmel — minden dicséretet megérdemelnek. Jövőkép... Milyennek szeretné látni a ma­gyar egyházat 1990-ben? — Kétféle választ is adhatnék er­re a kérdésre, az álmok és vágyak, valamint a reális várakozások je­gyében. Az álmom: virágzó egy­ház, elegendő számú és buzgó pap­pal, lelkes világi munkatársakkal és hívőkkel. Olyan egyház, amelyben minden gyermek részesül hitokta­tásban, ifjúsági csoportok sokasága működik, eleven a közösségi élet. A valóság talaján maradva azt vá­rom, hogy vegyük nagyon komo­lyan a megnövekedett szabadságot, amely megnövelte felelősségünket is. Nagyon lelkiismeretes lelkipász­tori munkát szeretnék látni pap­jaimtól és öntudatra ébredt, de nem túltengő önérzetű híveket az egyházban — és nem az egyház körül. Lukács László ii/VerL 4 ELŐ

Next