Új Ember, 1990 (46. évfolyam, 1/2269-52/2317. szám)
1990-01-07 / 1. (2269.) szám
Hazai krónika KMÉM ÚJ ELNÖKE A Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom (Pax Romana) Nürnberg melletti közgyűlésén november 11-én új vezetőséget választottak. A KMÉM elnöke Galambos Gyula bázeli építész lett, aki 1990 húsvétján, a Münster közelében rendezendő IV. Magyar Ökumenikus Találkozón veszi át hivatalát. ÚJRAINDULT A ZÁSZLÓNK Megjelent a nagymúltú „Zászlónk”, az „életre való fiúk lapja” 47. évfolyamának 1. száma. Kiadó a Regnum Marianum. Gondozza, megjelenéshez segítette, — több nyugati főpásztor adományával együtt — az Európai Cserkész Szövetség. Felelős szerkesztő Keglevich István. Megjelenik 16 oldalon, ára 13,60 Ft. A szerkesztőség postacíme: Bp. 1502, Pf. 202. A SZOMBATHELYI ÉS A KISMARTONI PÜSPÖKÖK A PÁPÁNÁL Konkoly István szombathelyi, és Stephan László kismartoni püspököket december 11-én fogadta a Szentitya. A Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában Konkoly püspök elmondta, hogy Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási ügyében jártak Rómában. Megtudták, hogy a felterjesztett anyagok alapján már készítik az ún. positio-t. Ez tartalmazza Isten szolgájának, életrajzát, a kortörténeti háttér összefoglalását, a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket és a bizonyítékokat. E dokumentum összefoglalja a tisztelet megnyilvánulásait is. Mindezek áttanulmányozása után nyilatkozik majd egy szakteológus bizottság, utána egy bíborosokból álló bizottság. A püspök szerint van rá esély, hogy a Szentatya magyarországi látogatásakor boldoggá avassa a szegények orvosát. HITOKTATÓI TANFOLYAM BALASSAGYARMATON A palócvidék híveinek vallási életét kezdte ki talán legkevésbé az elmúlt negyven év. A nógrádi településeken a gyermekek közel 100 százaléka részesül hitoktatásban. Ezért egyre sürgetőbb, hogy világi hitoktatók is bekapcsolódjanak a munkába. A helybeli plébánosok arra törekszenek, hogy a területükön lakó, kereszténységben, áldozatosságban és tudásban kipróbált híveiket válasszák jövendő munkatársaiknak. A bíboros főpásztor jóváhagyásával 1989 őszén indult Balassagyarmaton a hitoktatók képzése, 35 résztvevővel. A tanfolyam vezetője Sághy Ferenc főesperes. Az előadásokat Néder Géza és Pajor András plébánosok, Varga János karnagy és Bognár Lajos hitoktatási felügyelő tartják. A képzési idő két év. MINDSZENTY-SZOBOR A JURTA SZÍNHÁZNÁL Elhurcoltatásának 41. évfordulóján, december 26-án mellszobrot állítottak Mindszenty bíborosnak. Ideiglenes elhelyezést nyert itt a szobor — Dákay Ferenc, Stuttgartban élő művész alkotása —, amelyet később Esztergomban szeretnének fölállítani. Romhányi László színházigazgató és Budai Kulcsár János, a Mindszenty Emlékbizottság elnöke méltatta a mártír sorsú hercegprímást, majd Dékány Vilmos esztergomi segédpüspök mondott imát és áldotta meg a szobrot. ÁLLAMESEI) helyett Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke december 18-án a katolikus egyház több vezetőjével találkozott a Parlamentben. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek, Cserháti József nyugalomba vonult pécsi megyéspüspök, a közelmúltban kinevezett, illetve felszentelt Mayer Mihály pécsi megyéspüspök és Katona István váci segédpüspök. Ez a találkozó „helyettesítette” a korábban új püspöktől megkívánt állameskü letételét. Olvasóink, ha máshonnan nem, lapunk impresszumából már értesültek arról, hogy Magyar Ferenc az Új Ember felelős szerkesztője éskiadója sok évi áldozatos munkája után nyugállománya vonult. Eddig a hír. Ebben a zaklatott, változó világban már megszoktuk, hogy a hírek egymást követik, s alig-alig veszszük magunknak a fáradságot, hogy mögéjük hatoljunk, s legalább pár pillanatra mélyebb jelentéstartalmukról is elmélkedjünk. Pedig Magyar Ferenc nyugdíjba vonulása olyan hír, amelyen nemcsak elgondolkodni kötelességünk, hanem a köszönet szavait is meg kell fogalmaznunk, hiszen olyan személyiségtől búcsúzunk — reméljük, csak jelképesen — aki tekintélyes részese volt az eltelt időszak magyar egyházpolitikai eseményeinek, személyiségének értékes adottságaival, írásainak bölcs mértéktartásával alighanem előkészítője volt napjaink megújulásának. Élete és működése elválaszthatatlanul forrt egybe a katolikus sajtó ügyével és a katolikus szellem olykor útvesztőkbe kényszerített, de rendeltetését mindig kiküzdő sorsával. Megszoktuk már, hogy a végzet olykor kilendít biztonságos és kijelölt mezsgyéjükről életpályákat. Magyar Ferenc, a magyar katolikus néprajz egyik legjobb ismerője, a népi irodalmi hagyomány közvetlen örököse, szép pályát futhatott volna be, mint etnográfus vagy író. Ehelyett a katolikus újságírás ügyét szolgálta a legnehezebb időkben, majd részese lehetett a katolikus szellemiség lassú, óvatos lépésekkel történő előrehaladásának, ott állt a megbékélés és a tisztázás első, bizonytalan állomásainál. Sőt, nemcsak szemlélője, tanúja volt ezeknek, hanem tevékeny, tekintélyes munkája is. Manapság divat erősen bírálni a kis lépéseknek azt a taktikáját, amely az elmúlt évtizedben jellemezte a magyar egyházpolitikát. A rohamosan megnyíló lehetőségek láttán sokan kérdik megütközve, hogy ott és akkor miért nem lehetett hasonló tempóban haladni, miért elégedték meg az akkori kibontakozás munkásai a megfontoltan születő, nehezen megvalósuló kis eredményekkel. De aki átélte egyházunk súlyos megpróbáltatásait, aki tanúja volt például a szerzetesrendek működési engedélye visszavonásának, majd a részleges kiegyezésnek — amelynek feltételei a vesztes háború utáni békekötésekre emlékeztetnek —, aki munkatársa volt akkoriban is a katolikus sajtónak, amit hol szemérmes, hol nyílt cenzúra béklyózott, másként élte meg ezeket az eredményeket, s tudja azt is, hogy a történelem sohasem igazolja az elhamarkodott ítéleteket. Magyar Ferenc olyan személyiség, aki a történelmi idő léptékében gondolkodott, cselekedett, s ezért feláldozta egyéni idejének tekintélyes részét. Azon kevesek közé tar-V________________________ Elszálló évek Magyar Ferenc pályafordulójára tozott, akik tisztában voltak felelősségükkel s azzal is, hogy amit az utókor talán habozásnak, indokolatlan óvatosságnak lát, az az adott korban az elvek mellett való hittevést jelentette, a határozottságnak azon a fokán, amilyenre éppen- lehetőség nyílt. Cikkeiben és elméleti írásaiban a különböző világnézete között megvalósítható párbeszédet szorgalmazta. Ez — ma már látjuk — nem egyenrangú felek eszmecseréje volt: az egyik fél kétségkívül az erő pozíciójából szólt, a másik pedig igyekezett tőle apró engedményeket kicsikarni abban a tudatban, hogy a kis eredmények majd megnövekedhetnek, bennük az igazi, a jelentős sikerek csírái rejlenek. Ennek a taktikázásra is kényszerülő, de az igazán fontos dolgokban szilárd magatartásnak Magyar Ferenc a mestere volt. Sokat köszönet neki a magyar katolikus egyház, és egyet-mást talán az egyházpolitika irányítói is, akik legalább azt megtanulhatták tőle, hogy a viták szenvedélyei sosem kezdhetik ki emberiességünket. Manapság inkább vagyunk tanúi a türelmetlenségnek, mint a mérlegelésnek. Elképesztő és indokolatlan pálfordulások sokaságát látjuk. Elvtelen kiszolgálókról derül ki, hogy ellenállók voltak, megszólalnak a némák, akik eddig azért nem szóltak, mert kifizetődőbbnek érezték a hallgatást. Ez nem Magyar Ferenc magatartása. Neki nem volt miért „fordulnia”. Amit megfontoltan és óvatosan elvetett, az ma hoz termést, s talán őt magát is meglepi, hogy e termés milyen ígéretes. Miközben felszabadultan és türelmetlen izgalommal vesszük számba újra megtalált értékeinket, nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik akkor is vetettek, amikor vihar dúlt, akkor is óvták dédelgették a magvakat, amikor nagyon sokan futva menekültek más szántóföldekre. A hűséges, alázatos, jó időben, rossz időben földjére induló munkásember mozdulatát nemcsak tisztelnünk kell, hanem el is kell sajátítanunk, nehogy a nagy hirtelen elszórt magvak sziklás talajra hulljanak. Ezzel az alázatos, természetes, a kegyelemre hagyatkozó mozdulattal kezdi Magyar Ferenc nyugdíjas éveit, olyan tapasztalatok birtokában, melyeket nem nélkülözhetünk, nem is akarunk nélkülözni. Éppen a mostani időkben van sokszorosan szükségünk bölcsességére, gazdag ismereteire, történelmi tapasztalataira. Nem az ilyenkor kötelező udvariasság jegyében mondjuk, hanem szerkesztőségünk, kiadóhivatalunk és olvasóink nevébenis, hogy nyugdíjazását valóban jelképesnek tekintjük, a továbbiakban is számítunk írásaira, megfontolt, nyugalmas személyiségének harmóniát teremtő egyensúlyára. A békés időszakban talán módja lesz beteljesítenie eddig meg nem valósítható terveit, s ezt már csak azért is kívánjuk és reméljük, mert a magyar vallásos néprajz és a magyar katolikus irodalom egyik markáns irányzata veszítene, ha e tervek beváltatlanul maradnának, ha nem kottázná le a hajdan szóra bírt énekmondók dallamait, ha nem írná meg jegyzetei alapján a népi világot oly otthonos bensőséggel ábrázoló elbeszéléseit, ha nem rekonstruálná a magyar népi passiójátékot. Magyar Ferenc működését, tevékenységét hivatalos kitüntetések, elismerések kísérték. Legutóbb aranytollal jutalmazták az újságírás területén elért maradandó teljesítményeit. Ezek mellett azonban talán nem kisebb elismerés az sem, hogy továbbra is az Új Ember szerkesztőségének és kiadóhivatalának szeretete kíséri. Olyan szeretet ez, amely vár is, remél is szeretete tárgyától... Nagyobb szabadsággal, fokozottabb felelősséggel (Folytatás az 1. oldalról) ha mindenki szívügyének tartaná. Láttam ígéretes kezdeményezéseket kisebb falvakban is, de ha a lelkipásztort elhelyezik onnan, gyakran odavész minden addigi eredmény. Túlságosan a pap személyéhez kötődtek, ezért is szeretném, ha ezek a közösségek a saját lábukra állnának. Püspök úr a felelőse az ifjúsági pasztorációnak a püspöki karban. Kezdeményezései közé tartozik a kiscsoportvezetőket képző tanfolyam. Mi ennek a célja, és hol tart ma a munka? — Célunk az ifjúsági közösségek összehozására, vezetésére képes személyek képzése, valamint a papok segítése megfelelő módszerek kialakításával. Kétéves tanfolyam lesz; hosszabb előkészítés után tavaly indult meg a rendszeres munka, amelynek során négy városban négy alkalommal gyűjtöttük össze a fiatalokat. Szeretnénk elméleti (dogmatika, morális, szentírásismeret) és gyakorlati (pszichológia, közösség-lélektan, szervezés) jellegű felkészülési lehetőséget biztosítani a kiscsoportok vezetői számára. Az a tervünk, hogy egy-egy nyári táborozás során a tanultakat a gyakorlatban ki is próbálhassák — első táborunk az elmúlt nyáron igen jól sikerült. Szerzetesrendek és iskolák . Milyen változásokat hozott a szerzetesrendek újraindulása a Szeged-csanádi egyházmegye életében? — Egyházmegyénkben mostanáig csak a szegedi iskolanővérek működtek Debrecenben. Ez az egyetlen szerzetesi központunk volt. Aránylag sok szerzetest fogadott be annak idején, a rendek szétoszlatása után Hamvas püspök, ők a lelkipásztori munkában tevékenykedtek. Közülük most elég sokan visszatértek a rendjükbe, hét papot kellett elengednem az egyházmegyei szolgálatból. A 120-hoz képest ez nem kevés. Szegeden a régi templomukban szolgálnak újra a jezsuiták, a ferencesek is visszatértek Alsóvárosba. Egy piarista közösség is alakulóban van Szegeden a piarista plébános mellett. Orosházán két szalézi atya költözött össze, s máris gazdagítják saját ifjúságpasztorációs lelkiségükkel az ottani plébánia életét. Van-e szó esetleg katolikus, illetve szerzetesi iskola indításáról? — Szegeden is, Makón is és még több helyen van rá igény, az épület és a majdani fenntartás kérdése azonban még teljesen nyitott. A hívektől befolyó egyházközségi hozzájárulásokból iskolát működtetni elképzelhetetlen. Amennyiben az állami iskolákkal azonos elbírálásban részesülünk, akkor viszont minden esély megvan, hiszen csak Szegeden 40 olyan pedagógus jelentkezett, akik szerzetesek vezetése mellett szívesen működnének általános vagy középiskolában. Óvodákra is volna igény, és kezdeményezések is vannak, de ez ugyancsak épület, illetve anyagiak kérdése. Meg kell várjuk, milyen állami rendelkezések születnek ezügyben. Úgy vélem azonban, hogy ha egy idegen nyelvű nemzetiség követelhet saját iskolát Magyarországon, akkor az egyazon hithez és valláshoz tartozó tömegeknek is lehet ilyen igényük. Menekülteknek menedék... Az erdélyi menekültek ügyével is a Püspök úr foglalkozik. Mit tehet értük az egyház? — A menekülés kérdése rettenenetes probléma, mert szörnyű elnyomásban éltek odaát. A magyarok különösen nem használhatták nyilvánosan az anyanyelvüket, iskoláikat egyre-másra bezárták, a falvak lakóit kitelepítették. Életlehetőségeiktől fosztották meg őket. Mit tehetnének? Jöttek, menekültek a fokozódó terror elől, 1988 februárjától tömegesen. Azóta Békéscsabán, Debrecenben, Mátészalkán, Budapest tíz plébániáján és természetesen Szegeden mintegy 40 ezer emberrel foglalkoztunk, kilencmillió forintot osztottunk ki gyorssegélyként, közel hétmilliót adtunk berendezési tárgyakra; 50—60 család esetében sikerült a tanácstól és szociális segélyekből kapott pénzt 200 ezer forinttal kipótolnunk (felét kölcsön, másik felét segély formájában), hogy valamiféle lakást tudjanak szerezni maguknak. Nem tudnám megmondani, hány tonna ruhát, cipőt és élelmiszert osztottunk szét. Legsúlyosabb a románok helyzete, akik nyelvismeret híján munkát sem tudnak vállalni. Az övékénél csak viszonylag könnyebb a magyaroké. Közülük is sokan segélyből élnek, kéregetnek, olykor lopásra kényszerülnek, így aztán növekszik a feszültség, romlik az „ügy” jó híre, pedig ezek a nagyon fáradt, idegilegkimerült emberek minden segítséget megérdemelnek. Nemcsak a plébániák, de templomaink kapuit is szélesre tartjk előttük: az anyagi és egyszerű emberi segítség mellett lelkipásztori szolgálatunkat is fölkínáltuk számukra. A menekültekkel foglalkozó papok és világi munkatársaik óriási munkát végeztek, nagy-nagy türelemmel — minden dicséretet megérdemelnek. Jövőkép... Milyennek szeretné látni a magyar egyházat 1990-ben? — Kétféle választ is adhatnék erre a kérdésre, az álmok és vágyak, valamint a reális várakozások jegyében. Az álmom: virágzó egyház, elegendő számú és buzgó pappal, lelkes világi munkatársakkal és hívőkkel. Olyan egyház, amelyben minden gyermek részesül hitoktatásban, ifjúsági csoportok sokasága működik, eleven a közösségi élet. A valóság talaján maradva azt várom, hogy vegyük nagyon komolyan a megnövekedett szabadságot, amely megnövelte felelősségünket is. Nagyon lelkiismeretes lelkipásztori munkát szeretnék látni papjaimtól és öntudatra ébredt, de nem túltengő önérzetű híveket az egyházban — és nem az egyház körül. Lukács László ii/VerL 4 ELŐ