Új Ember, 1991 (47. évfolyam, 1/2318-52/2267. szám)
1991-01-06 / 1. (2318.) szám
YHÁZ Thaiföldi (állítkozn»ok Ruanda) egy misszionárius szemével P. Theus Guy 1945-ben született, Belgium franciák lakta részén. Húsz éve miszszionárius a közép-afrikai Ruandában. A fehér atyák nevű missziós papi társulat tagja. E kongregáció hivatalos neve „Afrikai Misszionáriusok”, de mindenki csak fehér atyákként emlegeti őket, nem azért, mert fehér emberek, hanem mert az afrikai hőség elleni védekezésül fehér reverendát hordanak. Ma már egyébként számos fekete bőrű tagja van a társulatnak. Ruanda területe 26 ezer négyzetkilométer, népessége nyolcmillió. Fekete-Afrika országai közül itt a legnagyobb a népsűrűség. Termőföldje jó, vízben nincs hiány, mégis ez a kontinens egyik legszegényebb országa. A lakosság 95 százaléka földművelő. Az ország első misszionáriusai a fehér atyák voltak, 1900-ban érkeztek. S hogy milyen eredményes munkát végeztek, arról az alábbi adatok tanúskodnak: Ruanda lakosságának ma 50%-a katolikus, 25%-a protestáns és 1 %-a mohamedán. A maradék 24% még törzsi vallások követője. Ruanda e századbeli története tehát jelentős részben a missziók története. A német gyarmatból lett belga gyámságú országban az első állandó települések a miszsziós állomások körül alakultak ki. A fehér atyák alapították az első iskolákat, kórházakat és más közintézményeket, valamint az ország első újságát is. 1933-ban Ez a kéthetente megjelenő lap történelmet csinált — mondja Tehus Guy. — 1959-ig az államforma királyság volt, a lakosság tíz százalékát alkotó, tatsz törzs uralkodott a többségi hutu törzs (90%) felett. A miszszionáriusok és az általuk kiképzett helybeli értelmiségiek az újság hasábjain kezdték felvilágosítani az ország lakosságát, hogy ezt az igazságtalan állapotot meg lehet szüntetni. Munkájuk eredményeképpen Ruanda 1959-ben köztársasággá alakult, 1962-ben pedig elnyerte teljes függetlenségét. Az első választásokon az egyházi lap civil főszerkesztőjét választották meg államfővé. Theus Guy is újságíró. Ő szerkeszti az ország egyetlen francia nyelvű folyóiratát, amely Ruanda vallási, politikai, szociális és kulturális kérdéseivel foglalkozik. Az elmaradott közállapotokra jellemző, hogy az országnak máig sincs egyetlen napilapja és televíziós csatornája sem. Ugyanakkor a rádió fontos hírközlő eszköz. Ma már gyakorlatilag minden család rendelkezik vele. Érdekes módon a videózás gyorsan terjed, az iskolai és a plébániai oktatás egyik fontos segédeszköze. Az egyházi sajtó és rádiózás azért is fontos, mert független hírforrás és a demokrácia tanítója. A misszionáriusok többé-kevésbé teljesítették küldetésüket. A helyi egyház mély gyökereket eresztett. Az ország nyolc egyházmegyéjének élén helybeli születésű főpásztorok állnak, a papság többsége is bennszülött (300 fő). A misszionáriusok száma jelenleg 250. Közülük száz a fehér atyák kongregációjának tagja. Rendkívül sokszínű közösség: belgák, franciák, spanyolok, kanadaiak, németek, hollandok és svájciak a tagjai. A helybeliek közül nevelt hivatások nem saját hazájukban, hanem más afrikai országokban teljesítenek szolgálatot. A fehér atyák és a többi misszionáriusok ma már minden vezető tisztséget átadtak a helybelieknek, s inkább egy-egy speciális területen tevékenykednek, például a sajtóban, és olyan vidékeken, ahol az egyház még nem honosodott meg. Az afrikai egyházak tevékenysége nemcsak hitbuzgalmi jellegű. A lelkipásztorkodást a misszionáriusok mindig tágan értelmezték. A gazdasági fejlődés, a szociális igazságosság és a kulturális emelkedés előmozdítása és a lelkek építése egységesen feladatuk. Meglepetéssel hallom Theus Guy-tól, hogy a Közép- és Kelet-Európában végbement politikai változások nagy hatással vannak az afrikai országok közgondolkodására is. Ruandában és a kontinens országainak többségében ma még diktatúrák uralkodnak a monokráciáknak, vagyis egypártrendszernek nevezik őket. A volt szocialista országokhoz hasonlóan, nagy a korrupció, a gazdasági élet katasztrofális. A tömegkommunikációs eszközök révén a közép- és kelet-európai forradalmi változások hívei gyorsan visszhangra találtak Ruandában is. A nép egyre öntudatosabban törekszik a többpártrendszer és a demokratikus struktúrák kivívására. E küzdelemben az egyház a nép oldalán áll. S hogyan látja a 25 éve Európától távol élő misszionárius szülőhazája és földrészünk állapotát? Szinte már teljesen elszakadt Belgiumtól. Négy-öt évente látogat haza. Szülei már nem élnek. Igazi otthona régóta Ruanda. Egyre idegenebb számára, amit Nyugat-Európában tapasztal. A materialista, fogyasztói beállítottságú, a munkát és a teljesítményt előtérbe helyező nyugati világban nem találja helyét. „Ugyanakkor igazságtalan lennék, ha elhallgatnám — fűzi hozzá —, hogy a Nyugat és különösen az egyház rendkívül sokat tett az elmúlt évtizedekben, és tesz ma is az elmaradott országok felemelkedéséért.” Elérkezett az idő, amikor a nyugati civilizáció is tanulhat a szegényebb országoktól, ahol az emberi kapcsolatok, a vallás, az életöröm és a család tisztelete a legfontosabb társadalomformáló tényezőik. „A fekete afrikai országok messze nem olyan sötétek, mint amilyeneknek Európából hiszik őket — mondja végezetül a miszszionárius —, az itteni egyházak dinamizmusa, fiatalos lendülete példa lehet a megfáradt Európa egyházai számára is.” Szerdahelyi Csongor Theus Guy fehératya a bangkoki kongresszuson azoké, akik Isten figyelmeztető, a holnap felé vezető, irányt mutató szavát közvetítik. Egykönnyen kimondják (kimondjuk?) rájuk az ítéletet: álmodozók, fantaszták, zavart keltők, rendbontók. Ha valaki csak egyszer végigolvassa az ószövetségi próféták történetét, aki ismeri Jézus sorsát, az nem kételkedik az állítás helytálló voltában. Ha bárki is rádöbbenne: égeti lelkét a felismerés, hogy nem tett eleget az Isten által rábízott — éppen őrá bízott — prófétai feladatoknak, ha akár szíve keménysége, akár , gyávasága miatt válik elmarasztalhatóvá, annak, ha valóban a Krisztus által számára kijelölt úton akar járni, komoly metanoléra van szüksége, azaz meg kell térnie. E megtérés majd hallóvá-látóvá teszi és erőt is ad, hogy küldetését vállalja. Az ilyen „figyelő” keresztény nyitott lesz a Jelenések könyvének felszólítására és meghallja, hogy „mit üzen a Lélek az egyházaknak” — saját helyi egyházának, helyi közösségének. Hazai egyházunkban van még jócskán megoldásra váró ügyünk, akár befelé, akár kifelé tekintünk. Egyházunk még mindig számos sebtől vérzik. Épp erre gondolva kell nem elcsüggednünk, hanem részt vállalnunk Krisztus prófétai küldetéséből. E feladat számos elvégzendő munka elé állít. Papnak és világinak egyre nagyobb igyekezettel kell Isten üzenetét, Krisztus evangéliumát szóval és még inkább tanúságtételével hirdetnie. Tiszteletben kell tartanunk soraink között és másutt is az emberi méltóságot, a lelkiismereti szabadságot. Aktív részt kell vállalnunk hazánkban az igazságosabb és jobb jövő kialakításában. Segítenünk kell a lelki válságban élőket, a tanácstalanokat, étést kell nyújtanunk az éhezőknek és fel kell emelnünk az elesetteket. És mindenekelőtt: soraink között egyre jobban el kell mélyítenünk a testvériség szellemét, a szeretetet, hogy környezetünk ezt látva — felismerje Isten jóságát és emberszeretét. Az egyházak teljes kártalanítása lehetetlen Az Igazságügyi Minisztérium által készített törvényjavaslat szerint az egyházak nem visszakapják egykori ingatlanaikat, hanem bizonyos ingatlanokat megkaphatnak az államtól. A helyesbítés egyfelől azért szükséges, mert nincs szó reprivatizációról, másfelől azért, mert az egyházak nem okvetlenül azokhoz az ingatlanokhoz jutnak hozzá, amelyeket az államosítások előtt birtokoltak. A részletekről Balsai István igazságügyi miniszter és Isépy Tamás minisztériumi államtitkár adott tájékoztatást. Eszerint az egyes egyházak külön-külön benyújthatják azoknak a beépített ingatlanoknak a listáját, amelyeket tíz éven belül szeretnének megkapni. Kérelmeik csakis az 1948. január elseje után kártalanítás nélkül államosított épületekre vonatkozhatnak, közülük is csak azokra, amelyeket hitéleti, szociális, oktatási, egészségügyi, gyermekvédelmi vagy kulturális célokra akarnak és képesek hasznosítani. Csak olyan ingatlanokról lehet szó, amelyek közvetlenül szolgálják az egyházi célokat, tehát nem igényelhetnek földbirtokot, bérházat. A tulajdonos állam, illetve az önkormányzat átadhatja a kért ingatlant — ebben az esetben a telekkönyvbe elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be —, de felajánlhat a kért helyett másikat, vagy pénzbeli kártalanítást, amit az egyház ingatlan vásárlására fordíthat. Mint a miniszter beszámolt róla, az egyházak az előzetes egyeztetés során tudomásul vették, hogy teljes körű kártalanításuk kizárt, reprivatizációra nem kerülhet sor. Elfogadták, hogy az ingatlanok átadása fokozatosan, tíz év alatt történjék meg. Balsai István hangsúlyozta, hogy a jövő évben a parlament elé kerülő törvényjavaslat az egyházi hátterű társadalmi intézményekre, egyesületekre nem vonatkozik. Annak lehetőségét azonban nem zárta ki, hogy olyan elemi iskolák is egyházi tulajdonba kerüljenek, amelyek egy kis település egyetlen oktatási intézményei. Persze csak akkor, ha az önkormányzat is úgy akarja, és ha az egyháznak kellő számú pedagógusa van az oktatáshoz. * * * Sok-sok elvárás fogalmazódott meg az utóbbi időkben az egyházakkal szemben. Segítséget várnak tőlük a társadalom erkölcsi állapotának helyreállításában, az oktatás és a nevelés, valamint a szociális gondoskodás terén is. Ezen feladatok ellátásához bizonyos feltételek is szükségesek, például épületek. A fentebb ismertetett törvényjavaslat szerint ezek a feltételek csak lassú, hosszadalmas folyamat során teremtődnek meg. Ezt tudomásul lehet venni, megérteni, pláne lelkesedni érte már sokkal kevésbé. De hát egy demokráciában számtalan intézkedés történhet, amelyet a társadalom bizonyos rétegei és csoportjai magukra nézve hátrányosnak éreznek. Mint például ezt a mostanit az egyházak. És még itt félnek egyesek valamiféle keresztény kurzustól ... Világegyház" BULGÁRIÁVAL IS ... A Szentszék és a Bolgár Köztársaság közös megegyezés alapján elhatározták, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesítenek. A Szentszék részéről apostoli nunciatúra, a Bolgár Köztársaság részéről pedig nagykövetség szintjén. Itt emlékeztetünk rá, hogy Bulgária lakossága túlnyomó többségében ortodox vallású, a katolikusok mintegy 70 ezren vannak, 50 ezren latin szertartásúak, 20 ezren pedig a keleti szertartás követői. Az ország területén két latin szertartású egyházmegye, a Szófia—Plovdivi és a Nicopoli püspökség valamint egy keleti szertartású exarchátus működik. 1990 folyamán már Lengyelországgal, Magyarországgal, Csehszlovákiával, Romániával és a Szovjetunióval létesített a Szentszék diplomáciai kapcsolatokat. A MENEKÜLTEK KITOLONCOLÁSA ELLEN Az osztrák katolikus egyház vezető személyiségei, mozgalmai és intézményei élesen tiltakoztak a kormány terve ellen, hogy romániai menekültek ezreit toloncolják ki az országból. Mint az osztrák társadalom jelentős része, Stecher innsbrucki püspök is mélyen elítélte, hogy Ausztria éppen „Európa 40 éve várva-várt órájában” ilyet tegyen. Ehelyett — nyilatkozta — fokozni kell az erőfeszítéseket a menekültkérdés emberi megoldása érdekében. Az osztrák Karitász más egyházi és társadalmi szervezetekhez hasonlóan igyekszik elhelyezést és munkát teremteni a menekülteknek. A HORVÁTORSZÁGI EGYHÁZI TULAJDONOKRÓL Franjo Kuharic zágrábi bíboros érsek az egyházmegye vezető testületeinek ülésén, novemberben arról is beszélt, hogy rendezni kell az államosított egyházi épületek visszaadásának ügyét. Ennek érdekében el kell készíteni a második világháború után elkobzott egyházi javak pontos listáját. Ezután reálisan fel kell mérni, mire van szüksége az egyháznak ma. A plébániáktól konfiskált javakról annak idején hivatalos jegyzékek készültek, amelyeket most fel kell használni. NEMZETKÖZI KONGRESSZUS AZ EGYHÁZ SZOCIÁLIS TANÍTÁSÁRÓL Olaszországban novemberben nemzetközi kongreszszussal emlékeztek meg XIII., Leó pápa 1891. május 15-én megjelent Rerum novarum kezdetű enciklikájának jövő évi centenáriumáról. Neves katolikus szakemberek, szociológusok és teológusok, kelet- és nyugat-európai, valamint latin-amerikai diplomaták vettek részt ezen a találkozón, ahol a Rerum novarummal kezdődött katolikus szociális tanítást elemezték. A diplomaták között volt Keresztes Sándor, Magyarország szentszéki nagykövete is. Előadást tartott többek között Galavits József győri szemináriumi tanár, „A magyar egyház szerepe a társadalmi kérdésekben a Rerum novarumtól napjainkig” címmel. BRANDENBURG KIVÉTEL MARAD? A volt NDK-hoz tartozott Brandenburg tartomány művelődési minisztere, Marianne Birthler az iskolai hitoktatás bevezetése ellen foglalt állást. Szerinte a hitoktatás maradjon az egyházközségek belügye. A német katolikus nevelők szövetsége (KEG) elnöke ezt felelőtlen magatartásnak minősítette. Fennáll a veszélye, hogy Brandenburg lesz az egyetlen német tartomány, ahol az iskolai fakultatív hitoktatás nem indulhat meg. NE KÉRDEZZENEK RÁ A VALLÁSI HOVATARTOZÁSRA? Ausztriában bizonyos politikai körök azt kívánják, hogy az 1991-ben esedékes népszámlálás kérdőpontjaiból hagyják ki a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdést. Ezzel kapcsolatban Maximilian Liebmann gráci egyháztörténész, egyetemi tanár állást foglalt az Osztrák Szabadság Párt képviselői előtt. Azzal érvelt, hogy az állam számára nem közömbös a vallási megoszlás kérdése, már csak az iskolai hitoktatás tervezése szempontjából sem. GYULAY PÜSPÖK A ROMÁNIAI HELYZETRŐL A menekülés Romániából nem szűnik. Egyházi adatok szerint naponta átlag száz menekült érkezik Magyarországra. Legtöbbjük erdélyi magyar. A menekülés okai közül igen fontos szerepet játszik az emberi jogok megsértése. Erről nyilatkozott a KNA-nak Gyulay Endre szegedi csanádi püspök. Romániában a régi struktúrák változatlan fennállása a társadalmi életben sok állampolgárt késztet az ország elhagyására. A moszkvai pátriárka és a püspökök a moszkvai GUM áruház homlokzatára kitett Lenin-kép alatt vonultak el a kazáni székesegyház alapkőletételéhez. A kommunisták által 1936-ban lerombolt katedrálist újjáépítik. (KNA—Bild) Q U*. 5