Új Ember, 1993 (49. évfolyam, 1/2319-52/2370. szám)
1993-01-03 / 1. (2319.) szám
Ára: 15 Ft ATOLIKUS HETILAP XLIX. 1. (2319.) m fO I -.- tékét , írt szegényekhez II. János Pál pápa üzenete a béke világnapjára A háborúkkal kapcsolatban a Szentatya békeüzenete elsősorban az etnikai okokból kirobbant véres konfliktusokra figyelmeztet, s utal 1981-es, ma is aktuális békeüzenetére: „Ha békét akarsz, tiszteld a szabadságot!... Nehéz lesz a béke előfeltételeit megteremteni ama szándék nélkül, hogy minden népnek, nemzetnek és kultúrának szabadságát tiszteletben tartják... Ez minden nemzettől és kormányától tudatos és nyilvános lemondást kíván azokról a törekvésekről és célokról, amelyek más nemzeteket sértenek..." Elsősorban Bosznia-Hercegovina drámája áll elöttünk, ahol a háborús események naponta szedik áldozataikat a civil lakosság körében is. A háború esztelen logikája sajnos felülkerekedik minden béketörekvésen. Egyre nagyobb gondot okoz a világnak a békét fenyegető másik veszély: sok ember, sőt egész népek élnek ma iszonyatos szegénységben. A szegények és a gazdagok különbsége az iparilag fejlett országokban is megnövekedett. Az emberiség lelkiismeretét nem hagyhatja nyugodni ez a gond, hiszen sokan élnek olyan nyomorúságos körülmények között, hogy ez ellenkezik emberi méltóságukkal, s ezért veszélyezteti az emberiség valódi és harmonikus fejlődését. A szegénység és a nyomor, a társadalmi különbségek s a nemegyszer törvénnyel szentesített igazságtalanság, a testvérháborúk és az elnyomó rendszerek a nemzetek lelkiismeretékez kiáltanak szerte a világon. A szegénységi konfliktusok forrása „Szegénység és béke"; az új év kezdetén arra szólít fel a Szentatya, gondoljuk végig közösen, milyen sokféle kapcsolat köti egybe e két valóságot. A nyomorúsággá növekvő szegénység súlyosan fenyegeti a békét. „Milliónyi gyermek, asszony és férfi szenved naponta az éhségtől, a bizonytalanságtól, tengeti életét a társadalom peremén". Főleg Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában vannak olyan országok, amelyekben egész népcsoportok élnek végső nyomorúságban. Közülük egyre több a gyermek, akikről senki sem gondoskodik. Ez a drámai helyzet minden kétséget kizáróan veszélyezteti a békét. „Bármilyen politikai szervezetet és gazdasági rendszert építsen is fel egy állam, törékeny és bizonytalan marad, ha folytonosan nem szentel figyelmet leggyöngébb tagjainak, s nem tesz meg minden lehetségeset azért, hogy legalább a legfontosabb szükségleteik kielégítéséről gondoskodjék. A legszegényebb országok joga a fejlődésre azt a nyilvánvaló kötelességet rója a fejlettebb országokra, hogy gondoskodjanak megsegítésükről." Sürgős szükség van tehát arra, hogy a gazdasági élet irányításában ne csak a szabad piac törvénye érvényesüljön, hanem a társadalom is vállaljon benne felelősséget, hogy a szegénységet csökkentse. Ehhez nemzetközi összefogásra van szükség, annak felismerésére, hogy kölcsönösen egymásra utaltan élünk. Különös figyelemmel kell kísérni a fiatalok munkanélküliségét — ők forognak a legnagyobb veszélyben, hogy kiszorulnak a társadalom peremére, s kiszolgáltatott helyzetükben kiszámíthatatlanul reagálnak nyomorúságukra, fenyegetve így a társadalom életét is. Világszerte súlyos gondot jelent az eladósodás , éppen a legszegényebb országok viselik a legsúlyosabb adósságok terhét. „Talán eljött az ideje annak, hogy ezeknek az országoknak külföldi adósságait az elsődlegesen megoldásra váró feladatok közé sorolják és újra felülvizsgálják. Meg kellene gondolni, vajon kérhető-e tőlük teljes adósságuk kifizetése, vagy pedig csak egy részének visszafizetését kellene kérni, újra meg kellene határozni a visszafizetés feltételeit." A másik súlyos gond a kábítószer. „Fájdalmasan és tragikusan ismerjük mindnyájan, hogy a kábítószerek milyen összefüggésben állnak az erőszakkal és a törvényszegéssel." Közismert az is, hogy a drogkereskedők éppen a legszegényebb népcsoportokkal termesztetik a szükséges anyagokat. Ez ellen csak úgy léphetünk fel, ha a parasztoknak biztosítani tudjuk az emberhez méltó megélhetést. Súlyos válságokat idéz elő az is, hogy a szegényebb országokból hatalmas elvándorlási hullám indul meg a gazdagabb országokba. Ezekben aztán komoly társadalmi feszültségek keletkeznek. Nem érhetjük be a konkrét válsághelyzetek feloldásával, tartós megoldásra kell törekednünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a szegényebb és gazdagabb országok között a szolidaritás új formái alakulnak ki. „Az elmúlt években szinte minden kontinensen helyi háborúk, heves és kegyelten belső, konfliktuson tahin' télféníilik."Tiemzetis rarzsi o faji gyűlölködés emberi életek sokaságát oltotta ki, megosztott olyan társadalmakat, amelyek a múltban békésen éltek együtt, elhintette a fájdalom és a gyűlölködés magvát... A háború nem old meg semmit, sőt, komolyan veszélyeztet mindent." „Bár elismerem, hogy a nemzetközi és humanitárius szervezetek sokat tettek azért, hogy az erőszak áldozatainak sorsán enyhítsenek, kötelességemnek tartom, hogy minden jóakaratos embert arra szólítsak fel, hogy fokozza erőfeszítéseit.” Helyenként a menekültek sorsa egyesegyedül attól a néptől függ, amely őket befogadta, s amely éppen olyan szegény vagy talán még szegényebb, mint ők. Csak nemzetközi együttműködéssel találhatunk megnyugtató megoldásokat. „Egyszers mindenkorra el kell ismernünk, hogy a háború sohasem szolgálja az emberi közösség javát, hogy az erőszak mindig pusztít és sohasem épít, hogy az általa okozott sebek sokáig vérzenek, s hogy a konfliktus a szegényeknek már amúgy is szomorú helyzetét csak tovább rontja és újfajta nyomorúságokat hoz létre. A világ közvéleményének nyilvánossága előtt folyik a háborúk által okozott nyomorúság vigasztalan drámája. A tömegkommunikációs eszközök által nemrégen is elénk tárt megrázó képek komolyan kell, hogy figyelmeztessenek mindnyájunkat — egyeseket, társadalmakat és államokat — arra, hogy a pénzt nem szabad a háborúra és a pusztításra fordítani, hanem arra, hogy az ember méltóságát védelmezzék, sorsát megkönnyítsék, és egy valóban nyitott, szabad és szolidáris társadalmat építsenek föl." A szegénység — a konfliktusok következménye A szegénység szelleme: a béke forrása A fejlett ipari országokban eközben az anyagi javak megszerzéséért folyik a gátlástalan hajsza. A jólét beteges vágya érzéketlenné tehet mások szükségletei iránt. Ha a társadalom minden tagjának jólétéről akarunk gondoskodni, akkor korlátozni kell a földi javak élvezetét, s ellenállni a mestersé- gesen fölkeltett vágyaknak. ..Az önmérséklet és az egyszerűség a mindennapi élet részévé kell váljék." Az Evangélium a hívőket arra szólítja fel, hogy ne a múló evilági javait gyűjtsék maguknak. Az evangéliumi szegénység lényegesen különbözik a gazdasági és társadalmi szegénységtől. A nyomor erőszakosan szakad rá az emberre, és nemegyszer érzéketlenséget szül, az evangéliumi szegénység viszont önként vállalt, Krisztus példája nyomán. „Ez a szegénység a béke forrása lesz, mert helyes kapcsolatot létesít Istennel, a többi emberrel és a teremtéssel... Megváltoztatja az életünket... Az Evangélium szerinti szegények készek arra, hogy javaikat, sőt önmagukat is feláldozzák azért, hogy mások élhessenek." „Ha békét akarsz, fordulj a szegényekhez! Bárcsak a gazdagok és a szegények megosztanák egymással azt, amijük van, s elfogadnák egymást testvérként, az egyetlen Isten gyermekeként, aki mindenkit szeret, mindenkinek a javát akarja, mindenkinek felajánlja a béke ajándékát." A létminimum még nem nyomoz... szociális állapotainkról beszél a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára 2. oldal A legismertebb ismeretlen római magyar Hajnal János egyházművészről 4-5. oldal Magyarok Baselban riport 5. oldal A magzatvédelmi törvényről A püspöki kar nyilatkozata 5. oldal Lehetünk-e optimisták? Legelőször a rajzos hirdetés szövegén akadt meg a szemem: „Mielőtt a kádba lépsz, — beledobsz egy Velosát, — fenyőfürdővé válik a gőzölgő fürdőkád." 1932-őt írtak akkor, a gazdasági világválság egyik legsúlyosabb esztendejét. Nem hinném, hogy az ország lakosságának túlnyomó többsége azzal a gondolattal foglalkozott, Velosával vagy más egyébbel illatosítsa-e fürdővizét. Nem kétséges azonban, hogy volt, akiknek arra is tellett. Minden válságos időszaknak vannak szerencsés nyertesei és — sajnos többségben — vesztesei. Mosi beli teljes joggal aztmondhatja, nyissam ki a szemem, vegyem észre, hogy ugyanilyen reklámokat sugároz a televízió, hasonlók tömegét láthatjuk az újságokban, legfeljebb az a különbség, hogy a Velosa fölött eljárt az idő, s manapság az igényeseknek a francia parfümöket és testápolókat kínálják. „Kicsit drága, de megéri." Az 1932-es reklám alatt a főcím: „A papság feladata a gazdasági válságban". A lap tudósítója a fővárosi lelkészek szokott havi konferenciájának eseményeiről számolt be. Pontosabban Glattfelder Gyula azon elhangzott előadásáról. Napjainkban talán ezzel a címmel szólt volna a csanádi püspök - soha nem hallhattam beszélni, kortársai azt írják róla, a „régi iskola" képviselője volt, ám nyilvánvaló, hogy mindig nagyon fontos dolgokat mondott ki: „A papság és a keresztény értelmiség feladatai itt és most". Nem hiszem ugyanis, hogy válság jellemezné a mai magyar közállapotokat, de vak, aki nem látja a valós nehézségeket, süket, aki nem hallja a segítségért kiáltók szavát. Nagyon sokan vannak s a jelek szerint egyhamar nem fogyatkozik a számuk. Glattfelder Gyula megállapítása szerint a válságból nem lehet másként kilábolni, csak a keresztény igazságosság és szeretet szellemében. Ez a gondolata mit sem veszített időszerűségéből. El lehet és el kell persze merengeni, mit is jelent a keresztények szabadsága, ezt azonban megtették már azok, akik részt vettek a 34. magyar Pax Romana kongresszuson, Lillafüreden. 1992-ben elmondott gondolataik olvashatók is a Keresztények és a szabadság című, rendkívül tanulságos kiadványban, mely Békés Gellért és Boór János szerkesztésében jelent meg a Katolikus Szemle kiadásában. Az is nyilvánvaló, hogy a papság küldetése nem a gazdasági rend szabályozása, hanem az örök üdvösség felé vezető út kijelölése és megmutatása. Mivel azonban a hétköznapoktól nem függetleníthetjük a lelkieket, igenis felességgel kell keresnünk a választ arra a kérdésre: mi a teendőnk? Glattfelder Gyula így foglalta össze a lényeget: „ 1. Áttörni a jelszavak frontját és mindenkit meggyőzni, hogy jogát és érdekét biztosítja a vallásos erkölcsi szemlélet eszközeivel, mint az osztályharc fegyvereivel; 2. Addig pedig, amíg ez a gondolat úrrá nem lesz, nagyarányú karitatív tevékenységgel, az irgalmaság lelki és testi műveinek gyakorlásával és a néppel való állandó foglalkozás során kell az emberiséget a krízisen átvezetni. 3. A lelkeket ma megülő katasztrofális pesszimizmus helyébe - túlzás és egyoldalúság kerülésével - a keresztény optimizmus szellemét kell felébreszteni, mely egyrészt az áldozatkészséget, másrészt a méltányosságot van hivatva biztosítani, mert ezek nélkül a mai társadalmi rend katasztrófája el nem kerülhető". Némiképp meggondolkodtató, hogy ezek a célkitűzések — természetesen megváltozott történelmitársadalmi körülmények között — ma is vállalhatók, mi több, sajátunkéinak mondhatók. Ahhoz, hogy célt látó hittel és optimizmussal kanyarodjunk be a naptári új évbe, nem árt újra végiggondolni, a mára alkalmazni őket. Áttörni a jelszavak frontját. Nem könnyű feladat. A jelek szerint akkor is a mostanihoz hasonló jelszó-dömping uralkodott, pártok kínálták őket rokonszenvezőiknek, azoknak, akiket meg akartak tartani vagy nyerni maguknak. A jelszavak azonban sajnos arra is alkalmasak, hogy elfödjék a valóság igazi arcát. „Előre!" — kiáltja az őrmester harcba indítva katonáit, de azt is mondhatná: „A halálba!" A végső győzelemig!" — ezt a jelszót talán mindnyájan hallottuk, s mindenki tudta azt is, hogy a mélyén az a gondolat is bemnerezgett, de előbb belegebedünk. Manapság is sok a jelszavakból és sajnos kevesebb az áldozatkészségből, a méltányosságból és a szolidaritásból. A nagy püspök által vészjóslóan emlegetett „katasztrofális pesszimizmus" pedig nyomasztóan üli meg a lelkeket. Pedig hát a reménytelen ember képtelen örömöt kicsiholni a sorstól, s még azokat a biztató jeleket sem veszi észre, amelyek éltethetik szívében a reményt. Pedig vannak jelek. Csak sokan nem veszik maguknak a fáradságot, hogy rájuk figyeljenek, bőven elég nekik a híradások sok-sok baljóslatú előrejelzése, kilátástalanságot sugalló elemzése. Aki a keresztény életértékeket akarja megvalósítani önmagában, s aki ezek jegyében közeledik másokhoz is, sosem lehet végletesen borúlátó, hiszen küldetésének lényegét tagadná meg ezzel. Nem szabad letagadni vagy kisebbíteni a bajokat, nemlétezővé stilizálni a feszültségeket. Ne feledjük azonban Claudel nagy igazságát: „Nincsen hatalmasabb, mint a szeretet. A szeretet nagyobb mindennél". E cselekvő szeretet nevében kezdjük új évünket. Rónay László