Új Ember, 1998 (54. évfolyam, 1/2580-52/2631. szám)
1998-01-04 / 1. (2580.) szám
2 Vsímée,_________KATOLIKUS SZEMMEL___________1998. január 4. Nem baloldali(ak)... Válasz egy cikkre Hegyi Gyula MSZP-s országgyűlési képviselő cikkének (A szentszéki megállapodástól a választásokig, Új Ember, 1997. dec. 14.) több állításával nem vitatkozom. Döntse el az idő, kinek van igaza. De egy pontját nem hagyhatom szó nélkül. Képtelen és hamis állításnak tartom, hogy Barankovics István egykori Demokrata Néppártja „baloldalibb” volt a jelenlegi Magyar Szocialista Pártnál. Ezt akar az ötven évvel ezelőtti ellenzéki párt programja, vezetőinek és tagságának világnézeti-politikai felfogása, eszmeisége is alapvetően cáfolja. Ha gyakorlati oldalról nézzük: a megszálló Vörös Hadsereg s a kommunista hatalmi praktikák alatt sínylődő ország ellenzéki pártjai álláspontjukat bizonyos értelemben kénytelenek voltak kevésbé pregnánsan megfogalmazni, és taktikus módon csak azokban a kérdésekben állást foglalni, amelyek — a személyek és a pártok számára egyaránt — a túlélés lehetőségét biztosították. Ez keltheti utólag azt a hamis képzetet és véleményt, mintha a Demokrata Néppárt keresztény szellemű képviselői osztották volna a baloldal vagy a kommunisták eszméit, felfogását. De erről szó sem volt! (Annak ellenére, hogy a katolikusok közül is vannak, akik elismerik a baloldali értékeket.) Barankovicstól és pártjának vezető személyiségeitől — köztük a Hegyi Gyula által említett Rónay Györgytől vagy akár Eckhardt Sándor és Bálint Sándor profeszszoroktól — semmi sem állt távolabb, mint a baloldal iránt táplált rokonszenv, azonosság vagy kapcsolódási igény. (Személyes ismeretség alapján ezt felelősségem teljes tudatában állíthatom.) Ezek a nemzeti és keresztény elkötelezettségű, közéleti férfiak szuverén magyar politikát, társadalmat és életet kívántak megteremteni az országban. Ami épp a szocialisták és kommunisták „jóvoltából” több évtizeden át nem valósulhatott meg. A tények és a fenti személyiségek nyomon követhető életútja cáfolnak minden más, eltérő állítást. Valódi történelemhamisítás őket a baloldaliság epizetonjával „kitüntetni”, amely ellen maguk tiltakoznának és emelnének szót leginkább. Szeghalmi Elemér „Javul az ország egészségi állapota” jelentette a népjóléti miniszterre hivatkozva a Kossuth Rádió Szent Miklós napjának előestéjén. A továbbiakban történt ugyan említés a még mindig nagy számú érrendszeri és daganatos megbetegedésekről ugyanott. Ez azonban éppúgy hátrább szorult, mint az a rövid hírecske is, miszerint a jövő évtől a krónikus betegségekben szenvedőktől további gyógyszereket vonnak meg, amelyeket eddig közgyógyellátási kedvezmény tett hozzáférhetővé. Az illetékes helyeken nehézségeink okát a gazdasági mutatók „mindenható” alakulásában, ritkábban a költségvetési „fékekben” látják. Ezek „nem teszik lehetővé a jelenben...” De ...jövőre más lesz a helyzet” — hallottuk ugyancsak autentikus személytől a maga nemében páratlan kijelentést. Nehézségek, gondok tehát vannak. Bizonyára nem így lenne, ha nem volnának betegek, nehéz sorsú öregek, gyerekek, kárvallottak... Feltételezhetően, lakosságunk túlnyomó része. Őket pedig történelmi tapasztalatok szerint is — nehezebb meneszteni, mint a rosszul működő minisztert, főtanácsost, aki — régi újságírói eufémiával élve — szavahihetőségi válságba került. Mit tegyünk? Válasszunk. Mindig van választási lehetőség. Most, az új év elején a pesszimizmus helyett csak azért is válaszszuk a reményt és az élni akarást. És válasszunk majd májusban is... Boros Antal Mit Mottó: a Nemzeti dal Ötéves a Duna Televízió Karácsonyi ajándékként — határon túli és inneni magyarok számára — indult öt évvel ezelőtt egy új televízió csatorna, amely első adásában a Szentatya éjféli miséjét közvetítette. A Duna Televízió azóta töretlenül őrzi a magyarság és a keresztény alapú európai kultúra értékei iránti elkötelezettséget. Az ötödik születésnapot a Pesti Vigadóban ünnepelték Sára Sándor elnök és munkatársai. Az ünnepi gyertyákat jelképesen Sütő András gyújtotta meg. „Élni akarunk, nemzeti sajátosságaink, nyelvünk és kultúránk teljes méltóságában, azaz szabadon" — mondotta a Marosvásárhelyről érkezett író. Ehhez a szabadsághoz igyekszik hozzájárulni a Duna TV a maga eszközeivel, mégpedig a legtöbb tévécsatorna sablonjaitól eltérő, sajátos eszközökkel. „Az a jó, hogy itt nem kell 'igazi tévésnek' lenni" — vallotta egy munkatárs az ünnepi gálaesten. Milyen ez a „nem igazi", vagyis inkább „igazibb" tévé? Ezt kérdeztük Sára Sándor filmrendezőtől, a Duna Televízió elnökétől. — Mivel a magyar kultúra, folyóiratok, könyvek alig-alig jutottak át a határainkon, a kilencvenes évtized elején egyre többekben fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy televíziós csatorna segítségével lehetne áthidalni az itthoni és a kívülre rekedt magyarok közötti határokat. A Magyarok Világszövetségének II. kongresszusán Csoóri Sándor elnök jelentette be a Duna TV létrejöttét. A megalakulás idején sok támadás érte, holott alkotmányunk megfogalmazza, hogy a Magyar Köztársaságnak kötelessége a határain kívül élő magyarok sorsával törődni. Ezért alapító okiratunk az alkotmányból eredezteti a Duna TV szükségességét. Legfontosabb feladatunk elsősorban — bár nem kizárólag — a határon túli magyarok számára kulturális és tájékoztató műsorok sugárzása. Miben áll a Duna TV közszolgálati jellege? — Amikor a médiatörvény előkészítése során a közszolgálatiságot megfogalmazták, kiderült, hogy a szöveg pontosan illik a Duna TV- re. A Magyar Rádiónál és Televíziónál szervezeti átalakításokat kellett végrehajtani, hogy megfeleljenek a törvénynek, mi inkább mintaként szolgáltunk. Kezdettől fogva részvénytársasági formában működünk, a tulajdonosi jogokat egy kuratórium gyakorolja, műsoraink célja az objektív tájékoztatás és a kultúra közvetítése. Az 1994-es választások után sem a nyertes, sem az ellenzékbe került pártok részéről nem érkezett hozzánk kifogás, ez igazolja pártatlanságunkat. Miért vállalta, hogy vezetője lesz egy támadásoknak kitett új televíziós csatornának? — Igazában nagyon jól éreztem magam mint filmrendező és operatőr. Amiért mégis vállaltam, Lugossy Lászlóval és Hanák Gáborral közösen, az manapság ódivatúnak tűnhet: meggyőződésem, hogy vannak feladatok és kötelességek, amelyek elől nem szabad kitérni. Úgy látszik, a filmkészítés nem volt rossz iskola, ugyanis minden egyes filmet a maga lényegének megfelelően kell kitalálni. Itt is ezen munkálkodtunk. Tudtuk, mit vállalunk, tudtuk mit várnak el a Duna TV- től, ehhez kerestük a megfelelő formát és műsorszerkezetet. Öt év után dicsekvés nélkül mondhatom, hogy ez többé kevésbé sikerült. Milyen tervekkel kezdi a második öt évet? — A Duna TV még nincs egészen „kész". Most azon dolgozunk, hogy több élő műsorunk, például színházi közvetítésünk legyen, eddig nem készítettünk tévéjátékot, jövőre hármat tervezünk. Ehhez pénz kell, ám nem kényeztet el bennünket a költségvetés, a készülék-üzembentartási díjbevételnek is csak kisebb hányada kerül hozzánk. A reklámbevételünk ötvened része annak az összegnek, amit a Magyar Televíziónak fizetnek a hirdetők. Nyugat-Európában és Amerikában az állam sokkal nagyobb mértékben hozzájárul a köztévék finanszírozásához, mint nálunk. Milyen szempontok alapján szerkesztik a Duna TV műsorát? — Úgy gondolom, a mi műsorunkat meg lehet különböztetni más adókétól. Értékeket akarunk közvetíteni, az emberiség évezredek során kiérlelt értékeit. Vannak vallási műsoraink is, de meggyőződésem, hogy az istenhitből fakadó értékek megjelennek az irodalmi, képzőművészeti, zenei programokban is. A Duna TV vezetése mellett jut-e ideje független művészi alkotásra? — Az elmúlt négy évben egy játékfilmet forgattam. A címe: Vád, Gion Nándorral közösen írtuk, én rendeztem. Mert Kardos Istvánnal dolgozunk a „Transzszibériai álom" című gulag-történet forgatókönyvén. Remélem, egy év múlva elkezdhetjük a forgatást. Kapott-e születésnapi ajándékot a Duna Televízió? — Nézőink szeretik a műsorunkat. Itthon nem túl sokan nézik, de a társadalom véleményformáló része feltétlenül. A határokon túl, bár mostanra több magyar adó is műholdra került, egyértelműen minket néznek a legtöbben. A születésnapra sok szép levelet kaptunk, köztük Tempfli József nagyváradi püspöktől, aki szerint a Duna TV- ről „csak legfelső fokon lehet beszélni". Egy nézőnk elküldte a „Nemzeti dal" egy eredeti példányát, Petőfi Sándor két sor kézírásával és aláírásával. Ez mostantól az elnöki iroda falán bekeretezve emlékeztet bennünket arra a szellemiségre, amelyet a Duna Televízió munkatársai kezdettől vallanak. Szikora József A filmkészítés nem volt rossz iskola Fotó: Bókay R.L. — K.T. Nem torpant meg a keresztény magyar megújulás.... (Folytatás az 1. oldalról.) Jobban képzett és a nagy nyelveket megbízhatóan beszélő új püspök veszi át majd helyemet. Magyarország nem meghatározó Európában, de nem is ismeretlen tényező. Ez egyházunkra is érvényes. Mindenhova hívnak bennünket, hozzászólásunkra számítanak. Szívesen jönnek Magyarországra nemzetközi találkozók megrendezésére. Különös érdeklődés kísérte idén Európában, sőt az egész világban figyelemre méltó, kétoldali megállapodásunkat. Szociális körlevelünk és a boldoggá avatáson való nagyszámú részvétel komoly nyilvánosságot kapott. Nem szabad magunkat többre értékelni senkinél. De kár lenne lebecsülni Európa történelmében betöltött szerepünket, és örülhetünk annak, hogy a XX. század számunkra keserves eseményeit kibírtuk, és bízom benne, hogy meg tudunk újulni, mint már sokszor az 1100 év alatt. Gyakran halljuk, hogy hazai egyházunk nem elég dinamikus, nem elég hatásosan szólítja meg a híveket, s elsősorban ezért fordulnak némelyek a szekták felé. Mi erről érsek úr véleménye? — Kritizálni csak azt lehet, ami van. Negyven év hátrányait nem lehet máról holnapra behozni. Egy nemrégiben olvasott újságcikk címe vitathatatlan igazságot mondott ki: „Rendszerváltás — nemzedékváltás". Ez annyit jelent számomra, hogy én és nemzedékem csak vetni fogunk, aratás csak egy következő keresztény korban remélhető. Mindig derűlátó szemléletem nemcsak az áttörhetetlennek látszó passzivitást nézi várakozó türelemmel, mely a már említett begyökerezett tartózkodásból fakad a világiak aktív keresztény élete terén. Értem ezen az egyesületi élet megújulását, a médiában való részvételt, a keresztény művészet megjelenését. — Majd eljön az ideje mindennek, ha megtesszük, ma, ami tőlünk telik. Egyetlen püspök, egyetlen pap sem unatkozik ma Magyarországon. A baj, hogy nem tudunk eleget tenni az igényeknek sem időben, sem erőben, sem anyagiakban. Ugyanakkor talán ez a nem siettethető előrehaladás kímél meg minket sok Nyugat-Európában és máshol is megjelenő hamis újítási zűrzavartól. Igen fontos, hogy Istennel való közösségünk erősödjék. Termést csak a szőlőtővel egységben maradó szőlővesszők hoznak. Ez az egyházban való egységnek mindenekelőtt megőrzendő hűségünkkel valósulhat meg. Mi eleinte nem gondoltunk 1200-nál több zarándokra a november 9-i római út kapcsán, mégis meghaladta a hatezret, az elsősorban szegényekből álló hívek létszáma. Milyen úton-módon válhatna még hatásosabbá egyházunknak a társadalom nem hívő tagjaival folytatott párbeszéde? Tervezi-e püspöki karunk új — széles rétegeket megmozgató — körlevél kiadását? — A keresztény életnek két feladata van. Krisztus követése és a krisztusi tanúságtétel. A kettő csak együtt valósítható meg. Jelenlétünk már egy pluralista és erkölcsi téren értékvesztetté váló európai társadalomban figyelmen kívül nem hagyható tanúságtétel. Ezért magát a következetes, gyakorló keresztény élet szolgálatát kell előmozdítani. Ez a türelmes, szélsőségeket elkerülő, alázatos, keresztény igehirdetést követeli meg püspöktől, paptól, hitoktatótól és keresztény szülőtől. Természetesen az információ-áramlás modern eszközeitől is, amennyiben ez elérhető számunkra. Az élőszó azonban az első marad. Imádságos és gyakorló szentségi élet nélkül a hitbeli tudás terjesztése egyszerű propaganda lenne. Nem tesz Isten gyermekévé senkit. Mi pedig Isten országának, azaz az Úristennel való közösségnek küldetésében járunk. Ez megőrizte elődeinket az egyház közösségében, megőriz bennünket is. Mindennek a tanúságtételnek részét jelentette a püspöki kar szociális körlevele is, mely meglepően nagy érdeklődést váltott ki. A magyar katolikus értelmiség fontos szerepet vállalt megfogalmazásában: bízom benne, hogy számíthatunk erre a továbbiakban is. Hogy erre mikor kerül sor, arról még nem bocsátkozhatom előrejelzésbe. Képes-e egyházunk megbirkózni megnövekedett feladataival? Nem vállal-e túlzott terheket az egyetemek, szemináriumok, iskolák, óvodák és egyéb intézmények működtetésével? — A kérdésre az eddig elmondottakban megadtam a választ. Nagyon nehéz szembe szállni a sürgető igénnyel. Hogyan merjem azt mondani a hivatalomat felkereső küldöttség tagjainak, akik templomépítés szándékát tolmácsolják városuk, falujuk hívő közössége részéről, hogy semmi reális alapja nincs a kezdeményezésnek, amikor látom, hogy hazánk gazdasági nyomorúsága ellenére, sokak jóindulatától támogatva, erejükön felül áldozatot vállalnak? Ugyanilyen nehéz megfelelő épület, keresztény pedagógus és a működtetéséhez nélkülözhetetlen anyagi feltételek nélkül, figyelmen kívül hagyva a csökkenő gyermeklétszámot, szülők által ugyan támogatott iskolaalapítás szándékába beleegyezni. Arra nem is gondolhatunk, hogy egészségügyi intézményt hozzunk létre, noha szorongat az igény. Majd rokonszenvező politikai irányzat pártfogásával lehetővé válhat. Biztos, hogy elmegyünk a lehetőségek határáig. Nem szabad félnünk a csődtől sem, mert nem hagy el bennünket a gondviselő Isten, amíg üdvözítő terveit akarjuk szolgálni. Ön hol és hogyan köszönti az új esztendőt? — Hálaadást székesegyházunk hívő közösségével együtt tartok. Igen jól érzem magam Isten házában és az ő körükben. Hívő és áldozatkész jelenlétük külön köszönetre késztet az élő Isten, mindnyájunk Atyja iránt. Ilyenkor kívánok elsőként boldog új esztendőt mindenkinek. Most csak azzal egészítem ki a beszélgetést az Új Ember olvasóinak, hogy utalok a nagy jubileum második évére, mely 1998-ban a Szentlélekre irányítja a figyelmet. A Szentlélek élteti az egyházat. Isten Lelke az emberi közösséget, bennünk a krisztusi életet és jövőt. — Sokszor kérjék kegyelmét, erejét az új esztendőben keresztségi, Krisztus követésére szólító ígéretünk és bérmálási küldetésünk teljesítéséhez. — A Szentlélek nem teszi feleslegessé a mi munkánkat, de tapasztalni fogjuk vele való együttműködésünk eredményességét. Boldog új évet kívánok! Kívánom, járjuk meg az elkövetkező esztendőt jövőt építő keresztény élettel és tanúságtétellel! Amikor megköszönjük érsek úrnak, hogy időt szakított erre a beszélgetésre, egyszersmind megragadjuk az alkalmat, hogy olvasóink és az Új Ember közössége nevében kegyelmekben gazdag, sikeres új esztendőt kívánjunk.