Új Ember, 1998 (54. évfolyam, 1/2580-52/2631. szám)
1998-09-20 / 38. (2617.) szám
1998. szeptember 20 Ifjúsági Bartha László üzenete 1997-ben festette két nagy művét, Mementó és Üzenet a jövőnek című alkotását. Látszólag az elmúlás a remény ellenpontja. De csak látszólag, mert a Mementó szürke sávjairól is meleg bizalom árad, amely a lét alaptörvényét idézi: a halál is élet, mivel átváltozás. Bartha László megfontolt életbölcsességét fogalmazza meg műveiben, s nem elégszik meg az ábrázolással. A kötelező tárgyilagosság jegyében nem állíthatom, hogy nagyobb festő Bernáth Aurélnál és Szőnyi Istvánnál. Annyit azonban bízvást állíthatok, hogy a remekműveket festő Bernáth és Szőnyi pályájuk utolsó szakaszában elfáradtak, Bartha László pályája viszont töretlen, szinte az utolsó művei a legfontosabbak, még 1998-as keltezéssel is látható a kiállításon, majdnem a halála előtti napokban alkotott képe, amely nyugalmat és színharmóniát áraszt. Fokozatosan lépett előre, minden alkotásában magasabbra. 1933-as Lemosása atmoszférikus finomsággal szerkesztett, az Esti kocsikázás még hordozza Vlaminck eszményeit, franciás könnyedség hatja át színvilágát az 1947-es Papagájokban, 1957-es Női aktja Matisse nagyvonalú érzékenységét folytatja. Káprázatos az 1958-ban Tihanyban festett levendulás rétje és a téli Balaton befagyott hártyavékony, rianásokkal szabdalt színekben villanó jégmezőjének ábrázolása. Komoly esemény volt az 1961-ben festett Állomás, amelyben Monet mozdonyát fejlesztette tovább. Az 1970-es évektől új korszaka kezdődött. Meditációinak mélysége, vonalfegyelme érthetővé, egyszersmind gyönyörködtetővé tette képeit, elsősorban Erdély sorozatának záróképét, a Krisztust. Gazdag ciklusa az ábrázolás és értelmezés egységében láttatja Isztambult, Meteorit, tájakat, városokat, gondolatokat. A Halotti beszédet Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Konecsni György, Lakner László és Kovács Margit rusztikus szoborkerámiája után ő is alázatosan újraértelmezte. Egymást követték mesterművei: az Átadhatatlan üzenet, az Elhaló léptek nesze, a Holdtölte, az Enigma variációk, a Genezis, Az éjszaka nővérei, az Oratórium, az Okirat. Biblikus témái közül számottevőek a Veronika-változatok és a Harc az angyallal. A Doszpod Gyűjtemény kincse az 1979-ben festett Spanyol katedrális, Bartha László fölráz miközben megnyugtat. Művészete szinte azt sugallja: csak az élet létezik, nincs halál. Pontosabban szólva: képei rímelnek Babits Mihály Balázsolásának utolsó mondatára: „Nem is olyan nagy dolog a halál." Emlékkiállítása a Vigadó Galéria nyári-őszi nagy eseménye. Losonci Miklós Csendben nézzük a világbajnokságot. Egy hang nem jön ki a torkunkon. Irigykedünk. Látjuk a horvát labdazsonglőröket. Hogy tanultak meg ezek ilyen jól focizni? — hitetlenkedünk. Horvátország két hónap óta eufóriában él. Sokan még ma sem fogták fel, harmadik lett válogatottjuk a vébén. Az ország életének felejthetetlen sikerét élhette át... A focitörténelmet író válogatottak népszerűsége minden elképzelést felülmúl. A horvát katolikus egyház lapja, a Glas Koncila például terjedelmes beszélgetést közöl Jurcsiccsal, a védelem egyik oszlopával, akiről kiderül, katolikus, családszerető ember. A másik lap közhírré téteti, hogy az egyik középpályás a Horvát Nemzeti Párt tagja, s ez nagy bátorság részéről, mert e párt az elnök, Franjo Tudjman leghevesebb bírálója. Szóval, a médiumok rengeteget foglalkoznak a játékosokkal. Érthető. Mióta Horvátország függetlenné vált, elkerülték a sikerélmények. A nemzetközi szervezetek csak vonakodva ismerték el a független horvát államot. Jugoszlávia szétesése teljesen új helyzet elé állította az egész világot. A függetlenség kivívása után nacionalista vezetés került hatalomra, amelynek az „Oluja" (Vihar) hadművelettel Kelet-Szlavóniát is sikerült elfoglalnia. 350 ezer szerb me- Sport Emlékezetzavar nekült el a vidékről, s eddig csak töredékük tért vissza. A nyugati államok újabb és újabb kritikával illették a toleránsnak és megértőnek aligha nevezhető vezetést. A horvátokban — csakúgy, mint az „ősi ellenség" szerbekben — fokozatosan egyfajta kisebbségi érzés alakult ki: egyedül vagyunk a világban, minket senki sem szeret... A válogatott diadalának ezért óriási a társadalmi és a politikai jelentősége. Jugoszlávia hirtelennek mondható szétszakadásának „eredménye" a gyorsan növekvő nacionalizmus lett — mind Szerbiában, mind Horvátországban. A horvátok hajlamosak voltak arra, hogy kissé „átírják" a történelmüket, szakítsanak a múltjukkal. „Elfelejtették", hogy sok szállal kötődnek a többi délszláv néphez, a szerbekhez, macedónokhoz, szlovénokhoz... A nacionalizmust „felülről" szították. Éppen azok, akik az előző rendszerben is „közel voltak a tűzhöz". Sokan gyógyíthatatlan emlékezetkiesésben szenvednek. Nem emlékeznek például arra, hogy az 50-es évek végén Franjo Tudjman volt a belgrádi Partizán elnöke. Nem tévedés! A szerb nemzeti tudat egyik legfőbb intézményének első embere a későbbi horvát függetlenség és államiság megteremtője! Tudjman manapság úgy emlékezik vissza, neki volt köszönhető, hogy a zágrábi játékosokat nem vitték többé Belgrádba. Már akkor a rendszert „lazította", és a horvát érdekek szószólója volt? Artur Takac, Juan Antonio Samaranch NOB elnök legfőbb tanácsadója szerint a tények mást mutatnak: „Tudjmant 1958-ban választották a klub élére. Nagyszerű játékosai voltak. Itt rúgta a labdát Bebek, Zebec, Belina. Azért esett épp őrá a választás, mert nem volt montenegrói és nem volt a rendőrség tagja. Úgyhogy politikai kompromisszum révén, a hadsereg tanácsára került az elnöki székbe. Tudjman vezetése alatt nagyon gyorsan fejlődött a klub. Nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy neki köszönhető, hogy a horvátok otthon maradhattak, hiszen már az elnöklete előtt megszűnt a horvát focisták Szerbiába áramlása". Mindez persze semmit sem bizonyít, de azért kicsit meglepő és furcsa, hiszen szeretheti valaki a népét, de előbb-utóbb a múltjával is el kell számolnia. Persze vannak népek, melyek csak a múltjukból élnek, s vannak, melyek számára múlt nem létezik, csak jelen és jövő. (s.b.) ( ^ Dalos László Tündöklő türelmed Hány verssel tartozom? Hány megíratlan? Pedig megvannak: itt hordom magamban a szavakat, a ritmust, ritka rímet. De mit tegyek: a Múzsa mégse hí meg magához, hogy csókját rálehellje a homlokomra. Mért hogy más a terve?! S a versmagok magukban még motoznak. Te pedig, tudom jól, milyen okos vagy. Mert hogy a vers megszólaljon magától, kivárod nyugalommal. Mi se gátol. Közben a „költőd" kedvesen kecsegtet, s már tudja, hogy az a vers lesz a legszebb, mely tündöklő türelmedet dicsér. Ó meg furfangosan majd egy kis égi csillagot csengeget, csöpp méla holdast, hogy a verset sugárfényükben olvasd. Balla Máté Csip-csup Mindenféle pártok, nem eléggé laza pillantások az összevissza pásztázó kamerák előtt. Mindenütt képernyő serceg, a történelmi tabló, mint ideghártyán a vakfolt, csip-csup csapok, chipek ágálnak, és pálcikák. ____________________________________| Életre kelt történelem Szalay Károly: Szerelem és halál Pompejiben Az elsüllyedt város végnapjait eleveníti meg Szalay Károly „regényes kortörténete". Kr. u. 79-be kalauzol, amikor a kitörő Vezúv kő és hamu alá temette Pompejit, és titkát csak a majdani régészeti ásatások fedték fel. Szalay évekig kutatta a dokumentumokat és leleteket. Többezer oldalnyi falfirkát és feliratot tanulmányozott át, megismerte a Pompeji-kutatók eredményeit, és ezek alapján írta meg könyvét. Szereplői egy kivételével valóban élt személyek, nevüket ezek az emlékek örökítették meg. A képzelet segítségével megmozdulnak a falfirkákba merevedett alakok, élik mindennapjaikat, esznek-isznak, élvezik az életet, vagy éppen nyomorúságban sínylődnek. A korabeli társadalom jellegzetes figurái ők. Asteropaeus, a nyugdíjba vonuló sokszoros győztes gladiátor. Ferusa, a ravaszul ügyeskedő görög kocsmárosné. Smyrna, a szépséges perzsa rabszolgalány. Jucundus, a könyörtelen bankárrá lett felszabadult rabszolga. Gladiátor-viadalokból élő kegyetlen faristák. Ványolómunkások, megláncolt kéjők, piaci kofák. Ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanúgy sírnak és örülnek, félnek és reménykednek. Sorsuk egy ponton találkozik, a hirtelen rájuk zuhanó kőeső halálos szorításában. A szerző — a filmszakma elismert szakértője — a regény hagyományos eszközei helyett filmszerű képekkel és vágásokkal kelti életre Pompeji világát. A falfirkák állóképeiről indul az író „kamerája", néhány kockán keresztül követi a szereplő tetteit és mozdulatait, majd új állóképre közelít rá. Ezekből a lazán kapcsolódó epizódokból áll össze az I. századi Római Birodalom életmódját megörökítő képeskönyv, amelyet az idősebb Plinius utolsó napjairól festett képek kereteznek. A két békés napot követő vulkánkitörésben, és a város pusztulásában a katasztrófafilmek feszültségét és a halál méltóságát ötvözi a regény. A regényszerkezet lazaságát a „regényes kortörténet" műfaji megjelölés indokolja. Nem kizárólag irodalombarátoknak szól ez a könyv: komoly történelmi tanulmányokra is lehetőséget ad. Maga a történet is valóságos szereplőket vonultat fel, a regényt követő függelék pedig néhány nyitott történettudományi kérdést gondol tovább, és érdekes kutatási eredményeket közöl. (Mundus Kiadó) Mona Krisztina A puszta varázslata Pólyák Ferenc vallomása áráról formálta meg Pólyák Ferenc arcképét: „Az emberek elmúlnak, á fák sorra kidőlnek. — Tűnődik, mit tehet, hogy itt marassza őket. — Így jár-kel a világban. A kezében szekerce. — Hogy a mulandót mégis maradóbbá teremtse." Pólyák Ferenc a „híres városban", Kecskeméten született, Rónay György gyermekkora Kakucshoz fűződik, mindketten a magyar Alföld, a Duna—Tisza köze szülöttei. Inárcs és Kakucs nemrégen együvé tartoztak, most különvált az egykori faluegység. Rónay György Kakucs szellemi szülötte. Pólyák Ferenc Inárcsnak faragta fejszéjével a Paraszt-polgár házaspárt, melyet 1998. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén avattak föl. E szobornak is sajátos a története. Inárcs két tölgyfatömböt adott Pólyák Ferencnek, abból faragta a két figurát. Hogyan? Ismét szerepet kapott a Rónay György által idézett szekerce, egy-egy baltacsapással, egy vonással a falu népe, aki akarta, hozzájárult a mű alakításához. Különösen igéretes a parasztasszony mosolyindító tekintete. Ebben a lágy arcvonásban mintha Leonardo da Vinci „Mona Lisa"-jának titokzatos mosolya folytatódnék. Pólyák Ferenc és az inárcsiak fejszéje nyomán megszületett a magyar Alföld mosolya. Losonci Miklós A föld ereje, tisztasága támad föl Pólyák Ferenc szobraiban. Őstehetségükről apára, apáról fiúra száll az üzenet. Édesapja, Pólyák Antal (1910- 1966) parasztköltő, 1956 februárjában írta: „Zivatar elől mikor menekül a madár — riadtan csapkod míg menedékre talál — vérzivatar elől tán így menekült anyám — hogy szülőföldje eltakarja hamvát." Pólyák Ferencet 1968-ban a solti kórház parkjában „megszólította" egy szilfa, s azóta e fák és a tölgyek lettek a barátai, szerelmei, beléjük faragta az életét. Imádkozó parasztot, bodzafából Krisztust, Petőfi hajdani dömsödi villámsújtotta fájából a költő családját, Hrúz Máriát, az öreg Petrovics Istvánt és „István öccsét". Művészetében életre kelnek a halott fák, emberekké válnak, föltámadnak, ahogy Rónay György Takács Zsuzsa: A bűnök számbavétele Gondosan megformált, igényes prózát és verset rejt Takács Zsuzsa legújabb, ízléses kivitelű könyve. A jelenkornál megjelent kötet első harmadát rövidebb prózai írások alkotják. Mindegyik darab egy-egy lírai vallomás különböző nemű elbeszélőkre hangszerelve. Nyomasztó gyermekkori élmények elevenednek meg a nagyrészt el sem követett bűnök miatti lelkiismeretfurdalástól gyötrődő főhősök szavaiban. A „bűnök számbavételére" a halál közelségének fojtogató érzete kényszeríti őket: „kinyitom a postaládát, csupa gyászjelentés hullik tenyerembe." A minden élőt és élettelent halállal beszövő sötét tragikumot, ami a könyvet oly nyugtalanítóvá teszi, a reálist és irreálist szellemesen egymásba játszató versek visszafogott humora ellensúlyozza némileg. Megjelenik a szerelmi tematika, és ezzel egy olyan érték, amely az iróniával karöltve az egyetlen használható fegyvernek bizonyul az elmúlással szemben. Az emberi élet kulcskérdéseivel viaskodó költemények mellett profánabbak is találhatók. Ilyen például a férjére erényövet csatoló, ideodafaxoló feministanőről szóló Epizód, ahol az írónő remek tollal karikírozza a nemek egymásba mosódásának korjelenségét. A kötet utolsó harmada irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozó próza. Az elbeszélések és versek olvasása után egyáltalán nem meglepő, hogy Háló és hal címmel a magyar irodalom halálverseit veszi számba az egyik írás. Takács Zsuzsa szerint a halálgondolat a kezdetektől otthonos a magyar irodalomban, „jelképes szinte, hogy az irodalmi nyelv a Halotti beszéddel kezdődik, és az első magyar vers az Ómagyar Mária-siralom". Orbán Gábor