Új Ember, 2002 (58. évfolyam, 1/2788-52/2839. szám)

2002-04-21 / 16. (2803.) szám

Közelkép 2002. április 19. Az evangélium terjedése a Távol-Keleten „Menjetek, és tegyetek tanítványaimmá minden népet" — mondta Jézus apostolainak Galilea hegyén (Mt 28,19). Azóta járják a világot, hogy teljesítsék parancsát. A feladat óriási, és 2000 év elteltével is még csak megvalósításának kezdeténél tartunk. Ázsia hatalmas földrészén ma 3 milliárd ember él — kö­zülük alig 110 millió keresz­tény. Miért vannak ilyen ke­vesen? Ennek megértésére vá­zoljuk fel röviden Ázsia evan­­gelizálásának viszontagságos történetét. Látni fogjuk, hogy szinte mindig kezdeti ígéretes virágzásra csapott le az el­nyomatás dermesztő fagya. Nemegyszer pedig a nyugati kereszténységen belüli szét­húzások és értetlenségek ro­varai rágták meg a sarjadó palántákat. A kezdet valóban ígéretes volt. A kereszténység már a Krisztus utáni első századai­ban terjeszkedett kelet felé. A perzsa birodalomban virágzó egyházak születtek, és kezd­ték evangelizálni Ázsia térsé­geit. E keresztényeket „nesz­­toriánusoknak" szokták ne­vezni, de amint II. János Pál pápa és az ő pátriárkájuk, Mar Dinkha közösen elismer­te, nem a Krisztusba vetett hitben, hanem csak teológiai szakkifejezésekben különböz­tek az igaz hitű egyháztól. Az ő papjaik már az ókorban be­járták Közép- és Kelet-Ázsia tágas vidékeit, és még Kíná­ban is virágzó keresztény kö­zösségeket teremtettek. Mindezekből a közösségek­ből azonban alig maradt fenn valami a mongolok, arabok és egyes kínai császárok üldözé­sei miatt. Kedvezőbben alakult a helyzet Indiában, ahová már a II—III. században eljutott a hit. A dél-indiai egyház hívei azt állítják, hogy maga Szent Tamás apostol hirdette őseik­nek az evangéliumot. Ezért hívják őket ma is Tamás-ke­resztényeknek. A VII. századtól kezdve a muzulmán vallás rohamos terjedése következtében, kép­letesen szólva, egy hatalmas fal választotta el a keresztény Európát Ázsiától. A muzul­mánok által uralt területeken alig lehetett áthatolni. Csak a legnagyobb nehézségek árán sikerült 1294-ben egy csoport ferencesnek a Kínát uraló mongol Kubilaj kán meghívá­sára Beidzsingbe jutnia, és ott egy keresztény közösséget alapítania, de a mongol di­nasztia bukásával ez is el­pusztult. Ázsia evangelizálására csak akkor adódott új lehető­ség, amikor a portugál és spa­nyol hajósok a XV. században nekivágtak az óceánoknak. VI. Sándor pápa döntése a Brazíliától nyugatra fekvő te­rületeket a spanyolok, az attól keletre fekvő területeket pe­dig a portugálok érdekszférá­jának nyilvánította, és egyben megbízta e két ország királya­it, hogy szorgalmazzák a ke­resztény hit terjesztését. Ezzel egész Ázsia evangelizálása a portugálok feladata lett. A spanyolokkal ellentétben, akik a nekik kijelölt területe­ket teljesen meghódították, a portugálok csak katonai és kereskedelmi támaszponto­kat létesítettek, és onnan szor­galmazták a hitterjesztést. Indiában Goa városa volt a központjuk. Ide érkezett 1542-ben minden idők egyik legnagyobb hithirdetője, a je­zsuita Xavéri Szent Ferenc, aki tízezreket keresztelt meg Indiában. Nyomában jezsui­ták és más szerzetesek igen eredményesen folytatták hit­térítő munkájukat Nagy ne­hézséget okozott azonban, hogy — egy-két jezsuita misz­­szionárius, például Roberto de Nobili kivételével — a hithir­detők semmi megértést nem tanúsítottak az indiai gondol­kodás­ és életmód iránt. Meg­követelték az indiaiak számá­ra visszataszító liturgikus szokások betartását, és a Ta­más-keresztényeket is „lati­­nosítani" akarták, ami egy­házszakadásokhoz vezetett. Miután Anglia meghódí­totta Indiát, a gyarmati ura­lom anglikán és protestáns fe­lekezetek terjedését támogat­ta, de nem akadályozta a ka­tolikusok működését sem, így sikerült egy kiváló katolikus iskola- és egészségügyi háló­zatot kiépíteni. India függet­lenségének kihirdetése után is az alkotmány biztosítja a val­lásszabadságot, úgyhogy a keresztények általában zavar­talanul működhetnek. Indiának jelenleg több mint egymilliárd lakosa van. Ezekből 13 millió a katolikus, és körülbelül ugyanannyian tartoznak más keresztény fe­lekezetekhez. Miután a II. va­tikáni zsinat meghirdette az evangélium „inkulturáció­­jának" szükségességét, az in­diai keresztények lelkesen be­lefogtak ebbe a nehéz feladat­ba. Kalkuttai Teréz anyának és nővéreinek karitatív munkája pedig kivívta egész India cso­dálatát. Újabban egyes nacio­nalista csoportok részéről zaklatások érték a kereszté­nyeket, de reméljük, hogy a hinduizmusra eredetileg jel­lemző vallási türelem győze­delmeskedni fog. A szomszédos Pakisztán­ban a lakosság túlnyomó többsége muzulmán, és a Ko­rán előírásait törvénybe iktat­ták, ami nehézségeket okoz az ott élő egymillió katolikus és 800 ezer protestáns számá­ra. De ennek ellenére bátran élik tovább hitüket. Ázsiában, időrendben a következő fontos evangelizá­ciós állomás: Japán. Ide Xavé­ri Szent Ferenc jutott el első­nek 1549-ben. Csak két évig tartózkodott ott, de hithirde­tése rendkívül eredményes volt. Nyomában más jezsui­ták érkeztek Japánba, akiket később más szerzetesek kö­vettek, és megkezdődött Ja­pán keresztény százada. A ka­tolikusok száma a XVII. szá­zad elején elérte a 300 ezret. Ekkor azonban lecsapott rá­juk egy kegyetlen egyházül­dözés. Keresztények ezrei haltak meg hitükért, és a ja­pán uralkodók halálbüntetés terhe alatt megtiltották idege­neknek, hogy japán földre lépjenek. Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy amikor nyugati katonai nyomásra Ja­pán megnyitotta kikötőit, és megengedte néhány külföldi letelepedését az országban, egy francia katolikus pap 1865-ben felfedezte, hogy több mint 40 ezer szegény pa­raszt- és halászember — pap és minden külső segítség nél­kül — megőrizte és gyerme­keiknek továbbadta a hitet. 1869-ben az új japán alkot­mány meghirdette a vallás­­szabadság elvét, és 1945 óta tényleg teljes a vallásszabad­ság. Japánban is működik egy nagy katolikus és protestáns iskolahálózat, működnek or­vosi és karitatív intézmények. Igaz, nincs nagy megtérési hullám: a 125 millió japán kö­zül jelenleg mintegy 450 ezer a katolikus, és a különböző protestáns felekezetekhez tar­tozók is ugyanennyien lehet­nek. De azok, akik kereszté­nyek, nagyon tudatosan élik hitüket. A kínai birodalomba ne­héz volt bejutni hithirdetők­nek. 1583-ban végül sikerült a jezsuita Matteo Riccinek enge­délyt kapnia a letelepedésre. Nagyszerűen megtanult kína­iul, alkalmazkodott a kínai konfucianista bölcsek visele­téhez és modorához, széles tudományos ismereteivel ki­vívta mindenki csodálatát, és így 1601-ben megengedték, hogy Beidzsingben, a császári városban telepedjen le. Halá­láig ott tartózkodott, hatására több százan megkeresztel­­kedtek. Ricci az „inkulturá­­ció" elvét követte, és a kínai keresztényeknek megengedte minden olyan hagyományos szokás követését, amely nem ellenkezett a keresztény hit­tel. Az egyház így nagyon ígéretes fejlődésnek indult, de sajnos halála után egyesek az ő módszerét hevesen megtá­madták, és hosszú huzavona után a pápák az ottani keresz­tényeknek megtiltották az úgynevezett „kínai rítusok" követését. Ezzel megtorpant a hitterjesztés. A XIX. és a XX. században ugyan sok misszi­onárius ment Kínába, köztük magyar jezsuiták és ference­sek is, de az európai nagyha­talmak basáskodása miatt a misszionáriusok is rossz fény­be kerültek. A rítusvitában XI. Piusz pápa rendelkezései hoztak fordulatot, aki megengedte az ősi szokások követését, II. Já­nos Pál pápa pedig minden fenntartás nélkül dicsérte Ricci módszerét, mint az egyetlen helyes evangelizáló módszert. A kommunisták hatalomra kerülése után az összes kül­földi misszionáriust kiutasí­tották Kínából, és a kereszté­nyek kemény elnyomatás alá kerültek. A kereszténység en­nek ellenére terjed. Pontos adatokat nem tudunk, de több jel arra mutat, hogy az utóbbi években a kínai katoli­kusok száma 3 millióról 10 millióra emelkedett, és a pro­testánsok még többen van­nak. Ha egyszer Kínában is a sokat szenvedett kereszté­nyeknek megadják az igazi vallásszabadságot, egy min­den eddiginél nagyszerűbb kínai keresztény tavasznak nézhetünk elébe. A következő állomás: Ko­rea. Ez az egyetlen ország, ahová nem kívülről jövő misszionáriusok hozták a hi­tet. 1784-ben egy Beidzsingbe érkező koreai küldöttség egyik tagja megismerkedett a császári udvarban egy katoli­kus pappal, megtért és meg­­keresztelkedett. Hazájába visszatérve eredményesen kezdte terjeszteni a hitet, de hamarosan lecsapott rájuk is az üldözés. Először 1801-ben érkezett Koreába egy ott szü­letett, de külföldön képzett pap, de hamarosan felfedez­ték és kivégezték. Nyomában sok tízezer koreai szenvedett vértanúhalált. Végre, 1883- ban engedélyezték a vallás­­szabadságot. Ettől kezdve las­san terjedt a hit, az 1980-as évek óta pedig Dél-Koreában rohamos terjedésnek indult. Ma csaknem 4 millió katoli­kus és 14 millió, különböző felekezetekhez tartozó protes­táns él Koreában, és számuk rohamosan növekszik. Észak- Korea kommunista diktatúra alatt szenved, és az ottani ke­resztényekről semmit sem tu­dunk. Dél-Korea viszont, ha a mostani megtérési hullám folytatódik, néhány évtizeden belül keresztény ország lesz. Ázsia kereszténységei kö­zül a vietnami egyház sorsa volt a legtragikusabb. Ide, fő­képp jezsuita és domonkos szerzetesek, valamint a Pári­zsi Missziós Társaság atyái­nak munkája révén a XVII. század elején jutott el a hit, de kezdettől fogva véres üldözé­seknek voltak kitéve. Több mint százharmincezerre te­szik a vietnami vértanúk szá­mát, és a kivégzések a legke­gyetlenebb módon történtek. Az üldözés akkor szakadt meg, amikor 1883-ban a fran­ciák elfoglalták Vietnamot. A vietnami háború aztán újabb szenvedéseket jelentett, és mikor a kommunisták ura­lomra jutottak az egész or­szágban, a katolikusok ismét elnyomatás alá kerültek. A külföldi misszionáriusokat persze kiutasította a kor­mány, de minthogy sok a viet­nami pap és apáca, az egyház tovább is képes működni. A katolikusok számát 6 millióra teszik, és hősiesen állják a sa­rat. Meg kell még említenünk az óriási Indonéziát. E szige­tekre a XVI. században hoz­ták misszionáriusok a hitet. Miután a hollandok a XVII. században elfoglalták e szige­teket, betiltották a katolikus hithirdetők működését. Csak 1836-ban lett engedélyezve újra a vallásszabadság. 1945- ben, Indonézia függetlensé­gének kikiáltása alkalmával csak az istenhitet tették köte­lezővé, így, bár a lakosság nagy többsége muzulmán, biztosítva van a keresztények vallásszabadsága. Indonéziá­ban ma körülbelül 5 millió ka­tolikus él. Fájdalmas problé­ma adódott Kelet-Timornak Indonézia általi megszállásá­ból, de 2000-ben Kelet-Timor felszabadult, és így az ott élő 670 ezer katolikus újra szaba­don hozzákezdhet országuk felépítéséhez. Ázsiáról szólva meg kell még említenünk a Fülöp- Szigeteket. A VI. Sándor pá­pa által húzott vonal szerint ez a terület a spanyol érdek­szférához tartozik. 1564-ben értek ide, Mexikóból jövet a spanyolok, és szokásuk sze­rint elfoglalták az egész szi­getcsoportot. Az őslakosok egyszerű törzsi vallásokat kö­vettek, és így nagyobb nehéz­ség nélkül befogadták a hit­hirdetők tanítását. A spanyo­lok itt nem nyomták el annyi­ra az őslakosságot, mint La­­tin-Amerikában, úgyhogy a kereszténység is szíves befo­gadásra talált. Jelenleg a szi­get lakosságának több mint 90%-a, vagyis 62 millió a ka­tolikus, és nagy szegénysé­gük ellenére vidáman élik hi­tüket. Az ázsiai keresztények friss szemmel szemlélik hi­tünket, aktívan előmozdítják a más vallásokkal való párbe­szédet, ősi ázsiai hagyomá­nyaikat követve igyekeznek elmélyíteni az imát, elmélke­dést, lelki életet, és töreked­nek arra, hogy Ázsia szegény millióinak sorsát Jézus szelle­mében emberibbé tegyék. So­kat, sokat tanulhatunk tőlük. Nemeshegyi Péter SJ Japán keresztény család 1895 körül Mise a mai Kínában Apácák növendékeikkel Hong-Kongban

Next