Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)
2003-01-05 / 1. (2840.) szám
2 2003. január 5. Lelkiség ben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe" (Mt 2,1). Bölcsek, vagyis mágusok, perzsa papok, csillagászok, asztrológusok, netán varázslók, akik a csillagokból olvasták ki az istenség akaratát. „Lángos csillag" járását követve kerekednek föl, indulnak el és érkeznek meg a zsidók szent városába. A mai evangéliumi szakasz három olyan találkozást vagy inkább konfrontációt ír le, amelyeknek vonulatai végighúzódnak Máté egész evangéliumán. A bölcsek először a betegesen féltékeny és bizalmatlan Heródessel találkoznak. A király titkon tanácskozik velük, mint tette az egyiptomi fáraó, amikor Izrael kiirtására szánta el magát (Kir 2,10 sk.), mint tette Saul, amikor Dávid életére tört (ISám 13,9). Álnok kijelentése, hogy hódolni kíván a megszületett király előtt, pofon a bölcsek naivitásán, amely majd a Júdás-csókban csattan. De hogy vele együtt megháborodott egész Jeruzsálem, többet sejtet: jelzi, miként fogja visszautasítani Izrael Jézus Krisztust. E helyütt olyan alapképlet villan fel az evangéliumban, amelyben az egyik oldalon Heródes áll és vele egész Jeruzsálem (Izrael népe), a másikon pedig az idegenből jött bölcsek és Jézus Krisztus. Elgondolkodtatóbb a második találkozás. A főpapok és az írástudók tudják, hogy Mikeás próféta szerint Betlehemben születik meg a fejedelem. Az ő bibliájuk pontosan ott nyílik ki, ahol kell, de ők maguk nem mozdulnak ki Jeruzsálemből. Jó az, amit tanítanak, de nem cselekszik azt, amit tenniük kellene (vö. Mt 23,3). Ők, a hivatalosak nem jutnak el Jézushoz. Ugyancsak Mátétól értesülünk arról, hogy ez a főpapi és írástudói magatartás nyomon kísérhető egészen a keresztig. Lényegesebb azonban az az áttételes találkozás, amely a bölcsek és az írás között történik. Máté szerint az írástudók nem szolgai módon veszik át a mikeási idézetet (5,1), hanem krisztológiailag magyarázva. Mikeás szerint Betlehem a legkisebb Júda ezrei között, de Máté azt mondja: semmiképpen nem a legkisebb Júda nemzetségei között. A prófétai szó útmutatására hallgatva a bölcsek elindulnak, újból felfedezik a megjelenő csillagot, s megérkeznek Betlehembe. A jel elvezet az írott igéhez, az írott ige pedig elkísér Jézus Krisztushoz, az élő Igéhez. És létrejön a csoda: a bölcsek nagy örömben találkoznak a Gyermekkel. Térdre borulnak előtte, és legdrágább kincseikkel ajándékozzák meg. Az evangélium olvasója a Jézussal való találkozás után megváltozva, „más úton" (2,12) tér vissza hétköznapjaiba. A Gyermekben az engedelmes Szolgát és a feltámadt Urat szemléli. Mint Jézus Krisztus társörököse (vö. Ef 5,6) megy a „népek közé" (vö. Mt 28,18-20), nemzedéke szélső határa, élete végső pereme felé, s mindeközben az Úr és az ő végső epifániája elé (Mt 25,6). Sulyok Elemér SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT „Láttuk csillagát" (Vízkereszt vasárnapja — Mt 2,1—12) / HOMÍLIAVÁZLAT G+M+B Amikor felrajzoljuk otthonaink ajtófélfájára a Gáspár- Menyhért-Boldizsár nevek kezdőbetűit meg az évszámot, akkor aktualizáljuk vízkereszt. Urunk megjelenése ünnepének világosságát, kegyelmét. Már egyes római katakombák falfestményein láthatjuk a csillag vezette mágusokat, akik hódolnak Jézus előtt. Ha a művészet ennyire kedvelt témája lett vízkereszt, akkor ez azt jelenti, hogy a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll. Érdekes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást és a félelmet, a zavart, a háborgást. A haladást képviselik a mágusok, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást Heródes vezeti, és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállásé, a gőgös, öntelt hatalomé Jeruzsálem. A két front között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá vált. Éppen ez a vízkereszti ikon örök mondanivalója: a haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Persze nem a marxi, feuerbachi értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten. Nem kétséges, hogy Krisztus a megváltás ajándékával mindig a haladás oldalát erősíti. Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes retten meg, hanem vele együtt egész Jeruzsálem (Mt 2,3). A megalomániában szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus egy esetleges rivális. De a nép nem éppen őtőle szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Senki sem szánja el magát, hogy útra keljen a mágusokkal, és felkeresse a Kisdedet. Nem, mert a passzivitás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik, így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősséget. Ma is fellelhető: a heródesi visszahúzó erő kiöli a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel. A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. Látták csillagát napkeleten, és elindultak a keresésére, hittek benne. Ez a sors vár mindannyiunkra, ha Heródes aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni. Vízkereszt találkozása után utunkat már csakis a hit ösvényén át folytathatjuk. Pákozdi István ! Kezdd velem! Uram, újítsd meg egyházadat — és kezdd el velem. Uram, építsd egyházközségünket — és kezdd el nálam. Uram, áraszd békédet mindenhová a földön — és kezdd el általam. Uram, add szeretetedet és igazságodat az embereknek — és íme eszközként elsőnek jelentkezem. (kínai imádság) LITURGIA Urunk megjelenése A nyugati egyház vízkereszt ünnepén az Úr megjelenését ünnepli, amely betölti a dicsőségével az egész világot. Szent János evangélistánál olvassuk, „láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége" (Jn 1,14). Új fényével világosítja meg a nemzeteket, amely a megtestesülés titka által valósult meg. A fény és a világosság szorosan kapcsolódik az ünnephez, így imádkozunk a mise könyörgésében: „a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet, .. .miután a hitből már itt megismertünk téged". Ebben az esetben a fény maga a hit. Amint a csillag vezeti a bölcseket Krisztushoz, úgy a hit megvilágosítja az embert a Krisztus felé vezető zarándokúton. A hit megvilágosít, hogy a világ sötétsége fölött úrrá legyünk, és eljussunk az örök dicsőségre. A könyörgés stílusa Nagy Szent Gergely pápára utal, aki gondolatait az ige liturgiájából veszi. A felajánló könyörgés a Sacramentarium Gregorianumból való. Utal a bölcsek ajándékára, de az egyház nem aranyat, tömjént és mirhát hoz, hanem magát Jézus Krisztust, a mi Urunkat. Bár szegényes ajándéknak tűnik a kenyér és a bor, de a Szentlélek megszentelő tevékenysége által Krisztust magát ajánljuk fel a Mennyei Atyának. Az áldozás utáni könyörgésben ismét visszatér az egyház a mennyei fényességhez. Urunk előttünk jár, és így tiszta lélekkel szemlélhetjük, annak részesei lettünk, és tiszta szívvel magunkba fogadjuk. A mai ünnep prefációja a tény megállapítása után a hálaadásra irányítja figyelmünket. A tény: Te Krisztusban kinyilatkoztatta a nemzeteknek üdvösségünk titkát, hogy világosság áradjon rájuk. A hálaadás oka, hogy amikor halandó testünkben megjelent, halhatatlanságának új fényével újjáalkotott minket. A szöveg történetéhez tartozik, hogy a kutatók szerint a két részt egy évszázad választja el egymástól. Míg Damazusz pápának (366—384) tulajdonítják az első részt, a Nagy Szent Gergely hagyományához tartozónak tekintik a második részt. Mégis oly csodálatos egységet képez az egész szöveg, hogy a korkülönbséget csak aprólékos kutatások árán lehet felfedezni. Vízkereszt ünnepének minden hívő ember számára van üzenete. A bölcsek, akik a hit fényével eljutottak a nagy Királyhoz, hirdetői lettek. Minden keresztény, aki a hit fényével eljutott a Királyhoz, életével, tanúságtételével a hit hordozója lesz mások számára. Ez mindannyiunk számára szent kötelesség. Verbényi István „Ezt a kincset cserépedényben őrizzük" (Részlet a 2003. januári életigéből) Hányszor megesik, hogy a ránk bízott feladatokkal kapcsolatban mi is megtapasztaljuk szegénységünket, korlátainkat, elégtelenségünket; azt, hogy képtelenek vagyunk teljes mértékben megfelelni hivatásbeli kötelezettségeinknek; hogy tehetetlenül állunk az erőnket meghaladó helyzetek előtt. Ezenkívül olyan hajlamokat és vonzalmakat is észlelünk magunkban, amelyek inkább a rossz, mint a jó felé irányulnak, és amelyeknek gyenge akaratunk nehezen tud ellenállni. Úgy, mint Pál, mi is agyagedénynek érezzük magunkat (lásd 2 Kor 4,7). Ha csak azt a cserépedényt néznénk, amik vagyunk, elbátortalanodhatnánk. Ami ezzel szemben számít, az a magunkban hordozott kincs, amire teljes figyelmünket összpontosítani kell! Pál tudta, hogy az ő cserépedényében Krisztus lakozik: maga Krisztus él benne (vö. Gál 2,20), és ez megadta neki a bátorságot ahhoz, hogy mindenre bátran vállalkozzon Isten országának hirdetéséért. Mi is megtapasztalhatjuk azt a végtelen kincset, amelyet keresztényként magunkban hordozunk: a Szentháromságot. Ha a lelkembe nézek, fölfedezem jelenlétét magamban: olyan, mint a mérhetetlen szeretet, mint egy kifürkészhetetlen mélység, mint a végtelen, mint egy isteni nap. Ha körülnézek, akkor másokban is megtanulom felfedezni a bennük lakozó kincset, túllátva agyagedényükön, amely azonnal, világosan szembetűnik. Nem állok meg a külsőnél. II. János Pál arra emlékeztet, hogy a bennünk élő Szentháromság fényét „észre kell vennünk mellettünk élő testvéreink arcán" (Novo millennio ineante, 43.). Chiara Lubich Új esztendő kezdetén Urunk, adj szemet nekünk, hogy lássunk, Adj szívet, hogy szerethessünk, és adj lelket, hogy kitartók legyünk. Uram, szükségem van a Te szemedre — adj élő hitet nekem. Szükségem van a szívedre — add, hogy társaimat minden körülmény között szerethessem. Szükségem van a lelkedre hadd, hogy remélhessek önmagamban, s remélhessek egyházadban, hogy tanúságot tesz majd a világ előtt, hogy a keresztényeket fölismerik sugárzó, erős tekintetükről, meleg szívükről, rendíthetetlen hitükről, mely boldog reményük kiapadhatatlan forrásaiból fakad. Urunk, ez az imádság mindenkor időszerű. De most, az új esztendő kezdetén kérünk téged önmagunkért, és minden keresztény testvérünkért, minden jóakaratú emberért, mindenkiért, aki nyugtalan és aki keres. Adj nekünk szemet, hogy a Gyermekben fölismerjük Isten mosolyát. Adj új szívet nekünk, hogy befogadjuk őt, hogy megértsük üzenetét. Végül adj erős, élő lelket, hogy elkísérhessük az Urat, hogy nyomába léphessünk mindennap, az elkövetkező év során, amely előttünk áll. Suenens bíboros A hét liturgiája (B év) JANUÁR 5., VASÁRNAP - VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSE - FŐÜNNEP (Simon, Emília) - íz 60,1-6 (Az Sír dicsősége felragyogott fölötted.) - Ef 3,2-3a, 5-6 (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) - Mt 2,1-12 (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) - Zsolozsma, II. zsoltárhét - Énekrend: Ho 43 - ÉE 523, Ho 43 - ÉE 59, Ho 18 - ÉE 525, Ho 44 - ÉE 60. JANUÁR 6., HÉTFŐ (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) - Im 3,22-4,6 - Mt 4,12-17.23-25. JANUÁR 7., KEDD - Pengaforti Szent Rajmund áldozópap emléknapja (Attila) - ljn 4,7-10 - Mk 6,34-44. JANUÁR 8., SZERDA (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) - ljn 4,11-18 - Mk 6,45-52. JANUÁR 9., CSÜTÖRTÖK (Marcell, Juliánusz) - ljn 4,19-5,4 - Lk 4,14-22. JANUÁR 10., PÉNTEK (Melánia, Vilmos) - ljn 5,5-13 - Lk 5,12-16. JANUÁR 11., SZOMBAT (Ágota, Szaliia, Tasziló) - Im 5,14-21 - 1n 3,22-30. JANUÁR 12., VASÁRNAP - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK ÜNNEPE (Ernő, Erna, Cezarina) - Iz 42,1-4,6-7 (Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) - ApCsel 10,34-38 (Az Úr felkente őt Szentlélekkel.) - Mk 1,7-11 (A Mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia.) Énekrend: Ho 45 - ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho 137 - ÉE 163, Ho 274-ÉE 361. Az Imaapostolság szándékai: Általános: A keresztény közösségekért, hogy történelmünk e rendkívüli szakaszában egyre nagyobb alkalmazkodókészséggel fogadják az Úr felszólítását: legyetek a föld sója és a világ világossága (vö. Mt 5,13.14). Missziós: Kína keresztény közösségeiért, Isten szavára tanulékonyan figyelve erősítsék meg összetartozásukat, és nagyobb hatékonysággal terjesszék a Jó Hírt.