Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)

2003-02-16 / 7. (2846.) szám

Nemeshegyi Péter köszöntése ProChrist 2003 A Szent István Társulat és a Magyar Je­zsuita Rendtartomány szervezésében febru­ár 7-én köszöntötték tisztelői, barátai, rend­társai a 80 éves jezsuita szerzetes tudóst, ta­nárt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jo­gi karának dísztermében. Bencze Lóránt és Kránitz Mihály professzorok mondtak laudációt. Méltatták az új magyar teológia kiváló egyéniségét, aki Japántól Budapestig ismert név a köny­vei, tanulmányai és tanítványai által, személyiségének kiváló­ságaival, jóságával, megértő emberségével, közvetlenségével. Vérbeli pedagógus és lelkipásztor, Isten szőlőjének gondos művelője tudományban, egyháziasságban. „Csak a szeretet számít" - hangzott el többször a laudációban a jubiláns megélt, igazolt „jelmondata". Valóban Krisztusból élő egyéniség ő, s ezt most megjelent két könyve is igazolja: a Vissza a gyökerekhez című, teológiai tanulmányokat tartalmazó kötet (Szent István Társulat kiadása), valamint a Pipacsok dalolnak című, teológiai és lelkiségi írások gyűjteménye (Korda kiadása). Nemeshegyi páter közvetlen, derűs szavakkal köszönte meg az ünneplést. (tóth)­ ­­fi Szarkák a ligetben A napokban a Népligetben jártam. Összetaposott hótaka­ró borított mindent, de már akadtak kiolvadt foltok is. Egy ilyen, félszobányi, mesz­­sziről barnálló részen szarka szorgoskodott. Erős csőrével csapkodta szét a hótól még nedves tavalyi leveleket, és már egész kis kráter sötét lett előtte. A szarkák, a többi varjúféléhez hasonlóan, elő­szeretettel dugdossák el a talált táplálékot. Az avarba rejtik és gondosan betakar­ják. Eldugják mások szeme elől, de ők maguk nem fe­ledkeznek meg róla. Hihe­tetlen érzékkel hetek, hóna­pok múlva is megtalálják azt a helyet, ahol az avarba rejtett tölgymakk vagy más csemege fekszik. A szarka közben megtalál­ta, amit keresett. Nem láthat­tam mi volt azt, mert háttal fordult felém és nyomban le is nyelte. Utána elégedetten odébb sétált, majd felszállt a közeli ágra és csörgött egy sort. Elegáns volt fekete-fehér tollaival, hosszú, zöldesen csillogó farktollait néha ké­nyeskedve megbillentette. Nem volt messzebb tizenöt lépésnél. A mezőkön élő szar­kák óvatos, messziről riadó madarak, a városiak bizalma­sak, nem tartanak az ember­től. Jó néhány pár tanyázik a Népligetben, a még lomb nél­kül álló fák koronájában fész­keiket is könnyű észrevenni. A szarkafészek valóságos erő­dítmény, nagyjából gömb ala­kú, 50-60 cm átmérőjű, ágak­ból összerakott alkotmány, a madarak tüskés ágakból tetőt is készítenek rá. Oldalt van a szűk bejárónyílás. A csészét sárral tapasztják ki, bélelés­ként vékony gyökereket, fű­szálakat hordanak. A fészek masszív, időtálló a pár több éven át is költhet benne. Ta­vasszal mindig tatarozzák egy kicsit, újabb ágakat hoz­nak és felújítják a bélelést is. Az én szarkám az ágon még tollászkodott egy kicsit, aztán megint a földre, helye­sebben a hóra szállt. Elegáns mozdulatokkal ugrált egy ideig, de hogy semmit sem ta­lált, tovább repült és a sétá­nyon kötött ki. A közelben szemétkosár állt, de valaki, a szarka szerencséjére a jókora kenyérhéjat mellé hajította. A madár szeme felcsillant, ami­kor meglátta, egyetlen hosszú szökkenéssel mellette termett és a csőrébe kapta. Az úton fi­atal pár közeledett. Talán ész­re sem vették a madarat, egy­mással voltak elfoglalva, a szarka azonban jobbnak látta, ha értékes kincsével odébb re­pül. Az előbbi kiolvadt részre vitte és gyakorlott mozdula­tokkal csapkodta a talajhoz. Szándéka világos volt. A ke­nyérhéj túl nagy volt ah­hoz, hogy egészben le­nyelje, fel kel­lett apróznia. Rövidesen si­került is ketté­törnie, de a fa­lat még így is nagynak bizo­nyult, ezért tü­relmesen to­vább verdeste a földhöz. Hol az egyik, hol a másik darabot. A közeli ostorfa törzsén mókus ereszkedett lefelé. Könnyedén a hóra szökkent, aztán egyenesen a szarka felé ugrált. Észrevehette, hogy mi­vel van elfoglalva, részt kért a zsákmányból. A folt szélén megállt. A szarka is abbahagy­ta a darabolást. Nézték egy­mást, aztán a mókus felvágta lompos farkát, határozott mozdulatokkal előbbre ugrált. A szarka tétován állt egy pilla­natig, aztán mentve ami még menthető, felkapta az egyik kenyérdarabot és egy ágra szállt vele. A mókus pedig bo­­zontos farkát maga fölé hajlít­va két kezébe kapta a másikat és boldogan rágcsálni kezdte. Schmidt Egon Fotó: Bécsy László Mozaik 2003. február 16. Mi az, ami ízig-vérig magyar? Van-e ma Magyarországon olyan szabály, amely megha­tározná, mi a hungarikum — kérdezte Font Sándor parla­menti képviselő a Lakitelki Népfőiskola s a Nemzetpoliti­kai Társaság szimpóziumán, február 8-án a Kossuth Klub­ban. Szabály nincs — mondot­ta —, csak a szívünkben érez­zük, hogy mi minden lehet az, ami egyszerre nagyon jó, ere­deti, értékes és sajátosan ma­gyar. Lezsák Sándor, a Nemzet­politikai Társaság elnöke által vezetett tanácskozáson töb­bek között egyetemi rektor, idegenforgalmi szakértő, lap­­szerkesztő, író, tanár, kistele­pülési polgármester tett kísér­letet arra, hogy valamiképpen meghatározza a hungarikum fogalmát, illetve bemutassa a kiváló minőségű és eredeti magyar termék, szolgáltatás egy-egy szép példáját. Az utolsó pillanatban vagyunk — mondotta Font Sándor —, most még fellelhetjük, most még össze tudjuk gyűjteni azokat a történelmi öröksége­inket, amelyeket igazi hungarikumként vihetünk magunkkal az unióba. Ilyen, sok más között, — csodálkoz­hat, de ne mosolyogjon senki — a mangalica sertés, amely­nek húsa nem tartalmaz káros koleszterint, s ilyen minden bizonnyal a herendi porcelán, amelyről a Herendi Porcelán­­manufaktúra vezérigazgatója, Kovács József beszélt. Képün­kön a budapesti Szent István bazilika kegytárgyai között helyet foglaló, a herendi por­celánművészek keze munká­ját dicsérő Szent Korona-má­solat látható. Sz.J. Szent Korona a herendi porcelánból Magyarországról és Er­délyből mintegy száz ke­resztény közösség jelezte részvételi szándékát abban a nemzetközi evangelizációs programban, mely március 17-től 24-ig tart a ProChrist 2003 németországi közhasz­nú egyesület szervezésében. A rendezvénysorozat vezető igehirdetője Ulrich Parzany német evangélikus lelkész. A műholdon sugárzott soro­zat a hit alapvető kérdései­ről szól. Katolikus részről a védnökök között van Sere­gély István érsek, a püspöki konferencia elnöke. A ren­dezvényről bővebben: www.prochrist.de /magyar honlapon. Mária rózsái segítettek Mikekarácsonyfán Hótakaróval borítva ta­vaszról álmodnak a földek. Szürke felhők takarják az eget, alattuk kavargó fekete varjak népe csapongva száll, táplálék után kutat. A ház ké­ményeiből füstkígyók gomo­lyognak a magasba, hogy azután szétoszoljanak és el­tűnjenek. Zúzmarától fehé­rek a fák, kérgük alatt csend­ben szunnyad az élet. Mike­­karácsonyfa, a kis zalai falu napjai peregnek az idő rok­káján. A jéggel fedett kis pata­kocska — volt malom mellet­ti vizénél — Mária szobor áll, Kisdeddel a karján. A csoda­tevő Mária! Az előtte elhaladó helybeliek „Dicsértessék"-kel köszöntik a Szűzanyát. A szobor állításának törté­nete van. Az I. világháború után a spanyolnátha elérte a falut is. Czigány Vendelné született Hajós Gizella, aki már félidős terhes volt, elkapta a súlyos járványt és eszméletlenül fe­küdt. Édesanyja, Fodor Gyuláné egy hétig szinte el sem mozdult ágya mellől, és buzgón könyörgött Máriá­hoz: mentse meg a lányát és születendő unokáját. A Szűz­anya meghallgatta kérését, a beteg meggyógyult és egész­séges fiút szült. A család hálá­ból szobrot emelt Mária tisz­teletére. A kopott, fakult betűk erről tanúskodnak: 1922. Dicsértessék a Jézus Krisztus. A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére emeltette Fodor Gyu­la neje, Tompos Mária és család­ja. Magyarországról Édes hazánkról Ne feledkezzél el Szegény magyarokról. Múltak az évek, az embe­rek lassan kezdtek megfeled­kezni a szobor állításának kö­rülményeiről. Aztán bekövet­kezett a második világhábo­rú. Mike karácsonyfát is elér­ték a harcok. Pusztító lángok csaptak ki a malom falai kö­zül, és a lángok átterjedtek az út másik oldalára. A szobor mellett hársfa állt, ha elérik a lángok, veszélybe kerül az emlékmű. A hárs azonban megmenekült, mert a tűz ma­gától kialudt. A háború után kemény évek következtek az egyhá­zakra, papjaira, vallásos léte­sítményeire. A malomtulajdo­nost kitelepítették lakásából a határsáv miatt, a házába a ta­nácsi hivatal költözött. Az egyik nap jeles pártláto­gató érkezett a megyétől. Ala­posan meglepődött, amikor szembetalálta magát a Mária szoborral a hivatalos épület előtt. Az alapos fejmosás után, amit a tanács elnöke ka­pott, megszületett a szigorú utasítás: a szobrot el kell távo­lítani a tanács épülete elől! A szerencsétlen, megfélemlített elöljárók törték a fejüket, mi­ként oldják meg a feladatot, nehogy a felháborodott falu­siak a vízbe szórják őket, ha a szoborhoz nyúlnak. És akkor csoda történt! A hideg télben virágba borult a szobor körül lévő rózsabokor! — A Szűzanya csodát tett! - mondták az emberek, s a ta­nácsi vezetők nem merték he­lyéről eltávolítani a csodatévő szobrot! Az évek lassan múltak. Megépült Göcsej legszebb kis temploma a faluban, melyet Máriáról neveztek el. Amikor estelente megcsendül az imá­ra szólító harang a toronyban, sok kéz kulcsolódik össze az égi édesanya tiszteletére: „ Üdvözlégy, Mária..." Vaska Miklós Magyar emlék­­ a magyar templomban Nemrégiben írtam a hét ró­mai dombok egyikén, a Caeliuson álló Santo Stefano Rotondoról, vagyis a Szent István Kerektemplomról, Mindszenty József bíboros egy­kori címtemplomáról. A templom és a mellette álló ko­lostor egykor a pálosoké volt, s Lászai János síremlékén kívül számtalan más magyar emlé­ket is őriz. A pálos rend öt évtizedes itteni munkája­­ Magyaror­szág három részre szakadása után, valamint a reformáció hatására — minimálisra csök­kent, hiszen nem érkezett ott­honról szerzetesi utánpótlás. 1575-ben, amikor a jezsuita Arator (Szántó) István felke­reste a templomot, a pálos szerzetesek közt már csak egy idős magyart talált. Ezért gondolhatta a fiatal jezsuita, hogy a tervezett római ma­gyar kollégium alapjait itt rakhatnák le. A szervező­­munka meghozta gyümöl­csét, s a jezsuiták megalapít­hatták a Collegium Hungari­­cumot. Az ezt követő időkben újabb és újabb magyar vonat­kozású emlékek kerültek a Szent István első vértanúról nevezett templomba. Például a szentély belső korlátjára Pomarancio - a templomot belülről több helyen is díszítő festőművész freskója került, aki egyik képén azt a jelenetet ábrázolja , amint Géza fejede­lem feleségének, Saroltnak megjelenik álmában az első vértanú, István és megjöven­döli első szent királyunk szü­letését. A Hartvik legendából jól ismert jelenet megörökí­tése ez. Bókay László ~'V ^ S STKPR4MV1 S5ctT­ $1 lEHANI HVNGARORVM regk jjjtMcrr oki vm «■ * It roiOiT)]iTirnirwwnifryit( w ivony1 inkban minden» könw 30% ked-A kínálatból: Útjaidon (Jeleníts István tiszteletére) Moha bácsi meséi Andrea Riccardi: Keresztények a vértanúság századában 4500 helyett 1450 Ft helyett 3900 Ft helyett "­­V !

Next