Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)
2004-05-23 / 21. (2911.) szám
2004. május 23 Kultúra Az oldalt szerkesztette: Gábor Adrienn Angéla PALETTA A keresztény Európáról beszélget Beer Miklós váci megyés püspök, Gáncs Péter evangélikus püspök és Balog Zoltán református lelkész május 27-én, csütörtökön 18 órától a Szent Margit Gimnázium dísztermében (1114 Budapest, Villányi út 5—7.). Moderátor: Szikora József, lapunk egykori főmunkatársa, a MAKÚSZ elnöke. Kulturális sokféleség, fenntartható fejlődés, a béke feltételei — e három gondolatkört tárgyalja a Kultúrák Világfóruma Barcelonában. A szeptember 26-ig tartó rendezvényen a XXI. század valamennyi aktuális problémája terítékre kerül, de ezúttal nem a kormányok, hanem a civil társadalom szempontjai alapján. A fórum 141 napjára összesen ötmillió résztvevőt várnak 45, tudományos kollokviumra, vitára és konferenciára; 27 kiállítást rendeznek, 450 koncertet és 141 színielőadást tartanak. Eötvös Péter, a hatvanéves, világhírű magyar zeneszerző tiszteletére nagyszabású koncertsorozatot rendeznek május 18. és 28. között Párizsban. A kilencmillió európai háztartásban fogható francia zeneiművészeti csatorna, a Mezzo pedig bemutatja a Kossuth-díjas karmester Három nővér című operáját. A párizsi koncertsorozaton fellép a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara, az Ensemble Intercontemporain, a Muzsikás együttes, Szökési Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos duója, valamint a Chick Corea and Touchstone. Az „Európa kulturális fővárosa" címért 2010- ben Pécs is indul. Az elsőségért valószínűleg Budapesttel kell majd megküzdenie a baranyai megyeszékhelynek, ezért még az idén elkészítik a pályázati koncepciót, és elindítják a cselekvési tervet. A legfontosabb feladatok között az infrastrukturális beruházásokat, azon belül is a víz- és csatornahálózat teljes körűvé tételét és az úthálózat korszerűsítését tartja számon a városvezetés. Ha Pécs álma valóra válik, a település igazi fesztiválvárossá alakul, ahol 2010-ben mindennap helyi, országos és nemzetközi érdeklődésre is számot tartó programokat szerveznek majd. Japán segítséggel korszerűsödött az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára. A 84 millió forint értékű műszaki adománnyal a hangstúdiót, az olvasótermet és a munkaszobákat fejlesztették. A japán kormány 1989- ben indította nemzetközi programját, a vissza nem térítendő pénzügyi segítségnyújtással a kulturális és történelmi emlékek megőrzésének elősegítése és a kultúrával kapcsolatos tevékenységek pártolása a célja. G.A.A. A nagy magyar meseteremtő Száz éve halt meg Jókai Mór A romantika — a pátosz — a kaland utáni vágyból és a komor végzet hitéből született meg. És a romantikából megszületett Jókai. Nekünk, akik a XX. században eszméltünk, legnagyobb gyerekkori olvasmányélményeink a Jókai-regények voltak. Meséje akkor igazán lenyűgöző, mikor még nem tör be az olvasó tudatába az irodalomtörténet mindent kíméletlenül mérlegelő és megítélő törekvése. Amikor még a mesevilág fölül tud kerekedni a valóságon. Amikor a Jó és a Rossz harca feketén-fehéren, mindenek fölött álló létező. Amikor az olvasó még gyerek. Igaz volt ez mostanáig. Ma viszont már az az igaz, hogy a száz éve halott Jókai Mór hajdan volt népszerűsége igencsak megkopott. Nem sokan írnak róla, s az biztos, hogy nem olvassák. A már életében szeretet és elismerés övezte szerző ötvenéves jubileuma hajdan valóságos nemzeti ünnep volt. Műveinek százkötetes díszkiadását, amely egykor a párizsi világkiállítás egyik nagy látványossága volt, a magyar olvasóközönség személyes ajándéknak érezte. Vajon az idei Jókai-emlékév képes-e akár csak hasonló lelkesedést kelteni a mai olvasókban? Vagy ha megfordítjuk: érdekes tud-e lenni újra a nagy romantikus mester? Sokan bizonyára nemmel válaszolnak magukban. Pedig Jókaira szükségünk van. Bár szégyelljük és tagadjuk, mégis általános emberi jellegünkből fakad a kaland, a katarzis, a happy end utáni vágy. Ezekkel nincs is semmi baj. Talán csak azzal van, hogy végletesen vizuálissá lett világunkba nem fér bele az olvasás „fárasztó" tevékenysége. Nem Jókai leírásai unalmasak, hanem mi vagyunk türelmetlenek. Ha nem így volna, akkor a Jókai-regényekből készült híres, Várkonyi Zoltán rendezte filmek nem lennének ma is közkedveltek. Sőtér István azt írta egy helyütt Jókairól: „írni tanultak tőle az írók, és olvasni az olvasók" Továbbgondolva mondhatjuk, és filmkultúrát tanulnak a nézők. Bár Várkonyi rendezői szemüvegén át láthatjuk szenvedni és boldognak lenni az eszményi hősöket: a Baradlay fiúkat, Berend Ivánt, Kárpáthy Zoltánt, s tudjuk, hogy a filmadaptáció mégiscsak egy olvasat a sok közül, úgy érezzük, regényolvasói képzeletünkben is Básti Lajost, Latinovits Zoltánt, Darvas Ivánt láttuk. Bár hajlamos rá az ember, mégsem szabad csak a mesét látnunk Jókaiban. A valóságból, saját életéből — mely maga is, akár egy Jókai-regény, ellentétek folyamata volt — gyűjtötte tervszerű munkával a regény-építőköveket. Méghozzá konkrét, aktuális célokkal. A szabadságharc bukása után a nemzetet vigasztalta, buzdította. Pályafutásán diadal és vereség kergették egymást. Alkotói fénykorát a hazai kultúra fellendítéséért folytatott harc határozta meg, miközben újra és újra szembeszállt a két nagy ellenséggel: a germanizmussal és a magyar közönnyel. Életének fény- és árnyoldala szintén beleszövődött az alkotásokba: lelkes ifjúkori barátságai, botrányosnak mondott házasságai, soha meg nem bocsátó édesanyja, a közvélemény. A Kőszívű emberfiaiban, a Fekete gyémántokban hangsúlyozott gazdasági érdekek kérdését s a korábbi regények naiv optimizmusát élete vége felé csendes rezignáció váltja fel. Tímár Mihálynak bűnhődnie kell, Jókai illúziói szertefoszlottak, a Boldogság pedig valahol távol, a Senki szigetén, egy be nem teljesülő ábrándkép marad. Az igazi és egyetlen nagy Jókai-regény éppen száz évvel ezelőtt, 1904. május 5-én ért véget. Völgyi Tóth Zsuzsa Mindennek megvan a maga helye az életben, hallottam ifjúkoromban az öregek véleményét. Az is előre elrendeltetik, hogy kiből mi válik. Az egyik emberből kocsmáros lesz egy falusi ivóban, a másikból mozdonyvezető, a harmadik piaci kofának alkalmas. De így van ez az ügyvédekkel, orvosokkal, patikusokkal és adóbeszedőkkel is. Alkalmas embert a megfelelő helyre. Ezekre az évszázados tapasztalatokra épült véleményekre gondolva akaratlanul is Lukács bácsi jut eszembe. Minden nyár elején megjelent a faluban egy hátára szíjazott kis faládával, és érces hangján fújta messze hangzó nótáját: „Fazekat, kannát cinezni, foltot!" Drótostót volt, csak törte a magyart. Szerette és várta őt a falu. Majdnem minden házban akadt munkája. Benyitott a kapukon, egyes kutyáknak a nevét is tudta: „Csiba, te, méregduda. Én vagyok, a drótostól!" Erre a kutya a farkát csóválva elhallgatott, a háziasszony pedig behívta. Leült a konyhalépcsőre vagy a gang végébe, és várta derűsen mosolyogva, hogy kihordják neki a javításra még érdemes fazekakat, lábasokat, serpenyőket. Ügyesen és gyorsan dolgozott. Szállóigévé vált feledhetetlen mondása, hogy amikor a háziasszony azzal adta kezébe a javításra szánt edényt: „Lukács bácsi, nézze csak, folyik ez a lábas", akkor azt válaszolta értő humorral: „Nem a lábas folyik, Teca néni, hanem a víz!" Két hétig tartózkodott a faluban, aztán továbbállt. Ő volt az egész környék drótostótja Óbecsétől Újvidékig. Annyira kedvelték, hogy ebéddel is megkínálták a parasztházaknál, éjszakai szállást is kapott a pelyvásban, de elalhatott akár az istállóban is. Nálunk a szülő pártfogolta, érdeklődött a családja iránt is. Még talán mindig látható az a ceruzajelzés a hombár ajtaján, amit Lukács bácsi húzott oda: „Ekkora a klapcsi. Enyém gyerek. Janó..." — mondta. És elmesélte, hogy egy nagy erdő szélén laknak, a falu végén, hogy patak is folydogál a réten, meg hogy van egy tarka tehénkéje. A felesége mindig puliszkával várja haza. Szereti a puliszkát, néha jut rá szalonnapörc is, de a legjobb mégis a bácskai töpörtüs pogácsa. Úgy frissiben, ahogy kihúzzák a tepsit a kemencéből. Tele is rakták az asszonyok a tarisznyáját, ami a faláda mellett csüngött a vállán. A szülő mindig lekanyarintott neki egy karéj szalonnát is. De volt úgy, hogy meghívta ebédre, és csordultig merte a tányérját rántott levessel. A szülő tojást is habart a rántottlevesbe, és mindig belecsempészett egy darabka kolbászt. Csak az ízéért... Minden évben visszavártuk, én olykor-olykor gondoltam is a családjára, elképzeltem a kis patakot, biztosan van rajta fahíd. És ott legelészik a partján Lukács bácsi tarka tehene. Hát a klapci? Milyen lehet a fia? Aztán egyszer csak azt vette észre a falu, hogy Lukács bácsi elmaradt. Helyette egy másik drótostót jelent meg, de azt már nem kedvelték az asszonyok, mert részeges volt. A sarki Pörge-féle kocsmában itta el az összeszedett garasokat. Meg is feledkeztem volna Lukács bácsiról, ha a véletlen nem hozza elém. Legénykoromban, nyári szünidő alatt sokat kerékpároztam, felkerestem a szomszéd falvakat is, így jutottam el egy ízben Szenttamásra. Vásár volt a faluban, nagy zsibongás. Betértem egy faluszéli kocsmába, mert megszomjaztam. Hát kit látok az ivóban: Lukács bácsi ült búsongva egy asztalnál. Mellételepedtem. „Megismer?" — kérdeztem. Zavartan tekintett rám. „Már régen járt mifelénk" — folytattam. Tiszta magyarsággal válaszolt. Kiderült, hogy nem Lukács a neve, nem szlovák, hanem magyar paraszt. Áldrótostót. Szerepet játszott. És mivel magyar ember nem lehet fazékjavító, tótnak álcázta magát. „Tudja, mindenre születni kell. Ha az ember mást csinál, akkor boldogtalan lesz. Ez a foglalkozás nem nekem rendeltetett. Most keresem a kiutat a zsákutcából, ahová betértem. Vesztemre. Csak akkor lesz rend ezen a világon, ha mindenki megtalálja benne a neki megfelelő foglalkozást. Akkor visszanyerjük a szívünk nyugalmát is. Életünk értelmét. Aztán sokáig nem találkoztam vele. Elköltözött Szenttamásról. Csak évek múltán hozta elém a sors. Egy kirakodó falusi vásáron. Egy nagy sátor alatt ült, török papucsokat árult, és piros fez volt a fején. Remélem, rátalált önmagára, és örökre ködbe veszett a rét, a legelő tarka tehénnel... Illés Sándor Lukács bácsi Nádasdi Éva Porból-égi Apró-cseprő gondjaimban te segíts meg, Mária, porból való, mégis téged szolgál a menny minden angyala. Apró-cseprő gondjaimban tehozzád fohászkodom: szólj Uradnak, édes Mária, segíts, mikor gondolom, elgondolom a napomat, sok a teher, nagy a kincs, engedd meg, hogy szeresselek, mikor elfogy, s erőm nincs. Áldlak téged, az Égfia, édes Uram, gyermeked, tudtok minden kínt, fájdalmat, segítsetek, hogy ne ejtsek könnyeket. Porból vagyok, és életem múlékony és porba vész, de míg élek, hozzád vágyom, lelkem lobog, nagy a rész, amit kaptam Teremtőmtől, vigyáznom kell nagyon rá, és akiket reám bíztál, segítsetek, hadd legyenek áldottá. Tóth Sándor Ének Miguel de Unamuno emlékére Mikor az éjszakát terelve ballag a hűvös holdsugár az út fehér kövére írva hagyja sávosan kék nyomát átballag emléken a hídon fent vonat kanyarog döbögve fák súlyát tartja hegy és reggel az idő csak éppen lép tovább Marad búcsú és beköszöntés új házba küszöbön a lépés időtlen távú tág mezőkbe hozva boldogabb feltámadást Útkanyarnál kereszten ragyog a szenvedő világ üdvösségi arcán a Szenvedettnek. Felsír az élet-pirkadatban az az ártatlan virág mely nyílott már akkor kezdetekben. Testté meg vált fehér reményben és a tövisnek adta homlokát Test már test az étek asztalának kenyér-szerelme hal és bor körítve mellé fogyasztva nő és egyre szebb a fákon a tavasz. Virág-arcszínével a hold a napnak adja át magát Az 1897-ben megtért világhírű spanyol író, költő, Unamuno 140 éve született. „Mikor méltó az ember, és mire?" Egy modern dráma Becket Szent Tamásról Az Evangélium Színház azzal a céllal alakult meg tizenkét éve, hogy az ókori Görögországban megszületett művészet eredeti szelleme szerint értékeket, példaképeket állítson a nézők elé — építse Thália templomát. Művészei — a keresztény egyházak és a hívők támogatása révén — minden évben két alkalommal lépnek színpadra — virágvasárnaptól pünkösdig és októbertől adventig. Idén tavasszal Jean Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete című darabját adják elő, melyben Becket Szent Tamás megalkuvást nem ismerő jelleme rajzolódik ki. A kortárs francia szerzőt, Jean Anouilh-t két darabja tette ismertté a magyar közönség előtt is, A kis Moliere-né és a Becket, vagy Isten becsülete. Mindkettőben egy tiszta, hősies jellem áll a középpontban, példát mutatva arra, hogy nem hiábavaló az értékek, az erkölcs tiszteletben tartása. A szerző tolla nyomán Udvaros Béla, az Evangélium Színház művészeti vezetője és az előadás rendezője kilencszáz év távlatából idézi meg Becket Szent Tamás alakját, de a probléma, amellyel a főhős viaskodik, állandó a történelemben, és minden ember életében. Keresi a helyét a világban, kutatja a miérteket, a szilárd alapot egy olyan társadalomban, amelyben az emberek nem tesznek fel kérdéseket, csak engedelmeskednek mások vagy önmaguk kívánságainak. Becket Tamás, akit I. Szabó László alakít, fiatal korában szintén a könnyebb utat választotta. II. Henrik angol király — akit Bitskey Tibor nagyszerűen személyesít meg — kancellárjaként és barátjaként kérdések nélkül szolgálta királyát, tette a dolgát és élvezte a jutalmat. Ebben a közegben azonban gyorsan elvesztette azt, amit egyedül értéknek ismert el az életben: a becsületet. Ekkor kezd el keresni: „Mikor méltó az ember, és mire?" S mikor politikai taktikából, méltatlanul megkapja a canterburyi érseki címet, egyszerre megkapja a válaszokat is. Az ember akkor és arra méltó, amit feladatául kap, és azt tegye a tőle telhető legjobban. Ezért vállalta Becket Tamás Isten becsületének védelmét, a végsőkig kiállva azon értékek mellett, amelyeket érsekként képviselnie kellett. A darab cselekménye nem mindig hű a történelmi valósághoz, de Becket Tamás és II. Henrik barátságát a história is följegyezte. Ebből a barátságból fakad a drámai konfliktus, s ez vezetett a valóságban is Becket Tamás vértanúságához. Hiszen a királynak az állami jogot, az ország becsületét, míg az érseknek az egyházat, Isten becsületét kellett védelmeznie. „A munka egyszer és mindenkorra meg van osztva. A tragédia az, hogy kettőnk között, akik szerettük egymást." Az elv, ami szerint Becket Tamás élt csak látszólag vezetett a halálba. Helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az érseket III. Sándor pápa szokatlanul rövid idő alatt, már halála után három évvel szentté avatta.A következő előadás május 23-án, majd május 30-án lesz a BM Duna Palota színháztermében. Jegyrendelés: 250 53 38 k.a.