Új Ember, 2005 (60. évfolyam, 52/2941. szám - 61. évfolyam 51/2992. szám)

2005-05-29 / 22. (2963.) szám

2005. május 29.Fórum líllmjee- 9 Kamaszok vallottak szüleikről Háromszázat ér egy ötös... Ilyenkor, gyermeknap táján a szülők egy része azon tö­ri a fejét, mivel lephetné meg csemetéjét. Hova vigye, mit vásároljon neki, aminek mindennél jobban örülne. Sokan - talán megszólaló lelkiismeretüknek köszönhe­tően - ezen az egyetlen napon akarják törleszteni mind­azt, amit az elmúlt esztendőben elmulasztottak. A gye­rekek zöme természetesen átlátja a helyzetet, s talán hálás is apának, anyának a hirtelen jött szeretetzuha­­tagért, ám lehet, hogy csak azon a május végi vasárna­pon. Mi, felnőttek, vajon tudjuk-e, milyen kép él rólunk a gyermekeinkben ? Egy, a közelmúltban vég­zett, a szülői szerepeket, a családi státusokat vizsgáló kutatás sokat elárul arról, mi­ként gondolkodnak szüleik­ről a (kis)kamaszok, akiknek mindössze 8 százaléka szeret­ne ugyanolyan apa, illetve anya lenni, mint a sajátja. 18 százalékuk hasonló szülőként szeretné gyermekeit nevelni, ám 74 százalékuk teljesen másfajta apa, illetve anya akar lenni. Tóth Istvánné, a Ta­nárképzők Országos Egyesü­letének elnökségi tagja, a Ka­posvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főis­kolai Karának adjunktusa magyar szakos hallgatóival 10-14 éves diákok között vizsgálódott az elmúlt évek­ben. Megállapításaival már többször sokkolta a közvéle­ményt, hiszen bebizonyította: generációk nőnek fel hit, er­kölcs és példaképek nélkül, s a tizenévesekben meglehető­sen negatív kép él a munka világáról; legtöbbjük nem szeretne dolgozni, vagy csak zsíros állást fogadna el. Leg­szívesebben plasztikai sebész, sztárügyvéd, bankár vagy építési vállalkozó lenne.­­ A hét éve kezdődött be­szélgetéssorozatban egy hall­gatókból és már dolgozókból álló tízfős csoport vett részt - mondta a tanárnő. - Olyan gyerekekkel beszélgettünk, akikkel találkoztunk az isko­lai tanítási gyakorlatok, sza­badidős foglalkozások, tábo­rok során, s akik maguk is akartak velünk beszélgetni. Háromszáz, városban és kis­településen élő somogyi tanu­ló 645 felnőtt szülői szerepét láttatta velünk. Senkit sem befolyásoltunk, csak hallgat­tuk őszinte kitárulkozásukat, sok esetben meghökkentő megállapításaikat. Ilyeneket például: „Igaz, hogy ügyvéd, de otthon bunkó." „Tanár lé­tére csak kiabálni tud." „Leg­szívesebben a bankkártyáját dédelgeti." „A vezérigazgató úr úgy káromkodik, akár egy kocsis." Hogyan vélekedtek a gyerekek a család gazdálkodásáról? Ki keze­li például a kasszát?­­ A gyerekek szerint a töb­bet kereső szülő, általában az apa a pénzügyminiszter. Je­lentős hányada úgy véli: a szülő, az eltartó a felelős azért, hogy mennyi a családi jövedelem, ha pedig ez nem elegendő, akkor keressen más munkát, vagy hétvégenként is dolgozzék, hogy megve­­hessék a vágyott ruhadara­bot. A kamaszlány elvárja, hogy köztisztviselő anyja ta­karítással egészítse ki a jöve­delmét, és a fiútestvérek is természetesnek tartják, hogy sofőr édesapjuk a szabadnap­ján egy autószerelőnél dol­gozzék 10-14 órát. Egy 12 éves fiú például azon háboro­dott fel, hogy a nyáron kifes­tették a lakást, ezért nem me­hetett el lovastáborba. A 14 éves lány meg azért sértődött meg, mert édesanyja nem adott neki több ezer forintot rasztafrizurára, pedig csak egy közüzemi számla befize­tését kellett volna elcsúsztat­nia egy hónappal... Mennyi zsebpénzt kapnak a gye­rekek?­­ A 8-10 évesek 10 százalé­ka kap rendszeresen zseb­pénzt. Van, aki egész hónap­ra, egy összegben 500-2000 forintot, van, aki heti 100-600 forintot. A nagyobbak 22 szá­zaléka rendszeresen részesül zsebpénzben - pár száz fo­rinttól több ezer forintig ter­jed a skála, és egy részük saját bankkártyával rendelkezik. A legtöbben pénzt kapnak a há­zimunkákért: a mosogatás, a szemétlevitel, a bevásárlás, a porszívózás, az ablaktisztítás és az autómosás a leggyak­rabban dotált munka. Többen mesélték: a hónap végén szoktak kölcsönadni szüleik­nek, és a fizetéskor egy kicsit többet kapnak vissza... A leg­több, 128 ezer forint egy kis­fiú számláján volt. A hízott bankkártyához természetesen jól fejlett felsőbbrendűségi tu­dat társult. Az is előfordult, hogy az egyik fiú társának ka­matra adott kölcsönt. Sajnos a gyerekek 25 százaléka iskolai teljesítményéért is pénzjuta­lomban részesül. Egy-egy ötös 20-300 forint, a négyes 20-100 forint, a jó bizonyít­vány ezreket ér, de találkoz­tunk olyan esettel is, hogy a „nem bukott meg" kategória ért több ezer forintot. A családi tekintély idáig süllyedt?­­ A szülőknek mindössze hét százaléka vívta ki gyereke tiszteletét. Az indok sokféle: sokat dolgozik értünk, min­dene a családja, sokra vitte, bármit megtenne értünk. Be­igazolódik, hogy sem a fog­lalkozás, sem a beosztás, sem pedig a kereset nem jár együtt a tekintéllyel. Például: az anya, aki ügyintéző mene­dzser, ezért aztán sokat ad a külsejére, mindenkit leint (az apát, aki mérnök, csődtömeg­nek tartja, mert keveset keres és ügyeskedni sem tud). Szupermimben jár, ő használ­ja az Opelt. Szerinte mosni, takarítani bárki tud a család­ban, csinálja az, aki ráér. Hét­végenként viszont kárpótlá­sul elmehetnek vele „shop­­pingolni". Más: a vezérigaz­gató apát szolgálati autó hoz­­zá-viszi. A két gyerek veszi le a kabátját, s rakja el a táskáját. Otthon nem csinál semmit, de ha valami nem tetszik neki, repül a tányér, a könyv, a pa­pucs. Lehülyéz mindenkit, és káromkodik. S nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy az óvónő anya mellett a két gye­rek nélküle éhen halna.­­ De arról is hallottunk, hogy az ügyvéd apa hetente néhány­szor nem alszik otthon. Nem is titkolja, hogy barátnője van, akivel szórakozni, nyaralni jár. Felesége mos rá, még a ci­pőjét is kitisztítja. A gyerek szerint jó családapa, szereti is őket, de szüksége van barát­nőre is. Vajon ők milyen kö­vetésre méltó modellt talál­nak az apjukban, anyjukban? Arról nem szóltak a diákok, hogy egyáltalán jó-e az adott család­ban gyereknek lenni? - De igen. Kiderült: nem függ össze az anyagi helyzet­tel, hogy a gyerek jól érzi-e magát szülei, nagyszülei, test­vérei között. Az érzékelhető szeretet sem függ össze az anyagi léttel; sem egyenesen, sem pedig fordítottan nem arányos vele. Minden család egyedi módon család. Az vi­szont elgondolkodtató, hogy sok az éretlen, felelőtlen szü­lő, a még mindig csak önma­gával törődő, önmaga körül forgó férfi vagy nő. Egyáltalán nem megmosolyogni való, amikor a kamaszok azt mond­ják: anyu most nem ér rá ve­lünk törődni, mert „megvaló­sítja önmagát", apa azért ha­gyott el bennünket (három gyerekkel), mert „rájött, hogy nem elég érett a családhoz", anya elment, mert azt mond­ta, „még nem is élt igazán"... Milyen önkép alakult ki a gyere­kekben?­­ A gyerekeknek csupán egynegyede érzi magát fon­tosnak a családban, fele elvi­­selhetőnek, egynegyede jelen­téktelennek. Az első kategóri­ában van a legtöbb magabiz­tos, határozott, céltudatos. A középsőben a hangyaszorgal­mútól a passzív szemlélőkig terjed a skála. Az utolsóban sok az önbizalom-hiányos, visszahúzódó, de akadnak agresszívek is. Sok esetben nemcsak a szülők, hanem még a nagyszülők is porig rombolják a gyerek önbizal­mát, így „segítenek be" a ne­gatív önkép kialakításába: anyád már régen férjhez me­hetett volna, ha te nem lennél a nyakán; az egész famíliában nincs ilyen ronda, vörös hajú, te hogyan lettél ilyen; apád szép kisgyerek volt, te ho­gyan lehetsz ilyen idétlen... Ha viszont a gyerek mellé állnak a családtagok, akkor könnyebb nekik elfogadniuk önmagukat, helyzetüket. S ha a szülők dicsérik csemetéjü­ket, másként alakul a szemé­lyisége is: a jogszabályzó szükséges rossz, de meglesz az eredménye, a vörös haj gyönyörű, sokan festetnék ilyen árnyalatúra a sajátjukat, a szemüveg okos, intelligens külsőt kölcsönöz... Lőrincz Sándor Szűcs Édua grafikája Hívom a családokat 2005 júniusában Kedves házas- és jegyes­párok, plébániai és moz­galmi családcsoportok és mindazok, akik család­ban élnek vagy családot szeretnének alapítani! Június: A zöldár veszélyez­teti vetéseinket. Óvakodjunk az „utánam az özönvíz!" szemlélettől, nehogy elvakít­son a kollektív önzés! A szere­lem vakságba sodorhat bennünket, de látóvá is tehet. A kapcsolatépítés lényeges eleme egymás kölcsönös megismerése. Ha két em­ber közös jövőt akar, meg kell bizonyosodni­uk, mennyire közös az értékrendjük, hitük és vi­lágnézetük, mennyire harmonikusak a holnap­ról alkotott elképzeléseik. Gyakori eset: megismerkedtek, egymásba szerettek, gyorsan egybekeltek, nem törődve senkivel és semmivel, sem múltjukkal, sem jövőjükkel. „Most akarok boldog lenni, most akarok magamnak mindent, a másikat is. Nem érdekel, kinek mi a véleménye." Elva­kultan rohannak, nincs türelmük kivárni, amíg szerelmük megérik, s igazán látóvá lesz, hogy egymást olyannak ismerjék meg, ami­lyenek, nem pedig olyannak, amilyennek a másikat képzelik, vagy vakságukban látni szeretnék. A régi időkben a fiatalok általában a saját kultúrájukon belül mozogtak, olyanokkal ta­lálkoztak, akiknek értékrendje, világnézete, gondolkodásmódja az övékhez hasonló volt. Napjainkban viszont egyre nagyobb annak a matematikai valószínűsége, hogy különböző emberek találkozzanak. A világ sokszínűvé vált, a közgondolkodás korántsem igazodik egységes elvekhez, megingott az értékekbe vetett bizalom. Tanúi vagyunk egy modern népvándorlásnak: idegen népek tőlünk kü­lönböző kultúrákból érkeznek hozzánk, nem­csak látogatóként, turistaként, hanem bekap­csolódva társadalmi életünkbe. Korunknak az is jellemzője, hogy mindnyájan sokfelé já­runk, sokféle emberrel találkozunk, sok lehe­tőségünk adódik, hogy velük kapcsolatba lépjünk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy éberek legyünk, hogy ne pillanatnyi érzel­mek, hangulatok uralkodjanak rajtunk, ha­nem őszinte érdeklődéssel és elfogadással töreked­jünk megismerni egymást. Igaza van annak az osztályfőnöknek, aki újra meg újra így bú­csúztatja érettségiző diákjait: amikor jövendő­belitekkel találkoztak, első legyen a jellem, aztán a szellem, majd a kellem, s csak negye­dikként a küllem. Manapság egyre gyakoribbak a vallási, vi­lágnézeti vagy akár kulturális különbségek. Találkozhattok vallástalanokkal - ateistákkal és közömbösökkel, más vallásúakkal, langyos keresztényekkel, akik inkább társadalmi kon­venciónak tekintik valamely felekezethez va­ló tartozásukat, mint értékrendjük meghatá­rozójának. Összefuthattok különböző ideoló­giák, idegen szokások hatása alatt állókkal. Ez a másság olykor még vonzó is lehet számotokra. De hogy egy életen át is az maradjon, nagyon mélyen kell megismernetek és elfogadnotok egymást. „A hitvallásbeli különbség a házastársak között nem jelent leküzdhetetlen házassági akadályt, ha (...) képesek kölcsönösen megta­nulni egymástól, hogy miként élnek Krisztus iránti hűségben. (...) A hitbeli különbségek és magáról a házasságról vallott különböző föl­fogások, sőt a különböző vallási lelkületek is feszültségek forrásává válhatnak a házasság­ban, főként a gyermekek nevelésében. És így megjelenhet a kísértés: a vallási közömbös­ség" (KEK 1634). Nem lehet valaki a másik kedvéért kevésbé vallásos, cserébe azért, hogy ő meg egy kissé vallásossá váljon. A hí­vő fél egyre következetesebben, egyre elmé­lyültebben élje meg hitét, abban a reményben, hogy sikerül azt továbbadnia leendő házas­társának és majdan gyermekeiknek is. Ha egy házasságot hitvallásbeli közösség nélkül kötnek meg, még ha meg is állapodtak abban, hogy a hívő fél gyakorolhatja hitét és a gyer­mekeket hitben neveli, sok-sok figyelmet és energiát követel, nehogy a társa kirekesztettnek érezze magát. Az értékrend, a gondolkodásmód, a men­talitás különbözősége is sok veszéllyel jár. Bármennyire igyekeztek megérteni egymást, ha a lét legmélyebb kérdéseiben nem tudtok egyetérteni, nehéz lesz eggyé válnotok. Szabó Lőrinc keserűen írja: Nem illettem az európai rendbe / (a vallhatóba): ösztöneimet / törték hitek, szokások, kényszerek, / melyek másoknak szentek: kételyekbe / temetett - rég nem lelkiismeret, de gyöngeség s­int alku, az, hogy egyre­­ alkalmaz­kodtam, beteggé gyötörve­­ maga­mat és aki csak szeretett. (A hu­szonhatodik év, 30.) Nagy veszélye lehet a szere­lemnek az, ha nagy empátiá­val megérzed, a másik mit vár tőled, és - szinte észre sem ve­szed - belemész egy szerepjá­tékba. Egy életen át nem lehet színészkedni, álarcot hordani. Különbözhet műveltségetek, érdeklődési körötök, szórako­zási igényetek is. Fontos kér­dés, vajon olyannak mutatjátok-e egymás előtt magatokat, amilyenek tényleg vagytok? Óvakod­jatok attól, hogy álarc mögé rejtsétek igazi éneteket! Tartós kapcsolatok kialakulhatnak sok te­kintetben nagyon különböző emberek között is. Ha nem is értenek egyet mindenben, bizo­nyos célok vagy feladatok elegendő alapul szolgálhatnak. Például egy zenekar tagjai év­tizedeken át együtt muzsikálnak. Amíg zenél­nek, a közös cél összetartja őket, a közös pro­dukcióban segítik, támogatják egymást. Egy­­más nélkül nem is tudnának érvényesülni. A zenekaron kívül azonban nincs sok közük egymáshoz. A házasság másfajta közösség, a felek nem szorítkozhatnak néhány közös te­rületen való együttműködésre, eggyé kell vál­niuk. A házasságért „elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test­té lesznek" (Tér 2,24). Ezt az eggyé válást veszé­lyezteti, ha a házasulandók értékrendje eltérő. Kedves fiatalok! Az igazi szerelem látóvá tesz. Tudjátok megvárni, míg igazán megis­meritek egymást, míg igazán egyet akartok! Kedves szülők! Nagy izgalmat jelent nek­tek, amikor gyermeketek bemutatja szíve vá­lasztottját. Ha világnézetében, hitében közös­ségben van veletek, felszabadultan fogadjá­tok őt családtaggá. Ha tőletek idegen kultúrát vagy világnézetet képvisel, tele vagytok szo­rongással, más menyről vagy vőről álmodta­tok. Társadalmunk sokszínűségének „hozo­mánya" ez. Legyetek segítségére gyermeke­teknek azzal is, hogy megújultok keresztény elköteleződésetekben. Megélt kereszténysé­getek, a családi élet ünnepei és hétköznapjai legyenek vonzóak, meghívóak. Őszintén le­gyetek azok, akik vagytok, hogy a jelentkező új családtag megfogalmazhassa az örömöt: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!" Beszéljétek meg a családi körben vagy kö­zösségeitekben. Ha házasok vagytok. Hogyan ismertétek meg egymás hitét, világnézetét, értékrendjét? Mi volt az, amit csak az esküvő után értettetek meg egymásból? Mit fogadtatok el fenntartás nélkül, és mi volt az, ami megváltozott a talál­kozásaitok, beszélgetéseitek során? Milyen örömök fakadtak a közös hitből és értékrend­ből családotokban? Miből éreztétek azt, hogy házastársatok családja befogadott titeket? Ha még a házasság előtt álltok: Milyen szem­pontok fontosak számodra a párválasztás kapcsán? Elképzelésed szerint hogyan ismer­hetnéd meg párod hitét, családi hátterét, ér­tékrendjét? Mihez ragaszkodtok, mit tartotok feláldozhatónak, amikor a közös értékrendről gondolkoztok? Mit tehettek azért, ha más gondolkozásával találkoztok, hogy még kö­zelebb kerüljetek egymáshoz? Kiktől kérhet­tek majd segítséget? Milyen gyümölcsök fa­kadnak abból, ha párod a hitben is támaszod? Beszélgessetek, gondolkozzatok, legyetek kölcsönösen az egyként megélt hit örömének jelévé! Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Next