Új Ember, 2006 (61. évfolyam, 52/2993. szám - 62. évfolyam, 53/3046. szám)
2006-01-08 / 2. (2995.) szám
A bölcsek nyomán - csillag után www.ujember.katolikus.hu KATOLIKUS HETILAP LXII. évf. 2. (2995.) Ára: 110 Ft • 12 korona • 7000 lej, 0,7 új lej Idén is kéthetente megjelenő ingyenes műsorújsággal! Kufárok közt egy európai Surján László írása 3. oldal Harangzúgás, éjfélkor Székelyföldi karácsony emléke 1947-ből 3. oldal A nemzet lelki megújulásáért A püspöki kar körlevele Imaévet hirdetett január 1-jei dátummal megjelent körlevelében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a magyar nemzet lelki megújulásáért. A 2006. esztendő különleges évfordulók ideje nemzetünk történelmében. Október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenéves évfordulójára emlékezünk. De emlékezünk a nándorfehérvári diadal ötszázötven éves évfordulójára is, arra a győzelemre, amelyet II. Mohamed szultán támadó hadseregével szemben Hunyadi János és Kapisztrán Szent János buzdítására a hazája védelmében összefogó keresztény nép aratott. Sok más évforduló mellett főleg ez a két nagy esemény indít minket arra, hogy a 2006. évre imaévet hirdessünk a nemzet lelki megújulásáért. Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket. Ránk telepszik az elmúlt évszázadok és évtizedek tragédiáinak és kudarcainak sorozata. Vérengzések és megaláztatások. Bizalmatlanság nemzetünkön belül, az összetartás drámai hiánya: olyan seb, amely Mohácsot hozott ránk, olyan seb, amely máig nem gyógyult be. Súlyosan nehezedik ránk a reménytelenség bűne és a csüggedés kísértése is. A térség országainál jóval korábban kezdődött nálunk a gyermekellenes magatartás. A hatalom - bár jólétet nem tudott biztosítani - megengedte az abortuszt, amelyet keresztények is tömegesen elkövettek, így mintegy hatmillió magyar nem születhetett meg. (Folytatás a 8. oldalon.) 770133 ISSN 0233-1205 120548 4 Súlyosan diszkriminatív a költségvetés Veres András püspök nyilatkozata Az Országgyűlés december 19-én elfogadta a 2006. évi költségvetést, amely hátrányosan érinti az egyházi intézményeket. Ezzel kapcsolatban a püspök a Magyar Kurírnak adott nyilatkozatában elmondta: az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy a kormány visszavonja a költségvetési törvény azon súlyosan diszkriminatív pontjait, amelyeket egyházi iskolák és egyházi szociális intézmények vonatkozásában terjesztett a Parlament elé. Ez a várakozás azonban hiábavalónak bizonyult. - Az iskolák esetében kisebb módosítások történtek a 2005. évhez képest - mondta Veres András püspök. - Tavaly nem kaptuk meg a bejáró normatívát, a kistelepülési támogatásokat, illetve a társulási normatívákat, s a most elfogadott költségvetésbe ezek közül kettőt (a bejáró és a kistelepülési támogatást) visszahelyeztek, ám változatlanul súlyos pénzbeli elvonásokat és diszkriminatív megkülönböztetést kell elszenvedniük az egyházi oktatási intézményeknek. Ugyanis a többcélú kistérségi társuláshoz változatlanul nem juthatunk hozzá, pedig ott jelentős összegekről van szó: a bejáró gyermekek esetében egy 65 000 Ft-os összegről, és ha az iskolabusszal járnak be ezek a gyermekek, akkor még további 65 000 forint, tehát ez az összeg 130 000 Ft gyermekenként. Súlyosan diszkriminatívnak érezzük azt is, hogy az egyházi kiegészítő támogatás összegét nagyon alacsonyan állapították meg, hiszen a tényleges adat már 2004-ben 156 399 forint volt fejenként. Jövőre ez az összeg 128 970 Ft lesz, tehát még a 2004. évhez képest is mintegy 30 000 forinttal kevesebb jut erre a célra. Változatlanul problémát jelent, hogy a törvényből egyszerűen kivették azt, hogy az egyházi intézményben dolgozóknak is ugyanaz a közalkalmazotti bérezés jár, mint az állami közalkalmazottaknak. (Folytatás a 3. oldalon.) Az igazság pillanata Hálaadás Salkaházi Sára életáldozatáért 4. oldal Harsányi Lajos két verse Rónay László bevezetőjével 6. oldal Az egyes embereknek kell megújulniuk... Születésnapi beszélgetés Bőzsöny Ferenccel 8. oldal 2006. január 8. Szélesebbre tárják a remény kapuit Taizé Milánóban - Roger testvér befejezetlen levele A taizéi közösség meghívására december 28. és január 1. között ötvenezer európai fiatal találkozott Milánóban. Érkezéskor mindenki megkapta Roger testvér befejezetlen levelét, amelyet még a múlt év augusztusában bekövetkezett, megrendítő halála előtt kezdett írni a fiatalokhoz. Alois testvér, aki a közösséget alapító Roger testvér szolgálatát folytatja, így vélekedik egyik írásában: „Bizonyos értelemben Milánóban mindenkinek saját élete által kellett befejeznie a mondatot úgy, hogy megnyíljék a benne rejlő hívás felé." Roger testvér már a múlt nyáron elkezdte írni azt a levelet, amelyben szokása szerint minden év végén az európai találkozó alkalmával a fiatalokhoz szólt. Halála napján, 2005. augusztus 16-án délután magához hívott egy testvért, akinek a következő mondatot diktálta: „Amennyiben közösségünk megteremti az emberiség családjában annak a lehetőségét, hogy szélesebbre tárja..." Mivel a fáradtság erőt vett rajta, itt elhallgatott, és nem fejezte be a mondatot. A taizéi közösség új vezetője, Alois testvér szerint elődje valószínűleg arra gondolt, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy mindenki számára egyértelművé váljék Isten kivétel nélküli, minden ember iránti szeretete. Arra vágyott, hogy kicsiny közösségünk ezt a misztériumot tegye láthatóvá az életével, a másokkal vállalt alázatos elkötelezettségben. A milánói találkozó lelkülete és lényege ennek a fényében valósult meg. A vásárváros területén naponta kétszer közös imára gyűlt össze a sok ezer katolikus, ortodox és protestáns fiatal, akik Európa különböző részeiről, valamint más földrészekről érkeztek. Műhelyfoglalkozásokon vettek részt, amelyek témái a következők voltak: Könnyíteni a tőlünk távol élők szenvedésein; Szolidaritást vállalni a szegényekkel a globalizáció korában; az Eucharisztia jelentése az első keresztények számára; A bevándorlás: kihívás, amelyre kézzelfogható választ kell adni; Milyen lehetőségeink vannak a muzulmánokkal való együttélésre?; Vendégszeretet a zsidó és a keresztény hagyományban (erről a témáról egy taizéi testvér és egy jeruzsálemi rabbi együtt elmélkedett a Teremtés könyvének 18. fejezete alapján). A reggeli ima után több mint négyszáz egyházközségben a fiatalok Roger testvér leveléről beszélgettek. „Aki Istenből él, az úgy dönt, hogy szeret" - írta Taizé alapítója, majd hozzátette: „Aki úgy dönt, hogy szeret, és ezt az életével mondja el, az egy olyan kérdéssel találja szemben magát, amely kibillentheti őt egyensúlyából: Hogyan enyhíthetem a közel és a távolabb élő emberek szenvedését és fájdalmát?" Az első közös ima alkalmával, december 28-án este Milánó és környéke összes harangja megszólalt. F.E.K.L. 144 Szép összetett szó, fennkölt kifejezés - majdnem túlságosan is az. Különkülön még csak előkerülnek mai nyelvhasználatunkban, de így, együtt nem is tudom, mikor találkoztam velük legutóbb a mostani karácsonyt megelőzően. A fa alatt ugyanis találtam egy Márai-kötetet is. (A szerző iránti lelkesedésem apai örökségem része. Ő kassai ember lévén „földijének" tekintette Márai Sándort, akinek drapp kötésű, háború előtti kiadású könyveit még a szülői házban kezdtem olvasgatni.) Most a lányom lepett meg a sorozatból hiányzó, újabb kiadású kötettel: Röpirat a nemzetnevelés ügyében. Ezt az 1942 nyarán íródott könyvet lapozgatom közel hatvannégy év után. Amikor íródott, sokan sejtették már, hogy Magyarország ismét vesztesként kerül ki a háborúból. Ma viszonylagos béke van - földrészünkön legalábbis nincs háború -, a könyv mégis meglepően időszerűnek tűnik. Még jócskán tart a háború, sokan még valóban hisznek a győzelemben, mikor az írástudó már tisztán látja, hogy hamarosan fel fog merülni a kérdés: kik a felelősek mindazokért a szörnyű pusztításokért, Nemzetnevelés amelyeket a háború okozott. Ezek között azt tekinti végzetesnek, amely az emberi lelkekben és a műveltség területén ment végbe. 2006 első napjaiban, egy emberéletnyi idővel később, és az utóbbi - ígéretes, ám annyi csalódást hozó - másfél évtized után ugyanezt kell megállapítanunk. Itt élünk, Valahol, Európában, bekerülvén abba a közegbe, ahová vágytunk, és ami már nem az, ahova vágytunk. Mert az európaiság Márai szerint (is) kultúra, sőt lelkiállapot, „mely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit". Nem szeretnék félrevezetni senkit: Márai Sándor nem volt hitvalló katolikus, sőt, súlyos nehézségei voltak a hittel, olykor kifejezetten hitetlennek nevezte magát. De személyes problémáján fölülemelkedve tekintett a kereszténységre mint az európaiság szellemi és erkölcsi alapjára. Mert tudta, hogy ez az eszmeiség fölemeli, a saját érdekeinél magasabbra irányítja az ember tekintetét (amint erre az ő példája is utal), lelkiismeretességre, mértéktartásra és szolidaritásra nevel. Ezek az eszmények építhetik újjá békében Európát - vallotta Márai. Ezek híján legföljebb egy nagy közös piac lesz - véljük hatvannégy évvel később. De az anyagi (jobb)lét sem működhet sokáig ezen erények nélkül, mert még egy kávéfőző vagy repülőgép megjavításához is több kell a puszta szakértelemnél: például lelkiismeretesség. A működő piachoz sem csak gazdasági számítás szükségeltetik, hanem például mértéktartás is. Csak bólogathatunk, mert mi is azt gondoljuk, hogy az erényekre kell nevelni az embereket - hogy ne azonos nyelven makogó tömeg, hanem egyazon nyelvet beszélő nemzet legyünk. Neveljen az iskola, és azon belül is minden pedagógus, az egyház, és azon belül is minden pap és valamennyi hitét komolyan vevő hívő ember, a művészet és minden művész. Bátorodjunk neki, és merjük kimondani, hogy aki nem erényekre nevel, az nem a nemzetet neveli. És aki nem neveli a nemzetet, az - tudva vagy tudatlanul - rombolja azt. Kipke Tamás