Új Ember, 2014 (69. évfolyam, 52/3409. szám - 71. évfolyam 1/3462. szám)

2013-12-22 - 2013-12-29 / 52-1. (3409-3410.) szám

2013. december 22-29. ÜNNEP 4^6»^ 3 ffSoha ne féljünk a gyengédségtől! Karácsonyi interjú Ferenc pápával a legtisztábbtól a legromlottabbig. A romlottnak is megvan ez a képessége, szegényke, lehet, hogy egy kissé berozsdásodva, de neki is megvan ez a képessége. A karácsony ebben a konf­liktusokkal terhes korban Istennek a hívása, aki nekünk adja ezt az ajándékot. El akarjuk-e fogadni, vagy másféle ajándé­kot szeretnénk? Ez a karácsony ebben a háborúktól meggyö­tört világban Isten türelmére emlékeztet engem. Isten legfőbb erénye, melyről a Szentírás kifejezetten beszámol, az, hogy ő szeretet. Vár ránk, sosem fárad bele abba, hogy várjon ránk. Ajándékot ad, azután vár ránk. Ez pedig mindnyájunk életében történik. Van, aki nem vesz róla tudomást. Isten azonban türel­mes, és karácsony éjszakájának békéje és derűje nem más, mint Isten velünk szemben tanúsított türelmének visszfénye. Januárban lesz ötven éve VI. Pál történelmi utazásának a Szentföld­re. Ön elmegy? - A karácsony mindig Betlehemre irányítja a figyelmünket, és Betlehem az a konkrét hely a Szentföldön, ahol Jézus élt. Ka­rácsony éjszakáján főként azokra a keresztényekre gondolok, akik ott élnek, akik nehézségekkel küzdenek, mindazokra, akiknek közülük különféle problémák miatt el kellett hagyni­uk azt a földet. De Betlehem továbbra is Betlehem marad. Isten egy konkrét helyre, egy meghatározott földre jött, ott jelent meg Isten gyengédsége, Isten kegyelme. Nem gondolhatunk a karácsonyra anélkül, hogy ne gondolnánk a Szentföldre. VI. Pálnak ötven évvel ezelőtt megvolt a bátorsága, hogy el­hagyja Olaszországot és odamenjen, így kezdődött a pápai utazások korszaka. Én is szeretnék elmenni oda, hogy talál­kozzak Bartholomaiosz testvéremmel, a konstantinápolyi pátri­árkával, hogy közösen megemlékezzünk erről az ötvenedik évfordulóról, és megismételjük Montini pápa és Athenagorasz ölelését, mely 1964-ben Jeruzsálemben volt. Készülünk rá. Többször találkozott súlyosan beteg gyerekekkel. Mit tud mondani az ártatlanok szenvedéséről? - Egyik élelmesterem Dosztojevszkij volt, és az ő - bennfog­­lalt és kifejezett - kérdése mindig jelen volt a szívemben. Miért sújtja szenvedés a gyerekeket? Nincs magyarázat. Ez a kép áll a szemeim előtt: életének bizonyos pontján a gyermek öntu­datra „ébred", sok dolgot nem ért, fenyegetve érzi magát, és kérdéseket kezd feltenni az apjának vagy az anyjának. Ez a „miértek" korszaka. Ám amikor a gyermek kérdez, utána nem hallgatja meg, amit mondani akarsz, hanem újabb „miértek­kel" ostromol. Amit keres, a magyarázaton túl, az apja tekinte­te, amely biztonságot nyújt számára. Látva egy szenvedő gye­reket, az egyetlen ima, amely születik bennem, a miért imája. Uram, miért? Ő nem magyaráz semmit. De érzem, hogy néz engem. És így azt tudom mondani: Te tudod a miértet, én nem tudom, és te nem mondod meg nekem, de nézel engem, és én megbí­zom benned, Uram, bízom a tekintetedben. A gyerekek szenvedéséről beszélve az éhezők tragédiájáról sem feled­kezhetünk meg.­­ Azzal az étellel, amelyet meghagyunk és kidobunk, renge­teg embernek tudnánk enni adni. Ha meg tudnánk tenni, hogy nem tékozoljuk el, hanem továbbhasznosítanánk az ételt, az éhezés jelentős mértékben csökkenne a világban. Elképedve ol­vastam a statisztikát arról, hogy naponta tízezer gyerek hal éhen a világon. Milliónyi gyermek van, aki sír az éhségtől. A múlt­kori szerdai kihallgatáson láttam egy fiatal anyukát, karján egy pár hónapos csecsemővel. Amikor elmentem előttük, a kicsi nagyon sírt. Az anyuka simogatta. Mondtam neki: Asszonyom, úgy tűnik, a kicsi éhes. Azt válaszolta: Igen, itt lenne az ideje, hogy... Rászóltam. De hát adjon neki enni, kérem! Zavarban volt, nem akarta megszoptatni nyilvánosan, miközben épp ott megy el a pápa. Ez az, amit az egész emberiségnek szeretnék mondani: Adjatok enni! Annak az asszonynak volt teje a gyer­meke számára, a világon elegendő ételünk van, hogy mindenki jól­lakjon. Ha együttműködünk a humanitárius szervezetekkel, és sikerülne elérnünk mindenki egyetértését abban, hogy nem té­kozoljuk el az ételt, hanem eljuttatjuk a rászorulóknak, akkor nagyban hozzájárulnak a világméretű éhezés tragédiájának megoldásához. Szeretném megismételni az egész emberiség­nek azt, amit annak az anyukának mondtam: Adjatok enni az éhezőknek! Az Úr születésének reménye és gyengédsége rázzon fel minket közömbösségünkből! Az Evangelii gaudium bizonyos részei miatt egyes ultrakonzervatív amerikaiak vádolni kezdték. Milyen hatást vált ki a pápában, amikor azt hallja, hogy marxistának bélyegzik? - A marxista ideológia elhibázott. Saját életemben viszont sok marxistát ismertem, akik mint emberek jók voltak, ezért nem érzem magam megbántva. Azok a szavak érintettek meg leginkább, amelyeket a „megölő" gazdaságról ejtettek. Az apos­toli buzdításban nincs semmi olyasmi, ami ne lenne benne az egyház társadalmi tanításában. Nem szakértői nézőpontból beszéltem, hanem inkább hű képet akartam adni arról, ami körülöttünk zajlik. Az egyetlen konkrét hivatkozás a „kedvező hatás" (trickle-down: „leszi­vár­gás " - a ford.) elméleteire történt, melyek szerint minden gazdasági, a szabad piac által támogatott növe­kedés magától nagyobb társadalmi egyenlőséget és inklúziót - II. János Pál még kifejezet­tebben beszélt a primátus gya­korlásának egy olyan formájáról, amely megnyílik az új hely­zet előtt. De nemcsak az ökumenikus kapcsolatok, hanem a kúriával és a helyi egyházakkal való kapcsolattartás szempont­jából is. Ebben az első kilenc hónapban sok ortodox testvérem látogatását fogadtam, Bartholomaioszét, Hilarionét, a teológus Zizioulasét, a kopt Tanadroszét: ez utóbbi egy misztikus, aki, amikor belépett a kápolnába, levette a cipőjét, és imádkozni kezdett. Testvérüknek éreztem magam. Megvan az apostoli jogfolytonosságuk, püspöktestvérekként fogadtam őket. Fáj­dalom, hogy az Eucharisztiát még nem mutathatjuk be együtt, de a barátság megvan. Azt hiszem, ez a követendő út: barát­ság, közös munka és imádság az egységért. Megáldottuk egy­mást, az egyik testvér megáldja a másikat, az egyik testvért Pé­ternek hívják, a másikat Andrásnak, Márknak, Tamásnak... A keresztények egységére való törekvés elsődleges célkitűzést jelent Önnek? - Igen, az ökumenizmus számomra elsődleges fontosságú. Ma létezik a vér ökumenizmusa. Bizonyos országokban megölik a keresztényeket, mert keresztet hordanak vagy van bibliájuk, és mielőtt megölnék őket, nem kérdezik, vajon anglikánok, lu­theránusok, katolikusok vagy ortodoxok-e. A vér összevegyül. Azok szemében, akik megölnek, keresztények vagyunk. Egyek vagyunk a vérben, még ha egymás között nem is sikerül megten­nünk az egység felé szükséges lépéseket, talán még nem érke­zett el az ideje. Az egység kegyelem, amelyet kérnünk kell. Is­mertem egy plébánost Hamburgban, aki egy olyan katolikus pap boldoggá avatási eljárását intézte, akit lefejeztek a nácik, mivel a katekizmust tanította a gyerekeknek. Mögötte, az el­ítéltek sorában egy lutheránus lelkész állt, akit ugyanazon ok­ból végeztek ki. A vérük egyesült. Az a plébános elmesélte ne­kem, hogy elment a püspökhöz, és azt mondta neki: „Továbbra is intézem az eljárást, de mindkettejükét, nemcsak a katoliku­sét." Ez a vér ökumenizmusa. Ma is létezik, elég olvasni a na­pilapokat. Akik megölik a keresztényeket, nem kérik tőled a személyi igazolványodat, hogy megtudják, melyik egyházban keresztelkedtél meg. Figyelembe kell vennünk ezt a valóságot. A buzdításban megfontolt és merész lelkipásztori döntésekre biztatott a szentségekkel kapcsolatban. Mire gondolt? - Amikor megfontoltságról beszélek, nem megbénító hoz­záállásra gondolok, hanem annak a személynek az erényére, aki kormányoz. A megfontoltság kormányzási erény. A me­részség is az. Merészen és megfontoltan kell kormányozni. Be­széltem a keresztségről, valamint a szentáldozásról mint az előrehaladáshoz szükséges lelki eledelről, melyet orvosságként és nem jutalomként kell felfognunk. Voltak, akik azonnal az újraházasodott elváltaknak kiszolgáltatható szentségekre gon­doltak, én azonban nem akartam konkrét esetek szintjére ereszkedni, hanem csak egy alapelvre akartam rámutatni. Arra kell törekednünk, hogy az emberek hitét inkább megkönnyítsük, mint­sem ellenőrzés alatt tartsuk. Tavaly Argentínában szóvá tettem bizonyos papok viselkedését, akik nem keresztelték meg le­ányanyák gyermekeit. Beteg egy gondolkodásmód! És mi van az újraházasodott elváltakkal? - A szentáldozásból való kizárás a második kapcsolatban élő elváltak számára nem szankció. Érdemes emlékezni erre. De erről nem írtam a buzdításban. Tárgyal majd róla a püspökök következő szinódusa? - A szinodalitás fontos az egyházban: beszélünk majd a há­zasságról a maga egészében a februári konzisztórium ülésein. Azután szó lesz majd róla 2014 októberében a rendkívüli szi­­nóduson, és még a rendes szinóduson is a rákövetkező évben. Ezeken sok mindent mélyebben meg fogunk vizsgálni és vilá­gosabban fogunk látni. Hogy halad az Ön nyolc „ tanácsosának” a kúria reformja érdekében végzett munkája? - Hosszú a munka. Aki javaslatokkal akart előállni vagy öt­leteket küldeni, már megtette. Bertello bíboros összegyűjtötte minden vatikáni dikasztérium észrevételeit. Kaptunk ötleteket a püspököktől is, a világ minden tájáról. Legutóbbi összejöve­telükön a nyolc bíboros megállapította, hogy elérkezett az idő konkrét javaslatok megfogalmazására, és a következő találko­zónkon, februárban átadják majd nekem első indítványaikat. Mindig jelen vagyok a megbeszéléseken, kivéve a szerda déle­lőttöt a kihallgatás miatt. De nem beszélek, hanem csak hallga­tok, és ez javamra van. Egy idős bíboros néhány hónapja azt mondta nekem: „A kúria reformját Ön már elkezdte a Szent Márta Házban bemutatott napi szentmisékkel." Ez alapján azt gondolom, a reform mindig először lelki és pasztorális kezdeményezések­kel, mintsem szervezeti változtatásokkal kezdődik. Milyen a megfelelő viszony egyház és politika között? - A viszonynak egyszerre kell párhuzamosnak és összetar­­tónak lennie. Párhuzamosnak, mert mindkettőnek megvan a maga útja és a maga sajátos feladata. Összetartanak egyedül a nép segítésében. Amikor a kapcsolatok először összetartanak, a nép nélkül vagy fütyülve a népre, elkezdődik az összeolva­dás a politikai hatalommal, ami végül megrontja az egyházat: ügyletek, kompromisszumok... Párhuzamosan kell előrehalad­ni, mindenki a maga módszerével, a saját feladataival, a maga hivatásával. Összetartva egyedül a közjó érdekében. A politika nemes dolog, a szeretet gyakorlásának egyik legemelkedettebb formája, ahogyan VI. Pál mondta. Bemocskoljuk, ha ügyeske­désre használjuk. Az egyház és a hatalom kapcsolata is lehet romlott, ha nem egyedül a közjó érdekét szolgálja. Megkérdezhetem, hogy lesznek-e női bíborosaink? - Ez csak egy szellemes felvetés, nem is tudom, honnan származik. Az egyházban a nőket értékelni és nem „klerikali­­zálni" kell. Aki női bíborosokat szeretne, kissé klerikalizmus­­ban szenved. Hogyan halad a Vatikán bankjának megtisztítása? - A referáló bizottságok jól dolgoznak. A Moneyval kedve­ző jelentést fogalmazott meg, a helyes úton járunk. Az IOR jö­vőjét majd meglátjuk. Például a Vatikán „központi bankja" az Apsa lenne. Az IOR-t azért hozták létre, hogy segítse az egy­házi, missziós intézményeket, a szegény egyházakat. Aztán olyanná vált, amilyen most. Egy évvel ezelőtt el tudta volna képzelni, hogy a 2013-as karácsonyt a Szent Péter-bazilikában ünnepli? - Egyáltalán nem. Számított arra, hogy pápává választják? - Nem számítottam. Nem veszítettem el a lelki békémet, amikor láttam a szavazatok számának növekedését. Nyugodt maradtam. És az a béke ma is megvan bennnem, az Úr ajándékának tartom. Az utolsó szavazatszámlálás után a Sixtus-kápolna kö­zepére vezettek, és megkérdezték, vállalom-e. Igennel vála­szoltam, és mondtam, hogy Ferencnek szeretném hívatni ma­gam. Csak akkor vonultam vissza. A mellettünk lévő terembe vezettek, hogy átöltözzem. Aztán pedig, kevéssel azelőtt, hogy az erkélyre kiálltam volna, pár percre letérdeltem imádkozni Vallini és Hummes bíborossal a Pál-kápolnában. Andrea Tomielli (Vatican Insider), La Stampa, 2013. december 15. Tőzsér Endre SP fordítása képes teremteni a világon. Azt az ígéretet fogalmazták meg, hogy amikor a pohár megtelik, akkor majd túlcsordul, és ez a szegények javát szolgálja majd. Az történik azonban, hogy amikor megtelik, a pohár csodásan kitágul, és így soha semmi sem jut a szegények­nek. Ez volt az egyetlen konk­rét hivatkozás valamely sajátos elméletre. Ismétlem, nem szak­értőként beszéltem, hanem az egyház társadalmi tanítása szerint. És ez nem jelenti azt, hogy marxista lennék. Meghirdette a „pápaság megtéré­sét". Az ortodox pátriárkákkal va­ló találkozások mutattak Önnek valamilyen konkrét utat? Ír „Karácsony éjszakájának békéje és derűje nem más, mint Isten velünk szemben tanúsított türelmének visszfénye"

Next