Új Ember, 2016 (72. évfolyam, 53/3514. szám - 73. évfolyam, 1/3567. szám)

2016-11-27 / 48. (3562.) szám

2016. november 27. Szolgálat |&­ A Jóisten mindig új utakat nyitott előttünk Interjú Tamás Gyuláné Laszkovszky Anikóval, a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjével Komló városa tág cselekvési teret nyit a Katolikus Kari­­tász helyi önkénteseinek. A szocialista iparosítás egykori fellegvára ma mindennapos megélhetési gondokkal küsz­ködik a kibontakozás reménye nélkül. A helyi ipar össze­omlása - 2000-ben az utolsó tárnát is bezárták - súlyos foglalkoztatási válsághoz, a lakosság elszegényedéséhez vezetett. A Mecsek dimbes-dombos lejtőin épült lakótele­pek egy része elgettósodott. A karitász az önkormányzat együttműködő partnere a szegregáció felszámolásában, az érintettek integrálásában. A Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettje, Tamás Gyuláné Laszkovszky Anikó, a katolikus segélyszervezet komlói csoportjának vezető­je nemcsak szóban mutatta be munkájukat, vezetésével bejárták a karitászos helyszíneket is. A Szent Borbála-plébánia előtt sepregető, rakodó, beszélgető em­berek igazítottak útba, mikor a karitász épületét kerestük. Öröm­mel kísértek be ide, szemmel lát­hatóan otthon érezték magukat. Talán ők is önkéntesek? - Ők közfoglalkoztatottak, tavaly negyvenen, idén hú­szan dolgoznak irányításunk alatt a karitászmunka külön-,­böző területein. A város nagy számban foglalkoztat köz­munkásokat, igen jelentős ugyanis a munkanélküliség, 20-25 százalék között mozog. Jelentős mértékű az elvándor­lás, főként a munkaképes fia­talok­ költöznek el Komlóról. Nagy a cigány lakosság ará­nya, meghaladja a 10 százalé­kot. A magyar széntermelés legfontosabb bázisát fejlesztet­ték ki egykor Komlón, ennek következtében az egykor 3-4 ezres falu mintegy 30 ezres várossá vált. A bányák bezá­rása után nem települt jelen­tős ipar a városba, így döbbe­netes mértékű az elszegénye­dés. Sokak számára egyedül a közmunka jelent megélhetési forrást. Hogyan kezdett a komlói karitász közmunkásokat foglalkoztatni? - Huszonnyolc éves műkö­désünk során a Jóisten folya­matosan új utakat nyitott előt­tünk. Kitárta a karját: „Tegyé­tek!" Nagyon egyszerű körül­mények között indult a tevé­kenységünk, vizes falú helyi­ségben, egy légópincében kezdtük, ahol százas szög volt a fogas. Ezt el kellett fogadni, és ebben tenni a dolgunkat, majd idővel azt éltük meg, egyre több területen ott va­gyunk, így jöttek a közmun­kások is. Reggel adunk nekik feladatot, segítenek a ruhaosz­tásban, a rendrakásban, a haj­léktalanok fürdetésénél. Sokat kell foglalkozni velük, napon­ta beszélgetünk, néhányukkal reggelente imádkozunk, együtt ünnepelünk. Ha vala­kinek gondja van, érte ajánl­juk fel az imánkat. Szépen las­san beilleszkednek a közössé­günkbe, már várják, mikor megyek hozzájuk. Országos viszonylatban nagyon korán létrejött a komlói szervezet. Hogyan láttak neki a munkának? - Bors László, a korábbi plé­bános 1988-ban megkérdezte a hitoktatóktól, ki menne ki a város melletti cigánytelepre. Ez volt a Béta-aknai telep. A házaiban egykor bányamér­nökök laktak, valamikor szép volt ez a környék, de miután elkezdték bezárni a bányákat, minden pusztulásnak indult. Cigány családok rossz körül­mények között, sokszor áram, víz és fűtés nélkül éltek az omladozó épületekben. Hoz­zájuk akart küldeni Laci bácsi. Bennem nagyon motoszkált a szándék. Elég jelentkezős vol­tam az iskolában, de azért vár­tam, vajon a Jóisten akarja-e, hogy vállaljam. Senki sem mozdult, Laci bácsi megkér­dezte még kétszer, és kérte, gondoljuk meg, menni kelle­ne. Akkor én elvállaltam. Laci bácsi is eljött velem. Az ott élők kinn ültek a házak előtt, kíváncsian, de szívesen fogad­tak. Megkezdtem a hitoktatást a gyerekeknek, és a karitász­­munkát. Jöttek velem fiatalok, az akkor tizennyolc éves lá­nyom is. Karácsonyra már olyan jól ismertük a családo­kat, hogy jó méretű ruhával tudtuk megajándékozni őket. Kápolnánk is volt a telepen, sok szép ünnepet tartottunk ott. Máig magam előtt látom a keresztet, amit a férfiak ácsol­tak, a krisztusi sebhelyeket lila virágokkal díszítették rajta. " Akkoriban főkönyvelőként dolgo­zott. Mi indította arra, hogy el­vállalja ezt a feladatot? - Egy vállalat gazdasági igazgatóhelyettese voltam mint főkönyvelő. Szerettem a munkám, de az egyház felé vonzódtam, hitoktatóként működtem. Míg korábban va­sárnapi keresztény voltam, akkor arra vágyódtam, hogy tegyek az emberekért. Ha va­laki az egyházban él, folyama­tosan figyel, és azt hallja: „Szeressétek egymást!", „Te­gyetek meg mindent egymá­sért!" - így kialakul benne, hogy neki is teendője van. A korábbi munkakörömben is törekedtem erre, de aztán megfogalmazódott bennem, hogy teljesen átadjam magam ennek az új szolgálatnak. Öt­venéves voltam. Olvastam a korkedvezményes nyugdíjról, elgondolkodtam, és kértem a nyugdíjazásomat. Azóta a ka­ritász az életem. Ma pedig már a Szociális Testvérek Tár­saságának kültagja vagyok. A templom szomszédságában, egy meglehetősen nagy épületben működik ma a szolgálat, a Szent Kinga Caritas Alapítvány, nagy lépés a légópince után. - Igen, és ez az egykori művelődési ház nem az egyet­len épületünk. Ahogy mond­tam, sorra nyíltak az új utak. Jelentős az adománygyűjtő és -osztó tevékenységünk. En­nek egyik forrása Komló né­met testvérvárosának plébáni­ájával való kapcsolatunk. A város is gondoskodik a szegé­nyeiről. Huszonnyolc éve mű­ködünk Komlón, az emberek hozzászoktak, hogy naponta itt vagyunk, hozzák a ruhát, a lakásfelszerelést. Akinek pe­dig szüksége van valamire, az idejön. Kellett a folyamatos je­lenlét, a tudat, hogy értük va­gyunk jelen. Holland segítség­gel felújítottunk Komló egy másik szegregált lakótelepén, a Vörösmarty utcában egy he­lyiséget, ott zuhanyzási lehe­tőséget biztosítunk hajléktala­noknak. A várossal együttmű­ködve pályázati támogatással napközit működtettünk két évig, most közösségi foglalko­zásokat tartunk. Működési költségeink megtámogatására jótékonysági­ boltot nyitot­tunk. És a nagy büszkeségünk a központi épületünkben mű­ködő Boldog Ceferino Katoli­kus Óvoda. 2000-ben hoztuk létre, negyven halmozottan hátrányos helyzetű, többségé­ben cigány gyermek jár ide. Nekünk az az öröm, hogy sze­­retetben nőhetnek fel. A lá­nyom tanácsára kezdtük az egészen kicsiknél, először „keltetőt" akartunk, de aztán üressé vált a művelődési ház, kiválóan alkalmasnak mutat­kozott óvodának. A Renova­­bis (a német püspöki konfe­rencia közép- és kelet-európai szolidaritási segélyszervezete - a szerk.) támogatásával alakí­tottuk ki. A Jóisten még arra is gondolt, hogy kell valaki, aki jártas a számvitelben. Az a ne­hézség, hogy az óvoda civil kezdeményezés, nem egyházi fenntartású, ezért nem kapjuk meg az egyháznak járó teljes összeget. A normatíva a költ­ségeknek csak 60 százalékát fedezi. Most is sok adóssá­gunk van, több hónap távfű­téssel tartozunk. Csak bízni tudok abban, hogy a Jóisten elrendezi. Ez így megy évek óta, és végül mindig megol­dódik a helyzet. Sokan nem értik, hogy rá lehet hagyat­kozni a Jóistenre. Vakmerőség lenne? Ezek a Béta-telepi családok gyer­mekei ö­nulni tud a többiektől, látja a példát, és a városiaknak is jó, ha látják, ő is helytáll, és rendben megy minden. Sike­rült mindenkit elhelyezni, zömében Komlóra, részben a kistérség falvaiba. Egy másik városrészben, Szál­lásfalun is jelen vannak. A dombtetőre felkapaszkodva ju­tunk el a házakhoz. A szemközti oldalon szomorú látvány fogad: düledező nyaralóépületek kémé­nyeiből száll a füst. - Valóban, ez az elszegé­nyedés egyik jelensége a vá­rosban. A lakásuk rezsijét fi­zetni nem tudó komlóiak eleinte átmeneti szándékkal, majd kilátástalan anyagi helyzetük miatt tartósan ki­költöznek a zártkerti nyara­lóba, infrastrukturálisan ellá­tatlan környékre, rendkívül rossz körülmények közé. De van olyan is, aki számára fel­emelkedést jelent ideköltözni, az egyik hajléktanunknak pél­dául itt tudtunk állandó lak­hatást biztosítani. Itt, Szállásfalun viszont két szé­pen felújított, műanyag nyílászá­rókkal ellátott ház áll. Kik laknak bennük? - A város komoly erőfeszí­téseket tett és tesz a szegregá­ciós helyzet enyhítéséért. Eb­ben az esetben is a karitásszal együttműködve kerestek lak­hatási lehetőséget azoknak a roma családoknak, melyek a Sportvölgyben, Komló legsze­gényebb utcájában éltek. Ami­kor még működtek a bányák, és egyre több bányász érke­zett a városba, átmenetileg ideköltöztették azokat, akik­nek nem jutott lakás. Az egyre romló állapotú Sportvölgy az évek alatt a rászorulók, fedél nélküliek szükségszállásává vált. A kilencvenes évekre a hat barakkból kettő maradt, a harminchat családból csupán tizenkettő. De belőlük nem kért a város. Ezért döntött úgy az önkormányzat, felújítják Szállásfalun a házakat, és ide­költöztették a rászorulókat, ma hat család él itt. Segítet­tünk berendezni a lakásokat, ellátjuk őket, amivel szüksé­ges. Mi is kaptunk itt egy ter­met - Salkaházi Sáráról nevez­tük el -, ahol a gyerekekkel tudunk foglalkozni. Kedden és csütörtökön hittanórát tar­tunk nekik. A lakások gyö­nyörűen rendben vannak tart­va, ez nagyon nagy dolog az itt élőktől. Mindenki dolgozik a közmunkán, szinte el sem hittem, hogy ez megtörténhet. Érdemes folytatni ? - Soha nem jutott eszembe, hogy abbahagyjam, akkor sem, ha szidnak, akkor sem, ha nehéz. Ezt tanultam meg abban az „iskolában", ahová a keresztények járnak. Azt nem lehet elmondani, milyen nagy­szerű ő, aki minket tanít. Ez a legnagyobb ajándék. Imád­kozzanak azért, hogy legyi­ntám­ad­ás­ en - Részben, de a telep már nem létezik, 1999-ben felszá­molták. Mindenkit betelepí­tettek a városba, amiben a ka­ritász segítségét is kérte a pol­gármesteri hivatal. Mi ismeri utánpótlás­­tuk a családokat, tudtunk ta­nácsot adni, ki hol tudna beil­leszkedni. Aki betelepül, ma­ Trauttwein Éva­Fotó: Lambert Attila A Szent Erzsébet rózsája díj átadása (Folytatás az 1. oldalról.) A díjazott immár hagyományosan több kiegészítő elismerésben is része­sült. Az Új Ember Kiadó egy könyvvá­logatással járult hozzá Tamás Gyuláné kitüntetéséhez. A díj átadására az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódó kultu­rális rendezvényen került sor. Az ünne­pen - melyen részt vett Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Ka­tolikus Karitász elnöke és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök is - a budapesti Monteverdi kórus mű­sorát hallgathatták meg a résztvevők. Az est bevételét a püspöki konferencia idén a Sant'Egidio (Szent Egyed) közös­ség javára ajánlja fel. Számlaszám: MKPK Titkársága, CIB Bank Zrt., 11100104-90012347-10000001 Baranyai Béla Fotó: Lambert Attila

Next