Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)

2017-05-07 / 19. (3585.) szám

2017. május 7. Múlt és jelen 11 Ha az életéről kérdezzük, a hi­téről beszél, a fordulópon­tokon Isten gondviselő szere­­tetéről. A jövőbe tekintve sür­gető feladatokat lát. Kerényi Lajos atya idén júniusban lesz kilencvenéves, és ma is lanka­datlan buzgalommal imád­­kozza: „Kérem a Szentlelket, ne hagyjon békén, adjon len­dületet!" „Érdekes utat készített számomra Isten" - kezdi a beszélgetést. Lajos atya nehéz korban, 1927-ben szüle­tett. A háború alatt szülővárosában, az olajgyár miatt sokat bombázott Almásfüzitőn a házukat találat érte. 1945-ben érettségizett volna, de 1944-ben a háborús helyzet miatt be­fejeződött az iskola, és a fiatal diákot elvitték katonának. Frontharcos lett, éles helyzetekben vett részt beveté­seken. Megjárta a szovjet fogságot is, ahol szénbányában dolgoztatták. Vérhassal, gennyes sebekkel, lesová­nyodva került haza. Túlélte a nehéz időket, és ezt üzenetként értelmezte: valaki számít rá. Gyermekkorában különleges él­ményben - saját megfogalmazása szerint látomásban - volt része. Egy alkalommal megjelent neki Jézus, és azt mondta: „Ma nekem fogsz mi­­nistrálni." Papi hivatását ehhez az él­ményhez köti. Szerető családjában megalapozott, majd a tatai piaristák­nál tovább bontakozó hitét a szív hi­tének nevezi. „Csupa lendület, de gyermeki hit volt." A fogságban né­hány társával abban reménykedett, hogy legyőzhető az ateizmus. „Arra vállalkoztunk, hogy megtérítjük a Szovjetuniót. Kedves, játszi dolgaink voltak. Kitettük a mellünkre a ke­resztet, hangosan imádkoztunk. Egy villanás a lélek mélységeiből, mintha az Úr éppen az engem leckéztető el­vadult ember arcából mosolygott volna rám. Végezd a dolgodat, bíz­zál bennem. Az én szeretetem min­denkit képes megváltoztatni és meg­menteni." Ez a megtapasztalás ké­szítette elő a jövőjét, és ma azt vallja, a fogságot nem cserélné fel semmi­vel, olyan sokat adott számára a vi­lág értelmezéséhez. Az orosz fogságból hazatérve ott folytatta, ahol abbahagyta. Vissza­ment Tatára a piaristákhoz, a gimná­ziumba. 1946-ban leérettségizett, és jelentkezett a rendbe. Hétévi teológi­ai tanulmányok után 1952-ben szen­telték pappá. „Jött a boldogság, gye­rünk! Adj nekem lelkeket, Uram­­ ezzel a jelszóval indultam." Papi életpályája Alsó-Krisztinavárosban kezdődött, majd 1957-től sorozatos áthelyezésekkel folytatódott. Város­major, Ásványráró, Kassai tér, Szé­­csény, Rimóc, Benczúrfalva, Csol­­nok, Dunakiliti, Nagymaros, Béke tér. „Oda mész, ahova nem akartál - ez jellemezte az életemet." Belakta az országot nyugattól keletig, s vis­­­szatekintve úgy látja, rengeteg érték­kel gyarapodott, miközben megis­merte a kis falvakban és a városok­ban élő embereket. Tevékenysége miatt a politika célpontjává vált, egymást követték az idézések, a ki­hallgatások, sok megaláztatásban volt része. A lelkekért való küzde­lem, a buzgóság azonban „tényeket és bizonyosságot" hozott számára. Az üldöztetést természetfeletti jel­ként élte meg, „abból értettem meg, hogy itt nagy dologról van szó, nem lehet meghátrálni". 1976-ban került mai állomás­helyére, az ecseri úti Szent Kereszt­­plébániára. Itt adatott meg számára az állandóság: negyven éve építi a közösséget, látogatja a kórházakban a betegeket, ma is bejár az iskolákba tanítani, szervezi az egerszalóki ifjú­sági találkozót, és részt vesz a nagy­marosin. Az élettörténet látható eseményei mögött a hitért folytatott küzdelem láthatatlan története búvik meg. „Az ember, ahogy felnő, érzi, hogy racio­nális hitre van szüksége, értelmes meghajolásra. Legyen ott Isten a megismerés révén az értelmemben, legyen ott az akaratomban mint len­dület, és a szívemben mint kiáradni vágyó szeretet." Küldetéséről így vall: „Istennek mindenkiről megvan a gyönyörű álma. Rólam is. Arra hí­vott meg, hogy nagy értékeket jele­nítsek meg a világban. A Szentlélek ihletésére bontakoznak ki ezek az eszmék, s az én feladatom, hogy al­kalmassá tegyem magam útmutatá­sának meghallására. Rengeteg dolog kísérti az embert, hogy elkopjon. A lélek három dimenziója, az értelem, az érzelem és az akarat állandó akti­vizálására van szükség." Kerényi Lajos atya körül gazdag közösségi élet bontakozott ki: a Szent Kereszt-plébánián van baba-mama és barangoló klub, Cursillo, rózsafü­­zér-társulat, örömtérna és énekkar, s közösséget alkotnak a családok, az ifjúság és a ministránsok is. Meg­szervezték a napi szentségimádást, van bibliai exegézis, pszichológiai tanácsadás, kézimunkakör, valamint takarítók, virágdíszítők és vasalók köre. Lajos atya fáradhatatlan, hetente jár focizni, szereti a mozgást a jó le­vegőn. „A pályán igyekszem elöl lenni, hogy ne kelljen annyit sza­ladni. Jönnek a jó passzok, én meg rugdosom a gólokat." De örömmel nézi is a focit, ha teheti, szurkol kedvenc csapatainak, a Ferenc­városnak és a Real Madridnak. A másik hobbija a horgászat: „Szere­tem hallgatni a békák kuruttyolá­­sát, a madarak énekét." Lajos atyának szüksége is van a feltöltődésre, hiszen hosszú órákat tölt a betegágyak mellett: hatvanöt éve jár a kórházakba, az onkológiá­ra, különös hivatása van a betegek­hez. Vallja, „a betegség nagy kegye­lem. A Jóisten nem akart betegséget, ha ha van, azt kegyelemmé fordítja. A beteg ember is vágyakozik, s aki a szeretetről, a szépről, a művészetről, a jóról és a végtelenről beszél hozzá, azt rögtön elfogadja. Krisztus választ ad ebben az élethelyzetben is. Az élet célját és értelmét Krisztusból tu­dom megérteni. A betegség rengeteg szenvedéssel és küzdelemmel jár, de lankadni és feladni nem szabad. A végső győzelem Jézusé. Én bizakodó vagyok." Trauttwein Éva Fotó: Merényi Zita Villanófényben Kerényi Lajos Mindig menni kell tovább (Folytatás az 1. oldalról.) Katolikus oldalon - többek között Johannes Cochlaus (1479-1552) hatására - Luther­ben az eretnekek fejedelmét látták. Ignaz von Döllinger (1799-1890) szerint Luther az erkölcs összeomlásáig vezette a kereszténységet. Olyan vélemény is kiala­kult, mely szerint Luther azért találta ki a megigazulásról szóló tanítást, hogy kicsapon­gó életét igazolhassa. Más be­teges aggodalmaskodásával magyarázta a reformátor gon­dolkodását. A Luther-kép ala­kulásában Joseph Lortz (1887- 1975) egyháztörténész mun­kássága hozott változást. Ő úgy látta, hogy Luthert lelkiismerete és mély vallásos­sága vezette, az egyházszaka­dásért pedig a korabeli Egy­ház tehető felelőssé. Luther „egy olyan katolicizmussal akart leszámolni, amely nem is volt katolikus". Erwin Iserloh (1915-1996) kimutatta, hogy a reformátor nem szögezte ki tételeit a templom kapujára, a tudta nélkül nyomtatták ki és ter­jesztették azokat. „Hogyan találok kegyelmet Istennél?" - ez a kérdés nyo­masztotta Luthert, melyre Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelében találta meg a vá­laszt: „Az igaz a hitből él" (Róm 1,17). A hit nem cseleke­det, hanem az ember Isten előtti létmódja. Luther szerint a római Egyház azért vétkezik az evangélium ellen, mert jó cselekedeteket követel az em­bertől. A tridenti zsinat során az Egyház tisztázta, hogy az üdvösség nem az ember érde­mén múlik, hanem Isten aján­déka. A zsinati atyák ugyan­akkor úgy látták, hogy a sola fide (egyedül a hit által) elve csökkenti az ember méltósá­gát, az evangélikusok pedig azt vélelmezték, hogy a zsinat túlértékeli a jó cselekedetek je­lentőségét. A müncheni professzor hangsúlyozta: „Luther szerint a hit a jó cselekedetekben nyil­vánul meg, a sola fide elv ma­gában foglalja a tetteket is." A vita ugyanakkor elsősorban az eltérő hitfogalmon alapult. A megigazulásról szóló taní­tás azt jelenti, hogy mindaz, ami a legfontosabb számunk­ra, nem a mi teljesítményünk­től függ. Lukács László piarista szerze­tes, a Vigília folyóirat főszer­kesztője A katolikus Luther-kép változása napjainkban címmel tartott előadást. Rámutatott: az elmúlt fél évszázadban a katoli­kus-evangélikus párbeszéd a kétoldalú hivatalos egyházi megnyilatkozások, a dialógus­bizottságok és az egyes teoló­gusok kutatásainak síkján folyt. A közeledési folyamat fontos állomását jelentette a II. vatiká­ni zsinat, a Confessio Augus­tana (ágostai hitvallás, a legfonto­sabb lutheri hittételek összefoglalá­sa - a szerk.) elismerésére irá­nyuló lépések, illetve a Közös nyilatkozat a megigazulás tanítá­sáról című dokumentum. Ugyanakkor maradtak még tisztázandó kérdések. Az úrva­csorával kapcsolatban Krisztus valóságos jelenlétéről és a szentmise áldozati jellegéről fo­lyik a disputa. A püspöki hiva­tal kérdésében egyelőre meg­oldhatatlannak látszó vitapont a successio apostolica (apostoli utódlás), ahogyan a péteri szol­gálat értelmezése is eltérő. A hivatalos egyházi meg­nyilatkozások szintjén nem történt külön említés Luther­ről. II. János Pál pápa nagyra értékelte a reformátor mélysé­ges vallásosságát. XVI. Bene­dek pápa az erfurti ágostonos kolostorban tett látogatásakor elmondta, hogy Luther szen­vedélyes istenkeresése rá is nagy hatást tett. Ferenc pápa több alkalommal Krisztus hű­séges tanújának nevezte Lu­thert. Az egységtörekvés jövő­jéről szólva Lukács László megjegyezte, sok teológus szerint az egység csak a végső beteljesedésben válhat való­sággá. Ám ez nem feltétlenül pesszimista megközelítés, hi­szen az eszkazon bizonyos érte­lemben már elkezdődött. Ahogyan azt XVI. Benedek pápa megfogalmazta: „Ha út­ban vagyunk Krisztushoz, ak­kor útban vagyunk az egység­hez is." Török Csaba egyetemi tanár a hagyomány evangélikus és katolikus jelentőségéről tartott előadást. Kiemelte: a skolasz­tika megközelítése szerint a Szentírás a hit terén elégséges, a hagyomány a szertartásokra és az egyházfegyelem kérdé­seire vonatkozik. Luther sze­rint is a Szentírás az egyházi gyakorlat mércéje. Később a protestáns sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elvével szembe került a katolikus ha­gyományfelfogás, melynek legszélső formája a barokk te­ológia két forrás-­­ Szentírás- és szenthagyomány- - elméle­te volt. A katolikus Egyház­ban Szűz Mária mennybevé­telének dogmájával kapcsolat­ban merült fel: vajon e tanítás csak a hagyományból eredez­tethető? A dogma kifejtése je­lentette a választ: a Szentírás­ból indult ki. Protestáns részről a Faith and Order Commission (az Egyházak Világtanácsának egyik bizottsága - a szerk.) montreali világkonferenciáján megfogalmazott dokumen­tum (írás, Hagyomány és ha­gyományok) szerint létezik Ha­gyomány, mely Krisztusra vezethető vissza, és léteznek hagyományok, melyek in­kább emberi szokások, alak­zatok. A II. vatikáni zsinat Dei verbum kezdetű doku­mentumának 8. pontja hason­lóképpen szól a Szent Hagyo­mányról. A Lutheránus Vi­lágszövetséggel együtt meg­fogalmazott Az evangélium és az egyház című 1972-es jelen­tés úgy fogalmaz, hogy az egyházi hagyományoknak nyitottaknak kell lenniük a Szentírásra. Következtetésül elmondhatjuk, hogy a Hagyo­mány „norma normata", a Szentírás „norma non norma­ta". Az ökumenikus párbeszéd során három közeledési pontra lelhetünk: Egyfelől a Szentírás és a Hagyomány egyaránt Is­tennek Jézus Krisztusban be­teljesült önközlését közvetíti. Másrészt a Szentírás írott meg­testesülése a Hagyománynak. Harmadszor pedig az apostoli Hagyomány nem azonos az egyházi hagyományokkal. Fabiny Tamás evangélikus püspök előadásában a keresz­ténység nyilvános képvisele­téről beszélt. Utalt arra, hogy a legenda szerint Luther ki­lencvenöt tételét október 31- én függesztette ki. Nem vélet­lenül, hiszen üzenete minden­szentek napján sok emberhez eljuthatott. A tételeket nem a templomkapu belső oldalára helyezte el, mert a társadalmi nyilvánossághoz akart fordul­ni, hiszen a teológiai és a gaz­dasági korrupció jelensége az egyházi és a világi nyilvános­ságra is tartozott. Pontjai rö­vid időn belül nyomtatott for­mában is megjelentek, így még szélesebb körhöz jutottak el. Üzenetének továbbadásá­hoz a művészetet - például az egyházi énekeket, a festészetet (Lucas Cranach) - is segítségül hívta. Luther számára a nyil­vánosság ugyanakkor védel­met is jelentett. Az isteni nyelvet le kell for­dítani az ember nyelvére - mutatott rá Fabiny Tamás, hozzátéve: erről tanúskodik a Szentírás is. A próféták és az apostolok először szóban, majd írásban adták tovább az üzenetet. Jézus is igyekezett a legnagyobb nyilvánossághoz szólni. Felment a hegyre, mert ott jól látták, a víz mellett pe­dig jól hallották a hangját. Ma a médián keresztül rendkívül sok embert lehet elérni, de erre a feladatra a média munkatár­sainak és az egyháziaknak is fel kell készülniük. Korunkban az egyházi kommunikációra sok szempontból igyekszik hatni a politika. Az evangéli­kus püspök szerint Európa ke­leti felét a politikai keresztény­ség veszélye fenyegeti, míg Nyugat-Európát egy sajátos, szekularizált keresztény kom­munikáció jellemzi. Az utóbbi felfogást így lehet a legjobban megfogalmazni: „Egy harag nélküli Isten a bűn nélküli em­bereket bevitte az ígéret nélkü­li országába egy kereszt nélkü­li Krisztus szolgálata által." A konferencia két szocioló­giai előadással és műhelyfog­lalkozásokkal ért véget. Baranyai Béla Útban az egység felé A reformációról tartottak ökumenikus konferenciát Pécsett Peter Neuner, müncheni dogmatika­professzor: „Luther szerint a hit a jó cselekedetekben nyilvánul meg,­­ a sola Fide elv­­ magában foglalja a tetteket is.” A REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDUlAJA ALKAMMÁBÓL KERESZTÉNY SZABADSÁG ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS KOM­I KI­NCS­A A Pfí’SI PÜSPÖKI HIt TUDOMÁNYI FŐISKOLÁN 2017. ÁPRIl­Is 25., IT 13 H 7625 PÉCS HUNYADI J. I­ II. / r­e­f­o

Next