Új Ember, 2019 (75. évfolyam, 1/3672-52/3723. szám)
2019-11-17 / 46. (3717.) szám
10 Közlemények, apróhirdetések (TEL.: 317-3933/173; ujember.hu/aprohirdetes-feladasa) 2019. november 17. Egyházi zenei rovatunkat Mértékadó című kulturális mellékletünkben olvashatják. IMAÓRÁK Ökumenikus találkozó. Minden hónap harmadik vasárnapján 17.30-kor ökumenikus találkozóra, istentiszteletre és előadásra várjuk az érdeklődőket a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.), a földszinti tanácsteremben, az Egyház egységéért egész évben. Szeretettel várjuk a korábbi farkasréti híveket, a volt KÖT, a Fokoláre, az Ökumenikus Lelkészkonferencia, valamint az IEF régi és új tagjait, érdeklődő barátait is. Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend Gyertek, és imádjuk őt, hogy az egész város megszentelődjön! Irgalmasság vasárnapján, 2018. április 8-án 12 órakor kezdődött meg az örökimádás a gazdagréti Szent Angyalok-templom Szent Pio-kápolnájában (1112 Bp., Gazdagréti út 14.). Gyertek, vegyetek részt - akár többen összeállva -, és vállaljatok el egyegy éjszakát vagy a hétvégékből egy-egy órát, napszakot! Jelentkezni lehet: http://szentangyalok.hu/ site/orokimadas. medgyesi.zsuzsa.60@gmail.com: 06/30-941-5307,06/70-515-5696 Ismét a Szűzanyához fordulunk. Az óbudai főplébánia-templomban (Bp. III., Lajos u. 168.) a gyermeket óhajtó és váró, valamint beteg gyermeket nevelő családokért imádkoznak minden hónap második vasárnapján 18 órakor. Minden hónap 13-án engesztelés Sümegen, a ferences kegytemplomban. Az engesztelés 12-én 17.30-kor vesperással, majd szentmisével kezdődik. 21 órakor szentmise a régi rítus szerint, körmenet, majd virrasztás reggelig. 13-án 7.30-kor reggeli dicséret, majd 8 és 10 órakor szentmise, 9 órakor keresztút. Az áldozati rózsafüzér imádsággal engesztelik nemzetünk bűneiért a sokszor megbántott Szentháromságot minden kedden 14 órakor a Szent Imre-kápolnában (Bp. XI., Bartók Béla út 19.). Elváltakért és egyedülállókért mutatnak be szentmisét minden hónap első keddjén 18 órakor a Szent Mihály-templomban (Budapest V. kerület, Váci u. 47/b). A szentmisét tematikus csoportfoglalkozás és beszélgetés követi a közeli Szent Kinga Közösségi Otthonban (Budapest V. kerület, Egyetem tér 5.). Évindító nagy szentföldi zarándokút 2020. február 5-13. (9 nap/8 éj) Lelkivezető: Ft. Dr. Székely János püspök Papoknak kedvezménnyel! Jézus nyomán, további 2020-as szentföldi útjaink! 2020. február 24- március 1. (7 nap/6 éj) Lelkivezetők: Böke Péter és Pap László atyák 2020. március 16-23. (8 nap/7 éj) Lelkivezető: Oláh Dénes atya 2020. március 27-31. (5 nap/4 éj) Lelkivezető: Veres Stellán atya Előkészítés alatt, hamarosan honlapunkon: 2020. március 1-8. 2020. április 29 - május 4. 2020. szeptember 1-8. 2020. október 18-25. 2020. november 10-16. 2020. november 17-24. www.miSsziotours.hu ♦36 20 S6S 3256 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 2. ADVENTI KÖRKÉP-ZAKOPANE, KRAKKÓ, KASSA 2019. december 6-8. (3 nap/2 éj) Részvételi díj: 35 100 Ft/fő-től Lelkivezető: Varga László atya ADVENT MÁRIACELLBEN 2019. december 14. (szombat) Részvételi díj: 12 900 Ft/fő-től Zarándoklatvezető: Kuzmányi István diakónus ZARÁNDOKLAT FATIMÁBA 2020. március 23-27. Lelkivezető: Pacsai János atya Részvételi díj: 139 900 Ft-fő-től Közeleg a karácsonyi Lepje meg szüleit, nagyszüleit, hozzátartozóit, üzletfeleit egy lelki feltöltődést adó, élményt nyújtó zarándokúttal! Ajándékozzon Misszió Tours utazási utalványt az ünnepekre, születésnapra, házassági évfordulóra! www. missziotours.huTel.: +3620 565 3258 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 2, Kiadja a Magyar Kurír Terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág, előfizethető a kiadónál, F KATOLIKUS HETILAP a postán és a Digitalstandon Nyomás: Pharma Press Kft. • Ügyvezető: Fabók Dávid ISSN 6133-1205 KÉZIRATOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA. LAPZÁRTA: 2019. NOVEMBER 11. Főszerkesztő és felelős kiadó: Kuzmányi István Vezető szerkesztő: Baranyai Béla • Lapszerkesztő: Körössy László Szerkesztőség: Agonás Szonja, Benke Zsuzsa, Bodnár Dániel, Bókay László, Borsodi Henrietta, Fábián Attila, Gátas Judit, Kiss Péter, Lambert Attila, Merényi Zita, Mészáros Ákos, Pallós Tamás, Szalontai Anikó, Székács István, Thullner Zsuzsanna, Trauttwein Éva, Verestói Nárcisz Olvasószerkesztő: Koditek Bernadett Korrektor: Mester Zsolt • Tördelés: Bukovszki Antal Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. Postacím: 1406 Budapest, Pf.: 100 • Tel.: +36/1-317-3933 www.ujember.hu • e-mail: ujember@ujember.hu Keddenként 16 és 17 óra között Szeretetláng imaórát tartanak a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom (Budapest V. kerület, Március 15. tér) altemplomában, az állandó szentségimádás keretében. Kútvölgyi Szűz Mária-engesztelőkápolna: engesztelő virrasztás hazánk lelki megújulásáért minden csütörtökön 20 órától pénteken 5 óráig az Oltáriszentség előtt. 22 órakor szentmise. Szent István-bazilika: Virrasztás hazánkért minden csütörtökön 20 órától pénteken 5 óráig a budapesti bazilika Szent II. János Pál-kápolnájában, az Oltáriszentség előtt. 9 órakor szentmise. Kérjük, hogy mindazok, akik személyesen nem tudnak megjelenni, egyénileg vagy közösségben kapcsolódjanak be a virrasztásba. Belvárosi Szent Anna-templom (Bp. V. Szervita tér 6.): Minden csütörtökön 16 órakor ünnepélyes szentségkitétel és szentségimádás. 17 órakor szentségi áldás. A szentmise 17.15-kor kezdődik. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt szentségimádásra csütörtökönként 22 órára a Sziklatemplomba. Imádkozzunk hazánkért, papi hivatásokért, a magyar művészet megújhodásáért! Minden hónap harmadik csütörtöki napján 18 órától hazánkért engesztelünk az Oltáriszentség jelenlétében. Az engesztelés 17 órakor szentmisével kezdődik a Szent Imre-kápolnában (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 19.). A szentmisét Orbán Mihály atya mutatja be, aki részt vesz a szentségimádáson is. Engesztelés, könyörgés Isten irgalmáért, nemzetünk és a világ bűneinek bocsánatáért minden hónap utolsó csütörtökjén Kemenes Gábor vezetésével a Szent Imre-templomban (Budapest XI., Villányi út 25.). 20 órakor rózsafüzér, 21 órakor szentmise. Minden hónap első csütörtökjét követő pénteken, 17.30-kor az öröm útját járják a Szent Imre-kápolnában (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 19.). Az öröm útja (fény útja) jámborsági gyakorlatot Urunk feltámadásától Krisztus Király ünnepéig végezzük. Az adventi út jámborsági gyakorlatot Krisztus Király ünnepétől hamvazószerdáig, a keresztutat hamvazószerdától Urunk feltámadásáig végezzük ugyanitt. Minden pénteken 11 órától 12 óráig az irgalmasság rózsafüzér imájával könyörgünk bűneink bocsánatáért a budapesti Szent Annatemplomban (Bp. V., Szervita tér 6.). Árpád-házi Szent Erzsébet-templom (Budapest VII., Rózsák tere 8.): Minden pénteken 7.30-tól 18 óráig szentségimádást, 15-16 óráig pedig irgalmasságengesztelést tartanak. Utána gyónási lehetőség. Irgalmasság imaprogram minden pénteken a vecsési Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-plébániatemplomban (Irgalmas Jézus Plébánia, 2220 Vecsés, Erzsébet tér 2.). 14.30-tól szentségimádás, 15 órától irgalmasság órája, 15.30-tól szentmise. Jöjjön el hozzánk! Imádkozzunk együtt a hírek szerint az egyik legszebb hazai Irgalmas Jézus-kép másolatával díszített oltárnál! Bűnbánati virrasztás taizéi énekekkel minden hónap első péntekén 19-21 óra között a Jézus Szívetemplomban (Budapest Vill., Mária utca 25.). Ezeken a napokon az Egyház különösen is megemlékezik Isten bűnbocsátó irgalmáról; az esti imaórán a kereszt előtt hódolat az Úrnak a bűnbánat jegyében. Lehetőség van szentgyónásra is. A Szűzanya kérésének megfelelően minden hónap első szombatján és 13-án 9 órakor engesztelő szentmisét és imaórát tartanak a Szent István-bazilika II. János Pál-kápolnájában. A szentmisét lazarista atya mutatja be. MEGHÍVÓ November 24-én, vasárnap imadélutánt tartunk a rák gyógyszeréért, megtérésekért és gyógyulásokért. A helyszín a fővárosi Nepomuki Szent Jánostemplom (Budapest XVII. kerület, Péczeli út 229.). Az alkalom 15 órakor kezdődik imákkal, dicsőítéssel, keresztúttal és szentségimádással. A szentmisét 18 órakor Galambossy Endre plébános mutatja be, és a szertartáson a betegek kenetét is kiszolgáltatja. Nagy szükség van az együttes engesztelésre, hogy mielőbb megkapjuk a kért kegyelmeket. Gyere el te is, és éljük át együtt az istenszeretet gyógyító ajándékát. Boldog Charles de Foucauld ünnepén, december 1-jén szeretettel hívunk minden érdeklődőt és Károly testvér tisztelőit az Örökimádás-templomba (1094 Budapest, Üllői út 77.), a 14-től 18 óráig tartandó megemlékezésre, tanúságtételekre, szentségimádásra, majd a 18 órai szentmisére. Szeretettel: Jézus Kistestvérei és a Názáret közösség LELKIGYAKORLATOK Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház: December 19-én 18 órától 22-én 13 óráig karácsonyi lelkigyakorlat Kercza Asztak ferences atyával. T: 06/26-383- 212,06/30-466-0749 „Ne félj, nem ítéllek el!” mottóval 2019. november 14-17. között Máriabesnyőn lelkigyakorlatos hétvégét tartunk a magzatvesztők részére. Hívjuk az abortusz, vetélés, lombikos babavesztés stb. fájdalmát hordozó édesanyákat, édesapákat vagy a más módon érintetteket. Szeretettel várjuk azokat is, akik még nem találkoztak Isten szeretetével vagy eltávolodtak tőle. Vezeti: K. Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó, Kovács Ferenc áll. diakónus. Elérhetőségünk: nefeijnemiteilekel@gmail.com „Szüntelen születésben” - Karácsonyi előkészítő lelkigyakorlat ú születni vágyó papoknak, szerzeteseknek és világiaknak Mátraverebély- Szentkúton. Időpont: 2019. december 27. Tartja: Zatykó László ferences atya. A szállás díja: egyszemélyes, fürdőszobás szobákban, teljes ellátással 9000 Ft/fő. Jelentkezés: 06/32-418-029 Veszteséggel élünk, de a remény fényében járunk címmel lelkinapokat tartunk a Szív Lelkiségi Központban. (Cím: 2022 Tahi, Villasor 7-9.1:06/26- 387-162.) Szeretettel hívunk és várunk elcsendesedésre mindenkit, akit megszomorít a gyász, akár nemrégiben, akár korábban érte életében bármilyen veszteség. Időpont: 2020. április 17., péntek 14 órától 19., vasárnap 14 óráig. Elhelyezés: egyágyas szobákban, napi háromszori étkezéssel. Költség: körülbelül 14 500 Ft/fő. Programvezető: Tegzes Katalin s. a. nővér. A férőhelyek száma meghatározott. Személyes holmiján kívül hozzon magával törülközőt. Jelezze, ha diétás étkezést kér. Jelentkezni Tegzes Katalin s. a. nővérnél lehet a 06/30-462-9272 vagy Vigrassyné An/Aáná/ a 06/20-571-1696 telefonszámon. A lelkiségi központ megközelíthető a Tahiba közlekedő Volánbusszal (Hídfő megállóhely, a Bartók Béla úton felfelé). KONFERENCIA A Keresztény-Zsidó Tanács egyik célkitűzése, hogy hozzájáruljon a keresztény-zsidó párbeszéd ápolásához, egymás értékeinek jobb megismeréséhez, s ezáltal a társadalmi béke erősítését szolgálja. E cél előmozdítására a tanács Minden forrásom belőled fakad címmel konferenciát szervez, melyre szeretettel várja a teológia, a vallások, a filozófia, a történelem és a szociológia iránt érdeklődő egyetemistákat, a fiatalokat, az egyházak képviselőit, a lelkészeket, a hitoktatókat és minden jóakaratú embert, akinek fontos az egység és a béke. A konferencia házigazdája Székely János püspök. A tanácskozást 2019. november 14-én 14 órától tartják a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. HALÁLOZÁS Buzgó imáiba ajánljuk Mézes Anna Teréz nővérnek, a Szent Vince Szeretet Leányai Társulata tagjának lelkét, aki életének 79. évében és szent hivatásának 30. évében, 2019. október 29-én az örök hazába költözött. Elhunyt nővérünket 2019. november 8-án 13 órakor helyeztük örök nyugalomra a budapest-rákoskeresztúri köztemetőben. Lelki üdvéért az engesztelő szentmiseáldozatot ugyanezen a napon ajánlottuk fel társulatunk Ménesi úti kápolnájában. Buzgó imáiba ajánljuk Kóródi Piroska Klotild nővérnek, a Szent Vince Szeretet Leányai Társulata tagjának lelkét, aki életének 96. évében és szent hivatásának 73. évében, 2019. október 25-én az örök hazába költözött. Elhunyt nővérünket 2019. november 8- án, 13 órakor helyeztük örök nyugalomra a budapestrákoskeresztúri köztemetőben. Lelki üdvéért az engesztelő szentmiseáldozatot ugyanezen a napon ajánlottuk fel társulatunk Ménesi úti kápolnájában. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özvegy Ács Kálmánná született Konta Katalin Amália életének 96. évében, mégis váratlanul, 2019. október 16-án, otthonában, rövid szenvedés után, a szentségekkel megerősítve csendben örökre elaludt. Végső búcsúztatása 2019. november 15-én volt a Szent Gellért Plébánia urnatemetőjében (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 149., altemplom, B 27/3 urnasor). Lelki üdvéért, békéjéért a gyászmisét november 24-én, 18 órakor, Krisztus király vasárnapján tartják a Rózsafüzér Királynéja domonkos templomban (Budapest XIV. kerület, Thököly út 58.). Családjának szentelt áldozatos élete és jólelkű, derűs egyénisége emlékét megőrizzük. A gyászoló család. Cím: Horváthné Ács Katalin, 1143 Budapest, Ilka u. 43. E-mail: acs.kato@btk.mta.hu A BUDAPEST-KELENFÖLDI SZENT GELLÉRT PLÉBÁNIA EGYHÁZI FENNTARTÁSÚ URNATEMETŐJÉBEN URNAFÜLKÉK MEGVÁLTÁSÁT, valamint ZÁRTSZÓRÁSOS TEMETÉS LEHETŐSÉGÉT KÍNÁLJA. Temetőnk minden nap 8 -18 óráig látogatható. Urnairoda nyitvatartási ideje Hétfő - péntek, 10 -16.30 óráig. Telefon: 1/203-8912 Plébániairoda nyitvatartási ideje Hétfőtől péntekig: 10 -11.30 és 13.00 - 16.30. Tel./fax: 1/203-8915 Templomunk miserendje Vasárnap: 8.00,9.00,11.00 és 18.00 Hétköznap: 7.00 és 17.00. Szombaton 7.00,18.00 Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 149. Internet: http://szentgellert.plebania.hu E-mail: szentgel@hu.internet.net SZENTFÖLDI ZARÁNDOKLAT A NAGYBÖJTBEN Lelkivezető: Bajnai litván atya 2020. március 24-30. (7 nap) • 269.900 Ft/fő SZENT BERNADETT NYOMÁBAN REPÜLŐVEL ZARÁNDOKLAT LOURDES-BA ÉS NEVERS-BE Lelkivezetö: Tóth J. Miklós atya 2020. május 6-10. (5 nap) • 199.900 Ft/fő ASSISI SZENT FERENC NYOMÁBAN Lelkivezető: Kercza Asztrik ferences atya 2020. június 17-21. (5 nap) - 99.900 Ft/fő ZARÁNDOKLAT A KARNEVÁLI HANGULATÚ VELENCÉBE 2020. február 21-23. (3 nap) - 59.900 Ft/fő TAVASZI ZARÁNDOKLAT MÁRIACELLBE 2020. április 3-5. (3 nap) • 36.900 Ft/fő HÚSVÉT MEDJUGORJÉBAN 2020. április 9-13. (5 nap) - 69.900 Ft/fő ZARÁNDOKLAT A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚBA 2020. május 29 - június 1. (4 nap) • 59.900 Ft/fő ZARÁNDOKLAT ALTÖTTINGBE 2020. június 26-28. (3 nap) - 59.900 Ft/fő ^ VIA SACRAT zarándok utazási Iroda www.viasacra.hu +36 20 500 5050 ADÁSVÉTEL GYŰJTŐ VÁSÁROLNA bélyeggyűjteményt és régi postai képes levelezőlapokat. T.: 06/20-522-5690, 06/1-3228-439 ANTIKVITÁS /RÉGISÉG EGYKORI PIARISTA diák antikvitása festményt, régiséget vásárol. Üzlet: Bp. VII., Dózsa Gy. u. 44.1:06/1-321-7000,06/20- 980-7570; www.visnyei.hu ÁLLÁS XI. KERÜLETI KATOLIKUS ÓVODA óvodapedagógust keres. T.: 06/1-208-4030______________________________ EGYETEMET VÉGZETT, 65 éves, református lelkipásztornő végzettségének megfelelő állást keres Budapesten. Lelkigondozás, templomi helyettesítő szolgálat adminisztratív munkakörben, felekezetre való tekintet nélkül. I: 06/30-549-9968 MAGÁNSZÁLLÁS ÜZEMELTETÉSÉHEZ munkatársat keresek. www.szegedimaganszallas.hu 1:06-30/218-9565 TÁRSKERESŐM LELKI TÁRSAT, séta- és utazótársat keresek 65-70 év körüli, magas férfi személyében. 172 cm magas, hasonló korú, jó külsejű hölgy vagyok. Minden megoldás érdekel. A leveleket „Őszirózsa" jeligére kérem a kiadóba. SZOLGÁLTATÁS ÜVEGFESTÉS 40 éves gyakorlattal! Vállaljuk festett, ólmozott templomablakok készítését és restaurálását (szakmai ajánlással, referenciákkal). Tóth Erzsébet, 1:06/20-438-5993, Tárnics Bt., www.uvegfestes-stainedglass.hu_________________ FOGSOROK, hidak készítése, javítása, szükség esetén háznál is. 1:06/1-213-5726____________________________ QUASI-MODO KFT. Padfűtés (svájci fűtőfóliával), harangvillamosítás, toronyóra-felújítás és -kiépítés, programórák, hangosítás, dallamjáték, énekszámkijelző. Honlap: quasi-modo.hu; e-mail: kapcsolat@quasi-modo.hu; t.: 06/30-940-8223, Sárdi György. Könyvesbolt: 06/1-266-0845; konyvesbolt@ujember.hu Médiaajánlat kérhető: 06/1-317-3933; hirdetes@ujember.hu Közlemények, gyászjelentések, apróhirdetések feladása: +36/1-317-3933; aprohirdetes@ujember.hu; http://ujember.hu/aprohirdetes-feladasa/ Előfizetés, terjesztés: +36/1-235-0484; +36/1-633-3790; +36/1-633-3132; terjesztes@ujember.hu Előfizetés megrendeléséhez kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fenti elérhetőségek valamelyikén. Egyéni egypéldányos előfizetés belföldről negyedévre: 4 050 Ft, fél évre: 8 100 Ft, egy évre: 16 200 Ft. Magyar Kurír 10700732-68366180-51100005 (CIB Bank). Előfizetés külföldről egy évre: 200 EUR vagy 275 USD. Magyar Kurír IBAN HU 24 10700732-68366180-51100005 CIB Bank Zrt. (H-1027 Budapest, Medve u. 4-14.) SWIFT kód: CIBHHUHB