Új Ember, 2022 (78. évfolyam, 1-52. szám)
2022-08-14 / 33. szám
2 Ufimset* Egyház 2022. augusztus 14. A hitet a nagymamák „tájszólásában" kell átadni Interjú Ferenc pápával Július 29-én indult vissza a Szentatya Kanadából Rómába egyhetes apostoli útját, „bűnbánati zarándoklatát" lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az alábbiakban a kivonatolt beszélgetés fordítását adjuk közre. Brittany Hobson (The Canadian Press): Jó estét kívánok, Ferenc pápa! Brittany Hobson vagyok a Canadian Presstől. Ön gyakran mondta, hogy világos, őszinte, közvetlen szavakkal kell beszélni. Ön tudja, hogy a kanadai Igazság és Megbékélés Bizottsága a bentlakásos iskolarendszert kulturális népirtásnak nevezte, és ezt a kifejezést egyszerűen népirtásra javították. Azok az emberek, akik ezen a héten hallották az Ön bocsánatkérő szavait, sajnálkoztak azon, hogy nem használta a népirtás kifejezést. Használná ezt a kifejezést, és elismerné, hogy az Egyház tagjai részt vettek ebben a népirtásban? Ferenc pápa: Igaz, nem használtam ezt a szót, mert nem jutott eszembe, de leírtam a népirtást, és bocsánatot kértem, bocsánatot kértem ezért a népirtó munkáért. A következőket is elítéltem: a gyermekek elvételét, a kultúra megváltoztatását, a gondolkodásmód megváltoztatását, a hagyományok megváltoztatását, egy fajnak, mondjuk így, egy egész kultúrának a megváltoztatását. Igen, ez egy szakszó - népirtás, de nem használtam, mert nem jutott eszembe. De leírtam, mert így igaz, igen, ez népirtás volt. Igen, igen, nyugodjatok meg. Mondd, hogy én azt mondtam, hogy igen, ez népirtás volt. Thank you! Claire Giangraw (Religion News Service): Üdvözlöm, Szentatya, jó estét kívánok! Sok katolikus, de sok teológus is úgy véli, hogy a fogamzásgátlókkal kapcsolatos egyházi tanításban fejlődésre van szükség. Úgy tűnik, hogy az Ön elődje, I. János Pál is úgy gondolta, hogy a teljes tilalmat talán újra kell gondolni. Ön mit gondol erről, más szóval: nyitott-e az ilyen értelemben vett újraértékelésre? Avagy van lehetőség arra, hogy egy pár fontolóra vegye a fogamzásgátló használatát? Ferenc pápa: Értem, ez nagyon időszerű. Tudnotok kell, hogy a dogma, az erkölcs mindig a fejlődés útját járja, de ugyanazon irányban történő fejlődésről van szó. Hogy valami olyasmit használjak, ami világos, azt hiszem, már máskor is mondtam itt, egy erkölcsi kérdés, egy teológiai vagy dogmatikai fejlődés kapcsán, van egy szabály, ami nagyon világos és megvilágító, már máskor is mondtam: ezt Lérins-i Szent Vince fogalmazta meg, az ötödik században, ő francia volt. Azt mondja, hogy az igazi tanítás, hogy előrehaladjon, fejlődjön, nem lehet mozdulatlan, fejlődnie kell: „ut annis consolidetur, dilatetur tempore, sublimetur aetate" [Commonitorium, 23.9: PL 50]. Vagyis az idő múltával erősödik, terjed és szilárdabbá, erősebbé válik, de mindig fejlődve tovább. Ezért a teológusok feladata a kutatás, a teológiai reflexió. Nem lehet teológiát művelni, ha egy „nem" áll előtted. Majd a tanítóhivatal lesz az, aki azt mondja: „Nem, túl messzire mentél, gyere vissza." De a teológiai fejlődésnek nyitottnak kell lennie, erre vannak a teológusok. A tanítóhivatalnak pedig segítenie kell megérteni a határokat. Ami a fogamzásgátlók kérdését illeti, tudom, hogy megjelent egy kiadvány, erről és a házasság más kérdéseiről. Ez egy kongresszusnak a szövegeit tartalmazza: egy kongresszuson mindig vannak előadások, amelyeket aztán megvitatnak maguk között, és javaslatokat tesznek. Világosan kell látnunk, hogy azok, akik ezt a kongresszust tartották, a kötelességüket tették, mert megpróbáltak előrehaladni a tan tekintetében, de egyházi irányban, nem pedig azon kívül, ahogyan azt Lérins-i Szent Vincének ezzel a szabályával mondtam. Aztán majd a tanítóhivatal megmondja: „Igen, ez jó." - „Ez nem jó." De sok mindent megemlíthetünk ezen a téren. Gondoljunk például az atomfegyverekre: ma hivatalosan kijelentettem, hogy az atomfegyverek használata és birtoklása erkölcstelen. Gondoljunk csak a halálbüntetésre: korábban a halálbüntetésre igent mondtak... Most azt mondhatom, hogy közel vagyunk az erkölcstelenséghez [ha halálbüntetést alkalmazunk], mert az erkölcsi tudat, a lelkiismeret jól fejlődött... Hogy egyértelműen fogalmazzak: ha dogma vagy az erkölcs fejlődik, az rendben van, de abban az irányban kell fejlődnie, amelyet Lérins-i Szent Vince három szabálya kijelöl. Azt hiszem, ez nagyon világos: az az Egyház, amely nem fejleszti gondolkodását egyházi irányban, az az Egyház visszafelé halad. És ez a probléma manapság sokaknál, akik „tradicionálisnak" mondják magukat. Nem, ők nem tradicionálisak, ők „visszafelé haladók", ők hátrálnak, gyökerek nélkül. „Mindig is így csináltuk, a múlt században így csináltuk." A „visszafordulás" bűn, mert nem megy előre az Egyházzal. Ezzel szemben a tradíció, a hagyomány - mondta valaki (Jaroslav Pelikan), azt hiszem, mondtam az egyik beszédben -, a hagyomány a holtak élő hite. Ezzel szemben a hagyomány a magukat tradicionalistáknak nevező „hátrafelé haladók"-nál az élők holt hite. A hagyomány pontosan az Egyházban való előrehaladás inspiráló gyökere. És ez mindig függőleges. A „hátrálás" visszafelé haladás, mindig zárt. Fontos, hogy jól megértsük a hagyomány szerepét, amely mindig nyitott, mint a fa gyökerei, és a fa így növekszik... Egy zeneszerzőnek volt egy nagyon szép mondása, Gustav Mahler mondta: a hagyomány ebben az értelemben a jövő biztosítéka, biztosíték, nem múzeumi darab. Ha a hagyományt zártnak fogod fel, az nem a keresztény hagyomány. Mindig a gyökerek nedve visz előre. Előre, előre, előre... Ezért - azért, amit mondasz - gondolkodni kell és tovább kell vinni a hitet és az erkölcsöt, és amíg a gyökereknek, a fa éltető nedvének az irányában halad, addig minden rendben van. Lérins-i Szent Vincének ezzel a három említett szabályával. Phoebe Natanson (ABC News): Elnézést, Szentatya, tudom, hogy sok ilyen kérdést kapott, de szeretném megkérdezni, hogy most, egészségi állapotának nehézségei és minden más miatt nem merült-e fel Önben az a gondolat, hogy talán itt az ideje visszavonulni? Voltak-e olyan problémái, amelyek arra késztették, hogy elgondolkodjon ezen? Voltake olyan nehéz pillanatok, amelyek elgondolkodtatták? Ferenc pápa: Az ajtó nyitva van, ez az egyik normális lehetőség, de a mai napig nem kopogtam ezen az ajtón, nem mondtam: „Bemegyek ebbe a szobába." Nem éreztem úgy, hogy el kellene gondolkodnom ezen a lehetőségen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy holnapután nem kezdek el gondolkodni rajta. Nemde? De most őszintén szólva még nem. Ez az utazás egy kicsit teszt is volt... Igaz, ebben az állapotban nem lehet utazásokat vállalni, talán kicsit változtatni kell a stíluson, csökkenteni, törleszteni a még hátralévő utakkal vállalt adósságot, átrendezni... De majd az Úr megmondja. Az ajtó nyitva áll, ez igaz. Mielőtt viszont elköszönnék, szeretnék beszélni valamiről, ami nagyon fontos számomra. Ez a kanadai utazás nagyon kötődött Szent Anna alakjához. Mondtam néhány dolgot a nőkről, de különösen az idősebbekről, az édesanyákról és a nagymamákról. És hangsúlyoztam egy dolgot, ami egyértelmű: a hitet „tájszólásban" kell átadni, és a tájszólás - világosan elmondtam - anyai, a nagymamák tájszólása. A hitet ebben a női dialektusban kaptuk, és ez nagyon fontos: a nők szerepe a hit átadásában és a hit fejlődésében. Az édesanya vagy a nagymama az, aki megtanít imádkozni, az édesanya vagy a nagymama az, aki elmagyarázza az első dolgokat, amelyeket a gyermek nem ért a hitből. És merem állítani, hogy a hitnek ez a „tájszólásos" átadása a nő feladata. Valaki mondhatja nekem, de teológiailag hogyan magyarázod ezt? Mert, mondanám, aki a hitet továbbadja, az az Egyház, az Egyház pedig nő, az Egyház menyasszony; az Egyház nem férfi, az Egyház nő. És be kell lépnünk az Egyháznak mint nőnek, az Egyháznak mint anyának ebbe a gondolatába, mely fontosabb, mint bármilyen férfiközpontú lelkipásztori fantázia vagy bármilyen macsó hatalom. Az Egyház mater, az Egyház anyasága. Az, ami az Úr Anyjának alakja. Ebben az értelemben fontos hangsúlyozni ennek az anyai dialektusnak a jelentőségét a hit átadásában. Erre például a makkabeusok vértanúságát olvasva jöttem rá (vö. 2 Makk 7): kétszer-háromszor is elhangzik, hogy anyjuk adott nekik bátorságot anyai dialektusban. A hitet dialektusban kell közvetíteni. És ezt a „tájszólást" a nők beszélik. Ez az Egyház nagy öröme, mert az Egyház nő, az Egyház menyasszony. Ezt egyértelműen Szent Annára gondolva akartam elmondani. Köszönöm, köszönöm a türelmeteket! Köszönöm, hogy meghallgattatok, pihenjetek, és jó utat kívánok! Köszönöm! Fordította: Tőzsér Endre SP Fotó: VaticanNews Szabó Ferenc jezsuita szerzetes pap, teológus, költő augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén a budapesti Jézus Szíve-templomban mutatta be gyémántmiséjét. Hatvan éve, 1962- ben napra pontosan ekkor szentelte pappá Brüsszelben Ferdinand Périer SJ kalkuttai érsek. Az ünnepelttel koncelebrált Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek, Varga Lajos váci segédpüspök és a jezsuita szerzetes rendtársai, élükön Vízi Elemér tartományfőnökkel. A szentmise kezdetén Vízi Elemér kifejezte örömét, hogy e jeles napon, Urunk színeváltozásának ünnepén együtt ünnepelhetjük Szabó Feri atyát pappá szentelésének hatvanadik évfordulóján. A hazai jezsuiták provinciálisa emlékeztetett Szabó Ferenc atya kiemelkedő intellektuális szolgálatára, amit a Vatikáni Rádió magyar adásának élén végzett, huszonöt éven keresztül, később pedig a Távlatok főszerkesztőjeként, könyvek, versek szerzőjeként. Hálaadás ez a szentmise mindezekért Istennek. A gyémántmiséjét ünneplő Szabó Ferenc hosszas kórházi kezelését megszakítva mutatta be a szertartást, kerekesszékben. Bár fizikailag gyenge volt, tekintetéből derű sugárzott, mint aki egyetlen pillanatra sem adja fel a gondviselésbe vetett távlatos reményét. Hálát adott a Jóistennek azért a sok-sok kegyelemért, amivel elhalmozta hosszú élete során, hatvan évnyi papságáért, hetven évnyi jezsuita életéért, és arra kérte a megjelenteket, „kedves barátait", hogy ők is tegyék ezt. Egyúttal megköszönte a jelenlévőknek, hogy vele együtt ünnepelnek. „Ti is ajándék vagytok nekem, a barátság Isten legfőbb ajándéka" - mondta, hozzáfűzve: imádkozik azokért, akik hosszú kórházi tartózkodása idején fohászkodtak az Úrhoz a gyógyulásáért, szenvedései enyhítéséért. Az evangélium Máté evangéliumából hangzott el, az Urunk színeváltozását elbeszélő versszak (17,1-9). Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek homíliájában kifejtette: kevesen érik meg a gyémántmisét. Aki ezt eléri, az elmondhatja: sok nehézség, megpróbáltatás volt az életében. „Kedves Feri, magáról a Kálváriáról jöttél ide, a kórházi ágyról, sokféle szenvedéssel a hátad mögött, ami már önmagában nehézzé teszi az emberi életet" - mondta a főpásztor. Hozzátette: mégis gyönyörű ünnephez érkeztünk, Urunk színeváltozásának az ünnepéhez, amelyen az Úr Jézus meg akarta erősíteni a tanítványait közelgő szenvedéseinek elviselésére, és ízelítőt adott nekik az üdvösségből. Az érsek emlékeztetett rá: ez az ünnep még magyar ünnep is, hiszen az 1456- os nándorfehérvári győzelemnek a fogadalmi ünnepe. „Ezen a szép ünnepen mindenki emlékezik, valamiképpen én is emlékezem, hiszen ebből a hatvan évből ötven éve valamilyen formában ismerjük egymást Ferivel" - mondta Bábel Balázs. A kalocsa-kecskeméti érsek felidézte: a hatvanadik születésnapjára Feri atya verset írt hozzá, Repülni születtél címmel: „Álmaimban sokszor repültem..." Repülni nem lehet egy szárnnyal, csak két szárnnyal - fejtegette a főpásztor. Szabó Ferenc életében az egyik szárny a teológia volt, az Isten utáni vágy, az Isten tudománya, és minden, ami ehhez kapcsolódik, így az egyháztörténelem. A másik szárnyhoz tartozik az irodalomtörténet, a költészet, a szellem embereivel való találkozás. Salamonról olvashatjuk a Királyok könyvében, hogy háromezer beszéde volt és ezerötszáz éneke. Mindenről tudott beszélni. Szabó Ferenc is ilyen. Napjainkban nagyon sok ember nem olvas el annyi könyvet, mint amennyit ő írt. A mai katolikus, idősebb és érettebb korú hívő nép pedig mindenekelőtt a rádió hangján keresztül ismerte meg a gyémántmisés Szabó Ferencet. A Vatikáni Rádiónak az a huszonöt esztendő volt a fénykora, amikor ő vezette a magyar adást. Kinyitotta az ablakot a világegyházra, a II. Vatikáni Zsinatra, a teológiai küzdelmekre, és az akkori elnyomott időkben - amikor Magyarországon csak nagyon korlátozott volt az egyházi könyvek kiadása - megtudhattuk ezáltal, hogy mások mit gondolnak a világról, a teológiáról, az irodalomról - mondta Bábel Balázs. „Keresztény Epikurosz vagyok. - szoktad viccesen mondani. Most viszont már azt látjuk, hogy mennyi megpróbáltatásban van részed." Bábel Balázs beszéde végén hozzáfűzte: de a megpróbáltatásokban is mindig éreznünk kell, hogy velünk van az Úr, mi pedig vele akarunk lenni. Bodnár DánielFotó: Thaler Tamás Fiad mellé társul elszegődtem Gyémántmiséjét ünnepelte Szabó Ferenc SJ