Új Ember, 2022 (78. évfolyam, 1-52. szám)

2022-08-14 / 33. szám

2 Ufimset*­­ Egyház 2022. augusztus 14. A hitet a nagymamák „táj­szólásában" kell átadni Interjú Ferenc pápával Július 29-én indult vissza a Szentatya Kanadából Rómá­ba egyhetes apostoli útját, „bűnbánati zarándoklatát" lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdé­seket tegyenek fel neki a repü­lőgépen. Az alábbiakban a ki­vonatolt beszélgetés fordítá­sát adjuk közre. Brittany Hobson (The Canadian Press): Jó estét kívánok, Ferenc pá­pa! Brittany Hobson vagyok a Ca­nadian Presstől. Ön gyakran mond­ta, hogy világos, őszinte, közvetlen szavakkal kell beszélni. Ön tudja, hogy a kanadai Igazság és Megbé­kélés Bizottsága a bentlakásos isko­larendszert kulturális népirtásnak nevezte, és ezt a kifejezést egysze­rűen népirtásra javították. Azok az emberek, akik ezen a héten hallot­ták az Ön bocsánatkérő szavait, saj­nálkoztak azon, hogy nem használ­ta a népirtás kifejezést. Használná ezt a kifejezést, és elismerné, hogy az Egyház tagjai részt vettek ebben a népirtásban? Ferenc pápa: Igaz, nem használ­tam ezt a szót, mert nem jutott eszembe, de leírtam a népirtást, és bocsánatot kértem, bocsánatot kér­tem ezért a népirtó munkáért. A kö­vetkezőket is elítéltem: a gyermekek elvételét, a kultúra megváltoztatását, a gondolkodásmód megváltoztatá­sát, a hagyományok megváltoztatá­sát, egy fajnak, mondjuk így, egy egész kultúrának a megváltoztatását. Igen, ez egy szakszó - népirtás­­, de nem használtam, mert nem jutott eszembe. De leírtam, mert így igaz, igen, ez népirtás volt. Igen, igen, nyugodjatok meg. Mondd, hogy én azt mondtam, hogy igen, ez népirtás volt. Thank you! Claire Giangraw (Religion News Ser­vice): Üdvözlöm, Szentatya, jó estét kívánok! Sok katolikus, de sok teo­lógus is úgy véli, hogy a fogamzás­­gátlókkal kapcsolatos egyházi taní­tásban fejlődésre van szükség. Úgy tűnik, hogy az Ön elődje, I. János Pál is úgy gondolta, hogy a teljes ti­lalmat talán újra kell gondolni. Ön mit gondol erről, más szóval: nyi­­tott-e az ilyen értelemben vett újra­értékelésre? Avagy van lehetőség ar­ra, hogy egy pár fontolóra vegye a fogamzásgátló használatát? Ferenc pápa: Értem, ez nagyon időszerű. Tudnotok kell, hogy a dog­ma, az erkölcs mindig a fejlődés útját járja, de ugyanazon irányban történő fejlődésről van szó. Hogy valami olyasmit használjak, ami világos, azt hiszem, már máskor is mondtam itt, egy erkölcsi kérdés, egy teológiai vagy dogmatikai fejlődés kapcsán, van egy szabály, ami nagyon világos és megvilágító, már máskor is mondtam: ezt Lérins-i Szent Vince fogalmazta meg, az ötödik század­ban, ő francia volt. Azt mondja, hogy az igazi tanítás, hogy előrehaladjon, fejlődjön, nem lehet mozdulatlan, fejlődnie kell: „ut annis consolidetur, dilatetur tempore, sublimetur aeta­­te" [Commonitorium, 23.9: PL 50]. Va­gyis az idő múltával erősödik, terjed és szilárdabbá, erősebbé válik, de mindig fejlődve tovább. Ezért a teo­lógusok feladata a kutatás, a teológi­ai reflexió. Nem lehet teológiát művelni, ha egy „nem" áll előtted. Majd a tanító­­hivatal lesz az, aki azt mondja: „Nem, túl messzire mentél, gyere vissza." De a teológiai fejlődésnek nyitottnak kell lennie, erre vannak a teológusok. A tanítóhivatalnak pe­dig segítenie kell megérteni a hatá­rokat. Ami a fogamzásgátlók kérdését illeti, tudom, hogy megjelent egy ki­advány, erről és a házasság más kér­déseiről. Ez egy kongresszusnak a szövegeit tartalmazza: egy kongres­­­szuson mindig vannak előadások, amelyeket aztán megvitatnak ma­guk között, és javaslatokat tesznek. Világosan kell látnunk, hogy azok, akik ezt a kongresszust tartották, a kötelességüket tették, mert megpró­báltak előrehaladni a tan tekinteté­ben, de egyházi irányban, nem pe­dig azon kívül, ahogyan azt Lérins-i Szent Vincének ezzel a szabályával mondtam. Aztán majd a tanítóhiva­tal megmondja: „Igen, ez jó." - „Ez nem jó." De sok mindent megemlíthetünk ezen a téren. Gondoljunk például az atomfegyverekre: ma hivatalosan ki­jelentettem, hogy az atomfegyverek használata és birtoklása erkölcstelen. Gondoljunk csak a halálbüntetésre: korábban a halálbüntetésre igent mondtak... Most azt mondhatom, hogy közel vagyunk az erkölcstelen­séghez [ha halálbüntetést alkalma­zunk], mert az erkölcsi tudat, a lelki­ismeret jól fejlődött... Hogy egyértelműen fogalmaz­zak: ha dogma vagy az erkölcs fejlő­dik, az rendben van, de abban az irányban kell fejlődnie, amelyet Lé­­rins-i Szent Vince három szabálya kijelöl. Azt hiszem, ez nagyon vilá­gos: az az Egyház, amely nem fej­leszti gondolkodását egyházi irány­ban, az az Egyház visszafelé halad. És ez a probléma manapság sokak­nál, akik „tradicionálisnak" mond­ják magukat. Nem, ők nem tradicio­nálisak, ők „visszafelé haladók", ők hátrálnak, gyökerek nélkül. „Min­dig is így csináltuk, a múlt század­ban így csináltuk." A „visszafordu­lás" bűn, mert nem megy előre az Egyházzal. Ezzel szemben a tradí­ció, a hagyomány - mondta valaki (Jaroslav Pelikan), azt hiszem, mondtam az egyik beszédben -, a hagyomány a holtak élő hite. Ezzel szemben a hagyomány a magukat tradicionalistáknak nevező „hátrafe­lé haladók"-nál az élők holt hite. A hagyomány pontosan az Egyházban való előrehaladás inspiráló gyökere. És ez mindig függőleges. A „hátrálás" visszafelé haladás, mindig zárt. Fontos, hogy jól meg­értsük a hagyomány szerepét, amely mindig nyitott, mint a fa gyökerei, és a fa így növekszik... Egy zeneszerző­nek volt egy nagyon szép mondása, Gustav Mahler mondta: a hagyo­mány ebben az értelemben a jövő biztosítéka, biztosíték, nem múzeu­mi darab. Ha a hagyományt zártnak fogod fel, az nem a keresztény ha­gyomány. Mindig a gyökerek nedve visz előre. Előre, előre, előre... Ezért - azért, amit mondasz - gondolkod­ni kell és tovább kell vinni a hitet és az erkölcsöt, és amíg a gyökereknek, a fa éltető nedvének az irányában halad, addig minden rendben van. Lérins-i Szent Vincének ezzel a három említett szabályával. Phoebe Natanson (ABC News): Elnézést, Szentatya, tudom, hogy sok ilyen kérdést kapott, de szeretném megkérdezni, hogy most, egészségi állapotá­nak nehézségei és minden más miatt nem merült-e fel Önben az a gondolat, hogy ta­lán itt az ideje visszavonulni? Voltak-e olyan problémái, amelyek arra késztették, hogy elgondolkodjon ezen? Voltak­­e olyan nehéz pillanatok, ame­lyek elgondolkodtatták? Ferenc pápa: Az ajtó nyitva van, ez az egyik normális lehe­tőség, de a mai napig nem ko­pogtam ezen az ajtón, nem mondtam: „Bemegyek ebbe a szobába." Nem éreztem úgy, hogy el kellene gondolkodnom ezen a lehetőségen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy holnapután nem kezdek el gondolkodni rajta. Nemde? De most őszintén szólva még nem. Ez az utazás egy kicsit teszt is volt... Igaz, ebben az állapot­ban nem lehet utazásokat vállalni, ta­lán kicsit változtatni kell a stíluson, csökkenteni, törleszteni a még hátra­lévő utakkal vállalt adósságot, átren­dezni... De majd az Úr megmondja. Az ajtó nyitva áll, ez igaz. Mielőtt viszont elköszönnék, sze­retnék beszélni valamiről, ami na­gyon fontos számomra. Ez a kanadai utazás nagyon kötődött Szent Anna alakjához. Mondtam néhány dolgot a nőkről, de különösen az idősebbek­ről, az édesanyákról és a nagyma­mákról. És hangsúlyoztam egy dol­got, ami egyértelmű: a hitet „tájszó­lásban" kell átadni, és a tájszólás - vi­lágosan elmondtam - anyai, a nagy­mamák tájszólása. A hitet ebben a női dialektusban kaptuk, és ez nagyon fontos: a nők szerepe a hit átadásában és a hit fejlődésében. Az édesanya vagy a nagymama az, aki megtanít imádkozni, az édesanya vagy a nagy­mama az, aki elmagyarázza az első dolgokat, amelyeket a gyermek nem ért a hitből. És merem állítani, hogy a hitnek ez a „tájszólásos" átadása a nő feladata. Valaki mondhatja nekem, de teológiailag hogyan magyarázod ezt? Mert, mondanám, aki a hitet tovább­adja, az az Egyház, az Egyház pedig nő, az Egyház menyasszony; az Egy­ház nem férfi, az Egyház nő. És be kell lépnünk az Egyháznak mint nő­nek, az Egyháznak mint anyának eb­be a gondolatába, mely fontosabb, mint bármilyen férfiközpontú lelki­pásztori fantázia vagy bármilyen ma­­csó hatalom. Az Egyház mater, az Egyház anyasága. Az, ami az Úr Anyjának alakja. Ebben az értelem­ben fontos hangsúlyozni ennek az anyai dialektusnak a jelentőségét a hit átadásában. Erre például a mak­­kabeusok vértanúságát olvasva jöt­tem rá (vö. 2 Makk 7): kétszer-három­­szor is elhangzik, hogy anyjuk adott nekik bátorságot anyai dialektusban. A hitet dialektusban kell közvetíteni. És ezt a „tájszólást" a nők beszélik. Ez az Egyház nagy öröme, mert az Egy­ház nő, az Egyház menyasszony. Ezt egyértelműen Szent Annára gondol­va akartam elmondani. Köszönöm, köszönöm a türelmeteket! Köszö­nöm, hogy meghallgattatok, pihenje­tek, és jó utat kívánok! Köszönöm! Fordította: Tőzsér Endre SP Fotó: VaticanNews Szabó Ferenc jezsuita szerzetes pap, teológus, költő augusztus 6-án, Urunk színeváltozásá­nak ünnepén a budapesti Jézus Szíve-templomban mutatta be gyémántmi­séjét. Hatvan éve, 1962- ben napra pontosan ek­kor szentelte pappá Brüsszelben Ferdinand Périer SJ kalkuttai érsek. Az ünnepelttel koncelebrált Bábel Balázs kecskemét-kalo­­csai érsek, Varga Lajos váci se­gédpüspök és a jezsuita szer­zetes rendtársai, élükön Vízi Elemér tartományfőnökkel. A szentmise kezdetén Vízi Elemér kifejezte örömét, hogy e jeles napon, Urunk színevál­tozásának ünnepén együtt ün­nepelhetjük Szabó Feri atyát pappá szentelésének hatvana­dik évfordulóján. A hazai je­zsuiták provinciálisa emlékez­tetett Szabó Ferenc atya ki­emelkedő intellektuális szol­gálatára, amit a Vatikáni Rá­dió magyar adásának élén végzett, huszonöt éven ke­resztül, később pedig a Távla­tok főszerkesztőjeként, köny­vek, versek szerzőjeként. Há­laadás ez a szentmise minde­zekért Istennek. A gyémántmiséjét ünneplő Szabó Ferenc hosszas kórházi kezelését megszakítva mutat­ta be a szertartást, kerekes­székben. Bár fizikailag gyen­ge volt, tekintetéből derű su­gárzott, mint aki egyetlen pil­lanatra sem adja fel a gondvi­selésbe vetett távlatos remé­nyét. Hálát adott a Jóistennek azért a sok-sok kegyelemért, amivel elhalmozta hosszú éle­te során, hatvan évnyi papsá­gáért, hetven évnyi jezsuita életéért, és arra kérte a megje­lenteket, „kedves barátait", hogy ők is tegyék ezt. Egyút­tal megköszönte a jelenlévők­nek, hogy vele együtt ünne­pelnek. „Ti is ajándék vagytok ne­kem, a barátság Isten legfőbb ajándéka" - mondta, hozzá­fűzve: imádkozik azokért, akik hosszú kórházi tartózko­dása idején fohászkodtak az Úrhoz a gyógyulásáért, szen­vedései enyhítéséért. Az evangélium Máté evan­géliumából hangzott el, az Urunk színeváltozását elbe­szélő versszak (17,1-9). Bábel Balázs kalocsa-kecs­­keméti érsek homíliájában ki­fejtette: kevesen érik meg a gyémántmisét. Aki ezt eléri, az elmondhatja: sok nehézség, megpróbáltatás volt az életé­ben. „Kedves Feri, magáról a Kálváriáról jöttél ide, a kórhá­zi ágyról, sokféle szenvedéssel a hátad mögött, ami már ön­magában nehézzé teszi az em­beri életet" - mondta a fő­pásztor. Hozzátette: mégis gyönyörű ünnephez érkez­tünk, Urunk színeváltozásá­nak az ünnepéhez, amelyen az Úr Jézus meg akarta erősí­teni a tanítványait közelgő szenvedéseinek elviselésére, és ízelítőt adott nekik az üd­vösségből. Az érsek emlékez­tetett rá: ez az ünnep még ma­gyar ünnep is, hiszen az 1456- os nándorfehérvári győzelem­nek a fogadalmi ünnepe. „Ezen a szép ünnepen min­denki emlékezik, valamikép­pen én is emlékezem, hiszen ebből a hatvan évből ötven éve valamilyen formában is­merjük egymást Ferivel" - mondta Bábel Balázs. A kalocsa-kecskeméti érsek felidézte: a hatvanadik szüle­tésnapjára Feri atya verset írt hozzá, Repülni születtél cím­mel: „Álmaimban sokszor re­pültem..." Repülni nem lehet egy szárnnyal, csak két szárnnyal - fejtegette a fő­pásztor. Szabó Ferenc életé­ben az egyik szárny a teológia volt, az Isten utáni vágy, az Is­ten tudománya, és minden, ami ehhez kapcsolódik, így az egyháztörténelem. A másik szárnyhoz tartozik az iroda­lomtörténet, a költészet, a szellem embereivel való talál­kozás. Salamonról olvashatjuk a Királyok könyvében, hogy há­romezer beszéde volt és ezer­ötszáz éneke. Mindenről tu­dott beszélni. Szabó Ferenc is ilyen. Napjainkban nagyon sok ember nem olvas el annyi könyvet, mint amennyit ő írt. A mai katolikus, idősebb és érettebb korú hívő nép pedig mindenekelőtt a rádió hang­ján keresztül ismerte meg a gyémántmisés Szabó Feren­cet. A Vatikáni Rádiónak az a huszonöt esztendő volt a fénykora, amikor ő vezette a magyar adást. Kinyitotta az ablakot a vi­lágegyházra, a II. Vatikáni Zsi­natra, a teológiai küzdelmek­re, és az akkori elnyomott időkben - amikor Magyaror­szágon csak nagyon korláto­zott volt az egyházi könyvek kiadása - megtudhattuk ezál­tal, hogy mások mit gondol­nak a világról, a teológiáról, az irodalomról - mondta Bá­bel Balázs. „Keresztény Epikurosz va­gyok. - szoktad viccesen mondani. Most viszont már azt látjuk, hogy mennyi meg­próbáltatásban van részed." Bábel Balázs beszéde végén hozzáfűzte: de a megpróbálta­tásokban is mindig éreznünk kell, hogy velünk van az Úr, mi pedig vele akarunk lenni. Bodnár Dániel­Fotó: Thaler Tamás Fiad mellé társul elszegődtem Gyémántmiséjét ünnepelte Szabó Ferenc SJ

Next