Új Európa, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
vetnek, George Ball, akkori külügyi államtitkár gúnyosan jegyezte meg: a kivonásukhoz kétszázezerre lesz szükség. (Tévedett, csak a felét találta el.) Szegény Johnson minden reggel dühöngött (fivére feljegyzése szerint), hogy ki érti ezt a háborút: egyik nap győzelmet jelentenek vagy ígérnek neki, másnap rosszabb a helyzet az előzőnél. Mindkettőjük hadügyminisztere,a kompjuteragyú McNamara számokban és felszerelésben gondolkodott (a hadviseléshez nem értett) és nyegle „csodafiúkat” ültetett a katonáik nyakára, akik a Wall Street-i eredményességet (efficiency) akarták a háborúban is érvényesíteni. Alatta formulázódott meg a „nowin”, a nem győzelemre törekvő háború politikája, belső az emberiség történetében. Eddig még minden hadviselő, minden hadvezér győzni akart, háborúban a győzelemnek nincs alternatívája, az USA vietnámi háborúja az ellenkezőjét produkálta: hadat viselünk, de nem akarunk győzni! Képzeljük el annak a 18—20 éves amerikai katonának a helyzetét, akit kiragadtak az iskola padjából vagy barátnője karjából, hogy menjen egy olyan háborúba, amit a politikusok nem akarnak megnyerni. Áldozza életét egy olyan célért, melyet vezetői és honfitársai, hihetetlenül naiv szenátorok és képviselők, az ellenséggel paktáló újbaloldaliak és pacifisták, valamint békéért farizeuskodó papok és újságírók cserben hagytak. Felvetődött a háború gyors befejezésének gondolata, hogy vessenek be taktikai nukleáris fegyvereket, ami kevesebb áldozattal járna, mint az elhúzódó konvencionális dzsungelháború. De azt is elvetették, pedig a tiltakozáson és heves propagandán túl sem Kína, sem a Szovjetunió nem hajtotta volna magát. A vietnámi háború, amit a katonák tisztességgel be tudtak volna fejezni, ronggyá tépte ennek a nagy népnek a lelkét, nem maradt más hátra, mint a felszámolása. Nixon ezt csinálja. A világhatalmi háromszögben a Moszkva-Peking szárny a veszélyesebb, a Szovjetunió és Kína között bármikor kitörhet az ellenségeskedés. A két kommunista szuperhatalom tízéves viszályát ideológiai különbözőségek indították el, faji, nemzeti és kulturális ellentétek fokozták és katonai összetűzések véglegesítették. Peking kezdettől nem nézte jó szemmel Hruscsov „revizionista” politikáját, ami a magyar forradalom kirobbantásához vezetett 1956- ban. Maoék rá akarták bírni, hogy állítsa vissza a sztálinizmust. Az éleződő vita hevében Hruscsov felmondotta a szovjet-kínai atomegyezményt és visszavonta a szovjet szakértőket Kínából (1959), és flörtölni kezdett az Egyesült Államokkal. Hruscsovot 1964 októberében kiakolbólították a hatalomból, véletlenül történt, hogy másnap Kína felrobbantotta első atombombáját. Maoék szerint Brezsnyev személyében csak új vezető került a Szovjetunió élére, politikája a régi, változatlanul „revizionista”. A két kommunista szuperhatalom viszonyát élénken érzékelteti Csou En-laj interjúja a libanoni „An-Nahar” című lap munkatársával május végén. Bejelentés Olvasóink elnézését kérjük, amiért Pilisi Pál „Magyarország és az európai integráció" című tanulmánysorozatának most esedékes negyedik folytatását jelen számunkban nem közölhetjük. A szerkesztéstechnikai okokból jelenleg elmaradt tanulmányt azonban következő, decemberi számunkban megtalálhatja az olvasó. Ugyancsak anyagtorlódás miatt kellett elhagynunk a kis kommentárokat s a mondások ,s mendemondák rovatait. A kínai miniszterelnök, éles Hruscsov-ellenes kijelentések körítésével azt erősítgette, hogy a szovjet szakértők visszavonása javukra volt, mert mindent meg kellett tanulniok és amit csinálnak, az nem is olyan rossz. Elmondotta, hogy Koszigin szovjet miniszterelnök 1965-ben Pekingben Maoval tárgyalt és a következő párbeszéd zajlott le közöttük: Koszigin: Beszéljünk pártellentéteinkről. Mao: Eltarthat tízezer évig... Koszigin: Annyi időre tán mégse lenne szükség. Mao: Rendben van, leírunk ezer évet, beszélgetésünk eltarthat kilencezer évig. Elvi ellentéteink azonban ne zavarják államközi viszonyunkat! Koszigin: Helyes! Csou En-laj másoknak is elmondotta a Mao— Koszigin találkozó lefolyását, amit az ő párbeszéde követett a szovjet miniszterelnökkel, amikor Li Li Minh temetéséről hazafelé menet leszállt a pekingi repülőtéren. Elvben megegyeztek, hogy tárgyalni fognak a határrendezésről, amit az Usszuriösszecsapás egyszerre az előtérbe helyezett. Kínai előterjesztés alapján két éve tárgyalnak, megegyezésre mindmáig nem jutottak, ami „nem zavarja” őket, mondotta Csou En laj. „A tárgyalások sokáig eltarthatnak. Amerikával 16 éve tárgyalunk, ez példaként szolgálhataz oroszoknak”. Íme, a kínai gondolkodás távlatai és csapdái... Katonai összecsapás esetén a Szovjetunió csak villámháborúval győzhetne, ami viszont Kína ellen lehetetlen. A két kommunista szuperhatalom hadserege nagyjából azonos, a Szovjetunió 3,5, Kína hárommillió embert tart fegyverben. A szovjet gyalogos, páncélos és tüzérhadosztályok száma 163, kétharmaduk az Uralon túl (negyvenegy a kínai határon) állomásozik, a többi a Szovjetunió nyugati részében és Keletközép-Európában Az 55 ezernyi tankból a legmodernebbet szintén a nyugati régiókban és Keletközép-Európában tartják készültségben, a régebbi típusokat a kínai határon vonták össze. Szovjet repülőalakulatok mellett lengyel, keletnémet és magyar kiképző kereteket is megfigyeltek Szamarkandban. A nagyszabású szovjet felvonulással szemben Kína a 140 hadosztályából csak öt motorizált hadosztályt sorakoztatott fel a határon, inkább tüntetésből, mint fenyegetésből. Kína nem akar döntő