Új Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 1. szám - Nemere István: Madárvárta; Vilma néni; Akácillat

Nemere István Madárvárta Az öregasszony már hetek óta várta a madarat. Hamar kitavaszodott az idén, fehér cafatfelhők úsztak az égen. A negyedik emeletre bevágódó szél is megszelidült, nemrégen még betüremkedett a réseken, csontokba hatolt. Az asz­­szony már reggeli után odaült az ablakhoz. A ház a város szélén állt, dübörgő teherautók aszfaltösvénye mellett. Nagy volt a zaj. Az öregasszony egyedül élt, szoba-konyha, nyugdíjcédula. Nagynéha jött csak valaki, sajnálkozó mosollyal. Hogy van? Orvosi táska, receptek, olvasószem­üveg, derékfájás, papucs, postás, falon átütő gyerekzaj. A madár — nem tudja a nevét, pedig valamikor lánykorában falun élt, ak­kor mindet megismerte röptében — tavaly nap mint nap odaszállt a rozsdás bá­dogpárkányra. Kis fekete szemei voltak, kérő szemei. De soha nem csiripelt, csak odareppent. Ott gubbasztott a párkányon. Napozott, unatkozott, éhezett? Az ételt mindig elfogadta. Ebédmaradékot, morzsát, szemeket. Aztán elrepült, s másnap jött megint. Télen eltűnt. Talán Afrikába ment — gondolta az öregasszony. Egyszer egy régi könyvben megnézte Afrika térképét. Ahogy jött a tavasz, egyre nyugtala­nabb lett. Az újságot sem olvasta végig, kétszer-háromszor ment közben az ab­lakhoz. A szemközti, alacsonyabb házak felett messzire ellátott. Hegyek kéklettek, tán erdők is voltak arra. Ott lakhatott a madár. Kapuszerű vasoszlopokon súlyos drótok csillogtak, kémények pipáztak. A házak közt mindig gépek aprították a csendet, nem volt nyugalom. Csak jönne már a madár! Oda fog ülni az ablak­ra, rápillant egyik szemével, fejét kissé féloldalt billenti majd, vár. Néha boltba megy az asszony, kis kenyér, tea, ez-az. Fél átmenni az utcán, színes ruhák között fekete folt. Tömérdek a veszély. Ilyenkor madár ő is, ijedt állatka. Háznyi teherautók dübörögnek a porban, könnyezve áll, a zaj abroncs­ba szorítja fejét. Sietve menekül a lépcsőházba, maga felé rántja a korlátot, fulladva. Amint felér, első pillantása az ablakra esik. Nem, még nincs itt. Távolban kékbe hajlanak a hegyek, felhők báránykodnak elszórtan, a szél egyre melegebb. Az öregasszony hozza a kisszéket, letelepszik az ablak elé, öregszép szeme a kozmoszba nyílik. Csak jönne már az a madár. 35 3*

Next