Új Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1990-04-01 / 2. szám - KÖRMENDI FERENC: Religiózus beat? (szociográfia)
Kristóf Attila a Magyar Nemzetben így számolt be az eseményről: „’Húsz esztendőm hatalom. Húsz esztendőm eladom, Hogy ha nem kell senkinek, Majd az ördög veszi meg.’ Ezeket a sorokat József Attila írta. És isten szolgája, a pap, vasárnap mégis a proletárköltőt idézte a hit védelmében. Ifjú lelkeket figyelmeztet ezzel a gondolattal: ’Fecseg a felszín, hallgat a mély’. Aligha kerülheti el figyelmünket, hogy szentbeszédének többi fordulata is közvetve azonos ezzel a szándékkal, hiszen az olimpiáról szól, a kozmoszról, az űrhajósokról, korunk eszközeivel érvel, sejteni engedvén, hogy az egyház is korunkhoz tartozik, akárcsak Beamon 8 méter 90 centiméteres ugrása, vagy Beregovoj ezredes űrbéli teljesítménye. Az egyház egyes papjai harcba kezdenek, hogy közel férkőzzenek a XX. század gyermekeinek tudatához. Mítoszok, homályok és szigorúságok bástyái mögül a valóság porondjára lépnek. A megszólítás ezen a misén: Kedves lányok, kedves fiúk. Barátságos távoli intés ez a miniszoknyások és a bőrzekések felé, akik íme, betévedtek Isten házába.” Kristóf Attila úgy véli, hogy „bizonyára egyik-másik dallam az enyhén módosított szöveggel a táncdalfesztiválon is sikert aratott volna”, hogy a „beat egyformán vonzza a teenagereket, akár ha tudományos előadással, akár ha istentisztelettel ötvöződik”, hogy „egy okos beszédű pap, egy jó orgonista, egy kiváló énekkar élményt adhat egy ateistának is, de hogy közelebb viszi-e az egyházhoz vagy sem, az más lapra tartozik”, hogy a misén részt vevő fiatalok jelenléte „csupán önmaguk kifejezése volt, saját zenéjük nagyrabecsülésének, a különleges dolgok iránti vonzódásuk jele.” Az ősbemutatóról tudósító Nádas Péter a Mátyás-templomi bemutató után újra tollat ragad: „Már jóval a mise kezdete előtt zsúfolásig megtelt a templom. A szó szoros értelmében olyan szorosan álltak az emberek a sűrű és piszkos állványzat között, hogy mozdulni sem lehetett. Sőt lélegzetet venni sem, hiszen az építkezés miatt a templom légtere is lecsökkent. Az áhítatot néha a malter és a festék potyogása zavarta meg, bár nem hiszem, hogy valaki képes lett volna ilyen körülmények között az áhítatra. Az állványokon, hogy közelebb kerüljenek a kórushoz, lobogó hajú fiúk mászkáltak, lökdösődtek, igyekeztek helyet szorítani maguknak. Jómagam egy ideig a tömegbe ékelődve álltam, majd az egyre növekvő szorongattatás hatására pánik vett erőt rajtam. Mi lenne, ha egy állvány leszakadna? Mi lenne, ha tűz ütne ki? Hány ember életébe kerülne ez a vasárnap délelőtti beatzenével összekötött ájtatosság? És eszembe jutott, hogy ez nem is tartozik a lehetetlenségek körébe, hiszen néhány hete röpítette világgá a sajtó Egyiptomból, ahol látni vélték Szűz Máriát, s a csodára éhes tömeg több embert tiport a másvilágra. Csakhogy lássa. . .” A riporter ilyen gondolatoktól hajtva kiverekedi magát a templomból, hogy megírhassa: „Most sem akarok másként, mint tárgyilagosan, a kölcsönös tisztelet, mondhatnám a nemzeti összefogás szellemében szólni. S éppen azért, mert ebben szólok, szeretném megkérdezni: nem felelőtlenség-e emberek egészségét és esetleg életét kockára tenni ’egyházi célok’ érdekében? Vagy akármilyen célok érdekében.” Bekerült a beat-mise a Ludas Matyiba is („Nézd ez bentehagyottat”, így szólják meg a huligánok az áhítattal távozó jól öltözött fiatalembert a „Beatmise után” című karikatúrán és a Magyar Rendőr című lapban is. „Az ifjúságért folytatott versenyben különösen aktív a katolikus egyház, 18