Új Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1996-09-01 / 7. szám - Lengyel László: Levélféle a Valóságról

ÚJ FORRÁS­ ­om találkozását anélkül, hogy az elit kényesebb tagjainak le kellett volna ülnie egy asztalhoz a hatalom képviselőivel. Nem palackposta volt ez, amelyet a szerző az ismeretlenbe küldött, hanem kitűnően szerkesztett, dialógusra alkalmas hely. A Valóságba író szerző tudta, hogy az elitbe került, méghozzá a hatalom által is elfogadott vagy megtűrt elitbe. Az olvasó pedig akarva-akaratlanul mindig mérlegelte, hogy amikor a Valóság egyik vagy másik cikkét olvassa, olvasói közös­ségben áll nemcsak a szellem, hanem a hatalom fontos embereivel is. Az olvasó tanár nem feledhette, hogy az adott cikket „kanonizálta" Illyés vagy Déry figyelme mellett városi párttitkárának, iskolaigazgató­jának figyelme is, Így azután például Hankiss Elemér játékos és mégis véresen komoly diagnózisainak szavai, mondatai nemcsak az értelmi­ségi elitben váltak szállóigékké, hanem a hatalom belső tereiben is, s teremtettek egy közös diskurzust anélkül, hogy a pártközponti fiúk közvetlenül találkoztak volna Hankiss Elemérrel. Hankiss látta a fouca­­ult-i végeredményt is: „azé a hatalom, aki meghatározza, meghatároz­hatja a szavak jelentését". Miként nem tagadása ennek a fordítottja Vekerdi megfogalmazásában: „akié a hatalomj...] az meghatározhatja a szavak jelentését". A hatvanas évek közepétől a hetvenes éveken át a nyolcvanas évek közepéig a szavak jelentésének meghatározásában sajátos, nem egyenértékű munkamegosztás volt a hatalom és a szellemi elitek között. A Valóság nyelvet teremtett, a hatalom és az elit közös nyelvét. Másrészt a Valóság itthon és a határokon kívül fölnevelt egy olvasótá­bort, amelynek érdeklődése túlterjedt saját szakmáján, saját provinciá­ján, saját tudományán. Ez az olvasótábor a kádári középosztály olvasó és gondolkodó része, amelyik a fogyasztói polgárosodásban a kultúra fogyasztását elébe helyezte az ideológiai és a materiális javak fogyasz­tásánál. Elege volt az ideológiai álközösségi aszkézisból, de távolságot tartott a kádári „gazdagodjatok meg" mohó individualizmusától is. Liska és Hankiss, Vekerdi és Szűcs, Mészöly és Kosáry, Kornai és Ránki olvasói tetszik-nem tetszik kulturális, civilizációs fogyasztók voltak. De ezt az olvasótábort is összetartotta, hogy a hatvanas évek második felének felszabadultabb, a hetvenes évek szélárnyékosabb korszakában szerzők és olvasók egyaránt nemzedékeken át tartósnak és reformálha­tónak tartották a fennálló rendszert. A nyolcvanas évek elején a Valóságot nem a Mozgó Világ vagy más folyóirat kezdte ki, hanem éppen a rendszer tartósságának és reformál­­hatóságának elpárolgó hite. Bizonyos értelemben az a paradoxon, hogy 66

Next