Új Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-10. szám)
1996-09-01 / 7. szám - Vekerdi László: Gyorsválaszféle Lengyel László Levélféléjére
ÚJ FORRÁS Egyesítést követni fogja a Lombard Liga szeparatista marhasága? Mint ahogyan halálpontosan látott évezredekre visszafelé: „Szicíliában nem az számít, hogy rosszat vagy jót tesznek-e vele: a bűn, amelyet mi, szicíliaiak sosem bocsátunk meg, egyszerűen az, hogy egyáltalán tesznek valamit." De hagyjuk, különben is ezt egyszer, más összefüggésben már hosszan idéztem, teljesen észrevétlenül, tehát hiábavalóan. Itt csak azt szeretném érzékeltetni vele, hogy ilyesmikért kulcsregény A Párduc. Nem azért, mert Salina hercege jókor látja a rendszer bukását. Ezt jól látták, ha nem is sokan, de többen nálunk is; legnyíltabban épp Lengyel László írta meg a Végkifejletben. Salina hercege ellenben azt látja, hogy nincsen végkifejlet. Hogy folytatódik az évezredes szicíliai átok. Hazaira — és „debreceni kollégiumi"-ra — fordítva a szót a „Janicsárokénak nincsenek „végnapjai". Amint a Tancrediknek folytonos a dolce vitájuk és Donnafugatában folytonos, sőt növekszik a végeláthatatlan nyomor. Miközben a Tancredik és a Chevalley-k kétségkívül tisztességesek, hiszen tudnak — az egyik kicsit cinikusan a másik nagyon híven és lelkesen — „százszázalékosan igazat mondani". És éppen ez, ez a „százszázalékosság", ez úgy lehet a leginkább „lélekromboló", ezt ismeri fel végül is Don Fabrizio, mert nem utolsó sorban éppen ez a „százszázalékosság" teszi lehetővé, hogy változatlanul grasszálhassanak a Janicsárok (az intellektuális elitet is beleértve) és a nyomor. Akkor már inkább a dán Calogerek ravaszdi „igazat-mondva-hazudozása", Pirrone atya tapintatos dogmatizmusa, dán Ciccio Tumeo teljességgel anakronisztikus hűsége Hercegéhez eladdig, hogy „mialatt lereszkedtek a hegyről az országút felé, nehéz lett volna megmondani, kettőjük közül melyik don Quijote és melyik Sancho Pansa". Igen, inkább ez az elbizonytalanodás, mintsem a Mindenkori „Janicsárok magabiztossága, százszázalékos identitástudata". Meg inkább Lengyel László belátó okossága: „nem csupán a korai Mozgóból és a Medvetáncból jövünk, hanem ama évtizedes intézményekből is". De vélünk, akik se a korai Mozgóból, se a Medvetáncból, se ama Intézményekből nem jövünk, akik legfeljebb puszta két kezünket tárhatjuk szét a Hernádi-Jancsó filmmel: „így jöttem", velünk mi lesz? Hogy—stílusosan — Körösivel fejezzem be: „Lacikám, bocsásd már meg ezt nekünk!" 1996. VI. 27. 72