Új Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-10. szám)

2006-02-01 / 2. szám - Tüskés Tibor: Emlékeim Kodolányi Jánosról

műveik kritikai méltatása. Kodolányi 1961 augusztusában indult el Aka­­rattyáról, hogy az „első” baranyai utazás után több mint negyedszázadra ismét - talán utoljára - fölkeresse „szellemi szülőföldjét”, és elbúcsúzzon a fölnevelő tájtól. Az út kezdetén Pécsett a Pannónia (ma Palatínus) szállóban szállt meg, de akkor nem tartózkodtam a városban, személyesen nem találkozhattam vele.10 Az első személyes találkozásra - előzetes be­jelentkezés után - 1963 februárjában Budapesten került sor. Kodolányi feleségével együtt ekkor Júlia nevű lányánál, illetve annak férjénél, Szabó Sándornál lakott. A látogatás időpontját Fodor András naplójában tudom ellenőrizni." 1963. február 10-én írja: „Pesti szerkesztői fogadóórát segítet­tem szervezni Tüskés Tibornak a Royal-szállóban, ahová maga is feljött kétnapos lakónak.” Másnap, február 11-én jegyzi föl: „...délután még egyszer találkoztam Tüskéssel. [...] Jelen van Szabó Sándor is, ki Ko­­dolányihoz viszi Tibort.” A találkozásról szó esik Mészöly Miklósnak egyik hozzám írt, 1963. február 19-én kelt levelében is.12 „Andris [Fodor András] felhívott s mondta, amit úgyis sejtettem­­, hogy Kodolányitól nem tudsz szabadulni időre. De hát­­ első a szerkesztés. Örülök azért, hogy este még egy kicsit darvadozhattunk, bár fáradt voltam, mint a kutya.” Kodolányi ekkor - ha nemzedéktársaival már ritkán érintkezett is, s ha velük tartotta is a haragot - bennünket, fiatalokat közel engedett magához. Tudok arról, hogy például a róla egyetemi szakdolgozatot író, 1944-es születésű Csűrös (akkor még Merhán) Miklós a hatvanas évek végén rendszeresen meglátogatta Pesten. Engem körülbelül ezekkel a szavakkal fogadott: - Rosszul lettem Akarattyán. Fölhoztak Pestre. Most sem vagyok jobban. Ennyit magamról. Most beszélj te magadról részletesen, mi újság Pécsett, mi újság Baranyában? - Talán ekkor mondtam el fiatalos meggon­dolatlansággal, hogy a balatonfüredi Lipták Gábortól azt hallottam: Szabó Lőrinc Kodolányit „könnyező viperának” nevezte. Kodolányi azt vála­szolta: - Hát gumigerincű­ángolna, igaz, soha nem voltam életemben, de a „vipera” azért sok. Kodolányi ekkor már nem tudott tollat fogni a kezébe. Az Olivetti cégtől kapott villanyírógépet sem tudta használni. Gondolatait magnetofonnal rögzítette. De azzal, mint mondta, regényt, elbeszélést nem lehet írni. Ezért irodalmi emlékeit, önéletrajzi visszaemlékezéseit diktálta szalagra, s a szöveget a családtagok másolták le, maj­d a gépiratot a többszöri j­avítás után adta ki a kezéből. Kéziratot a Jelenkor számára először 1963 nyarán kaptam tőle. A Budapesten 1963. július 29-én kelt kísérő levelét Szabó Sándor gépelte, csak az aláírás Kodolányi kezevonása. „Kedves Tibor! Sanyi ír helyettem. Itt küldök egy cikket. Szívügyem. Kérlek, tedd szívügyeddé Te is. A magnó első eredménye. Már néhány ív összegyűlt.

Next