Új Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-10. szám)

2006-02-01 / 2. szám - Wehner Tibor: Tatabánya köztéri szobor-tükre (Vázlat egy majdan megírandó nagyobb tanulmányhoz)

országi nagyvárossal ellentétben Tatabányának miért nincs Kossuth Lajos-, Széchenyi István-, Deák Ferenc-, Petőfi Sándor- (!), József Attila-, Bartók Béla- (és Arany János-, Radnóti Miklós-, Móricz Zsigmond-, Jókai Mór-, Csokonai Vitéz Mihály- stb.) szobra, és hogy miért nem sikerült még a 2000-es millenniumon sem egy árva Szent István-szobrot felavatni az egykori bányászvárosban. Érthetetlen mindez, még akkor is, ha a tatabányai szoboregyüttest úgy vizsgáljuk, mint egy várostörténetbe illeszkedő ideo­lógiai és szemléleti zárványt: a szocialista bányásztelepülés négy évti­zedének jellegzetes, ellentmondásos összetevői által meghatározott kong­lomerátumot - elvégre az a korszak tulajdonképpen másfél évtizede le­zárult. És a fentebbi vázlatos hiánylista teljesítése esetén természetesen nem hagyományos, posztamensre helyezett portrékra vagy irányt mutató ala­kokra, bábukra gondolnánk, hanem olyan korszerű, jelképpé, metaforává emelkedő, a nagy elődök szellemiségét összpontosító-sugárzó alkotásokra, amelyek elsődlegesen szobrászati, plasztikai, térszervezési, környezet­­alakítási problémákkal foglalkoznak. A tradicionális, történelmi esemé­nyekhez kötődő emlékmű-jellegű, és az emlékőrző alkotások létesítésének túlzott hangsúlyozása, kizárólagos kultiválása azonban súlyos hiba lenne: ezek a múltra hivatkozó, egyszersmind a múlt művészeti eszményeit éltető produktumok. A 21. században - oly sok ismételgetés, szabvány, másolat, megint szimpla leképezés után - a köztérre helyezett szobornak kell lennie: autonóm, a kor által felvetett kérdésekkel foglalkozó, azonosulási le­hetőségeket teremtő, szuverén gondolati tartalmakat összpontosító, izgal­mas, érzéki anyag-, tömeg-, forma-, tér­problémákat objektivizáló, környe­zetével, közegével együttlélegző műalkotásnak. Az ötvenes darabszámot meghaladó, jobbára szabványmunkákat felölelő tatabányai köztéri, monumentális műcsoportból a 20. századi magyar szob­rászat emblematikus jelentőségű, korszakjelző alkotásaként Melocco Mik­lós 1976-ban a Népház mellett elhelyezett Ady: A halottak élén című, sok viszontagságot megélt, s ma már a Stúdium téren álló szobra emelkedik ki: a 21. században is sokan el fognak zarándokolni e különös szépségeket feltáró, izgalmas, kvalitásaiban magányos műalkotáshoz.

Next