Új Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-10. szám)
2012-01-01 / 1. szám - Juhász Attila: Szövetminta, rövidáru (Györe Balázs: kölcsönlakás)
Két évtized utáni újrakezdéssel, első kötete 2002-es újraközlésével indult el igazából Győre Balázs lírikusi pályafutása, „megszakítva", de nem elhagyva epikusi, regényírói törekvéseit. Az azóta eltelt időszak két újabb versgyűjtemény Győre Balázs: Kölcsönlakás SZÖVETMINTA, RÖVIDÁRU 64 Juhász Attila megjelenését hozta, és bár cseppet sem érződik, hogy a már hatvanadik életévében járó szerzőnk csupán a belelendülés időszakában lenne, a recenzens számára mégis érdekes, hogy sok szempontból most tűnik legerősebbnek az a megnyilatkozási attitűd, amely a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján indult nemzedék (pl. Döbrentei Kornél, Körmendi Lajos, Markó Béla, Nagy Gáspár, Szervác József, Sziveri János, Tóth Erzsébet) közérzetére, világképére volt jellemző. Persze társadalmi, létbölcseleti és lélektani motivációit tekintve jelentős különbség van az akkori és a mai otthontalanságérzet és megfosztottság-, illetve hiánytudat - Zalán Tiborral szólva: földfogyatkozás - összetevői között, de úgy tűnik, hogy a kortársi elidegenedés alapvető szimptómái nagy mértékben hasonlóak a generációs kezdetek (Fölös példánycsoport) léthelyzetéhez. Szerzőnk azonban a húsz év utáni újraközléskor, A jámbor Pafnutyij apát keze nyoma című kötettel az érvényességnek, aktualizálhatóságnak egy másik vetületét tekintette vállalható folytonossági alapnak, amely elsősorban a pétikai, ars poeticai, nyelvszemléleti irányultsághoz tartozik. Az a fajta nyelvi szikárság, redukáltság, formai-stiláris delirizáltság, amely az ott megjelent darabokban hangsúlyt kapott, azóta is szerves és konstans alkotóeleme Győre Balázs költészetének. Bár egyik recenzense (Sántha József: „életköltészet", Jelenkor, 2010/11.) szerint új verseskönyve, a kölcsönlakás érdemben nem foglalkozik ars poeticával, mégis az itteni szövegek ötöde bizony tartalmaz megerősítő-árnyaló észrevételeket az egykori hitvallás folyományaként-folytatásaként, köztük a nyerseség (látom magunkat), az eszköztelenség (hidegtű), a direkt feszültségindukálás (jönnek a versek), az állandó keresés-kísérletezés (mit keresel az életedben) egykori újavantgárd törekvésekben gyökerező, tovább vitt, megőrzött lírikusi tételeit - vö.: „anyámnak igaza van sose voltam költő / verseket írtam" (anyám leszólja verseim). Ellentétes tendenciát mutat ugyanakkor az első kötet témaválasztásához képest, hogy a nyelvlebontó törekvéseken túl („Döccentem a sort", „Nyelvdarabok [...] Szókavicsok", „A költészet: hiány. Várakozás. A versszavak hiánya") a személyesség visszaszorítását („önmagamat bontom", „Arcom köveit bontom", „az út nem magunk felé vezet", „Leválik rólam: Győre Balázs")