Új Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-10. szám)

2012-01-01 / 1. szám - Juhász Attila: Szövetminta, rövidáru (Györe Balázs: kölcsönlakás)

Két évtized utáni újrakezdéssel, első kötete 2002-es újraközlésével indult el igazából Győre Balázs lírikusi pályafutása, „megszakítva", de nem elhagyva epikusi, regényírói törekvéseit. Az azóta eltelt időszak két újabb versgyűjtemény Győre Balázs: Kölcsönlakás SZÖVETMINTA, RÖVIDÁRU 64 Juhász Attila megjelenését hozta, és bár cseppet sem érződik, hogy a már hatvanadik életévé­ben járó szerzőnk csupán a belelendülés időszakában lenne, a recenzens számára mégis érdekes, hogy sok szempontból most tűnik legerősebbnek az a meg­nyilatkozási attitűd, amely a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján indult nemzedék (pl. Döbrentei Kornél, Körmendi Lajos, Markó Béla, Nagy Gáspár, Szervác József, Sziveri János, Tóth Erzsébet) közérzetére, világképére volt jellemző. Persze társadalmi, létbölcseleti és lélektani motivációit tekintve jelentős különbség van az akkori és a mai otthontalanságérzet és megfosz­­tottság-, illetve hiánytudat - Zalán Tiborral szólva: földfogyatkozás - összetevői között, de úgy tűnik, hogy a kortársi elidegenedés alapvető szimp­­tómái nagy mértékben hasonlóak a generációs kezdetek (Fölös példány­­csoport) léthelyzetéhez. Szerzőnk azonban a húsz év utáni újraközléskor, A jámbor Pafnutyij apát keze nyoma című kötettel az érvényességnek, aktualizálhatóságnak egy másik vetületét tekintette vállalható folytonossági alapnak, amely elsősorban a pé­tikai, ars poeticai, nyelvszemléleti irányultsághoz tartozik. Az a fajta nyelvi szikárság, redukáltság, formai-stiláris delirizáltság, amely az ott megjelent da­rabokban hangsúlyt kapott, azóta is szerves és konstans alkotóeleme Győre Balázs költészetének. Bár egyik recenzense (Sántha József: „életköltészet", Jelenkor, 2010/11.) szerint új verseskönyve, a kölcsönlakás érdemben nem fog­lalkozik ars poeticával, mégis az itteni szövegek ötöde bizony tartalmaz meg­­erősítő-árnyaló észrevételeket az egykori hitvallás folyományaként-folyta­­tásaként, köztük a nyerseség (látom magunkat), az eszköztelenség (hidegtű), a direkt feszültségindukálás (jönnek a versek), az állandó keresés-kísérletezés (mit keresel az életedben) egykori újavantgárd törekvésekben gyökerező, to­vább vitt, megőrzött lírikusi tételeit - vö.: „anyámnak igaza van sose voltam költő / verseket írtam" (anyám leszólja verseim). Ellentétes tendenciát mutat ugyanakkor az első kötet témaválasztásá­hoz képest, hogy a nyelvlebontó törekvéseken túl („Döccentem a sort", „Nyelv­darabok [...] Szókavicsok", „A költészet: hiány. Várakozás. A vers­­szavak hiánya") a személyesség visszaszorítását („önmagamat bontom", „Arcom kö­veit bontom", „az út nem magunk felé vezet", „Leválik rólam: Győre Balázs")

Next