Új Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-10. szám)
2013-09-01 / 7. szám - Wehner Tibor: A Turul alatt
az 1989-1990-es rendszerváltás e város közterein, monumentális emlékanyagában is nyomot hagyott - illetve csaknem nyomtalanul tüntetett el objektumokat s mindemellett az évek múlásával újabb és újabb alkotásokkal gyarapodott a Komárom-Esztergom megyei közigazgatási székhely köztéri együttese. Míg 1989-1990 előtt szigorú engedélyeztetési procedúra, 13 hatósági szabályozás - a budapesti Képző- és Iparművészeti Lektorátus, és politikai jellegű emlékművek esetében az illetékes MSZMP-szerv-jóváhagyása, zsűrije által szabályozott hivatalos eljárás során, a tanácsi szervek koordinálásával, és korántsem mellékesen általában központi költségvetési fedezet biztosításával kerültek köztérre és középületbe a monumentális alkotások, az új időszámítás szerint már bármi megtörténhet a nyilvános terekben, immár a város önkormányzatának (az adott köztér „telektu-lajdonosának") engedélye alapján, a lektorátust elutasító szakvéleménye ellenére is számos köztéri objektum megvalósulhat és megvalósulhattott. Mint az élet minden területén, manapság már döntő szava ebben a szférában is a pénznek van. Míg korábban a diktatórikus művészetpolitika, most a korlátozatlan, a szakmai szempontokkal nem foglalkozó demokrácia és az esztétikai és tematikai meggondolásoktól mentes tőkeerő sújtja ezt a művészeti(?) ágazatot is. Egy új átfogó, precíz tatabányai szoborleltára korábbi áttekin atésekhez viszonyítva számos alkotás esetében első közlésnek lenne mi- nősíthető: a városban kevesen tudják, hogy az egyik újvárosi óvodában a 20. századi magyar szobrászat meghatározó jelentőségű mestere, Ferenczy Béni (1890-1967) által megmintázott kerámia-dombormű van (Gyerekek, 1957), és fény derülhetne arra is, hogy a Huba vezér úti lakóház homlokzatán elhelyezett két dombormű Gádor Magda (1924) szobrászművész műhelyében készült (Anyagyermekével, Anya gyermekkel és kecskével, 1957). Tatabányai körökben hosszú évtizedek után elsőként regisztrálhatná egy ilyen kiadvány, hogy a cementgyári irodaház homlokzatát egy monumentális domborműegyüttes (1955 körül) díszíti, amely Sóváry János (1895-1966) alkotása. De hivatkozhatunk Bolgár Judit (1924- 1982, Zenélő gyermekek, 1952) vagy Borics Pál (1908-1969, domborművek, 1959) mindeddig nyilvántartási ismeretlenségben lappangó tatabányai domborműveire is. Természetesen minden szakmai igyekezet és szorgoskodás ellenére maradnának bizonytalanságok, homályos pontok, tisztázatlanságok is: számos esetben nem tudjuk még megállapítani egy-egy mű felállításának pontos évszámát, és van olyan alkotás is, amelynek szerzőségében bizonytalanok vagyunk, vagy amelyek esetében csak homályban tapogatózhatunk. De a bizonytalanságok mellett dokumentálhatnánk az egykor köztéren állt, de ma már nem fellelhető köztéri objektumokat is, illetve fontos lenne követni - legalább a kísérlet szintjén - az eredeti helyükről áthelyezett művek sorsának