Új Hang, 1952 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1952 / 1. szám - ÖRÖKSÉGÜNK

ÖRÖKSÉGÜNK PETŐFI SÁNDOR PRÓZÁJÁBÓL Ezeken az oldalakon forradalmi és haladó hagy­ományunkat mai céljaink fegy­verévé akarjuk tenni. Nem kezdhetnek e munkát méltóbbal, nagyobbal Petőfinél. S ezzel már megvallottuk programmunkat is. Magunkénak valljuk nagy költészetének egész örökségét, folytatjuk és betetőzzük forradalmi republikanizmusát és példaképül állítjuk mindenki elé, cselekvő forradalmiságából születő népi-nemzeti költészetét, életének és művének tökéletes egységét. Petőfi Sándor naplója, prózai írásainak szép sora a forradalmi öntudat és éberség iskolája. Tőle is megtanulhatjuk, „hogyan egyeztethető össze a hűség a nemzeti egység gondolata iránt a forradalmi demokratikus éberséggel“ (Révai). Tőle megtanulhatjuk, hogyan, mekkora erővel, öntudattal és reménnyel kell i­egértenünk és kifejeznünk évszázadunk szavát, immár a szocializmust megvalósító huszadik századét! ARANY JÁNOSHOZ IRT LEVELEIBŐL Pest, február 4. 1847. Üdvözlem önt! Ma olvastam Toldi­t, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az „Életképek“-ben is fog ugyan jönni, de én minél hamarabb akarom önnek tud­tára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politiká­ban is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártízkodóak milliók, hogy egy pár ezren henyél­hessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratáikat! írjon ön nekem, ha nem fogja restelni: írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magas-e vagy alacsony... minden, érdekelni fog. Isten önnel, isten önnel. Ab invisis őszinte barátja. (Következik: Petőfi „Arany Jánoshoz“ c. verse.) Pest, február 23. 1847. Lelkem Aranyom! Nem veszed tán rossz néven, ha elhagyom az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy, a mely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a lábán... miután tehát nálad bekopogtattam, s te ajtót nyitottál, meg­engeded, hogy egész kényelmiemet használjam, annyival inkább, mert már barátom­nak neveztelek s te engemet viszont és én, részemről, nem szoktam e szót minden­napi értelemben használni, s remélem, te sem így alkalmaztad reám. Igaz, hogy ismernünk kell annak jellemét, kit barátunknak választunk; de hiszen, gondoltam, te az enyémet már ismerted munkáimból, valamint én kiismertem a tiedet Toldid-ból. A­ki ily dicsően festette a gyermeki szeretetet, annak magának is jó fiúnak kell vagy kellett lennie, s a­ki jó fiú, az nem lehet rossz ember, az szép, tiszta, nemes lélek. Ilyennek tartalak téged, s ezért neveztelek mindjárt barátomnak. Leveled csak ma került kezemhez, isten tudja hányadik embertől, a­minek magam vagyok az oka, mert elfelejtettem megírni szállásomat, annyira magamon kívül voltam akkor az elragadtatás miatt. Látod, és még­is azzal vádolnak némelyek, hogy én el vagyok fogalva a költők ellen. Ez udvarias kifejezése annak, hogy magamon kívül senkit sem akarok költőnek ismerni, s az élő istenre mondom, ez a legnyomorúbb rágalom.

Next