Új Hang, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - MÉRLEG
92 MÉRLEG ASZÓDI IMRE: HÁROM VERS A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL (Részlet.) Mohamed, kit hódítónak nevez sok krónikás, nagy trónod egyre épül, Tiéd már az Aranyszarvöböl, a bóbitás madarak kertje, a görög asszonyöl, az utolsó Bíborbanszületett teste csak mocsok, mecset a Hágia Szófia, bozontosan kocog a tatár ló, müezzin énekel, a meggyötört Bizánc reszket és térdepel. Rabszolgavásárt tartottál Nagyúr és szétfújtad a várost, mint goromba szél a finom rózsát, rá most hiába hűlt eső, törik a bronz sugár, az idillnek vége, sok itt a janicsár az ágyú, a teve, lehull a fák játékos levele, holtan ül fészkén, a gallyon a madár, kinek szíve van, nem bírja ezt, csak az érclovas áll a kőrisek zúgásával egyidősen, de ha lovasa megsarkantyúzná, nem állna ő sem, mert szolgaföldet kiválaszt magának, még a madár is örül, ha arrébb szállhat. Itt csak a csatangoló farkasok bendője telik meg és a lószagú katonák szeretője örül, kap lopott ruhát, de karvalyok írnak a véres porba rajzot körömmel s elhúzódva sírnak, a meggyalázott élők! Véged van Bizánc, fejedre új kevély nőtt. A távoli tűzvész hazámig világít, fújja lángját a végekre, a nagy barbár vasökle gyúrja a leigázott népeket, mozdul a karaván, mozdul a szerály, az éhesnek új mező kell, ágaskodva feláll a próbált had, keze, izma a szelídek kenyerét elviszi, vizét megissza. 1456-ban három éve Sztambul már Bizánc, mikor kimozdul helyéből és suhogva száll a lánc, 150 ezer török készíti s mind Nándorfehérvárra, mondani szinte fáj, ártatlanoknak mennyi kára, a föld is felszisszen hajladozva.