Holnap, 1991 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7-8. szám - SZÍNHÁZ - Lázár László: Társbérletben

40 SZÍNHÁZ öttagú művészeti tanácsot, amely leépült, sóhivatallá vált. Én tanácstagként utoljára tudok meg mindent, ami a színházban történik. Elszalasztottuk a színházi szövetséghez való csatlako­zást, ezért hátrányos helyzetbe kerültünk. Felvetődik az anyagi autonómia hiánya is, túrósra lovagoljuk a közös lovat. S miköz­ben a román társulat drágán, művészi kivitelben csinálja magá­nak a propagandát, a díszleteket-jelmezeket, a mi plakátjaink rudimentárisak, az sincs ahová kifüggesszük őket, hogy le ne tépdessék. A műszak legjobbjai elmentek, a magyar műszakiak mentek el, hiszen míg a fordulat előtt a Nemzeti alkalmazottai­nak összlétszámából hozzávetőleg 70 százalék magyar volt, most fordított az arány. Ha nem még rosszabb. És nálunk most Ádám Erzsébet a fő téma, akiről egy szót sem kellene ejteni, mert nem érdemli meg. (Kárp György :—Ádám Erzsébetnek tisztáznia kellett volna a viszonyát a társulathoz, a közönséghez, de ő úgymond ellentá­madásba lendült, a román mass médiában fasisztának, naciona­listának nevezi a magyar társulat tagjait, siránkozik, hogy nem akarunk vele fellépni. Amikor a forradalom után, januárban fel kellett volna lépnie a Csalóka szivárványban, beteget jelentett, nem mert a közönség elé állni. De augusztusban Miskolcon még ő játszotta Zsuzsannát. Igaza van annak, aki azt mondja: — Olyan kicsi ő ezen a pályán, hogy nem érdemes foglalkozni vele.) K.Gy­: — Repertoárunk nyivánvalóan függvénye a művé­szállománynak. Az aktív színészek száma alig 20 ( 10 nő, 10 férfi) noha 32-es, sőt az újabb minisztériumi rendelkezés szerint, Nemzeti Színház lévén, akár 60 tagú is lehetne a társulat. Sze­rencsénkre a nyugállományba vonult színészek mindegyike (Szabó Duci, Debreczeni Gaby, Lőrinczi Ica, Lohinszky Lo­­ránd, Tarr László, Gyarmati István, Tóth Tamás, Magyari Ger­gely, Tamás Ferenc, Faluvégi Lajos), valamint Ferenczi István főiskolai tanár is szívesen rendelkezésünkre áll. Mint ahogy fel­léptethetjük a városunkban működő színiakadémia növendéke­it is. A Revizorban is két főszerep­súlyú alakítást bíztunk főiskolásokra. Egy rendezőnk van, Kincses Elemér, de meghív­ható a főiskoláról Kovács Levente, itt él ugyebár Tompa Miklós mester, akit nem tudom miért, csak vajmi ritkán kérünk fel ren­dezésre. Gergel Gézát pedig egyáltalán nem. Számíthatunk Pa­­rászka Miklós időnkénti besegítéseire, mint ahogy újra meg kellene nyernünk a nagyon elfoglalt Tompa Gábort egy hazai dirigálásra. Ivan Kusan horvát szerző Galóczája és Victor Efti­­miu Csavargója kellet a közönségnek, de ha kihozzuk a Játék a sötétben c. vígjátékot, akkor még teljesebb lenne az egyetértés színház és közönség között. Ha évad végéig színre kerül Székely János Vak Béla királya és Görgey Gábor Komámasszony hol a stukker? c. darabja, akkor már 13 produkció lesz a forgótőkénk K. I. : — A gondok összekovácsolták a társulatot, de lénye­gében alig változott valami. Még műsorrend dolgában sem. Az is amolyan ad-hoc megol­dás, hogy elővesszük az évekig „nem-szabad” da­rabokat, amelyek közül tényleges sikert csak Go­gol Revizorja jelentett. A repertoár nem épül eléggé szervesen a társulat valós erőire, amelyek léteznek s ezt éppen a Revizor előa­dása bizonyítja. Én Kincsessel szere­tek dolgozni, jó, sőt kitű­nő rendezőnek tartom, de nem az a fajta pedagógus rendezőtípus, aki társula­tot tud átvállalni. N.­­.: — Szerintem kissé egyoldalú a reperto­ár: túl súlyos és komoly. Ebben régi beidegződések kísértenek, minden áron mondani valamit. A közönség jó része s ez bocsáttassék meg neki, szórakozni is megy a színházba. Ha pedig túlhangsúlyozott a hivatás-küldetésteljesítés, ennek az igénynek nem tudunk megfelelni. A Vak Béla király, Mózes, az Álomkommandó nem éppen alkalmas erre. Nekik csak a színvonaltalan Galócza, a Csavargó jutott. (Kell ugyebár román darab is, mondogatjuk, rendben, de miért nem választunk jobbat?) Az Úri muri sem volt valami nagy ütés, felmelegítettünk egy valamikori legendás elő­adást, amely azonban ma valahogy nem hozta lázba a nézőket. A Revizor véletlenül egy jó előadás, színvonalas, lelke van. Sike­rült Maugham Színháza is s lesz Komámasszony, hol a stukker... A repertoár nem igazodik a társulat képességeihez, olyan előa­dásokat választanak, amelyekben mellőzik a színésznőket. Kü­lönben is nőhiányban szenvedünk, a legfiatalabb művésznő is legalább 35 éves. Nem éltünk azzal a lehetőséggel, hogy magyar­­országi fiatal színésznők, Darkó Éva, Topai Éva, Pregitzer Fru­zsina, de Borbáth Ott­la is jelezték, hogy elszerződnének egy előadásra, egy évadra hozzánk. Egyre aggasztóbb a közönség elidegenedése, nem akarjuk észrevenni, hogy ma már létezik konkurencia. H Gy­. — A közönség nem távolodott, nem idegenedett el. Marosvásárhely és környékének közönsége jóban rosszban pél­dásan kitartott a színház mellett. De ma az a helyzet, hogy a stabó közönség egy része — akárcsak művészei — nincs már Vásárhelyen. Fennáll az elidegenedés veszélye, de inkább az anyagi gondok s nem a repertoár, a színvonal miatt. (Pedig még aránylag alacsonyak a színházjegyek árai.) Kiszállási, turnéte­rületünk sem szűkült le, azért kevesebb a székhelyen kívüli fel­lépés, mert súlyosbodtak a gazdasági terhek. Gondolok a szállodaköltségekre, az aránylag magas fellépési díjakra, ame­lyekkel a nyugdíjas kollegákat honoráljuk. K. I. : — Megcsappant a közönség, sokan mentek el az or­szágból. De vannak olyanok is, akik még nem szoktak hozzá a színházhoz. Vannak városrészek, ahonnan egyáltalán nem jön­nek — be kell csalogatni őket. A román tagozat nem szokott hozzá a tájoláshoz, nekünk viszont a falvak sokat jelentenek. Velünk együtt lélegeznek. Számítva a velük való további jó, szo­ros kapcsolatra, több pénzt kell áldozni a kiszállásokra. Éppígy létfontosságú lenne ismét rendszeresen eljutni a Zsa-völgyébe s más, a magyarság szempontjából szórványnak számító vidékre. Újra fel kell fedeztetnünk magunkat olyan városkákban, községek­ben, ahová az utóbbi években nemcsak mi, de más társulat sem jutott el. N.­­.: — A monstre-szereposztású darabokkal a jelenlegi viszonyok között lehetetlen turnézni. A műsorrend összeállítá­sakor ezt a szempontot is figyelembe kellene venni. K.Gy.: — Érezhető volt bizonyos lazulás a fegyelemben. Je­lenleg jó a hangulat, munkahangulat uralkodik. És igény van a színvonalas előadásokra. Bizonyság erre a Színház, a Maraton, az Úri muri és a Revizor. 32 év után (utoljára 1958-ban ven­dégszerepeltünk Magyar­­országon) tavaly ismét felléphettünk Magyaror­szágon. (1970-1980 kö­zött a szabadkai Népszínházzal alakult ki laza kapcsolatunk.) Idén két alkalommal is vendé­gek leszünk, előbb Kis­várdán, majd Debrecenben. K.I.: — Megelégszünk a többé-kevésbé jó mun­kával, eltunyultunk, mi­közben arra hivatkozunk, hogy a közönség szeret minket. A művészi ige­ HOLNAP

Next