Holnap, 1991 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7-8. szám - SZÍNHÁZ - Lázár László: Társbérletben
40 SZÍNHÁZ öttagú művészeti tanácsot, amely leépült, sóhivatallá vált. Én tanácstagként utoljára tudok meg mindent, ami a színházban történik. Elszalasztottuk a színházi szövetséghez való csatlakozást, ezért hátrányos helyzetbe kerültünk. Felvetődik az anyagi autonómia hiánya is, túrósra lovagoljuk a közös lovat. S miközben a román társulat drágán, művészi kivitelben csinálja magának a propagandát, a díszleteket-jelmezeket, a mi plakátjaink rudimentárisak, az sincs ahová kifüggesszük őket, hogy le ne tépdessék. A műszak legjobbjai elmentek, a magyar műszakiak mentek el, hiszen míg a fordulat előtt a Nemzeti alkalmazottainak összlétszámából hozzávetőleg 70 százalék magyar volt, most fordított az arány. Ha nem még rosszabb. És nálunk most Ádám Erzsébet a fő téma, akiről egy szót sem kellene ejteni, mert nem érdemli meg. (Kárp György :—Ádám Erzsébetnek tisztáznia kellett volna a viszonyát a társulathoz, a közönséghez, de ő úgymond ellentámadásba lendült, a román mass médiában fasisztának, nacionalistának nevezi a magyar társulat tagjait, siránkozik, hogy nem akarunk vele fellépni. Amikor a forradalom után, januárban fel kellett volna lépnie a Csalóka szivárványban, beteget jelentett, nem mert a közönség elé állni. De augusztusban Miskolcon még ő játszotta Zsuzsannát. Igaza van annak, aki azt mondja: — Olyan kicsi ő ezen a pályán, hogy nem érdemes foglalkozni vele.) K.Gy: — Repertoárunk nyivánvalóan függvénye a művészállománynak. Az aktív színészek száma alig 20 ( 10 nő, 10 férfi) noha 32-es, sőt az újabb minisztériumi rendelkezés szerint, Nemzeti Színház lévén, akár 60 tagú is lehetne a társulat. Szerencsénkre a nyugállományba vonult színészek mindegyike (Szabó Duci, Debreczeni Gaby, Lőrinczi Ica, Lohinszky Loránd, Tarr László, Gyarmati István, Tóth Tamás, Magyari Gergely, Tamás Ferenc, Faluvégi Lajos), valamint Ferenczi István főiskolai tanár is szívesen rendelkezésünkre áll. Mint ahogy felléptethetjük a városunkban működő színiakadémia növendékeit is. A Revizorban is két főszerepsúlyú alakítást bíztunk főiskolásokra. Egy rendezőnk van, Kincses Elemér, de meghívható a főiskoláról Kovács Levente, itt él ugyebár Tompa Miklós mester, akit nem tudom miért, csak vajmi ritkán kérünk fel rendezésre. Gergel Gézát pedig egyáltalán nem. Számíthatunk Parászka Miklós időnkénti besegítéseire, mint ahogy újra meg kellene nyernünk a nagyon elfoglalt Tompa Gábort egy hazai dirigálásra. Ivan Kusan horvát szerző Galóczája és Victor Eftimiu Csavargója kellet a közönségnek, de ha kihozzuk a Játék a sötétben c. vígjátékot, akkor még teljesebb lenne az egyetértés színház és közönség között. Ha évad végéig színre kerül Székely János Vak Béla királya és Görgey Gábor Komámasszony hol a stukker? c. darabja, akkor már 13 produkció lesz a forgótőkénk K. I. : — A gondok összekovácsolták a társulatot, de lényegében alig változott valami. Még műsorrend dolgában sem. Az is amolyan ad-hoc megoldás, hogy elővesszük az évekig „nem-szabad” darabokat, amelyek közül tényleges sikert csak Gogol Revizorja jelentett. A repertoár nem épül eléggé szervesen a társulat valós erőire, amelyek léteznek s ezt éppen a Revizor előadása bizonyítja. Én Kincsessel szeretek dolgozni, jó, sőt kitűnő rendezőnek tartom, de nem az a fajta pedagógus rendezőtípus, aki társulatot tud átvállalni. N..: — Szerintem kissé egyoldalú a repertoár: túl súlyos és komoly. Ebben régi beidegződések kísértenek, minden áron mondani valamit. A közönség jó része s ez bocsáttassék meg neki, szórakozni is megy a színházba. Ha pedig túlhangsúlyozott a hivatás-küldetésteljesítés, ennek az igénynek nem tudunk megfelelni. A Vak Béla király, Mózes, az Álomkommandó nem éppen alkalmas erre. Nekik csak a színvonaltalan Galócza, a Csavargó jutott. (Kell ugyebár román darab is, mondogatjuk, rendben, de miért nem választunk jobbat?) Az Úri muri sem volt valami nagy ütés, felmelegítettünk egy valamikori legendás előadást, amely azonban ma valahogy nem hozta lázba a nézőket. A Revizor véletlenül egy jó előadás, színvonalas, lelke van. Sikerült Maugham Színháza is s lesz Komámasszony, hol a stukker... A repertoár nem igazodik a társulat képességeihez, olyan előadásokat választanak, amelyekben mellőzik a színésznőket. Különben is nőhiányban szenvedünk, a legfiatalabb művésznő is legalább 35 éves. Nem éltünk azzal a lehetőséggel, hogy magyarországi fiatal színésznők, Darkó Éva, Topai Éva, Pregitzer Fruzsina, de Borbáth Ottla is jelezték, hogy elszerződnének egy előadásra, egy évadra hozzánk. Egyre aggasztóbb a közönség elidegenedése, nem akarjuk észrevenni, hogy ma már létezik konkurencia. H Gy. — A közönség nem távolodott, nem idegenedett el. Marosvásárhely és környékének közönsége jóban rosszban példásan kitartott a színház mellett. De ma az a helyzet, hogy a stabó közönség egy része — akárcsak művészei — nincs már Vásárhelyen. Fennáll az elidegenedés veszélye, de inkább az anyagi gondok s nem a repertoár, a színvonal miatt. (Pedig még aránylag alacsonyak a színházjegyek árai.) Kiszállási, turnéterületünk sem szűkült le, azért kevesebb a székhelyen kívüli fellépés, mert súlyosbodtak a gazdasági terhek. Gondolok a szállodaköltségekre, az aránylag magas fellépési díjakra, amelyekkel a nyugdíjas kollegákat honoráljuk. K. I. : — Megcsappant a közönség, sokan mentek el az országból. De vannak olyanok is, akik még nem szoktak hozzá a színházhoz. Vannak városrészek, ahonnan egyáltalán nem jönnek — be kell csalogatni őket. A román tagozat nem szokott hozzá a tájoláshoz, nekünk viszont a falvak sokat jelentenek. Velünk együtt lélegeznek. Számítva a velük való további jó, szoros kapcsolatra, több pénzt kell áldozni a kiszállásokra. Éppígy létfontosságú lenne ismét rendszeresen eljutni a Zsa-völgyébe s más, a magyarság szempontjából szórványnak számító vidékre. Újra fel kell fedeztetnünk magunkat olyan városkákban, községekben, ahová az utóbbi években nemcsak mi, de más társulat sem jutott el. N..: — A monstre-szereposztású darabokkal a jelenlegi viszonyok között lehetetlen turnézni. A műsorrend összeállításakor ezt a szempontot is figyelembe kellene venni. K.Gy.: — Érezhető volt bizonyos lazulás a fegyelemben. Jelenleg jó a hangulat, munkahangulat uralkodik. És igény van a színvonalas előadásokra. Bizonyság erre a Színház, a Maraton, az Úri muri és a Revizor. 32 év után (utoljára 1958-ban vendégszerepeltünk Magyarországon) tavaly ismét felléphettünk Magyarországon. (1970-1980 között a szabadkai Népszínházzal alakult ki laza kapcsolatunk.) Idén két alkalommal is vendégek leszünk, előbb Kisvárdán, majd Debrecenben. K.I.: — Megelégszünk a többé-kevésbé jó munkával, eltunyultunk, miközben arra hivatkozunk, hogy a közönség szeret minket. A művészi ige HOLNAP