Új Horizont, 1991 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1991-10-01 / 5-6. szám

ÚJ HORIZONT tetta irodalmunkat mesteri műfordításaival. Gráf bácsi tudott betegségéről, nehéz anyagi helyzetéről és segítette, ahogy tudta. Egy alkalommal, nem sokkal halála előtt három könyvvel ajándékozott meg Gráf bácsi. Az egyik a Szabó Lőrinc válogatott versei című kötet volt, melyet a költő e sorokkal dedi­kált: „Gráf Ferencnek régi barátsággal, 1939 karácsonyán, Szabó Lőrinc.” A másik két kötet Babits Mihály műve: a Nyugtalanság völgye című verseskötet és a Tí­már Virgil fia című regény. A verseskötet 1920-ban jelent meg, amikor Babitsot megfosztották katedrájától, tanári nyugdíjától, és erősen támadták a sajtóban. Az érzékeny költő egyre inkább visszahúzódott írói elefántcsonttornyába. A Táltos kiadásában ezer példányban, silány papíron megjelent szerény, nem egészen százoldalas kötetben elég sok a nyomdai sajtóhiba. Ezeket a költő gondosan, tollal-tintával kijavította. Ez a dedikáció olvasható benne: „Gráféknak tisztelettel és barátsággal, Bpest, 920 karácsonyán, Babits Mihály.” A Tímár Virgil fia című regény 1922-ben jelent ugyan meg, azonban ez a kötet második kiadás, Babits Mihály munkáit hatodik kötete az Atheneum kiadásában. Miután a dátum sem a könyvön, sem a dedikáción nincs föltüntetve, nem tudom, mikor ajándékozta meg ve­le a költő Gráf bácsit, valószínűleg a húszas évek vége felé. A dedikáció a következő: „Gráf Ferenc úrnak, meleg karácsonyi üdvözlettel a nagyszerű borokért küldi ezt a szerény palack „szellemi bort”, régi igaz híve, Babits Mihály.” Ha Babits Mihály esztergomi Olimpuszán nem is írt bordalokat, szerelmesverset a csikó­bőrös kulacshoz, mint a néhai jó Csokonai Vitéz Mihály, azért tisztelte és szerette a szőlő le­vét, és a Gráf Ferenc küldötte butéliákat nemcsak becsben tartotta, hanem jószerivel viszo­nozta is. Amit meg is érdemelt Gráf bácsi, akit „nevelt fia”, Szabó Lőrinc-úgy is, mint Cs. Szabó László jellemzése szerint Babits „legrajongóbb fegyverhordozója” - versében még életében halhatatlanított. Természetesen ezeket a könyveket magammal hoztam Brazíliából. Gyakran föllapozom őket. E könyvekben, versekben élnek tovább a költők és igaz barátjuk is. Gráf bácsi, a bor­­kereskedő, London,1991

Next