Uj Idők, 1898 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám - Lyka Károly: Madonna / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások - Telekes Béla: Üdvözlet Kiss Józsefnek / Költemények
műve s nem vásári ambícióké. Különösen jeles az az osztály is, amelyben a Hollósy mester művésziskolájának növendékei mutatják be tanulmányaikat. A jó iskola és szabad iskola mintáját látjuk benne. A közönség szívesen, dicsérettel fogadta a nagybányaiak kiállítását. S nem nevet többé, hanem tanulni iparkodik. Az első vihar. A Nemzeti Szítház nemsokára eredeti újdonságot mutat be a közönségnek. Kifogadta előadásra Herczeg Ferenc Eső vihar című négyfelvonásos színművét. Az új dráma valószínűleg februárban kerül első előadásra. Josipovich Imre. — 581 — MINDENFÉLE, 1848 karácsonya. Az bizony szomorú karácsony volt ötven év előtt, a szabadságharc vérkeresztelőjén. Karácsony estéjén a magyar család csupa szomorú eseményről beszélt a karácsonyfa körül. Mindenütt hiányzott valaki : itt az apa, amott a férj, legtöbb helyen a felnőtt fiuk, sok helyen a kisebbek is. Karácsonyfát csak ott állítottak, ahol nem dúlta föl a családi fészket a martalóc sereg s lakói világgá nem széledtek, ha ugyan keselyű, sas nem vijjogott temetetlen holttestük fölött. Ahol meggyújtották a karácsonyfát, a viaszgyertyák fénye szomorú, csüggeteg arcokra esett. A magyar gyerek nem sürgött vidám zajjal a karácsonyfa körül, az öreg szülők, az édesanya bánatossága rájuk is elragad. Az asszonyok tépést, sebkötőket készítnek, a nagyapa a most érkezett Közlönyt vagy egyéb pesti lapot böngészi, melyek egyhetes hírekkel vannak tele. A lap kissé reszket kezében. Csüggedten újságolja : — Nagyszombatnál megvertek bennünket . . . Ezer embert vesztettünk . . . Aggódó hangok riadnak körülötte: — Ott volt-e Pista? — Nem, nem, a Guyon hadteste volt tűzben, a Pista a Kmety seregében van . . . De ni, Pandorfnál is csatát vesztettünk. Windischgrätz győzött . . . — Teremtőm! A Pisti zászlóalja is ott volt, ugye ? — Igen, itt olvasom, hogy Kmety és Pöltenberg hősiesen föltartóztatták az ellenséget. Ijedt hangok : — Ott a névsor? Az elesetteké? — Nincs, csak annyi, hogy negyvenöt emberünk elesett. Aztán még jobban megremeg a lap az öreg kezében , lelkesedéstől elfulladt hangon újságolja : — Damjanich győzött ! Jarkovácon árulással megtámadták alvó seregét. Az áruló lakossággal egyetértve az egész rác csorda rájuk tört . . . Azon mód öltözetlenül verekedtek a fiuk az utcán . . . Damjanich úgy verekedett, mint egy hadisten . . . Összeszedte fiait és szuronnyal, puskatussal kiverte az ellenséget. . . Ezer szerb holtteste fekszik a csatatéren . . . Ilyen lehetett a beszéd tárgya karácsony estéjén a magyar házakban. Beszélgettek arról, hogy Windischgritz már betört az országba, Schlick elfoglalta Kassát, Aradot a temesváriak fölmentették, a háromszékek a magyaroktól elszigetelve, sietséggel harcolnak Puchner csodálatos hőellenük küldött hordáival, még ágyút is maguk öntenek . . . Aztán arról, hogy Ikm már Erdélyben van és most már a magyar fegyverek felé fordul a szerencse. Bizony szomorú volt a karácsony estéje. Buda és Pest hallgatag. A schwechati crtavesztés és utána a többi vereség a remélységet elhervasztotta. Kossuth ugyan egyremásra bocsájtja ki az ő vért forraló, harcra hívó, bizalomteljes kiáltványait, de azért mindenki tudja, hogy Windischgrätz nemsokára a főváros előtt lesz és az országgyűlés menekülni készül. Az is tudvalevő,hogy a honvédelmi bizottmány meghagyta Görgeinek, hogy Buda felé vonuljon s itt döntő csatát fogadjon el. Azok, akiknek óluk van a fejüket félteni, csomagolnak, menekülnek. Hasztalan hirdeti Kossuth, hogy Nagyszombatnál úgy harcolt a tizennegyedik zászlóalj, mint Desaix serege Egyiptomban : szuronynyal megszalasztott egy lovas ezredet, — a hazafiak szivére be ereszkedik. A vidéken, kivált Erdélyben, kétségbeejtő a háború szörnyűsége. Alsó-Fehérmegyében kétezer legyilkolt magyar holtteste fekszik temetetlenül, virágzó községek, városok romba dőlve hevernek a földön. Nagyenyeden Prodán oláhjai parancsolnak és közeledik a szerencsétlen városhoz Axentie gyilkos serege. A székelyek karécsonyestéje is szomorú. Schurker tábornok éppen ez estén szétverte egyik táborukat. Csak egy fényes sugár vonul át Magyarország beborult egén karácsonykor: Bem haditette, aki Dézsnél megvervén az osztrákokat, karácsony napján visszafoglalta Kolozsvárt. Egész Magyarországban és Erdélyben csak Kolozsvárnak volt boldog karácsonya ötven év előtt. Kele t ainak embere, írásban olykor szeszélyes, mint egy leány, olykor erős, mint egy pöröllyel dolgozó kovácslegény. És aztán mindenekfölött igen jó és sokszor volt már közel ahhoz, hogy áldozatává legyen ennek a jóságának. A párduc rettenetesen meg tud szerdülni és akkor közöttünk kószáló művésza bohém lesz belőle. Akkor teremnek azok színes, kacér, bizarr, de emberien mély történetek, amelyekben oly sokszor gyönyörködnek olvasóink. De hiszen nem akarjuk e pár sorban Bródy Sándor irodalmi fotográfiáját adni. A másikat, a külső emberét adjuk itt, abból az alkalomból, hogy legújabb könyvét ismertetjük s ez a másik nem kevésbbé érdekes az elsőnél, amelyet már oly jól ösmer Magyarország olvasóköközönsége. —ly. Bródy Sándor. „Olyan, mint a párduc — mondta egyszer nekem Fadrusz János Bródy Sándorról — sima, homlokhoz boruló haj, éles szem, incselkedően mosolygó száj, meg az arcának fiatal, lágy vonásai, rugalmassága, mozdulatainak pongyolasága, igazán a heverő párduc képét hozzák emlékezetembe. — Miért ne írnám ide, ehhez az arcképhez a kitűnő művész e karakterizáló szavait, amelyek majdneki egészen ta'alnak Bródy Sándorra. Fadrusz azonban akkor hamarjában csak a külső emberről beszélt. A belső, az más. Talpig művész, gondtalan, a hangula Csokonai Mihály karácsonya. Régi följegyzés. Zivataros, hideg decemberi idő járt a mult század utolsó esztendőjében. Sárközy, somogymegyei viceispán uram, leszállván kocsijáról, ugyancsak tipegetttopogott elgémberedett lábaival és rázogatta a havat dédbundájáról. — Valami levél-féle is van itt ! — mondotta a patvarista, nagy tisztelettel állva glédába, mikor a principális úr belépett a kancelláriába. Levél, szürke, jóféle vastag diósgyőri papirosra írva, a melyben protezsáltja, Csokonai Vitéz Mihály csurgói professzor úr, tudomására hozza, hogy megelégelte a kondíciót és búcsút vett a gimnázium kapufelfájától. Tulajdonképpen úgy is volt egy kicsit a 3i Szentványi Árpád. «3