Uj Idők, 1899 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1899-07-30 / 31. szám - Igric: Petőfi barátai / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Petőfi barátai Az Isten is arra teremtette a költőt, hogy magánosan menjen végig az életen. Ha igazi lángész, nem lehetnek még barátai sem. Mert a barátság olyan fa, melynek árnyékában megpihen a közönségesebb ember fia, de a nap felé törekvő lángelme meg nem tűri az árnyékát. Sem a pihenés, sem pedig az üdülés kedvéért. Azt akarja, hogy egészen átjárja a nap izzó heve, hogy viharok érjék s hogy az ő árnyéka legyen az egyetlen a végtelen rónaságon. Ezt az aksziómát a legnagyobb pesszimisták egyike, az angol Shelley kockáztatta meg. Hozzátette még azt is, hogy a költőnek csak bámulói bajtársai és irigyei vannak. Igazi feketevérű mondás, amely senkinél sem vált be kevésbbé, mint éppen Petőfinél. Neki nagyon sok volt a jóbarátja, ki önzetlenül fölismerte óriás tehetségét, csaknem annyi, mint irigye és gáncsolója. Atyai barátja volt Vörösmarty Mihály, aki maga is nagy költő volt és mikor a fiatal poéta legnagyobb nyomorúságában nála jelentkezett, hogy verseinek kiadót keressen, őszinte szeretettel egyengette előtte a dicsőség útját. Sokáig tartott ez a gyöngéd viszony közöttük és nem Vörösmartyn mult, hogy megszakadt. A politika, »ez a csúnya dal« szakította el őket egymástól. Petőfi keményen megtámadta egy versében Vörösmartyt, mivel lanyhának találta az ő radikálisan túlzó eszméivel szemben, de a mélyen megbántott Vörösmarty, még a sem ment túl a szeretet szabta védekezésben határokon és amíg élt, szent volt előtte Petőfi emléke. Másik jó barátja — tán a legjobb, mivel az ifjúság volt közöttük a kapocs — Jókai Mór. Már az iskolában egymás mellé kerültek és később is egymás oldalán harcoltak. Széles e hazában senki sem tett annyit Petőfi hírnevéért, mint Jókai, mind addig, míg a politikai harcnak hevében pillanatra szembe kerültek egymással és Petőfi a költő zord haragjával nekitámadt barátjának. De azután is megmaradt Jókai szivében a kegyelet és a szeretet, melynek számtalan regényében és cikkében adott kifejezést. Arany Akitől soha egy pillanatig sem idegenedett el Petőfi, az János volt. Kezet a baráti frigyre Petőfi nyújtott, Arany pedig erősen megfogta és soha el nem bocsátotta. Mikor Toldy első része megjelent, Petőfi dicsőítő verset intézett Aranyhoz és a hatalmas lant elvitte a nagyszalontai poéta hírét a magyar nép közzé. Visszafizette olyformán a költészetnek azt, amit Vörösmarty érte tett. Arany pedig mindig úgy emlékezett arra a pár évre, melyeket a Petőfivel való barátságban élt át, mint egy szép álomra. Költeményei közül néhány vonatkozik a csatatéren minden nyom büszkeségének nélkül eltűnt barátjára. Kora nevezi, üstökösnek, melyet az élők nemzedéke csak egyszer lát s többé soha . . . Kerényi és Tompa szintén kivették részüket az ő szive érzéséből, de ez a barátság még sem vert mélyebb gyökereket. Kerényié kétségkívül az az érdem, hogy elsőnek vitte a külföldre a költő hírét, hanem a lelkük mégsem forrt egybe. Annál inkább szerette ő Teleki Sándort, ezt a zseniálisan csapongó szellemet, ki az volt neki, ami a kovász a kenyérnek. Hogyan ismerkedtek meg, maga Teleki mondta el. 1846 szeptemberben Nagy-Károlyban volt, mikor Petőfi meglátogatta Petőfi búcsúja a szülői háztól Munkácsy ifjúkori festménye /////.)> > Arany János Petőfi rajza Petőfi fája Koltón Az Athenaeum Petőfi-albumából