Uj Idők, 1903 (9. évfolyam, 27-53. szám)
1903-08-09 / 33. szám - Hegedüs Sándor ifj.: Az örökség / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
is bemutatjuk itt, amely bizonyára nemcsak a résztvevőket, hanem a szélesebb körű közönséget is érdekli. Magát a dobsinai jég-fenoment pedig ajánljuk a természetszépségek barátainak figyelmébe. A külföldi turisták szívesen veszik ide útjukat s megelégedetten távoznak. Ideje volna, hogy a magyar ember is érdeklődjék a hazai érdekességek iránt. L Én vagyok az élet Regény, írta Sas Ede Ismertük eddig Sas Edét mint kiváló versírót és novellaírót. Most egyetlen szárnycsapásra, mint kész regényíró áll előttünk. Még pedig nem olyan, aki fölött egy-két dicsérő szóval napirendre lehet térni, hanem akivel számolni kell, aki legelső regényében olyan kérdést tárgyal, amely vihart támaszt, mélységes indulatokat hoz felszínre, és rejtegetett, kínos, fájó sebeket tör föl. Tisztelni kell az erőt, bátorságot és nyíltságot, amellyel Sas Ede egy régi, lenyűgöző intézmény sziklakemény falait döngetni kezdi, azzal az erős hittel és meggyőződéssel, hogyha nem is sikerül neki egyedül megdönteni egy sok évszázados tradíciót, de mindenesetre hozzá fog járulni a megingatásához. A cölibátus kérdését tárgyalja ugyanis legújabb regényében Sas Ede. Egy fiatal szerzetes tragikus élettörténetének a keretébe illeszti bele azokat a szociális kérdéseket, amelyekkel foglalkozik. Megjegyzendő, hogy az ő szocialistái nem a gyárak, műhelyek munkásai közül kerülnek ki, hanem a magyar népből. Azzal a forrongással foglalkozik, amely már hatalmába kerítette az egészséges alföldi munkást is és amelyet sem eltagadni, sem eltitkolni többé nem lehet. Angelikusz testvért a világtól eldugva nevelik. Már gyermekkorában érezte, sejtette, hogy az ő születése fölött valami sötét titok lappang. Elég korán meg is tudja, hogy ő szerencsétlen anyjának a szégyene, csak azt nem sikerül megtudnia, hogy ki volt az apja ? Szégyenével, bánatával a klastrom falai közé akar temetkezni, szerzetes akar lenni, amit nagyban helyesel távoli rokona, Marót Lukács püspök, aki az árva fiút pártfogásába veszi. A kolostorból nemsokára Derchényi Imre gróf házához kerül, mint káplán, ahol beleszeret a gróf unokahugába, Idába, aki viszontszereti. Mikor a püspök észreveszi, mily veszedelmes szenvedély lobbant föl a fiatal pap szívében, siet őt eltávolítani a házból s egy távoli falusi plébániára küldi. Ebben az elhanyagolt, elszegényedett faluban, amely szintén a gróf birtokához tartozik, erős gyökeret vert a szocializmus, amelynek vezére a jogtalanul börtönt szenvedett Fekete Vass Bálint. A fiatal papnak itt erős küzdelmet kell vívnia. Küzdenie kell a szívével, amely természetadta jogait követeli és küzdenie kell a tanokkal, amelyek a nép számára szintén az elkobzott jogokat követelik. A küzdelemben segítségére siet Idas Angelikusz, testvér most már Kálmán Lőrinc, lerázza magáról a bilincseket és kilép az életbe, hogy harcoljon, küzdjön a maga és a mások boldogságáért. Fölmegy a fővárosba s rövid idő alatt lánglelke tehetségével hírneves író lesz. Mikor már mindenfelől dicsőség környezi, képviselőnek is meg akarják választani, leutazik a grófhoz, hogy feleségül kérje tőle Idát. De ekkor a leány bátyja, Imre gróf, kíméletlenül arcába vágja törvénytelen születését, s azt is megmondja neki, hogy ki az apja? Marót Lukács, a püspök. Lőrinc párbajt vív aztán Imre gróffal, azzal az elhatározással, hogy fegyverét nem süti reá, hanem engedi, hogy ő lője le őket. A végzet azonban másképp rendezi a dolgot s Lőrinc véletlenül agyonlövi ellenfelét, szerelmesének testvérét. Ez a csapás teljesen megtöri Lőrincet. Elbujdosik, mert úgy érzi, vértenger van közte és Ida között, de sehol nyugalmat nem talál. A sok szenvedés megtörte életerejét, haldokolva hazajön szülővárosába. Ott keresi fel őt Ida, mindennél erősebb szerelmével s a volt szerzetes halála olyan, mint egy örök életre szóló eljegyzés ... Az ő szenvedése be van fejezve, de nincs befejezve apjának, az ősz püspöknek a szenvedése. Neki kell eltemetni fiát, akit pedig egész életén át csak boldoggá szeretet volna tenni s akiért nem tehetett semmit, csak eltemette ... Ajánljuk olvasóink figyelmébe ezt az érdekes és értékes olvasmányt, amely bár társadalmi problémákkal foglalkozik, mindazáltal hiányzik belőle az úgynevezett irányregények száraz, unalmas didaktikája. — „Én vagyok az élet" — Jézusnak, az első igazi szocialistának a mondása teljesen ráillik erre a regényre. Az élet szólítja fel benne harcra az ő katonáit, mert az élet teljessége örök küzdelemben áll az élet meddőségével. Tutsek Anna mint fehérhajú öreg ember, — minden szavával a magyarság ügyét szolgálta. 1835 ben született s atyja is tanító volt. Orvosnak szánták, de őt az iskola vonzotta s 1854-ben tanítói oklevelet szerzett. Ettől kezdve élete folytonos munkálkodás és hasznos cselekedetek sorozata. Ő hozta létre a Fehérmegyei Tanítótestületet, amely ma már nagyarányúvá fejlett. Egyszerű, nemeslelkű ember volt, aki ha tehette, mindig áldozott a jótékonyságnak: különböző iskoláknál tett alapítványokat szegény tanulók számára. Huszonötéves jubileuma alkalmával a királytól arany érdemkeresztet kapott, a Magyar Tudományos Akadémia pedig a Wodianer-díjjal tüntette ki. Komoly, csendesen dolgozó munkás ember volt s halála veszteséget jelent a magyar tanítói karra. Burián báró és a magyar nóta Kállay Bénit magyar ember követi a közös pénzügyminiszteri és a bosznia-hercegovinai kormányzói széken. Aki ismeri a kiváló miniszter utódját, megnyugodva olvassa a kinevezést és ha magyar ember, különösen örömmel veszi, hogy ismét tősgyökeres magyar államférfi kerül erre a fontos állásra. Körülményesen megírták már eddig Burián István bárónak, az új közös pénzügyminiszternek az egész életét, parlamenti karrierjét s azt is, hogy Fejérváry Géza báró volt honvédelmi miniszter leányát bírja nőül, részünkről csak egy kis epizódot beszélünk el, amelyből annyi mindenesetre kiderül, hogy Burián István báró melegen dobogó magyar szívvel, magyar érzéssel van megáldva. 1884-ben történt. Az alig harminckét éves Burián István hazatért Szófiából egy kis magyar levegőre s még egy napja volt hátra, amelyet Budapesten akart tölteni.Különösen jó magyar cigányt vágyott hallgatni, mert már rég nem hallott szívhez szóló magyar nótát. Kis társaság verődött össze: Thallóczy Lajos dr., most közös pénzügyminiszteri osztályfőnök, a jeles történettudós, Burián jó barátja, Spiegel Edgard, a bécsi hírlapíróegyesület elnöke, Szemere Attila, volt országgyűlési képviselő, akkor még igen fiatal ember és e sorok írója, akit Thallóczy mutatott be Buriánnak. Az Arany sasban, ahol a vacsora volt, Berkes bandája húzta s a kis társaság vidám beszélgetés közt hallgatta a pompás nótákat. Burián, a szófiai konzul, az igaz magyar kedélyesség, szeretetreméltóság, azonnal elnémult, amikor Berkes rágyújtott s igazi szent áhítattal élvezett, szinte nem tudott betelni a magyar dal s nóta, a fölséges „hallgató" magyar zene gyönyörűségével. Javarészben folyt a mulatság, amikor éjfélt ütött az óra. Csak akkor kezdett a kedélyesség élénkülni, még Spiegel Edgard is beledudolgatott a nótákba s Thallóczy Lajos is egy-egy percre többre méltatta a muzsikát, akár a történetírásnál. Egyszerre belép az öreg Kommer, az „Arany Sas" gazdája s tisztelettel értésére adja az úri társaságnak, hogy tovább nem szólhat a muzsika, mert elérkezett a záróóra. 150 Göbel János György Meghalt egy tanító, aki negyven esztendőn át tűrhetetlenül, hűséggel és szeretettel kitartott a katedrán s nem pihent soha: dolgozott, oktatott, és agitált a nevelés ügye mellett. Ez bizonyára hivatást jelent. A tanítói pályát mostoha pályának nevezik, s íme egy ember, aki ha még egyszer születne, újra tanító lenne. Mert ez a foglalkozás nála hivatás volt: erre predesztinálta őt a talentuma. Az a talentum, amelyet mindenfelé, tanítói körökben jeles dolgokra képesnek ismertek. Az ilyen schulmeistereknek nemzeti jelentőségük van s Göbel János csakugyan, elkezdve segédtanítóskodásától, egész Göbel János György