Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 1-26. szám)

Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások - Keve: A szárnybontás (Jókai és Petőfi)

házak, pusztai karámok. Szorgalmas vízimalmok kele­pelnek a holdvilágban rezgő folyam tükrén, a fehér­ruhás molnár kihajol az ablakon s hallgatja a távozó hajósok tülkölését. Ide árad a frissen kaszált széna s jegenyeágak illata ..." Az első regényt azonban néhány évig nem követte más, mert Jókait magával sodorta a negyvenes évek második felének irodalmi és politikai forrongása. 1846-ban belső munkatársa lett az Életképeknek, amelyben a szín­házi rovatot vezette és Helmeczy Jelenkorának, amelynek hírrovatát írta. Petőfivel való belső barátsága állandó és a két fényes csillag sugara párhuzamosan ragyog. A fiatal írók Petőfit tekintették vezérüknek és 1846-ban tíz író megalapította a Tizek társaságát. Bérczy, Degré, Jókai, Pákh, Kerényi, Lisznyai, Tompa, Obernyik, Pálffy és Petőfi szövetkeztek és elhatározták, hogy nem fognak többé lapokba dolgozni, hanem egy tőlük szerkesztett folyóiratot alapítanak. Elnökül Petőfit választották. A kor­mány azonban nem adott engedélyt az új lap megindí­tására s így a társaság feloszlott. Petőfi is, Jókai is vissza­tért az Életképekhez a Tizeknek csaknem összes tagjai­val. Erről a mozgalmas időről azt írja Jókai: — Petőfinél valódi kultusszá fejlődött ki a francia­ imá­dás. Szobája tele volt faggatva nagybecsű kőmetszvényekkel, amiket Párisból hozatott s azok a 89-iki forradalom fér­fiai voltak. Danton, Robespierre, Saint-Juste Marat s egy nő, madame Roland. Ezekkel társalgott mindennap. Még szakálát is franciásan hagyta meg s ebben követték a többiek is: Télfy, Irinyi, Czakó, Lauka, Kecskeméthy, mind csupa francia szakált hagyott, csak én nem, mert nekem még semmilyen sem volt. Hanem azért a legnagyobb dicséret volt Petőfitől, midőn monsieur Raquenak így mutatott be: „Ez való­ságos francia regényeket ír magyarul". Frankenburg 1847-ben Bécsbe költözött és az Élet­képek szerkesztését Jókai vette át. Az ő szerkesztése alatt a lap még jobban emelkedett és a kiváló írók még szívesebben csatlakoztak, mint eddig, hozzá. így érkezett meg 1848 márciusa, amely Petőfit és Jókait az ifjúság és ezzel a forradalmi mozgalom élére vitte. Ők álltak amaz ifjak élén, akik március 15-én a sajtószabadságot és a tizenkét pontot proklamálták és a Landerer nyomda előtt a fölszabadított sajtó első termékét a nép közé dobták: a Nemzeti dalt. Ott dörögte Jókai az esőben az esernyőt felvonó tömegre a „paraplés forradalom" gúnyos szemrehány­ását, aminek folytán a paraplék egyszerre becsukódtak. Innen kezdve az író szónokol a szószéken és tolla a vidám mese helyett vért forraló politikai cikkeket röpít a világba. A neve végéről is elhagyja az arisztok­ratikus y-t és i-vel írja. Azután április 30-ától Petőfivel, mint társszerkesztővel, együtt szerkesztette az Életképeket, megházasodott és Kossuthtól küldve politikai megbízással járt a bécsi forradalom embereinél. Petőfivel való barátságát egy kínos esemény szakítja meg. Petőfi „Vörösmartyhoz" című költeményében megtámadta a nagy költőt, mert az a nemzetgyűlésben a többséggel szavazott. Jókai nem helyeselte Petőfinek ezt a tettét és a nézeteltérésnek válás lett a vége. Nem is találkoztak többé, csak Budavár bevétele után, a diadalt ünneplő egyik társasvacsorán. Jókai felköszöntötte azokat, akik ezután fognak meghalni a hazáért, — hogy örökké éljenek! Petőfi kezet szorított vele. — Köszönöm, hogy engem is felköszöntöttél! — mondotta. Petőfi jóslata teljesedett. Őt is felköszöntötte akkor Jókai, aki egy életen át tartó bánattal fizette meg, hogy nem szorította szívére akkor a költőt. És azzal, hogy ő lett a Petőfi-kultusz főpapja. Az Életképek 1848 decemberében megszűnt és Jókai 1849 új esztendejétől a Pesti Hírlapot szerkesztette. A magyar kormánynyal és országgyűléssel ő is Debre­cenbe menekült és ott az „Esti Lapokat", a békepárt orgánumát szerkesztette. Pest felszabadulása után vissza­tért a fővárosba és a Pesti Hírlapot újra megindította, majd itt folytatta a debreceni Esti Lapokat. A szabadság­harc végével öt havi bujdosás után mint „komáromi kapituláns" (sikerült nevét beíratni a komáromi lisztába) megmenekült a veszélytől. Ezután jóideig rejtőzve és álnév alatt, fölvette ismét az elbeszélő tollat és beírta vele nevét a magyarság aranykönyvébe. Egymásután jelentek meg bűvös-bájos, a szomorú nemzetet a múlt fényével és a jövő reményeivel, de leginkább isteni poézisa tündéri szavaival vigasztaló művei. KEVE JÓKAI A RÓZSÁI KÖZT JÓKAI MÓR MUNKAKÖZBEN

Next