Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1904-05-15 / 20. szám - Tábori Róbert: Jókai élete / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
aki kevéssel azelőtt megházasodott, lakást bérelt a Dohányutcában és Jókai is hozzá költözött. Ott maradt 1848 június 12-éig, amikor egy és más okból nézeteltérés támadt közöttük és Jókai máshova költözött. Hogy időközben, nevezetesen az említett évnek március tizenötödike óta mi minden történt, ami a nemzet életére és Jókai írói meg emberi fejlődésére messzeható befolyással volt, más mondja el egy külön cikkben. A rövid életrajz keretében nem férne el úgysem Jókai hatalmas irodalmi működésének akárcsak vázlatos ecsetelése is. Jegyezzünk fel róla csupán annyit azokból az izzó napokból, hogy amikor a március 15-én „Bánk bán" előadása alatt a Nemzeti Színház színpadjáról beszélt a néphez, ott ismerkedett meg Laborfalvi Rózával, a nagy művésznővel, aki hatodfél hónap múlva a neje lett. A világosi katasztrófa után Jókainak is menekülnie kellett. Hosszú ideig bujdosott a borsodi Bükk-hegység rengetegeiben (csodálatos színgazdagsággal írja meg ennek az időnek történetét „A tengerszemű hölgy" című regényében, ahol emléket állít hitvese föláldozó szeretetének is) és csak akkor múlt el feje fölött a legnagyobb veszedelem, amikor Jókainénak sikerült a férje számára megszerezni egy Klapka-féle menedéklevelet. így is rejtőznie kellett, mivelhogy egy magyar közvádló — nevét elhallgatjuk — harmincnégy magyar írót, köztük első helyen Jókait jelölte ki a halálra, de szerencsére akadt egy másik államügyész, Kossalkó János, aki meghiúsította ezt a merényletet. Mégis Jókainak még közel egy esztendeig rejtőznie kellett és abban az időben írott és kiadott művei csakis „Sajó" álnév alatt jelenhettek meg. 1851-ben már elmúlt egészen a veszedelem, amely életét fenyegette, de még mindig névtelenül rrogatott, csak a Festetics Leó gróf által alapított „Délibáb" című lapba, amelynek szerkesztője is volt. Ahogy ideje akadt, a magyar föld tanulmányozására indult, nevezetesen Erdélybe s onnan hozott magával gazdag benyomásokat, amelyeket sorjában értékesített ezután megjelent műveiben. 1856-ban alapította meg a „Nagy Tükör" című képes folyóiratot és két évvel utóbb az első magyar humorisztikus hetilapot, az Üstököst. Ebben az évben 1855. december 15-én választotta meg levelező tagjának az akadémia. Jókai csaknem tíz éven át távol állt a szorosan vett politikától; nagyobb politikai és társadalomélesztő munkára azonban, mint amelyet a forradalom után írt regényeiben kifejtett, kevés magyar politikus tekinthetett vissza. A múltat dicsőítette, hogy a szomorú jelen fölött megvigasztalja nemzetét és a jövőre előkészítse. Csodás varázserővel festette meg a magyart a régi idők megpróbáltatásának keretében — sokszor idegen országok apró és nagy képeiben, — hogy visszaadja neki a népek legerősebb fegyverét, az önbizalmat, a küldetésében való hitet. Ahogy azonban a zord időjárás enyhébbre fordult és már nem csupán képletes beszéddel fordulhatott népéhez az író-próféta, ahogy a napi események megkövetelték a kisebb keretben való, de mindennapi hozzászólást és lelkesedést . Jókai fölfedezte magában a hírlapírót. Ehhez járult, hogy az 1861-iki országgyűlésre a siklósi kerület megválasztotta képviselőjének s az ő pártjának, a határozati pártnak szüksége volt egy orgánumra. Ekkor szerkesztette előbb a „Magyar Sajtót" s mivel ott nem mozoghatott eléggé szabadon, a „Hont". A hatalom kibérlői nem is kicsinyelték ezt a működését, mert a lap fennállásának ötödik hetében már SZÜRET JÓKAI MÓRNÁL