Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1904-06-12 / 24. szám - Ambrozovics Dezső: Vágyak / Költemények - Milotay István: Elzülöttek / Költemények - Nil: Könnyek nélkül / Költemények
KÖLTEMÉNYEK VÁGYAK. Oh ne kívánd, hogy az élet Teljesítse minden vágyad, Mely szívedben egy-egy futó, Borús érzés nyomán támad. Azt se kívánd, hogy utadra Sorsod csupa rózsát hintsen, S egy szép reggel arra ébredj, Hogy már semmi vágyad sincsen. Mert a vágy a reménységnek Dús forrása, szülőanyja, Ha meg csüggedsz, lelkedet a Reménység az, mi föntartja. Remény nélkül nincsen küzdés, És a küzdés, — az az Élet! Ez árasztja a világra Mind a jót és mind a szépet. Nem vágy-e az, mi tavasszal A lombokat kifakasztja ? Nem vágyódva hull-e földre A májusi ég harmatja? A madár ha fészkét rakja, Szivét vágyai vezérlik, A kalász is izzó vágyak Lánglehétől sárgul, érik. Millióit a csillagoknak Össze titkos vágyak tartják, És a felhőt fönn az égen Vágyódások űzik, hajtják. Öli bécsüíld meg hát a vágyat, S örülj, ha még van miért sírnod, Mert hogyha már könnyed sincsen, Készülj, meg van ásva sírod. . .! Ambrozovics Dezső KÖNYEK NÉLKÜL Ugye, most könnyű megítélni A jókedvem, a kacagásom.' . . . Vádat se szórtam föl az égre, Nem hallottátok zokogásom. Nem láttatok, mint illett volna, A földig sújtva, nyomorultan. Hogy valami mégis csak fájjon, El se hinnétek, pedig úgy van . . . Mit tudjátok ti, hogy a szívnek Ivénye, ha nincsen, hull a vére? Mit tudjátok, hogy mi a lélek, Ha megfogyatkozik hitébe'? . . . Mit tudtok ti a jajszavát is Letiltó, néma büszkeségről? Másnak megváltott enyhülésért Mosolyogva hurcolt szenvedésről? . . . Ti elsírjátok, ami hántott S vigasztalódtok könnyek árán. Tirátok mosolyog az élet, Ti nem jártok egyedül, árván . . . Nekem a sorsom mást parancsol: A könnyek visszahullnak égve S a kacagásom feltör sírva Ez a felszínre, az a mélybe . . . Nektek tavasznyit őszi ködben, Nekem fagyos tél még a nyár is. Ti rózsát szedtek minden ágról, Engem megvérez még az ág is. A ti nótátok messze ujjong, Az én dalomnak nincsen hangja. Ha volna is, nem értenétek . . . A dal is a temető harangja! ELZÜLLÖTTEK Csillagtalan, szomorú ég alatt zúgó, sötétlő áradat ragad. Nem kérdezzük, hogy merre, vagy hova... Erőtlenül, ellankadó karokkal Hagyjuk, sodorjon céltalan tova . . . Sokan vagyunk, egy bús, zavart tömeg A víz színét hullával tölti meg. Nem küzdünk többé, semmi nem hevít. Kétségbeesve, vagy rémes közönnyel várjuk az elmerülés perceit. Az élet élő holtjai vagyunk. Nincs már reményünk, vágyunk, óhajunk. Csöndes zúgással hömpölyget az ár, Lehunyt szemmel, fakult ajakkal, arccal... . . . Jaj annak, ki még sóhajt, kiabál!... Óh jaj azoknak, akiknek szíve A mult emlékivel van még tele, Akik felé a sötétségen át Valahonnan napfényes tájak vntnek . . . — S viszi a szennyes víz őket tovább!... Óh jaj annak, kinek még könye van, Kinek lelkében még sóhaj fogan. Ki küzködik, hátha még partra kap, Aki szeret és akit még szeretnek . . . — S az ár felette mégis összecsap!... Mikolais István Nil