Uj Idők, 1904 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-31 / 31. szám - Erdős Renée: Önző vagyok / Költemények

Petőfi is megérkezett. E hírt a báró azonnal felesége tudomá­sára hozza, aki megkérte férjét, hogy hívja meg Petőfit ebédre, amit az azonnal teljesített is a fent leírt módon. Július 30-án, a Gamera báró által adott ebéd után, leg­először estefelé, félhét óra tájban látták Petőfit a piac­téren sétálni, a mai Lengyel-féle ház előtt. Erre nézve özvegy Duka Jánosné székelykeresztúri volt kisiparos özvegye tett vallomást, aki akkor már négyéves fiatal menyecske volt. Dukáné — mint előadja — több polgárasszon­nyal feljött a piacra, hogy lássák a mozgalmas életet. A jelzett helyen Bem apó sétált le és föl több tiszt kíséretében, akik között ott volt a fiatal Petőfi is, akire egymás figyelmét hívták föl a fiatal székely asszonyok: „Ni, ez a híres Petőfi!" A tisztek élénken beszélgettek a más­nap bekövetkezendő eseményekről és a remélt győzelemről. Egyik tiszt hangosan így kiáltott föl: „Meleg napja lesz holnap a muszkának." Özvegy Dukáné az aznapi eseményekből még csak annyira emlékszik, hogy a Szakál János korcsmája volt abban az időben a legelőkelőbb Székelykeresztúron s a főbb tisztek lovai is többnyire itt voltak elhelyezve. Petőfi utolsó vacsorájára vonatkozólag nagyon fontos ada­tokat közölt Varga Zsigmond, negyvennyolcas honvéd, aki a Mack-féle összeesküvésben való részesség miatt több évig raboskodott s aztán végigszolgálta Garibaldit is. Most köz­becsülésben él Fiatfalván. Vargha Zsigmond a következőket adta elő: 1849 július 30-án érkezett Bem tábornok kis táborával Székelykeresztúrra. Édesapámhoz, aki akkor a jelenleg Gyárfás Endre birtokában levő udvarházat bérelte, a tisztek közül többen szálltak be, köztük Zeyk Domokos is, aki másnap oly magasztos módon fejezte be életét Héjjasfalva közelében. — Estefelé hire szaladt, hogy Petőfi is megérkezett s fent van a piactéren. Erre a hirre édes­apám rögtön fölsietett a piacra s ott Novák Antal kereskedése előtt, másokkal együtt beszél­getve, megtalálta Petőfit, akit meghívott vacsorára, bivalytejes-és túróspuliszkára. Petőfi a meghívást szívesen és örömmel fogadta el és együtt jöttek le a lakásunkra. Nyolc óra tájban már javában folyt a vacsora, amelyen többen vettek részt; a polgári elemből az 1854-ben Maros­Vásárhelyen kivégzett Gálfy Mihály is jelen volt. Vacsora után Vargha Róza nővérem fölkérésére Petőfi elszavalta egyik költeményét, majd pedig, ujabb kérésére, emlékkönyvébe három versszakos költeményt írt, amelyben a vacsora kedélyes hangulata s a bivalytejes- és túrós puliszka ízletessége nyert kifejezést. Sajnos, hogy ez az emlékkönyv később, amikor a házunk leégett, odaveszett. Asztalbontás után kimentek a kertbe s ott, egyik nagyobb körtefa alá (ez ma már terebélyes nagy fa) telepedtek le padokra, hol igen vidám társalgás közepette csakhamar énekre gyújtottak. Bolyai Gergelyné—a világhírű mathematikus neje — aki rokonunk volt és Róza testvérem igen kellemes, szép hang­gal rendelkeztek s így a nótázásban ők is részt vettek. Az első dal „A virágnak megtiltani nem lehet" volt, így telt el az idő tizenkét óráig, amikor a társaság eloszlott. Búcsúzáskor meg­ígérte Petőfi, hogy ha a holnapi harc szerencsés kimenetelű lesz, még ide vissza fog térni. Édesapám a távozó Petőfit elkísérte a református templomig, aki a piactér felé vette útját. Petőfi a vacsora alatt egy zöld, aranyozott poharat hasz­nált. Ez a pohár, bár nem ép állapotban, ma is birtokom­ban van. Eddig tart Vargha Zsigmond előadása. Hogy Petőfi július 31-ikének első három-négy harcba való indulásig, hol töltötte, feküdt-e ágyban: óráját, a biztosan meg nem állapítható. Ha azonban figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy Bem tábornok Petőfit a harc színterétől mindig távol igyekezett tartani, hisz azért is hagyta őt Maros-Vásárhelyen, nagyon valószínű, hogy a­­ július 31-ikére virradó éjszakát is, amivel már Vargáéktól való eljövetelekor elmúlt éjfél s a sereg indulása már a kora reggeli órákban várható volt, szándékosan virrasztotta át, nehogy visszamarad­jon újólag. A körülményeket egybevetve, a legvalószínűbb az hogy Petőfi Vargháéktól eljőve, a tisztek mulatozásától zajos Szakál-féle korcsma felé tartott s ott vagy a tisztek közé vegyült, vagy pedig a szép piactéren le s fel sétálva töltötte az éjszakát. Az is valószínű, hogy a sereg megérkezése után jövő Petőfi­nek, mivel nem számítottak rá, szállás nem is volt kijelölve s így kénytelen-kelletlenül is át kellett virrasztani az éjszakát vagy a Szakál-féle korcsmában, vagy az azelőtti elterülő piactéren. Ezt támogatni látszik az a körülmény is, hogy maga a korcs­máros volt július 31-én a podgyász­szállító fuvarosa is. Az előadottakból csaknem világos képét nyerjük Petőfi utolsó előtti napjának. Kétségtelenül megállapítható továbbá az, hogy utolsó ebédjét a Macskásy-kastélyban, amely most rom­ladozó félben van, utolsó vacsoráját pedig a mai Gyárfás Endre udvarházban költötte el. Ma is megvan még mind a két épület, meg van továbbá az a körtefa is, amely alatt utoljára mulatott, a Gyárfás Endre parkjában s így Székely­keresztúr oly történelmi emlékeknek van birtokában, amelyekért széles e hazában sok város megirigyelheti. Mindezekből a kötelesség is következik, hogy ha már a gondviselés Székelykereszturt ily gazdaggá tette ezen emlé­kek által, a lelkes kis székely város őrizze is meg azokat hazafias kegyelettel, jelölje meg azokat illő módon, késő utókor is elzarándokolhasson azon helyekre, ahol hogy a Petőfi utolsó óráit töltötte, ahol utolsó ebédjét és vacsoráját el­költötte. Barabás­­ Endre gyűjteményéből Udvarház Székelykereszturon, ahol Petőfi Sándor 184g július 30-ikán utolsó vacsoráját elköltötte ONZO VAGYOK Mért ne fogná föl napszomjas szemem A rám tündöklő sugarat? Mért tiltanám el csóktól ajkamat? S a szerelemtől a szívem? Ha égetőbbé válik a sugár . Menten lecsukom a szemem. Mert a világos látást szeretem. S az erős fény sütése fáj. Önző vagyok. Miért tagadjam el? Ha elkápráztat is a fény: A káprázat tudata az enyém! Mikor akarom, akkor rontom el. ERIJOS RENÉE 103

Next