Uj Idők, 1911 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1911-03-05 / 10. szám - Urban Henry: A jéghegy / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
250 A jéghegy Elbeszélés írta HENRY F. URBAN Meleg júliusi este. A tenger alig hullámzik. Köd. És a fehéres párán át, pontosan kétpercnyi időközökben fölhangzik a transzatlanti gőzhajó ködkürtjének fenyegető, figyelmeztető tülkölése: pfú-u-u-uh! Most láthatóvá válnak, bár csak elmosódottan, a hajó fekete és erőteljes körvonalai. Egyike az Óceán kolosszusainak. Kéményeiből sötét füstfellegek gomolyognak elő. Maj esztétikusan halad tova, óránkénti tizennyolc csomónyira csökkentett sebességgel. A köd miatt. Az éles hajóorr körül szinte pezseg, dagad és frecskendez az ár, mint szappanhab. Maga mögött hosszú, habos vonalat hagy. De ez a ködtől alig látható. Valamennyi villamos lámpa ég: a jelzőlámpák fönt az első árbóc ormán, annak jobbkarján, a második árbocon, a főárbocon, a hajó jobb oldalán a parancsnoki híd alatt a zöld lámpa, a baloldalon a parancsnoki híd alatt pedig a vörös lámpa. Valamennyi kajütablak világos és éppen úgy az étkezőterem ablakai is. Mert ez a diner ideje. Az étkezőteremben, amely zöld- és aranyszínű, a stewardok sárgaréz-gombos, sötétkék uniformisukban éppen a feketekávét szolgálják föl. A hajó zenekar fönt, a hölgyszalonban, a legutolsó zeneszámát játssza: La Paloma-t. Vágyakozó, meleg melódiák suhannak be az étkezőterembe. Szép asszonyok ülnek a ragyogó, hófehérre terített asztalok körül és a fejüket ingatjákringatják és mosolyognak, amint ezt már a szép asszonyok szokták, amikor a muzsika tele van szerelmes epedéssel. Pfu-u-u-uh! bömböl bele dühösen a ködkürt a zenébe és a kedélyes csevegésbe. — Átkozott ködkürtje! — mondja a kövér berlini a mellette ülő kis szubrettnek, aki Newyorkba szerződött el. — Egész idegessé teszi az embert. — Ó, engem hidegen hagy! — mondja a szubrett színészies közömbösséggel és a fagylaltból csipeget az ezüst kanálkával. — Na persze, ha ekkora adag fagylaltot eszik hozzá! — élcelődik a berlini és egy héjas mandulát tör föl. A terem lassankint kiürül. Akik még ottmaradtak, a pianinó köré ülnek, ahol a nevetségesen fekete bajuszkájú barátságos bécsi úr egy dalt énekel, torokhangú tenorban, nevetségesen rosszul. Az egyik sarokban, egész elkülönítve, a bájos lengyel asszonyka ül a frankfurti poétával. A poéta fehér papírlapot tart jobb kezében és olvassa: Sötét, kicsi szűk utcámban, Ott mindjárt a templomtéren, Lucskos hóban lépegetve Jön Klárika lassan, lágyan . . . Az én bájos kis tündérem! Fölmosolyog hozzám csendben, Bűbájosan és szerényen . . . Szívem sajog, szállnék hozzá, De Klárika tovalebben . . . Az én bájos kis tündérem. Pfu-u-u-uh! — bömböl a ködkürt. A lengyel asszonyka kacag. — Ugyebárr úgy hangzik, mint valami kigunyolás? — mondja kemény kiejtéssel. — De kértem, hozzon ti nekem egy csésze teátt, mielőtt még tovább olvasná. A költő eltűnik. A dohányzóban a mexikói sörfőző éppen az asztalra ül öklével és rossz szivarját balszájszögletébe tolva, dörmögi: — Egyre megy, egyre megy! — Mit mond? — kérdezi a kíváncsi yankee, majd így szól: — Ah ... I see! Awful funny! Ott ül, közel hozzájuk, a dicsekvő óceánjáró utas és éppen magyarázgat a figyelmes óceán-tacskóknak, akik körülötte ülnek és lesik a szavát. — Jéghegyek? Nevetséges! Ne hagyja magát. . . jéghegyre vinni! Ez már az én tizenkettedik átkelésem az óceánon és még egyetlenegyszer sem láttam csak egyet is. És ha jönne is egy, hát mink szépen kikerüljük. Ez csak egyszerű! Pfu-u-u-uh! búg a ködkürt. És a hajóóriás tovább szeli a ködöt és a habokat. Senki sincs a fedélzeten. Nem is volna ott most kellemes. És már közeledik is az alvás ideje. A hajó egyre elhagyatottabbnak látszik. Csak a parancsnoki hídon, amely a kémények magasságában keresztbe fut a hajón, van némi élet. Ott járkál, a mellvéd mögött, szüntelen föl és alá, a hajó jobboldalától a balig és onnan vissza, a kapitány meg az első tiszt. A hajó jobboldalán áll a második tiszt, a baloldalán a harmadik tiszt és messzelátóikkal a ködös sötétséget kémlelik. A kormányfülkében, a hajóhíd közepén, ott áll a kvártélymester, szemét az előtte álló iránytűre mereszti és a kormánykereket folyton jobbra forgatja, hogy a hajót a menetirány- Hajós Anna fényképe A legújabb divat Budapesten. Mészáros Gizella nadrágszoknyában