Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1912-03-24 / 13. szám - Diplomata: Ha a nők szeretnek / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

belőle." S e tudat nem egy fejedelmi házban elhallgat­tatott minden aggodalmat s bizalommal töltötte el a szíveket. Egy, bár területileg nagyon apró, mindazonáltal csorbíttatlanul szuverén német fejedelemség uralko­dója, XXXVIII. Günther zu Weissenkirchen-Hohen­friedberg-Lebensegg herceg is, apai keblének minden reményét Molnár ezredesbe vetette, lévén trónjának örököse, XXXIX. Günther herceg, oly léha, kön­­nyelmü, haszontalan fráter, kit már csak az Ansbach-P­eyreuth-huszárok kommandánsa terelhet a jó útra. A legfőbb vád az Erbprinz ellen az volt, hogy nem hagy békét a nőknek. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy az összes fehérnépet, a leg­öregebb udvarhölgytől le a legifjabb vászoncse­lédig, állandóan infesztálta, zaklatta, zavarta. Kép­zelhetni, hogy mekkora volt a felháborodás a weissenkircheni fejedelmi palota tágas termeiben. Lendenbach báróné udvari dáma minduntalan a levendulás flakonja után nyúlt, valahányszor ezek a dolgok szóba kerültek s a legenyhébb kifejezés, mit a méltó indignáció ajkaira adott, ez volt: ,,Mon Dieu, quel horreur!" És a báróné feltétlenül követ­kezetes volt magatartásában, mert ahányszor az Erb­prinz a palota sötét folyosóinak valamelyikén orozva megölelte, sohasem mulasztotta el megjegyezni: ,,Que vous étes méchant, mon prince." Várjon ily alkalmak­kor is a felháborodás rezgett­e hangjában, arról már nem tudnék pontosan beszámolni. Súlyosbító körülménynek kellett tekinteni, hogy az Erdprint, választottjainak társadalmi állását ille­tőleg, abszolúte nem volt válogatós. Ő fensége kizáró­lag a nőre pályázott, teljesen figyelmen kívül hagyva, vál­jon dáma vagy pedig csak szabadicus a kiszemelt áldozat. Neki az, mint ahogyan erre vonatkozólag egy ízben nyilatkozni méltóztatott: „vollkommen­tgal" volt. Ez a nivelláló, demokratikus hajlandóság fensé­ges szülőinek, természetszerűleg, nem csekély bánatot okozott. Egy szép napon XXXIX. Günther betöltötte tizennyolcadik életévét s a születésnapi ajándékok leg­becsesebbje azon okmány volt, mellyel a legfelsőbb hadúr az ifjú Erbprinzet az Ansbach-Beyreuth császári királyi huszárezredbe hadnaggyá kinevezte. Az ural­kodó Günther Bécsben személyesen kérte a császártól e kegyet fia számára, ki az esti nagy fogadtatás alkal­mával már ezredének egyenruhájában jelent meg. Néhány nappal később már az ezrednél találjuk az Erbprinzet, talán épp regiments rapporton, amint Molnár ezredes szívhez szóló szavakkal ecseteli neki új hivatása magasztos kötelmeit. Az ezredes teljesen tájékozva volt az előzmények­ről. Az uralkodó Günthernek hozzá intézett leveléből pedig megértette, — ami iránt különben sem táplált kétséget, — hogy a fejedelmi apa az ő csalhatatlan módszerétől reméli fiának végleges javulását. Egy ezredparancsnoknak, a sok egyéb kvalitáson felül, kiváló psychológusnak és pedagógusnak kell lennie, hogy megfelelhessen mindama feladatoknak, melyeket az alája rendelt tisztikarnak vezetése és kellő irányítása igényel. S mesterien kell értenie az egyénen­kinti, individualizáló bánásmódhoz. Ezt nem is kell bővebben bizonyítani. Az iszákos Schwarzenstein gróf kapitányra nem lehet ugyanazon érvekkel hatni, mint a kártyás altenburgi hercegre, ki különben pontosan végzi a szolgálatát. A korhelyek számtalan árnyala­tairól nem is szólva. Mert, hogy egyéb példát ne idéz­zek, nagy különbség, ha gazdag ember szórja a pénzt , vagy pedig olyan valaki tékozol, kinek nincsen meg a hozzávaló vagyona. Si duo faciunt idem, non est idem. Az ezredes úgy okoskodott, hogy egy fiatalembe­ren a legszigorúbb katonai fegyelem sem tud annyit csiszolni, mint egy sima, lágy, puha női kéz, melyet adott alkalmakkor bizonyos céltudatosság vezérel. A felebbvaló mennydörgő szózatánál sokkal nagyobb hatása van egy édes asszony halk szavának. Mindezeket kellően mérlegelve, az ezredes XXXIX. Günther ő fenségét az első századhoz osz­to­tta be. Parancsnok: Zoborfalvy Attila svadrongos kapitány. Szegény Attila! Amily kiváló, derék ember volt máskülönben, oly gyenge bábnak bizonyult a feleségé­vel szemben, ki már házasságuk első napjaiban magá­hoz ragadott minden hatalmat s korlátlanul uralko­dott nemcsak férjén, hanem egész környezete fölött. A századot tulajdonképpen ő vezette, éppen csak hogy ki nem rukkolt vele s hog­y a front elé nem állt. Egye­ A Fram hajó, amely Amundsent déli sarki útjára vitte Amundsen sextanssal megállapítja a déli sark fekvését [

Next