Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)

1915-07-11 / 29. szám - Zilahy Lajos: Záveczky protezsál / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Azt még hallotta: — Lyányom, Pista bácsit hidd meg estére, va­csorára. Aztán az Erzsike hangját.­­— Jani, maga is jöjjön el. * Este kint vacsoráztak a kertben. A szél olykor belelehelt a gyertyák szélfogó üvegjébe és a gyertya­láng riadtan hunyorgott. Majd az asztal alá bújt a pajkos szél és kerekre fújta az abroszt.­­— Ne, te ne, — mondta az öreg Záveczky és a hamutartóval megragasztotta az abroszt. Hallgattak. Már vacsora után voltak, az emeletes dohányszita ott állott az asztal közepén. A pipák füstje fölszállt és elenyészett. — Hogy el ne felejtsem, — mondta Turóczi, — az útiköltséget én fizetem, István. — Fizeted a kis kutyát, — mondta Pista bácsi. — Na, azt már nem hagyom, — erősködött Tu­róczi, — fáradsz is értünk, aztán még költséged is legyen! — Hát pedig azt nem fizeted. Minden este iszom a borodat, szívom a pipáidat, mint afféle senkifia öreg­ember itt töltöm az estéket, legalább most visszaszol­gálom valamivel. Azzal oda se hederítve tovább, mint aki végérvé­nyesen befejezte a vitát, felkönyökölt karba tett kéz­zel az asztalra, a pipát keresztülvetette a karján és gyönyörködve nézte a két gyereket. Erzsit meg Janit. — Hát gyerekek, örü­ltök-e? Jani, mivelhogy a közfigyelem rájuk fordult, hir­telen elengedte az abrosz alatt az Erzsike kezét. — Bizony, Záveczky úr, örökre hálásak leszünk. — Majd meglátom, meghívjátok-e néha vacso­rára Pista bácsit? — Minden este, Pista bácsi. — mondta Erzsike. Nevettek. Jókedvűek voltak. Az öreg cihelődött, hazafelé indult. — Mi majd kikísérjük Pista bácsit, — ajánlko­zott Erzsike.­­— Olybá vegyétek, mintha már megvolna, — mondta útközben az öreg. A kapuban, mielőtt elköszöntek volna, azt kér­dezte János: — Záveczky bácsi, megcsókolhatom Erzsikét? Az öreg csöndesen, szívből nevetett. Tetszett neki az ötlet. — Meg hát. Oda csak neki! Aztán, mint aki büszke, hogy ilyen titoknak a le­téteményese, halkan mondta: — Vigyázzatok, meg ne lássanak benneteket. Jani átkarolta Erzsikét. Csókolózni kezdtek. Az öreg csak nézte őket. Nyár volt, nyári este, a könnyű bársonyos szél az arcukba lengett. A magasságos égen kis kék csillagok ragyogtak, — odabent a sötét udvar mélyén a gyertya­fényes abrosz mellett gyanútlanul ült Turóczi meg a felesége. * Másnap reggel Záveczky István kihúzta a sublót fiókját és életének utolsó díszeit: a zsinóros, fekete ru­hát, az aranyrojtos nyakravalót és a keményszárú, helyre csizmát előszedte. Aztán föltette a pápa szemét és tanulmányozni kezdte a menetrendet, amit egy darab papirosra Turóczi állított össze neki. Egyszerre csak odakint megállott egy frakker a ház előtt. Feketeruhás, bekötött fejű úrinő szállott ki a kocsiból. — Ez alighanem idejön, — vélte az öreg, míg a pápa szeme fölött kinézett az ablakon. Az angol lady municiógyárba megy dolgozni Mühlbeck Károly rajza Orosz tüzér. Eredeti orosz fénykép, amelyet haditudósítónk Lembergben szerzett meg az Uj Idők számára 64

Next