Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-04-30 / 15. szám - Tallózás / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
valósággal nagyzási hóbortba esett. Egy alkalommal így ír önmagáról: „Az én arcképem a paloták bejárata fölött látható. A fejemmel kancsókat, tálakat és tükörkereteket ékesítenek, akár Nagy Sándor, Cézár, Scipió fejével. Némely kristályüvegeket, amelyeket Milánóban gyártanak, Aretino-vázáknak neveznek. Bizonyos lófajt és utánam neveztek el, mivel VII. Kelemen pápa ilyen lovat ajándékozott nekem, amelyet én aztán tovább ajándékoztam Federico hercegnek. A vizet, amely a házamat körülveszi, Aretino vizének hívják. Sőt Aretino-féle stílusról is beszélnek már." Aretino nemcsak készpénzt, de festőktől és szobrászoktól műtárgyakat is elfogadott fizetés fejében és ezt a szokását eltanulták tőle a leszármazottjai is. A fukarságáról híres Tizian, akit leveleiben mindig kedves komájának nevez, számos képet és vázlatot ajándékozott Aretinonak, aki viszont a segítségére volt némely kiadós művészeti megrendelések kieszközlésében. Michelangeloval is levelezett Pietro mester és be kell ismernünk, hogy ez az összeköttetés nem tünteti fel a nagy művészt valami kedvező színben. Egy alkalommal Aretino így ír Michelangelohoz : „Nagyon is illő dolog, hogy ilyen hódolattal fejezzem ki nagyrabecsülésemet, mivel a világon sok király van, de csak egy Michelangelo. Valóban nagy csoda, hogy a természet, amely semmit sem emelhet fel olyan magasra, hogy ön azt el ne érje a művészetével, az alkotásaiban nem tudja kifejezni azt a fenséget, amelyet az ön ecsetjének és vésőjének végtelen ereje magában hord." Michelangelo válaszából a következő részt idézzük : „Ami az ön szándékát illeti, hogy énrólam írjon, mondhatom, hogy ezt nemcsak szívesen veszem, hanem nagyon kérem is, tegye meg, mert hiszen királyok és császárok is a legnagyobb kedvezésnek veszik, ha ön a tollára veszi nevüket. Ha ebből a végből volna valami a tulajdonomban, amit ön szívesen fogadna, úgy azt jó szívvel felajánlom önnek." Íme a világ legnagyobb művésze nem veti meg a reklámot, amelyet Aretino neki kilátásba helyezett és a kéz kezet mos elv alapján felajánlja Pietro mesternek ellenszolgálatait. Hogy milyen természetűek voltak ezek az ellenszolgálatok, azt is tudjuk : több Michelangelo-féle rajz került akkor Aretino birtokába. A kitűnő publicista azonban további műtárgyakat is kért Michelangelotól és mivel ezeket nem kapta meg, újabb levelet intézett Michelangelohoz, amely levélre egy szó illik csak: komisz. A levél, amely egyébként a sixtini kápolnában látható és az ítélet napját ábrázoló híres falfestményre vonatkozik, így szól : „Én, mint megkeresztelt keresztény, szégyellem magamat, ha arra a meg nem engedett szabadságra gondolok, amellyel ön a világ végét ábrázolta, amely felé igaz hitünk minden jelentősége irányul. Tehát az a csodálatos hírű Michelangelo, az a Michelangelo, akinek bölcsessége olyan ismeretes és akinek neve olyan csodált, ő a népeknek a festészet tökéletességével együtt be akarta mutatni a hitetlenség aljasságát is ? Lehetséges, hogy ön, aki annyira isteni, hogy kerüli az emberekkel való érintkezést, ilyesmit cselekedett Isten legkülönb templomában? Jézus legelső oltára fölött? A világ legnagyobb kápolnájában, ahol meglátják és imádják az egyház nagy sarkpontjai, a tiszteletreméltó papok és maga Krisztus helytartója is, akik katholikus szertartásokkal és istenes szónoklatokkal tanúságot tesznek annak húsáról és véréről . Hogy teljesen értékelhessük Aretino képmutatását, tudnunk kell, hogy egy ízben, midőn a trieri érsek megtagadott tőle 300 arany scudit, egészen komolyan azzal fenyegetődzött, hogy csúffá teszi a famíliát és kitér a mohamedán hitre. Az első revolverzsurnalista a renaissance ember lendületével olyan félelmetesen tökéletes képviselője lett a maga teremtette típusnak, hogy soha, semmiféle származéka nem tudott a nyomába férkőzni. Ariosto és az író munkabére A polgári törvényhozás, amely pedig mindenkor a „kulturális értékek" védelmezőjének szerepében tetszelgett magának, örökké kísérletezett a „szerzői jog" kérdésével anélkül, hogy ezt a kérdést meg tudta volna oldani olyan kielégítő módon, amely kalózkodó üzletemberekkel szemben megvédelmezte volna a szellemi munkák tisztességes munkabérét. Ez az élhetetlenség annál szembeötlőbb, mivel a kérdés lényegét már jó négyszáz esztendővel ezelőtt is ismerték, miként azt Ariosto Lodovico-nak, az Orlando furioso szerzőjének a velencei dogéhoz intézett folyamodása bizonyítja. Ariosto folyamodásában a következő jellemző passzust találjuk : „Mivel kiváló szellemű urak és hölgyek időtöltésére és üdülésére hosszú éjjeli munkával és fáradtság- Új élet a turforv. Felszántják a budapesti lóversenyteret '281