Uj Idők, 1920 (26. évfolyam, 1-29. szám)
1920-07-15 / 19. szám - Csathó Kálmán: Mikor az öregek fiatalok voltak. Regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
I Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ára * Előfizetési ára negyedévre 25 K Szerkeszti Herczeg Ferenc félévre 50 K XXVI. évfolyam 1920 július 15 19. szám Mikor az öregek fiatalok voltak Regény írta CSATHÓ KÁLMÁN 4- folytatás Dörmögés hallatszott, majd kitárult az ajtó és a küszöbön, gyertyával kezében, lelógó bajusszal, éjjeli öltözetben megjelent Gedeon l ézer. A kutya felnézett rá és a farkát csóválta. — Eredj innen Hattyú! — szólt rá a házigazda, papucsos lábával szelíden oldalba rúgva az állatot, amely lomhán húzódott félre, úgy, hogy Tibor beléphetett végre a szobába. — Hogy lehet minden ajtót nyitva hagyni? — kérdezte megbotránkozva. — Akárki bejöhet hozzád jönni. — Nem nagyon veszem észre. Te se tudtál be— Mert nem akartam bántani a kutyát. De ha már kutyára bízod magad, tarts legalább olyat, amelyik ugat. — Megugat ez máskor mindenkit. De téged bizonyosan levélhordónak nézett ebben az uniformisban, azért nem ugatott nálui. — Levélhordónak? — Tibor kezdte Szívből sajhogy le nem szúrta a szemtelen állatot. Embert semmi esetre sem kimért volna, aki így megsérti. — Minden tisztességes kutya haragszik a postásra. Ez nem kutya, hanem, hanem . . . kecske. Péter, aki közben már visszabújt az ágyába, ásított. dette — Azért jöttél ide éjfélután egy órakor, — kérálmosan — hogy a kutya-ügyet megbeszéld velem ? — Dehogy azért, dehogy azért! Azért jöttem, mert... egy kis baj történt. — Mindjárt gondoltam, hogy nem valami örömhírrel versz fel... Hát mi a baj? Vesztettél? — Dehogy! Ellenkezőleg! Nyertem, de verekedésben. János vállat vont. — És egy kis verekedésért kell engem felzavarni ? Három éjjel utaztam. Ma végre lefeküdtem idejében, hogy kialudjam magam . . . Kit vertél meg? — Három kupecet, meg egy rendőrt! — Rendőrt? Hogy lehet valaki ilyen őrült? Tibor vonogatni kezdte a vállát. — Én igazán nem tehetek róla. A dolog azzal kezdődött, hogy reggel Roskovetznél jártam . .. — Jó, jó! többi nem fontos. Csak a rendőrre vagyok kíváncsi. A Öt perc múlva, mikor már megértette a helyzetet, Péter kiugrott az ágyból és öltözni kezdett. — Te vagy a legnagyobb szamár, akit életemben láttam! — morgott közben. — De abban igazad van, hogy itt nem maradhatsz... Le foglak vinni Dunaszombatra. — Hová? — Dunaszombatra, a sógoromhoz. Csónakon megyünk. Na jól dolgozunk, reggelre ott lehetünk. Én aztán visszajövök a gőzhajón. — Csakhogy... az a baj, hogy így... katonaruhában . . . léter a fejét csóválta. — Pedig a lakásodon ne mutatkozz. A házmester elmondja, hogy otthon voltál átöltözni . . . Jobb, Ina nyomod vész, amíg én majd elsimítom a rendőrségen a dolgot. — De hát csak nem mehetek oda katonaruhában ? Adhatnál valami gúnyát! . . . Ez itt, például, micsoda? Vadonatúj szürke ruhára mutatott, amely ott lógott egy szék támláján. — Ezt ma este hozta haza a szabóm. Tibor nem szólt semmit, ledobta a katonablúzt és felöltötte a kabátot. — Éppen jó nekem! — mondta. — Add csak ide azt a gyertyát. A tükör elé lépett és gondos szakértelemmel körülnézte magát benne, aztán megszólalt: — Ezt fogom felvenni. Szerencse, hogy éppen egyforma termetünk van. Ez jó lesz . .. Csak még fehérnemű is kellene, meg egy pár nyakkendő . . . És egy táska. Péter a szekrény tetejére mutatott, ahol egy kis pakktáska búsult. Tibor kinyitotta a szekrényt és elkezdett válogatni a holmik között. — Te mindjárt visszajössz, úgy-e? — kérdezte. — Mert akkor csak a magam számára pakkolok. Egy hétre valót. .. Húsz perc múlva már indulóban voltak, amikor Tibornak eszébe jutott még valami. Azaz, hogy eszében volt már előbb is, de alkalmasabbnak találta, hogy az utolsó pillanatban rukkoljon elő vele: — Te Péterkém, — mondta — nálam pénz sincsen . .. Nem adhatnál kölcsön vagy negyven forintot? Péter a tárcája után kaparászott: — Magamnak se sokkal több van . . . De harmincat oda tudok adni . . . Nesze. . . . Már az utcán lépkedtek, mikor Tibor, kezében a táskával, megállott egy pillanatra: — Tulajdonképpen nagyon szeretnék visszamenni a Barátok terére, — szólott — hogy vájjon mi történt azzal a rendőrrel? — Majd bizony! Hogy nyakon csípjenek! Gyere csak, gyere! Siessünk! Az evezős egylet csónakháza, ahová igyekeztek, a Vámház-téren volt. Mikor a Vámház térre kiértek, a Kálvin-téri templom tornyában fél kettőt ütött az óra. 37 R69