Uj Idők, 1921 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1921-05-01 / 9. szám - Lyka Károly: Farkas Pál / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Farkas Pál Vasárnap temettük Farkas Pált, az Uj Idők gárdájának kiváló tagját, a közönségnek egyik legkedveltebb íróját, a magyar közélet igaz magyar lelkű és férfias erélyű katonáját. Lesznek, nagyon sokan lesznek olvasóink közt, akik melegen osztják fájdalmunkat, mert hisz míg nekünk hű bajtársunk volt, a közönségnek érdekes és értékes órákat szerzett elbeszéléseivel, regényeivel, cikkeivel, amelyek éppen az Uj Idők hasábjain láttak először napvilágot. Két évtizeden át hűségesen ugyanezen a helyen vitte a nyilvánosság elé termékeny költői képzeletének alkotásait mindaddig, míg egy napon fölharsant a világháború riadója. Ekkor egy percnyi késedelem nélkül otthagyta az íróasztalt, otthagyta a képviselőházat, önként jelentkezett hadiszolgálatra és három front golyózáporában küzdve, megsebesülve s Erdély védelmében halálos kórt szerezve látta viszont hazáját. Fiatal életének akkor kezdődött meg rettentő kálváriája. Mert nemcsak maga feküdt menthetetlenül a betegágyban, hanem látnia kellett onnan hazájának azt a katasztrófáját, amelyet sok évvel előbb megjósolt s amelynek elhárítására fiatal életének egész erélyét, tehetsége egész hevét fordította. — Nem bánom, ha mániákusnak tartanak is — mondotta nekem akkor, — mégis szünet nélkül fogok küzdeni ezek ellen a nemzetrontó elemek ellen, mert ha egyszer bármi módon nyeregbe kerülnek, megássák Magyarország sírját. Régen volt ez, senki sem gondolt még akkor világháborúra, senki a vörös uralomra. Farkas Pál komor jóslatát egy hazáját szerető szív túlzott aggodalmának minősítették, ő azonban, aki a történelmet annyira ismerte, mint kevés politikusunk, ítéletének helyességébe vetett rendületlen hittel lázas munkához fogott a veszedelem elhárítására", amelynek fenyegető jeleit világosan látni vélte. Az ő agitációjára alakult meg a Magyar Társadalomtudományi Egyesület, amelyet a veszedelem ellen küzdő, szervező, építő, oktató szervnek szánt. Ugyanily célból közvetlen részt akart venni nemzeti politikánk irányításában s midőn 1910-ben beválasztották a parlamentbe, annak a férfiúnak legszűkebb gárdájába állott be, akiben a magyar nemzeti erények legszebb, ideális megtestesülését látta: rajongó harcosává, bizalmas fegyvertársává lett Tisza Istvánnak, fis végül ugyanezért a neki szent célért vetette meg alapjait Tiszával és Herczeg Ferenccel a Magyar Figyelő folyóiratnak. Valóban, ha szabad a közélet szereplő emberétől sokat várnunk, Farkas Pál még ezt a sokat is úgy tetézte, mint kevés más pályatársa. Húsz éven át láttam közvetlen közelből ezt a nagyszabású, lelkes és a magyarság nemzeti érdekeiért rajongó munkásságát. Ha most visszagondolok e munkára, világossá válik előttem, hogy csak egy oly ember képes rá, aki semmi más ideált nem keres ebben az életben, csak ezt az egyet. Igy vált a magyar gondolat félelmes erejű küzdő katonájává. Hivatása tudatában a leglelkiismeretesebben készült föl erre a misszióra. Kemény munkával nevelte magát s fáradhatatlanul tanult, dolgozott. Már otthon példát kapott arra, hogy mit tekinthet egy magyar ember ideálnak. A nevelés ez alapjait fényesen fejlesztette, amiben szinte megdöbbentő erejű memóriája kitűnő szolgálatokat tett neki. S minden tanulmányát, minden cselekvését ennek az egy ideálnak szolgálatába állította. Nem voltak egyéni érdekei. Sőt a küzdelmek forgatagában szinte megfeledkezett magáról és csak későn, három évvel ezelőtt alapított családot. A sors ezúttal kegyes volt hozzá, egy oly lélekkel kapcsolva össze őt, akit mindenben méltó élettársnak tekinthetett. Munkásságának már politikai része is kitöltené egy biográfia kereteit. Ámde éppen az Uj Idők olvasói tudják legközvetlenebbül, hogy Farkas Pálnak temérdek történelmi és szociológiai tanulmányt, cikket, az elbeszélések sokaságát, egész sor regényt és színművet köszön irodalmunk. Szépirodalmi munkásságában elenyészőn kevés kivétellel a magyar életet választotta forrás gyanánt. Képzelete ehhez tapadt legszívesebben, ennek erkölcsét, bajait, örömeit, hibáit és erényeit tárta elénk. S mert talpig férfi volt és nem tudott kétféle lenni: e művek alapérzése is ami politikai munkálkodásában vezérelte. Még ugyanaz, szép ia;